Kalligram, 2020 (29. évfolyam, 1-12. szám)
2020-02-01 / 2. szám
doktorátust szerzett, Debrecenbe viszszatérve a Kollégium matematika és filozófia tanszékét kapta meg, de tanított általános és kísérleti fizikát, botanikát, kémiát, geográfiát, csillagászatot, mindemellett kiváló orvos is volt, diákjait maga gyógyította. Hatalmas és kiterjedt tudása, a fizikai kísérletekben való jártassága lehetett az oka annak, hogy különféle babonás hiedelmek övezték tiszteletreméltó alakját. A közhiedelem ördöngös varázslónak tartotta, s bár előadásainak anyagai sajnos nem maradtak fenn, félelmetes híre a néphiedelmek világából hamar átkerült az irodalomba, a Magyar Faustban sokan láttak fantáziát, bár az ördöngösségét minden író hatalmas iróniával és nyilvánvaló fenntartásokkal kezelte. Ennek a 18. század óta tartó „irodalmi pályafutásnak” a legfrissebb állomása a Győrei- Schlachtovszky szerzőpáros új regénye, a Magyariné szeretője. Az írók a témát már korábban érintették egy drámapályázatra beadott szövegrészletben, ezt bontották most ki és kalauzolják el olvasójukat a tizennyolcadik századi Debrecen valós és fiktív elemekből montírozott világába. A regény több síkon bonyolódik: egyrészt témává teszi Hatvani történetének megírását, valamint Hatvani történetén belül is megjelenik egy újabb dimenzió, mégpedig mágikus betéttörténetek formájába. A különböző síkok közötti váltások egyértelműek, nem hozzák zavarba az olvasót. A megírás történetének főhőse a Hatvani legendáját és szerelmének történetét lejegyző Makai Sámuel joghallgató, aki eredetileg egy disszertáció megalkotása miatt ragad tollat. Az értekezés Hatvani István bontóperét lenne hivatott tárgyalni, de a történet egyre csak kanyarog és duzzad, míg végül szerzője kénytelen belátni, hogy valójában rég nem tudományos munkát ír, hanem regényt. A jurátusból poétává váló írónak segítői is vannak, egyrészt a korszak nagy költője, Csokonai Vitéz Mihály, akivel együtt kocsmáznak és látogatják a bordélyházakat; valamint Rébi néni, a szállásadónő, aki hagymás vetrecéjén kívül arról híres, hogy lépten-nyomon belejavít a készülő szövegbe. A disszertációból ördögrománná lett regénybeli szöveg Hatvani időskorának néhány hónapját jeleníti meg; azt a néhány hónapot, amikor beleszeret a nála jóval fiatalabb Fruzinkába, melynek kapcsán boszorkánysággal és gyilkossággal is vádolják. A fiatal lány első felbukkanása a regény egy tipikus részlete, a könyv hemzseg az efféle túlburjánzó, terjengős, jelzőkkel zsúfolt, ironikus felhangú bekezdésektől: „Korántsem a négy sápadt gyertyából tündöklött e fény, hanem a sudár, gyönyörű leányból, ki most a szobába lépett, egyik kezében nagy, karos gyertyatartóval, másikban egy tálcával, amelyen egy butélia meggylikőr és két kupica állott. Tizenhét esztendőt számlált ekkor, orcáin szűzies pír, magas, hófehér homlokán mintha minden báj és tökély találkozott volna, nádszál termete, labdarózsa keble édeni üdvöt ígért a boldog férjfiúnak, ki őt majd egykoron hitveséül bírhatja. Hangja tálján violoné. Nyaka hattyúé, válla íve hellén vázákéit másolja. Szeme eleven parázs, dereka darázs, szoknyája rebbenése lepkének finom rebbenése virágról virágra, lépte mi könnyű, mi drága! Gesztenye haja csípőjéig omlik vala...” A rokokó hagyományait