Kalotaszeg, 1992 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1992-01-01 / 1. szám
Farsang Farsang a vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak hagyományozódott neve, a mutatványos és zajos mulatságok ideje. Nevezetes farsangvégi nap volt a hamvazószerda előtti kedd, a húshagyó kedd vagy farsang farka is, amelynek neve a korábbi húsfogyasztási tilalom kezdetére utal. A farsangi mulatozás, karneváli hangulat nem valamilyen magyar különlegesség. Nem tudni, hogy 11. Szulejmánnak, a nagy török hódítónak európai követe pontosan melyik népről vetette papírra megfigyeléseit, melyek szerint „az év bizonyos időszakában a keresztények megbolondulnak...” Tény, hogy ez a bolondulási időszak már a magyar középkorból is ismert. A nagy városokban vagy a szomszédos nemesi kúriák viszonylatában nem volt ritka az, hogy főuraink muzsikusokat és dudásokat ültettek szánkóikba és énekelve, kiabálva, a zajkeltés különböző formáitól egyáltalán nem riadva vissza, látogatták meg szomszédaikat, rokonaikat, ismerőseiket. A török követ arról is szól, hogy ebből a bolondságból csak akkor gyógyulnak ki, „amikor a templomokban valamiféle port hintenek a fejükre”. Nos, ez a por a régi idők szokásvilágának tanúsága szerint hamu volt, amellyel a bűnbánat jeléül a hívek homlokára keresztet rajzoltak. Innen a hamvazószerda elnevezés. A farsangi ünnepkör elválaszthatatlan az újévitől. Ezt annál is inkább hangoztathatjuk, mert a sumérvilág holdnaptárt használt, amely csak részben egyezett a Nap járásával. Lényeg az, hogy a suméroknál és babilóniaiaknál egyaránt az új év, az új élet kezdetét jelentette. A hagyomány talán Dumazihoz, a pásztorok jó termést biztosító sumér istenéhez és Inánnához, a termékenység megtestesítőjéhez kapcsolódik. Az istenalakok vagy földi képviselőik egybekelése által biztosítódik a földi emberek termékenysége és állandó megújulása. Talán ezért is volt régen farsangkor annyi esküvő és Kalotaszegen annyi lánylopás is. Az emberiség örök vágya a fény, a világosság irányába való kitörés, az akadályozó gonosz szellemek elűzése és legyőzése. Ezért vált a farsangi vagy farsangvégi karnevál a hideget (telet), a sötétséget (rövid nappalok) legyőző tavasz örömünnepévé. Talán ezért uralkodott el ezeken a megnyilvánulásokon a kalotaszegi maszkurákhoz hasonló látványos öltözködés és zajkeltés nem mindennapi szokása. A kalotaszegi maszkurázás vagy fársángolás kétségtelenül rokonságot mutat a riói hatalmas karnevállal, amely az Európából átvett szokások és az afrikai rabszolgák táncaiból ötvöződött egyedülálló megnyilvánulássá, de rokonságot mutat a velencei zajos farsangi mulatozással is. Ehhez hasonló zajkeltéses ünnep a hajdúszoboszlói szilveszteréji kerepelés és nálunk Kalotaszegen is ilyen volt a legutóbbi időkig a szintén óéveszi tűzgyújtás és annak átugrálása Nyárszón. A mi farsangunk Régen a fonóházak megkezdődésével elindult a szép és csúnya fársángok öltöztetési és látogatási versenye. Nagyon kedveltek voltak az állatfársángok: a kecske, a berbécs, a medve vagy a lófársáng, mert ezekre - állatok lévén - nem is kötelezőek az emberekre vonatkozó viselkedési szabályok, hiszen a legnagyobb derültséget éppen a rendkívüli viselkedésükkel vívták ki. A kecske folyton mekegett, rázta a fejét, minthogy csengő volt a nyakában, kender pofaszakálla és nagy tőgye volt. Egy maszkura ember gyakran fejte is a kecskemamát, s ebből a tejből a feje meg is kínálta