Kanadai Magyar Munkás, 1935. március (6. évfolyam, 62-70. szám)

1935-03-01 / 62. szám

MIXMurlt oldal. SZEMELVÉNYEK ^ ÍRJA: J. BALOGH RV 't*X*ZM^****XX^*XX****'*£** Dr. Tory a Kanadai Nemzeti Tudományos Kutató Intézetnek elnöke előadást tartott a hamiltoni McMaster egyetemen, ahol a következőket mondta többek között: “Oroszországot, az állam által kezdeményezett és segített tudományos kutatások rövidesen a világ többi államai elé helyezik”. Ez a tudományos helyről jövő súlyos m­ondat is leránt egy leplet azok­ról a hazugságokról, amelyet a kapitalista lapok, a Szovjet­unióval kapcso­latban állandóan terjesztenek. Hisszük, hogy Dr. Toryról az Állami Kutató Intézet elnökéről még a magyar reakciós lapok sem fogják azt mondani, hogy kommunista. Nem, ennyire ők sem maflák. Csupán csak agyon hallgat­ják az ilyen jelentéseket. ***** Azért a kapitalista országok sem maradnak el a tudományos felfedezé­seik terén. Itt van például egy másik hír: “Dr. Najera hírneves spanyol orvostanár egy új betegségnek a felfede­zését jelentette be ma a világnak. A betegségnek a neve “munkanélküli neu­­rolosis” (munkanélküliség okozta idegesség ) A betegségnek a tünetei: álta­lános legyengü­lés és idegesség, azon kívül a tüdőbajt megelőzőleg rendsze­rint fellépő tünetek ennél a betegségnél is észlelhetők. Ezek a betegek köny­­nyein esnek a szélsőséges agitáció karjaiba, könnyen banditákká, gyilkosokká válnak. A legtöbb betegnél, akik a közkórházakban felvételre jelentkeznek ál­talános testi gyengeséget állítanak be és mindenféle képzelt­­betegségekkel állnak elő. Fizikai megerősödésük után szellemileg továbbra is gyengék és gyávák maradnak. A tanár megállapítása szerint ha testileg megerősödtek és munkát ta­lálnak gyorsan kigyógyulnak”. Ilyen “tudományos felfedezések”-re mind gyakrabban van alkalmuk a kapitalista ívilág tudósainak. Hiszünk benne, hogy a diagnózis helyes, de az orvosságot rá már csak a Kommunista Párt fogja minden országban meg­adni.­­— ***** Az amerikai képviselőház egy bizottsága, amelyet arra állítottak össze, hogy vizsgálja felül az “amerikai-ellenes” aktivitásokat, végleges jelentését pénteken adta be s azzal együtt beadott egy egész sereg szigorú törvény­ja­­vaslatot, amely lehetetlenné teszi a fascista náci és kommunista propagandá­nak a terjesztését. A bizottság jelentést tett arról is, hogy a Wall Street bankárjai nagyobb pénzösszeget ajánlottak fel Butler tábornoknak arra a célra, hogy fascista hadsereget szervezzen. A kommunista párttal kapcsolatban nem találtak biztonyítékot arra, hogy propagandájukat külföldről irányítják, mégis biztosra vehető, hogy az lesz az első, amely ellen törvényt fognak hozni. Ez a kis hír nagyon jól rávilágít arra is, hogy kinek a szolgálatában állnak a fascisták, ha ugyan eddig is lett volna valakinek kételye ezzel kap­csolatban. ***** A polgári lapok mindent elkövetnek, hogy­­valahogyan ködfátyolt borít­sanak a körre a piszkos imperialista akció körre, amit Mussolini Abyssinia ellen megkezdett. Semmi kétség nem férhet ahhoz, hogy néhány európai nagyhatalom fel akarja egymás között osztani, a még felosztatlan egyetlen afrikai államot Abyssiniát. Erre a megbeszéléseket Laval francia miniszterelnöknek római látogatása alkalmával ejtették meg, amelyet akkor Anglia sietett helyben­hagyni. Olaszország meg, elindította csapatait Afrika felé. Az esős időszak vé­géig nem igen várható támadás Abyssinia ellen, mert ez az időszak nem na­gyon alkalmas