idéző leírás persze csak egy példa, bár felépítésében végig ez a bőség és részletgazdagság jellemzi a szöveget, azért sokféle beszédmód megtalálható, az emelkedettől egészen a piaci kofák vulgáris megnyilvánulásáig. A nyelvi regiszterek keverése mellett a szókincs lenyűgöző gazdagsága az, mely már az első oldalak után elismerésre késztet, látható, hogy szinte tobzódnak benne a szerzők, miközben stilizált, archaizáló 18. századi nyelvhasználatot idéző nyelvüket megalkotják. A Magyariné szeretőjének, nyelve azonban nem egy korábbi nyelvállapot rekonstrukcióját kísérli meg, nem akar teljesen autentikus lenni, de nem is teljes fikció (a szerzők egy interjúban azt nyilatkozták, hogy a kötet szavainak túlnyomó részét ellenőrizték korhűség szempontjából). Kiváló arányokkal vegyíti a kitalált és valós nyelvi elemeket, úgy, hogy az életre keltett nyelv egyszerre idegen és mégis ismerős, sok újdonságot tartogat, mégsem válik élvezhetetlenné, vagy érthetetlenné. A kalandos és fordulatos történetben mintha a középkor és a felvilágosodás szarkasztikus világnézeti küzdelme bontakozna ki: a babonaság kerül szembe a tudománnyal, és nagyon úgy tűnik, hogy előbbi győzedelmeskedik. Hatvani István először bűnös vonzalma (hiszen nős, és ráadásul egy jóval fiatalabb nőbe szeret bele) miatt lesz a debreceni szóbeszéd tárgya, majd mikor a leány apja egy furcsa balesetben meghal, gyilkosság gyanúsítottjává is válik. Hamar ráébred arra, hogy a józan ész segítségével nem tisztázhatja a vádakat, kénytelen az ellene forduló népharagot félelemmé változtatni, és azt használja ki, hogy földöntúli, az ördögtől származó erőt tulajdonítanak neki. A regény lapjain olvasható „román” egy sokrétegű szöveg, hiszen egyszerre szerelmi történet, krimi és egy város korrupt működésének bemutatása, sok mágikus és irreális betéttel tűzdelve. Boszorkányok, kofák, kisasszonyok, tudósok, városi elöljárók és részegeskedő poéták népesítik be ezt a karneváli teret, hogy a végén egy nagy, ördögi forgatagban, egy bulgakovi bálon együtt ünnepeljenek. „Más vendégek kart karba öltve sétálgattak, és bámulták a mennyezetről lecsüngő, ezerkarú, kristály gyertyatartókat és hasonlóan ékes falikarokat. Újra mások a kártyaasztaloknál kísértették meg szerencséjüket, az ifjabbja pedig minézet járt az egyik szegletből hangoztatott szerszámos muzsikára. Mindenki arcán valamely derűs kábaság, mosolyos magafeledtség ült. Nem csak a hatalmasra tágult téren nem csodálkoztak, de a Raphael- és Tizian-festevények ottani lételét sem találták különösnek.” Összetett, többsíkú, és rendkívüli nyelvi leleménnyel megírt szöveg a Magyariné szeretője, mely görbe tükröt tart nem csak a tizennyolcadik századi cívis városnak és polgárainak, hanem a ma olvasóinak is. Ennek ellenére nem kell (és nem is lehet) túlságosan komolyan venni, legfeljebb együtt nevetni vele. Olyan különleges könyv, melynek minden sorában érezhető, hogy alkotói nagyon élvezték a megírását, és talán éppen ez a felszabadultság teszi rendkívül szórakoztató alkotássá. ■ ■ H ■ Kolozsi Orsolya (1980, Budapest): tanár, kritikus. A Szegedi Tudományegyetemen szerzett magyar-összehasonlító irodalomtudomány szakos oklevelet, ugyanitt a Modern Magyar Irodalom Tanszéken folytatott doktori tanulmányokat.