a jelenlevőket. Más esetben a berbécs ott a nézők szeme láttára termékenyítette meg nászpárját, a kecskét (Emlékezzünk Dumazi és Inánna szerepére). Közben az állatok és kísérőik , jól megcibáltak, muszáj vót velük táncolni. Sokszorgy elkacagtuk magunkat, hogy utána már nem fogott a munka.” .Aztán a lófársáng is mindétig ott rúgott, ahol nem kellett vóna.” Mulatság volt a javából az ilyen fársáng látogatás. Igen, igazi falusi karnevál különleges öltözékkel, zenével és különféle más boszorkányűző zajkeltéssel. A szép fársángok, nevükhöz híven szépen, tehát ünnepi ruhákba felöltözve jártak. Gyakran egy lakodalmas menetet képeztek,amelyből nem hiányzott a menyaszszony, vőlegény, a vőfély és nyoszolyalány csoport. Gyakran pap is kísérte őket, aki miután körmenet formájában bemutatkoztak, össze is eskette őket (Nagy és Kiskapus). Magyarlistán farsangkor a szülők és nagyszülők elérkezettnek vélték az időt arra, hogy a karácsonyi és újévi mulatság alkalmával összemelegedett fiatalok útját egyengessék. Először a legény szülei hívták meg a lány rokonait. Ez jó alkalom volt arra, hogy a legény szülei a vendéglátás gazdagságával kinyilvánítsák anyagi lehetősségüket. Nemsokára a lány szülei viszonozták a meghívást. A találkozások alatt szóba hozták a fiatalok ügyét, sőt gyakran a konkrét teendőket is. A végére valamilyen ürüggyel mindig odakerült a legény is, sőt a rendező család gondoskodása révén a szép és csúnya farsangok is. Erre a szerepre ugyancsak a rokonságból került vállalkozó. Az egész mímelés csak a mulatási alkalom megteremtése ürügyén történt. A legjellegzetesebb farsangi kalotaszegi csemegeétel a cukros kukorica. Hajában máshol is főzik a kukoricát, de így, mint e vidéken bizonyára sehol. Ha már ennyire egyedi a módszer, lássuk, hogyan is készül? Erős hamulúgot főznek, amelyet addig szűrnek, ameddig enyhén sárga színétől eltekintve tisztának vélhetnek. Ebben főzik a szemes kukoricát, amíg az jó puha nem lesz. A főzés alatt a lúg valósággal kikezdi, majd lerágja a kukoricaszemek héját, amely leszakadozik, gyakran le is válik. Ezután következik a mosás. Egymásután többször tiszta vízben átmossák és áztatják, amíg a lúg teljesen ki nem oldódik. Ezután egy kis vízzel együtt jól megcukrozzák és máris kész a csemege a vendégek számára. Vasas Samu : Ezután pedig: Milyen is (volt) a körösfői farsang? A jelmezeseket Kalotaszegen csúfnak, fársángnak, fársangosnak vagy maszkurának nevezik. Általában a férfiak öltöztek fel és a fiatalemberek, Körösfőn pedig a nők is (az idősebbek régen s nemrégen a fiatalok is). Körösfőn nemcsak csúf farsangok voltak, hanem ún. szípfarsangok is. Szokás volt csengettyűkkel megrakott szalmababát is vinni. A szípfarsangosoknál előkerültek a ládák mélyén őrzött kalotaszegi ruhák legszebb darabjai: a bagatya, a muszuly, a kötéses-pántlikás kötő, a csíkos, nagylaptás, kislaptás, címeres, félholdas, almás, tavisrózsás szerkeszkedők s rendszerint páronként (férfi-nő) látogatták meg a fonóvarróházakat, ahol táncoltak s ugráltak. A szípfarsangokat szerették, élvezték, szemügyre vették az ősi öltözetet s úgy próbálták kitalálni kit is rejt a viselője. Albert Mártonné kokas (Virág Erzsi) épp 25 esztendeje mesélte e sorok írójának, hogy milyen is volt régen a körösfői farsang. Azzal kezdődött, hogy vízkereszt napján közösen megették a fonóházban az ünnepi kántálásból megmaradt s most megpirított kalácsot. A fonóházban ilyenkor kezdődött a „szemezés” vagyis a párválasztás igen fontos művelete, mert a farsang eredményességét azzal mérték, hány eljegyzés született. Áldozócsütörtökön aztán megtartották az esküvőt, hogy a fiatalasszony ott dolgozhasson, ahol télen enni fog. Azért áldozócsütörtökön, hogy nehogy pünkösdkor legyen, mert akkor amúgy is minden háznál van kalács bőven. Várták tehát a lányok a farsangokat s énekelték: Egeresi csergős malom, Csereg a kereke nagyon. Egeres megyébe, Ülök az ölébe a babámnak. Aztán megjöttek a farsangok. Ugrálnak, táncolnak, mókáznak, de nem beszélnek, s közben zeng a dal: Hess le kakas a kapuról, Ihajja! Igyál vizet a lapuról, Csuhajja! Keserű a lapu vize, Ihajja! Tilos a szeretőm neve, Csuhajja! Illik a tánc a rongyosnak, ihajja! Fütyög annak minden rongya, csuhajja! Ha Te eztet ki nem járod, ihajja! Száradjon meg kezed, lábod, csuhajja! Mikor már megunták a farsangok idétlenkedéseit, rázendítettek: Elégett már fele gyertya, Elmehetsz már farsang haza, Kukorica tejesmásé, Legszebb élet a leányé, Mert a leány mint egy páva, Este lefekszik az ágyba, De a legény mint egy kutya, Bádorog egész éjszaka. Ha nem akartak elmenni a farsangok, egyszerűen kidobták, kitoloncolták őket az ajtón, miközben hangosan biztatták egymást: - Hogy a nyavalya törje ki, engedjétek ki, milyen büdös ez a fársáng... - s utána kidobták, de csak a csúfakat, a szípfársángokat nem, így ment ez minden kedden és pénteken. Bőven volt miről beszéljen másnap a falu... Húshagyókedden aztán búcsúznak a fársángtól mondván „itt van a húshagyó, a lányokat itthagyó”. Ez a mondás azokra vonatkozik, kiknél a szemezés nem járt sikerrel. Nagy sütés-főzés volt ezen a napon, a kürtőskalács elmaradhatatlan volt, s mert igen-igen ellaktak, feszült rajtuk minden ruha s ezért nevezik ma is ,feszelgő estének”. Míg más vidéken a hamvazószerdát követő napon böjt után a farsangi maradékot elfogyasztják s ezt a napot zabáló, torkos vagy tobzódócsütörtök névvel illették, Körösfőn csak a különleges estének számító feszelgő este maradt. Ilyen volt a farsang Körösfőn pár évtizeddel ezelőtt. Volt, mert ma már nagy része a szokásoknak nincs meg. Fonóházak helyett varróházak vannak, elsősorban a kislányoknak az iskolai osztályoknak megfelelően. Az V.-esek külön, a VI.-osok szintén s így tovább. A nagylányoknak nincsen varróházuk. A meglévő varróházakba látogatnak el szombat esténként a lányoknál 2-3 évvel idősebb fiúk s szemelik ki maguknak a jövendőbelit (már amennyire ez a fiúktól függ és nem megfordítva). Felöltözés, maszkura, alakoskodás nincs. Nem így az asszonyok, ők „fonóbált-varróbált” szerveznek (kománék, barátnők, rokonok), rendre mindegyiknél s itt déltől estig esznek, isznak s tán még varrnak is néha-néha. Nagy vacsora van ilyenkor s igen vígan vannak... Ez az asszonyok farsangja. S az ifjúság? Maradt a heti egy estével s a többi napon megy a TV, a videó s igen jól szórakoznak A kobra, Bűnös zóna, Halálos küldetés, A skorpió stb. filmeken s a fiúk különösen a karatét népszerűsítő filmeken, s ha még akad egy-egy mesélőkedvű nagymama - annak a visszaemlékezéseivel a régi-régi farsangokról. Talán igaz sem volt... Forrásmunkák: Magyar néprajzi lexikon II. kötet, farsang címszó Új magyar lexikon Vasas-Salamon: Kalotaszegi ünnepek, Farsang c. fejezet Adatközlők saját gyűjtésemből: Albert Mártonné kokas, Fekete Katalin, Kovács Tibor, Mihály Hajnal, Kovács András. Bánffyhunyad, 1990. dec. 30. Fekete Károly