Kalotaszeg, 1992 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1992-01-01 / 1. szám

Farsang Farsang a vízkereszttől hamvazószer­dáig tartó időszak hagyományozódott ne­ve, a mutatványos és zajos mulatságok ide­je. Nevezetes farsangvégi nap volt a ham­vazószerda előtti kedd, a húshagyó kedd vagy farsang farka is, amelynek neve a korábbi húsfogyasztási tilalom kezdetére utal. A farsangi mulatozás, karneváli hangu­lat nem valamilyen magyar különlegesség. Nem tudni, hogy 11. Szulejmánnak, a nagy török hódítónak európai követe pontosan melyik népről vetette papírra megfigye­léseit, melyek szerint „az év bizonyos idő­szakában a keresztények megbolondul­nak...” Tény, hogy ez a bolondulási időszak már a magyar középkorból is ismert. A nagy városokban vagy a szomszédos ne­mesi kúriák viszonylatában nem volt ritka az, hogy főuraink muzsikusokat és dudá­sokat ültettek szánkóikba és énekelve, ki­abálva, a zajkeltés különböző formáitól egyáltalán nem riadva vissza, látogatták meg szomszédaikat, rokonaikat, ismerőse­iket. A török követ arról is szól, hogy ebből a bolondságból csak akkor gyógyulnak ki, „amikor a templomokban valamiféle port hintenek a fejükre”. Nos, ez a por a régi idők szokásvilágának tanúsága szerint ha­mu volt, amellyel a bűnbánat jeléül a hívek homlokára keresztet rajzoltak. Innen a hamvazószerda elnevezés. A farsangi ünnepkör elválaszthatatlan az újévitől. Ezt annál is inkább hangoz­tathatjuk, mert a sumérvilág holdnaptárt használt, amely csak részben egyezett a Nap járásával. Lényeg az, hogy a sumé­­roknál és babilóniaiaknál egyaránt az új év, az új élet kezdetét jelentette. A ha­gyomány talán Dumazihoz, a pásztorok jó termést biztosító sumér istenéhez és Inánnához, a termékenység megtestesítő­jéhez kapcsolódik. Az istenalakok vagy földi képviselőik egybekelése által bizto­­sítódik a földi emberek termékenysége és állandó megújulása. Talán ezért is volt ré­gen farsangkor annyi esküvő és Kalota­­szegen annyi lánylopás is. Az emberiség örök vágya a fény, a vi­lágosság irányába való kitörés, az akadá­lyozó gonosz szellemek elűzése és legyő­zése. Ezért vált a farsangi vagy farsangvégi karnevál a hideget (telet), a sötétséget (rö­vid nappalok) legyőző tavasz örömünne­pévé. Talán ezért uralkodott el ezeken a megnyilvánulásokon a kalotaszegi masz­­kurákhoz hasonló látványos öltözködés és zajkeltés nem mindennapi szokása. A ka­lotaszegi maszkurázás vagy fársángolás kétségtelenül rokonságot mutat a riói ha­talmas karnevállal, amely az Európából át­vett szokások és az afrikai rabszolgák tán­caiból ötvöződött egyedülálló megnyilvá­nulássá, de rokonságot mutat a velencei zajos farsangi mulatozással is. Ehhez ha­sonló zajkeltéses ünnep a hajdúszoboszlói szilveszteréji kerepelés és nálunk Kalota­­szegen is ilyen volt a legutóbbi időkig a szintén óéveszi tűzgyújtás és annak átug­­rálása Nyárszón. A mi farsangunk Régen a fonóházak megkezdődésével elindult a szép és csúnya fársángok öl­­töztetési és látogatási versenye. Nagyon kedveltek voltak az állatfársángok: a kecs­ke, a berbécs, a medve vagy a lófársáng, mert ezekre - állatok lévén - nem is kö­telezőek az emberekre vonatkozó visel­kedési szabályok, hiszen a legnagyobb de­rültséget éppen a rendkívüli viselkedésük­kel vívták ki. A kecske folyton mekegett, rázta a fejét, minthogy csengő volt a nya­kában, kender pofaszakálla és nagy tőgye volt. Egy maszkura ember gyakran fejte is a kecskemamát, s ebből a tejből a feje meg is