egy mechanizált hadseregnek, nagyobb operációra, de szinte biztosra vehető, hogy az esős időszak végével Mussolini elindítja rabló hadjá­­­ratát ezen egyetlen afrikai szabad állam ellen. Érdekes lesz megfigyelni, hogy várjon milyen címen kötnek majd­­bele a többi imperialista államok, hogy kivegyék ők is a részüket a koncból. Csakis a világ munkásságának az általános tiltakozása állíthatja meg őket ebben a rabló hadjáratban. • * * • • Bourassa képviselő, az ottawai képviselőházban ajánlotta, hogy a sza­vazóknak nagy százalékát le kell vágni a szavazók listájáról. Nem kellene szavazati jogot adni azoknak akik segélyen vannak s azoknak a visszatért háborús katonáiknak, akiket az állam tart el. Ezt a javaslatát a következők­kel indokolja meg: “Ha meg akarjuk menteni a demokráciát, akkor nem szabad a szavazási jogot azoknak adni, akik csak ki akarják használni azt, hogy azon élősköd­­jenek és maguknak abból hasznot merítsenek”. Egy cseppet sem csodálkozunk azon, hogy Mr. Bourassa ilyen javas­latot tesz a képviselőházban, hiszen ő a kapitalista osztályt szolgálja s ter­mészetes, hogy még azt a gyönge lehetőséget is sajnálja a munkából ki­dobott munkásoktól, hogy legalább minden öt éviben egyszer “szavazhasson”. Az egészben annyi van, ami egy pillanatra meglepi az embert, hogy ezt a “demokráciának a megmentése” érdekében teszi. Kis gondolkozás után a­­zonban erre is könnyen rájön az ember, hogy ez a kis félreértés miért van: a kapitalisták szótárában ez a szó, hogy “demokrácia” bizonyára kapitalista államot jelent, mert ezt akarja Mr. Bourassa is megmenteni, ez az amit ő szerinte a munkanélküliek ki akarnak használni. ***** Az a “forró fogadtatás”, amellyel a torontoi II. kerületben fogadták a Munkanélküli Tanács tagjai a rendőrséget és végrehajtókat, akkor amikor forró vizet öntöttek rájuk az ablakból, is mutatja, hogy milyen meleg szere­tetet érez a torontoi munkásság a törvény képviselőivel szemben. ***** Az a tény, hogy Bennett 6000 dollárt adott a Boy Scouts (cserkész) moz­galomra mutatja, hogy mennyire osztálytudatos. Tisztában van vele, hogy a gyermekeknek a kapitalista osztály részére kedvező szellemben való nevelése milyen értékkel bír a kapitalistáknak. Vajjon mi munkások mindannyian gondolunk-e arra, hogy gyermekeink­nek olyan nevelést adjunk, hogy azok hasznos tagjai legyenek a munkás­osztálynak, vagy pedig hagyjuk őket Bennetták által fascistáknak, urak talp­nyalóinak és bérenceinek felnevelni? Most, hogy az Always Ready nevű gyermeklapnak a kampánya folyik különösen aktuális ezt a kérdést felvetni. Minden munkás gyermek olvassa-e a munkás gyermekek nevelőjét? Megtettünk-e mindent, hogy pionír iskolá­kat létesítsünk, hogy a gyermekeinket munkás szellemben neveljük fel, hogy ne legyenek saját maguknak és szüleiknek ellenségeik? A kapitalizmus ezer csápja leselkedik gyermekeinkre! Az otthoni neve­lés nem elégséges ahhoz, hogy megmentsük őket a munkásosztály számára. Ahhoz rendszeres iskolázás, a gyermekeknek munkásirodalommal való ellá­tása szükséges. Éppen ezért tegyünk meg mindent a munkás pionír isko­láknak és sajtónak a támogatására. KANADAI MAGYAR MUNKÁS PÉNTEK, 1935. MÁ­ICIUS 1. Munkásosztály története. Francia forradalom 1789-99 1. Az­ ellenforradalom kezdetét 2. Ott, hogy miután földet kapott a forradalommal nem törődött tovább. 