Kalligram, 2009 (18. évfolyam, 1-12. szám)

2009-10-01 / 10. szám

64 kártyázott az Otthon-körben — nem állom meg a névpotyogtatást — Adyval, hajnalig. Velem sütött almát az Elemér utcai cserépkály­hában. Észak-fok, titok, idegen­­ség... — kaláber — és sült alma. Rövid út, megborzongat, hogy mi­lyen rövid. Nagyapám hírlapíró, ország­­gyűlési tudósító, jön a kamara 38­ 9-ben, kirúgták. Fordított is, a Bölsche nevű sikerszerzőt töb­­bedmagával. Cicero s más klasz­­szikusok rövid munkáit a zseb­könyvek királyába. Acél­puskának nevezik, arra szolgált: puskázni. Korabeli fordítógép a pad alatt. Görög—latin szakos körökben is­mert fogalom máig. A markodban elfér, puha, hajlik, az Acél Testvérek kiadóvállalat lele­ménye, Budapest. Nagyapó fordít: nepotizmus a javából: a két fivér a nagyanyám bátyja. Szóba kerül egy társasági estén, s akkor egyszerre kapja fel a fejét három kiművelt ember­fő: „Az Acél Testvérek! A családod?!” Szerényen bólintok, hja, ha van mire, noblesse (született Altmann, két N, a csász. és kir. jegyző elfelejtette elírni). Túlélték, nem fojtották meg őket a nácik, mint a kutyát, antikváros eladók lettek a boltjukban, üzlet és kiadó államosítása után, jobb, mint a kitelepítés. A puskáról a latintanáromtól, a ragyogó Gombár Vincétől hallottam. (S ha már család, az egyik gyerekem az Árpádban érettségizett, ő nyerte az első Gombár-díjat a klasszikus tudományok ápolásáért.) Meg itt van az ajándék családom is, a nevelőapám ágán. Van egy-két könyvem tőlük is — itt aztán a kérdésből is kiesik az öröklés —, Béla bátyám munkái a LASER-ekről nem csak amerikai egyetemeken tankönyvek, a hidegháború teljében fordították le az oroszok. A nagymama ágán - a harmadik, már megint kilógok minden skatulyából - a dédpapa könyve az Al-Dunáról. Ág­nes és Balázs magától értetődő. A nagymama mondta először: látom, viszed tovább. Mármint a könyvnek élő emberek sorát. Kenyér, parizer Nem nagyon él a köztudatban, hogy te ültetted át magyarra Salinger Magasabbra a tetőt, ácsok című kisregényét, és például több Chandlert is, köztük a Hosszú álom című krimit... Több mint krimiíró. A könyv magyar címe: Örök álom. A kiadó-parancsnok áthúzta és fölé írta: „Hosszú”, az álom. Big Sleep: ott halált jelent. Visszajavítottam: „Örök”, ők rekontra, s tovább, ahogy a kültelken ultiban licitálnak. Én piros tollal szubkontra, aztán Fedák Sári bugyogója és Sztálin sapkáján a gomb. Képzeld, ők nyertek. Harmadik kiadás, levonat jön, és két nappal utána szerződés, miközben a saját könyvemről - Mellékszereplők - ig­­ez, nem válaszol levélre, telefonra. Visszaküldtem aláíratlanul, ha egyszer nem vagyunk beszélő viszonyban... A könyv kiadását az olvasók és a szerző érdekében nem tiltom meg, írtam kegyesen. Annak az embernek és gépezetnek. Voltam vagy harminc — rangtalan, amennyire csak egy vércivil lehet. Szemtelenkedtem velük meg az összes hadosztályaikkal. Nem is értették igazán, nem hallottak olyat, hogy méltóság. És persze, megtehettem. Nálunk, a forradalom után. Nem Szibéria fenyegetett, nem is a Ljubljanka pincéje (Dzserdzsinkij tér 2.). Azt, hogy örök álom, a szöveghelyen gondosan benne hagytam. Titkos jel, tanultuk a Monarchia századairól, hogyan játszták ki a cenzort, kacsintanak az olvasóra csalafintán. Azt hinném, hogy valaki majd észreveszi, ábrándos marhaság volt. És tudod, mi történik? Harminc évvel később az Európa adja ki újra. Ott az a szokás, olyan a szerkesztő - Gy. Horváth László —, elolvassa. Szólt: belül más. Visszaírtam, hogy annak története van, így az eredeti magyar címével jelenik meg. Alig kellett hozzá egy fél életnyi idő, történt is egy s más a világszínpadon.

Next