kínálta a jelenlevőket. Más esetben a berbécs ott a nézők szeme láttára ter­mékenyítette meg nászpárját, a kecskét (Emlékezzünk Dumazi és Inánna szere­pére). Közben az állatok és kísérőik , jól megcibáltak, muszáj vót velük táncolni. Sokszo­rgy el­kacagtuk magunkat, hogy utána már nem fogott a munka.” .Aztán a lófársáng is mindétig ott rúgott, ahol nem kellett vóna.” Mulatság volt a javából az ilyen fársáng látogatás. Igen, igazi falusi karnevál kü­lönleges öltözékkel, zenével és különféle más boszorkányűző zajkeltéssel. A szép fársángok, nevükhöz híven szé­pen, tehát ünnepi ruhákba felöltözve jár­tak. Gyakran egy lakodalmas menetet ké­peztek,amelyből nem hiányzott a menyasz­­szony, vőlegény, a vőfély és nyoszolyalány csoport. Gyakran pap is kísérte őket, aki miután körmenet formájában bemutatkoz­tak, össze is eskette őket (Nagy és Kis­kapus). Magyarlistán farsangkor a szülők és nagyszülők elérkezettnek vélték az időt arra, hogy a karácsonyi és újévi mulatság alkalmával összemelegedett fiatalok útját egyengessék. Először a legény szülei hív­ták meg a lány rokonait. Ez jó alkalom volt arra, hogy a legény szülei a vendég­látás gazdagságával kinyilvánítsák anyagi lehetősségüket. Nemsokára a lány szülei viszonozták a meghívást. A találkozások alatt szóba hozták a fiatalok ügyét, sőt gyakran a konkrét teendőket is. A végére valamilyen ürüggyel mindig odakerült a legény is, sőt a rendező család gondos­kodása révén a szép és csúnya farsangok is. Erre a szerepre ugyancsak a rokon­ságból került vállalkozó. Az egész mímelés csak a mulatási alkalom megteremtése ürü­gyén történt. A legjellegzetesebb farsangi kalotaszegi csemegeétel a cukros kukorica. Hajában máshol is főzik a kukoricát, de így, mint e vidéken bizonyára sehol. Ha már ennyire egyedi a módszer, lássuk, hogyan is ké­szül? Erős hamulúgot főznek, amelyet addig szűrnek, ameddig enyhén sárga színétől eltekintve tisztának vélhetnek. Ebben főzik a szemes kukoricát, amíg az jó puha nem lesz. A főzés alatt a lúg valósággal kikezdi, majd lerágja a kukoricaszemek héját, amely leszakadozik, gyakran le is válik. Ezután következik a mosás. Egymásután többször tiszta vízben átmossák és áztat­ják, amíg a lúg teljesen ki nem oldódik. Ezután egy kis vízzel együtt jól megcuk­rozzák és már­is kész a csemege a ven­dégek számára. Vasas Samu : Ezután pedig: Milyen is (volt) a körösfői farsang? A jelmezeseket Kalotaszegen csúfnak, fársángnak, fársangosnak vagy maszkurának nevezik. Általában a férfiak öltöztek fel és a fiatalemberek, Körösfőn pedig a nők is (az idősebbek régen s nemrégen a fiatalok is). Körösfőn nemcsak csúf farsangok voltak, hanem ún. szípfarsangok is. Szokás volt csengettyűkkel megrakott szalmababát is vinni. A szíp­­farsangosoknál előkerültek a ládák mélyén őrzött kalotaszegi ruhák legszebb darabjai: a bagatya, a muszuly, a kötéses-pántlikás kötő, a csíkos, nagylaptás, kislaptás, címeres, félholdas, almás, tavisrózsás szer­­keszkedők s rendszerint páronként (férfi-nő) látogatták meg a fonó­varróházakat, ahol táncoltak s ugráltak. A szípfarsangokat szerették, élvezték, szemügyre vették az ősi öltözetet s úgy próbálták kitalálni kit is rejt a viselője. Albert Mártonné kokas (Virág Erzsi) épp 25 esztendeje mesélte e sorok írójának, hogy milyen is volt régen a körösfői farsang. Azzal kezdődött, hogy vízkereszt napján közösen megették a fonóházban az ünnepi kántálásból megmaradt s most megpirított kalácsot. A fo­nóházban ilyenkor