3. Mert nem volt szilárd forradal­már. A HARMADIK KORSZAK: BURZSOÁ KÖZTÁRSASÁG (1795—9) A Thermidor konvenciója Az 1795—9-es Franciaország sok­ban különbözött a régi Franciaország­tól, már ami a kormányzást illeti. Új osztályok léptek uralomra. A paraszt most már ellensége volt nemcsak bár­milyen ellenforradalomnak, hanem bár­milyen forradalomnak is; hadat üzent a paraszt úgy a baloldalnak, mint a jobb oldalnak, mert a birtokában levő kis vagyonkáját őrizni akarta. A fran­cia paraszt nem csak passzív lett, ha­nem igazi konzervatív. Csak az ellen lépett volna harcba ha a régi földes­urak fenyegették volna. A burzsoá köztársaság uralma alatt (Direktóri­um uralma) 1795—től 1799-ig a bur­zsoázia ismét életre támadt. A forra­dalom megszüntette a monopóliumo­kat és a kistulajdonosok hatalmas se­regét teremtette meg. “A pénzes lá­dájukhoz nagyon ragaszkodnak”, írta egy történész, “és meg­ nem­ kisérel­­­nék többé, hogy utcai harcban részt­­vegyenek”. Ezek az emberek egy hatalmas kor­mányzati erőért áhítoztak, melynek rendelkezésére állana egy olyan had­sereg, mely mindenkor képes lenne a forradalom vívmányait megvédelmez­­ni a régi földesurak, nemesség, pap­ság és az egyenlősü­lők (levelierek) ellen. Így nőtt meg a konzervatív ha­talom a falvakon az új burzsoázia ál­tal képezve, akik úgy gazdagodtak meg, hogy a hadseregnek voltak szál­lítói a forradalom alatt s akik a nem­zeti vagyonnal való spekulációik ál­tal gazdagodtak meg. Ezek számához jöttek még azok ,­kik a forradalom kiadásain éltek. Ezek mind ellene vol­tak annak, hogy a régi uralomra ke­rüljön, de ellenségei voltak a forra­dalom tovább folytatásának is. Nekik volt vagyonuk és másokkal nem tö­­■­rődtek. A falvak munkásai, Páris, Ly­ons ipari nincstelenjei semmit sem kaptak eddig a forradalomból, míg a lakosság más rétegei meggazdagod­tak. A burzsoá uralom alatt rosszabb dolguk volt, mint a terror idején. A­­népnek ez a rétege most már politi­kailag képtelen volt gondolkozni. A párisi nép nem játszotta többé azt a szerepet, amit játszott 1792 augusz­tusá­ban, vagy a következő év májusá­ban és júniusában. A háborúnak nem volt még vége. A védelmi háborúból most támadó há­ború keletkezett. A royalisták (király hűek) lázadni kezdtek. A paraszok is királyi zászlókat kezdtek bontogatni. A jakobinusok Parisban lármáztak az 1793-as alkotmány ellen. Ezen körül­mények között kerekedett felül egy államhatalom, mely híres maradt a történelemben. A királyhűek és a had­sereg vezérei első helyre­­kerültek. A­­mikor a demokratákat és a royalistá­kat kellett elnyomni a direktórium a hadsereghez folyamodott .Végre Bo­naparte Napoleon tábornok állam­csínnyel markába k­aparította a ha­talmat és egy erős burzsoákormányt szervezett, mely ellene fordult és ma­ga alá taposta a royalistákat és de­mokratákat. 1. Miben különbözött az új Fran­ciaország a régitől? 2. Mi volt a hibája a földhöz jutott parasztnak ? 3. Hogy kerülhetett hatalomra Na­poleon ? PIONÍROK rovata THE STORY OK TING LING By Hu Hsi-Li Twenty-seven years ago, in one of the feudal landlord families of China a little glirl was born. She lived a quiet life as she grew up. She was taught (to cook and sew, and to beat servants and consider them her slaves. But she must have 'noticed the diffe­rence between her life and the squalid miserable life of the Chinese peas­ants. She must have seen the thin men and women working in the fields, working over a crop that was not theirs. And she saw war, saw sol­diers burning the straw huts, killing the peasants, carrying off their crops. This girl was named Ting