Érseki Főgimnázium, Kalocsa, 1864
6 A nm. magyar kir. Helytartótanácstól 1 kötet; mélt. Kubinyi Ágoston, m. nemz. múzeumi igazgató úrtól 2. főt. Somogyi Káról, pozsonyi kanonok ő nsgától 8. főt. Nogáll János nagyváradi 1. szert. kanonok ő nsgától 2. tek. Kriesch János budai főgymn. r. tanár úrtól 1 kötet. Továbbá t. c. Malatin és Holmeyer kalocsai nyomdatulajdonos urak szívesek voltak a főgymnasium könyvtárának 10 kötet igen becses tartalmú könyvet ajándékozni; időközben küldetett Grill Káról pesti könyvárus úrtól 2; Heckenast Gusztáv p. k. úrtól 10; Kilián György p. k. úrtól 2; Lampel Robert p. k. úrtól 6; Pfeifer Ferdinand p. k. úrtól 1, és Ráth Mór p. k. úrtól szinte 1 kötet. A gymnasiumi könyvtár állása tehát ezen ajándékozottakkal, s a múlt években szerzettekkel együtt: 996 kötet, 53 térkép. b) A természettani szertár számára, mely e tanév folyama alatt a múlt évben nagym. Kunszt József érsek ur kegyes Alapitónk nagylelkűségéből emelt új épületszárny helyiségeibe tétetett át, s az igazgatóság költségén egészen új igen diszes szekrényekkel (mintegy 3—400 o. é. sz.) csinosittatott, a következő tárgyak szereztettek szinte az intézet költségén: Morse-féle táviró kulcscsal és fölváltóval; Daniel-, Bunsen-, és Smee-féle több galvánelem; Berzeliusi vegyészi lámpa; legújabb modorú vegyészi kemencze minden hozzá tartozókkal; új találmányú berz-gyúkészlet; Neef-féle berzindító gép; fényképiró gép ásványnyal s egyéb a fényképmásnál használtatni szokott vegyészi készletekkel. Továbbá a gymnasium költségén 800 fajt tartalmazó rovargyüjtemény (50 ft. o. é.) szereztetett. A természetrajzi gyűjteményt következő nemes lelküek voltak szivesek növelni : 1) Méltóságos és főt. Bonnaz Sándor Csanádi megyés püspök ur 69 ásványdarabot kegyeskedett ajándékozni. 2) Ts. Bene Ferencz orvostudor ur 235 faj ásvány- és 235 faj növénynyel gazdagitá főgymnasiumunk természettárát. 3) T. ez. Kovácsi Károl gazdatiszt különféle természetrajzi tárgyakkal szerencséltette az intézetet. 4) T. Klinkowström Miksa Jézus-társasági atya kegyeseink közé ez idén is belépni szíveskedett, s gyönyörű, nagyrészint ágas, részint szabatos hatalmakban jegedt termékarany s még nehány kitűnő jelességü ásványdarabbal ajándékoza meg a múzeumot. 5) T. Hinteröcker János Jézustársasági atya 27 darab ásvány- s 73 növényfajjal; 6) T. Brandis Erik Jézustársasági atya 160 növényfajjal ; 7) T. Wiesbauer János Jézustársasági tag hasonlóul 160 faj növény- és 8) T. Dicitl Alajos Jézustársasági tag 223 növényfajjal növelék a természettaniak szertárát; végre 9) Bene József VII. oszt. tanuló az éremgyűjteményt egy emlékpénzzel szaporította; továbbá ugyan ő 2 ásványt és 3 kövületet, — Parti József VI. oszt. 2 ásványt, — Lollok Lénárt V. oszt. 1 darab ásványt adtak a múzeumnak; Szimnak István III. oszt. pedig 174 faj rovart gyűjtött a tanoda részére. Kik bárminemű becses ajándékaikkal intézetünk iránti kegyeletes vonzalmukat kitüntetni méltóztattak, fogadják forró köszönetünket.