kezdődött a „szemezés” vagyis a párválasztás igen fontos művelete, mert a farsang eredményességét azzal mérték, hány eljegyzés született. Áldozócsütörtökön aztán megtartották az esküvőt, hogy a fiatalasszony ott dolgozhasson, ahol télen enni fog. Azért ál­dozócsütörtökön, hogy nehogy pünkösdkor legyen, mert akkor amúgy is minden háznál van kalács bőven. Várták tehát a lányok a farsangokat s énekelték: Egeresi csergős malom, Csereg a kereke nagyon. Egeres megyébe, Ülök az ölébe a babámnak. Aztán megjöttek a farsangok. Ugrálnak, táncolnak, mókáznak, de nem beszélnek, s közben zeng a dal: Hess le kakas a kapuról, Ihajja! Igyál vizet a lapuról, Csuhajja! Keserű a lapu vize, Ihajja! Tilos a szeretőm neve, Csuhajja! Illik a tánc a rongyosnak, ihajja! Fütyög annak minden rongya, csuhajja! Ha Te eztet ki nem járod, ihajja! Száradjon meg kezed, lábod, csuhajja! Mikor már megunták a farsangok idétlenkedéseit, rázendítettek: Elégett már fele gyertya, Elmehetsz már farsang haza, Kukorica tejesmásé, Legszebb élet a leányé, Mert a leány mint egy páva, Este lefekszik az ágyba, De a legény mint egy kutya, Bádorog egész éjszaka. Ha nem akartak elmenni a farsangok, egyszerűen kidobták, kito­loncolták őket az ajtón, miközben hangosan biztatták egymást: - Hogy a nyavalya törje ki, engedjétek ki, milyen büdös ez a fársáng... - s utána kidobták, de csak a csúfakat, a szípfársángokat nem, így ment ez minden kedden és pénteken. Bőven volt miről beszéljen másnap a falu... Húshagyókedden aztán búcsúznak a fársángtól mondván „itt van a húshagyó, a lányokat itthagyó”. Ez a mondás azokra vonatkozik, kiknél a szemezés nem járt sikerrel. Nagy sütés-főzés volt ezen a napon, a kürtőskalács elmaradhatatlan volt, s mert igen-igen ellaktak, feszült rajtuk minden ruha s ezért nevezik ma is ,feszelgő estének”. Míg más vidéken a hamvazószerdát követő napon böjt után a farsangi maradékot elfogyasztják s ezt a napot zabáló, torkos vagy tobzódó­­csütörtök névvel illették, Körösfőn csak a különleges estének számító feszelgő este maradt. Ilyen volt a farsang Körösfőn pár évtizeddel ezelőtt. Volt, mert ma már nagy része a szokásoknak nincs meg. Fonóházak helyett varróházak vannak, elsősorban a kislányoknak az iskolai osztályoknak megfelelően. Az V.-esek külön, a VI.-osok szintén s így tovább. A nagylányoknak nincsen varróházuk. A meglévő varróházakba látogatnak el szombat esténkén­t a lányoknál 2-3 évvel idősebb fiúk s szemelik ki maguknak a jövendőbelit (már amennyire ez a fiúktól függ és nem megfordítva). Felöltözés, maszkura, alakoskodás nincs. Nem így az asszonyok, ők „fonóbált-varróbált” szerveznek (ko­­mánék, barátnők, rokonok), rendre mindegyiknél s itt déltől estig esznek, isznak s tán még varrnak is néha-néha. Nagy vacsora van ilyenkor s igen vígan vannak... Ez az asszonyok farsangja. S az ifjúság? Maradt a heti egy estével s a többi napon megy a TV, a videó s igen jól szórakoznak A kobra, Bűnös zóna, Halálos küldetés, A skorpió stb. filmeken s a fiúk különösen a karaté­t népszerűsítő filmeken, s ha még akad egy-egy mesélőkedvű nagymama - annak a visszaemlékezéseivel a régi-régi farsangokról. Talán igaz sem volt... Forrásmunkák: Magyar néprajzi lexikon II. kötet, farsang címszó Új magyar lexikon Vasas-Salamon: Kalotaszegi ünnepek, Farsang c. fejezet Adatközlők saját gyűjtésemből: Albert Mártonné kokas, Fekete Ka­talin, Kovács Tibor, Mihály Hajnal, Kovács András. Bánffyhunyad, 1990. dec. 30. Fekete Károly

Next