Ling. She grew up and went to college, whóch was an unusual thing for Chin­ese girls. She began to write stories. From the very beginning her stories were different. They were not slick­ly sweet like the stories of other wiomen writers. She wrote of the themes of the time — of the rebellion of youth .about the “new freedom” of youth. Then she came into contact with students revolutionaries. Her stories changed, altough they were still about students. Now she wrote about students who fight side by side with workers. Ting Ling wrote in a revolutionary style about police ter­ror, about the events in the lives of workers and poor peasants. Workers and students liked her stories. She was a fighter. Her life shows how sincere amd honest people, even tough they do not start out as workers, can help the revolution. The Kuomintang hated her bitterly It determinated she must be murder­ed, just as hundreds of thousands of revolutionaries, thousands lof students and hundreds of writers have been slaughtered to make China safe for the bosses of the different capitalist countries. Ting Ling knew the Kuo­mintang searching everywhere for her, but she went on fighting for the revolution. She wrote a story called “Night of Death, Dawn -of Freedom”. Here she described the long march of condemned revolutionaries im the night under guard, and thöir execu­tion. In writing this story she foretold her own murder, for soon after she was kidnapped and murdered. But first of all they held her captive for a while. They wanted the names and addresses of other other revolutionar­ies. But Ting Ling told nothing. Her tortured and murdered body was later found. The revolutionary working class and the sympathetic intellect­uals all over the world have protest­ed. “You may kill a thousand, ten thousand,” shut the Chinese workers, “but you can’t kill the revolution, you lords and butcher.” Ting Ling’s life shows the courage and bravery and the devotion possible in a revolutionary. It is a model for every Pioneer. FIGYELEM MONTREAL! DR. N. LANDIS Á Független Betegsegélyző Szövetség 12.-ik osztályának hi­vatalos orvosa. Kéri a magyar munkásság támogatását. Telefon: WAverley 6555. Lakás cím: 387 Dundas St. W. TORONTO, ONT. Jt3«3M3t3M3t3»3*3t3M3t3*3«3»3t3t3t3»3»3(3tj? rm­llAJtlAA if« A I*. A .1 A. A A .«■ .♦ TTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTtTV* ❖TEJ ÉS TEJTERMÉKEK, TÜZI-jj * ANYAG raktáron, rendelésre gyor-4 *san és pontosan házhoz szállítva! * jutányos áron.­­ FRANK PRICE * 247 Beverley St. Tal.: MI 5163 4 * TORONTO, M­ONTARIO.! * _______...... 1 A Kanadai Magyar Munkás és Farmer Klub montreali osztályá­nak műkedvelő csoportja március 10.-én szinte hozza a “KÉK POS­TAKOCSI” című operettet. Mind­azok, akik egy kellemes és felejt­hetetlen szórakozásban akarnak ré­szesülni, ne mulasszák el megte­kinteni ezen minden figyelmet le­kötő ELŐADÁSuNKAT. Jó zené­ről és hűsítő italokról gondoskodik a vezetőség. ROSE CAFE a magyarok találkozó­helye NYITVA ÉJJEL, S NAPPAL 263 COLLEGE ST. TORONTO t*XX 3t X 3t 3t 3t 3t3tXX­t 3Kt3tXX3tXXX3tXt% DR. D. SCHULMAN M. D. L. M. C. C. Orvos és sebész Offics Ph. 4356. Rés. 2935 No 2 Hopkins Block Cor. 20th St W & Ave. A. SASKATOON. SASK A KANADAI MAGYAR MUNKÁSOKHOZ! Támogassuk testvér lapunkat, a harcos Uj Elhitt A kanadai magyar munkások úgy néznek az Uj Előrére, mint a jó ta­nuló a tanítójára. Egy pár évvel ez­előtt, amikor még a “Munkás” kez­dett lépegetni, mint a pici gyermek, amikor nem bír megállni a lábán és ahhoz szalad, aki legközelebb áll hoz­zá, hogy megmentse magát a földree­­séstől. Éppen úgy volt a kanadai ma­gyar munnk­ás­ok forradalmi lapja, a “Munkás” is. Amikor földre akartunk esni, kellett, hogy belekapaszkodjunk valamibe. Mit csináltunk? Megfogtuk az Új Előrét amely persze megfogott bennünket és dajkált, hogy megerő­södjenek izmaink és aztán segítség nél­kül bírjuk megtenni azt a hosszú utat, amely előttünk áll. Az amerikai elv­társak több esetben eljöttek és gyá­molítottak bennünket, mint az apa a gyermekét kinek csak az az óhaja, hogy embert neveljen a fiából. Az elvtársaknak pedig az volt az óhajuk, hogy jó bolsevikeket csináljanak és neveljenek a kanadai magyar muniká­­rdóikból. A magot elhintették amerre csak elhaladtak, de amint látjuk a mag egészséges­­volt jó talajra talált, mert elég szépen kikelt. Hogy mi bi­zonyítja ezt legjobban? Azt hiszem, hogy erre nem nehéz megfelelni, mert még most is ott cseng a magyar mun­kások fülében: 7 rohamista, 1,371 új előfizető, $1,681 gyűjtés! Ezek azok a tények, amely bizonyítja azt, hogy a mag, amit az amerikai elvtársak el­vetettek már gyümölcsöt is hozott. Harcra szólít az ÚJ ELŐRE: “Minden­nap kopogtat a postás” Azt hiszem, hogy alig akad hely Ka­nadában, ahol ne ismernék azt a for­radalmi lapot, amely már 30 éve el­múlt, hogy kopogtat és felkeresi a dolgozókat, vezeti mindennapos har­caikat megalkuvás nélkül. Kíméletlen harcot folytat az utánunk küldött ügy­nököcskék, papocskák, a munkások félrevezetői ellen. Nekünk kanadai magyar munkások­nak nem szabad, hogy ölbe tett ke­zekkel nézzük azt a nagy munkát, a­mit az Új Előre kitűzött maga elé. Hanem segédkezet kell nyújtani, ha­ladéktalanul bele kell, hogy kapcsolód­junk abba a kampányba, amit indítot­tak egy pár héttel ezelőtt. A kanadai reakció egy gyékényen árulja a mun­kásokat az amerikai hadnagyocskák­kal, szélhámosokkal és papocskákkal. Erre nekünk kanadai magyar mun­ká­­soknak csak egy lehet a feleletünk, mint ahogy azt a harcos lapunk is le­hozta, hogy oda üssünk a bitangoknak ahol legjobabn fáj... Mi fog fájni legjobban ? Azt mi már tudjuk, ami­kor nem nézzük azt, hogy határ van e­lőttünk, hanem ledöntjük a határ fa­lat és kéz­ kézbe segítünk sikerre vin­ni a kampányt, amit egy hónappal ez­előtt az Uj .Előre lefektetett. Induljon meg a munka lapbizottsá­gainkon keresztül. Amikor visszük a “Munkás”-t árulni, ne féljünk kivenni a gyűjtőivel és magyarázzuk meg a munkástársaknak, hogy mit jelent az, ha segítjük a testvér lapunkat eb­ben a munkájában. Ugyan­akkor a BETEGSEGÉLYZŐ SZÖVETSÉ­GÜNK is kiveheti a részét ebből az akcióból, nem is nagyon kell megfeszí­teni a hárt csak egy kis akarat és a munka fog menni, ez nem­­olyan ak­ció, amely ellen kifogása lehetne egy tagnak is. Ha megnézzük, hogy a szövetségünknek van ma már 47 osz­tálya ebből az osztályokból csak 2 tagtárs vállaljon gyűjtőivet, akkor is 84 tagtársat tudunk munkába állíta­ni. És nem hinném azt, hogy egyetlen egy osztályunk is visszautasítaná ezt a nemes munkát. Klub osztályaink tagsága pedig has­son oda, hogy a betegsegélyző tagsá­gával kollektíven végezzék ezt az ak­ciót ,,amely sikerre fogja vinni a kampányt. Hogy továbbra is magas­ra emelje testvér lapunk Lenin zászló­ját és vezesse a dolgozók mindenna­pos harcait egy szebb és igazságosabb társadalmi rendszer felé. A SZOVJET KORMÁNY KI­­ÁSATJA A PARTHAUSOK FŐVÁROSÁT A szovjet kormány terveket dolgo­zott ki arra, hogy kiásatja a föld alól Nessa várost, amely a parthausok fő­városa volt valamikor. Most a város feltárásán dolgozó ré­gészek érdekes leírást tettek­­közzé a parthausok birodalmának volt fővá­­rosára. A leírás szerint a várost 17 méter magas fal övezte. A falon kí­­vül emelkedtek az előkelők hatalmas sírdombjai. A város négy sarkából négy út vezetett a központba, ahol hatalmas térség volt, alatta pedig a föld mélyén feküdt a víztartály. A vizet a közeli hegyekből földalatti tár­mákon át vezették a városba. A város egyik dombján a­­királyi pa­lota emelkedett, a másikon pedig a fő templom. A város átmérője több, mint négy és fél kilométer volt. A fa­lakat 200—200 méternyi távolságban hatalmas tornyokkal erősítették meg. Ezekből a tornyokból figyelték a part­hous harcosok annak idején a karavá­nok feltünését és a Kínába, Perzsiá­ba, Görögországba és a Kaukázusba igyekvő karavánokat kímélet nélkül megsarcolták. Az ásatásoknak kétség­kívül értékes kulturhistóriai eredmé­nyei lesznek. OLASZ TERROR A KOMMU­NISTÁK ELLEN MILANO, Olaszország, feb. 25. — (ALP) A fascista “Rendkívüli Bíró­ság” rövid tárgyalás utáni 13 mun­kást 12 évi fegyházra ítélt, forradal­mi akitivitása miatt. Az elítéltek e­­gyike egy ízben már hosszabb ideig volt börtönben. Kiszabadulva azon­ban ismét a fascizmus-ellenes moz­galom bátor harcosa lett. A szovjetzene diadala “Lady Macbeth of Szensk” bemutatója New York “society”-je feb. 21-én kény­telen volt a Szovjetuniót elismerni.Ha nem is egészen a szó legszorosabb ér­telmében, de zenéjét mégis elismerte. Nemcsak elismerte, de ünnepelte. Most mutatták ide New York­ban először a “Lady Macbeth from Mzensk" című szovjet operát, Dmitri Shastakovich fiatal szovjet zeneszer­ző bravúros szerzeményét. A híres Metropolitan Operaház zsú­folásig megtelt—a páholyoktól az ál­lóhelyekig. A csillogó ékszerek és frakkok teljes számban megjelentek, hogy meghallgassák az elvetemedett vörösök zenei termékét. Rég nem látott az opera ilyen telt­házat. De a Metropolitan színpad klasszikusan dohos falai sem láttak soha hasonló modern kulisszákat. Uj hangok szólaltak meg, a fiatal szov­jet generáció lüktető, életerős hangja. És az uj hangok egy csapással meg­hódították a “legfehérebb” szíveket is. Nem tultunk ha azt mondjuk, hogy a közönség tombolt. Felvonások köz­ben percekig tartó tapsok állították meg az előadás menetét. Felvonások után pedig állva hódolt be New York közönsége a szovjet zenének.A “Lady Macbeth” minden eddig ismert ope­rától eltérő realisztikus jelenetei min­den bizonnyal még hetekig fogják a new yorki bridge asztalok és partyk témáját képezni. Ott volt mindenki. A society, a ze­nevilág legnagyobbjai és fönt maga­san ott voltak a mieink is, akiknek ra­gyogó arcán mintha személyes dicső­ség sugárzott volna. Mert a szovjet zene, a jövő zenéje jött és győzött. CONTINENTAL TICKET OFFICE 486 Vi QUEEN STREET, WEST. — TORONTO, ONT. HA bevándorlási engedélyt akar szerezni családjának, menny­asszonyának, vagy más rokonának, HA hajójegyet akar venni, akar hazautazásához az óhazába, avagy családjának, ide utazására, HA bárminemű JOGI­ vagy ÜGYVÉDI ügye van itt vagy otthon forduljon hozzánk. PENGŐT, vagy KORONÁT, DINÁRT, LEI-t irodánk utalja önnek át a legelőnyösebben, ha Torontóban van telefo­náljon be árainkért, ha vidéken van írjon árfolyamla­punkért Távirati díj csupán 25 cent, s olcsó átutalási díjak: PHONE: WAverley: 1567. Nyitva este.

Next