Kanadai Magyar Munkás, 1935. augusztus (7. évfolyam, 6-15. szám)

1935-08-02 / 6. szám

2-iK OLDAL. KULTUR ROVAT Gondolatok a hamiltoni piknik nyomán... Nem árt senkinek sem elolvasni és megfontolni, mielőtt ismét összejövünk Minden évben nagyobb és n­agyobb tömegek sorakoznak fel a munkások szervezetei által rendezett országos piknikeken. Az embernek, aki vala­mennyire is szívén viseli a munkás­ságnak szervezeti épülését, a szive ö­­rül, amikor olyan szép tömeget lát e­­gyütt, miért volt a Munkás országos piknikjén Niagara Fallson, a FESz piknikjén Torontóban s most legutóbb a K. M. M. és F. K. országos piknikjén Hamiltonban. Az ezres tö­megek azt bizonyítják az ilyen összejö­veteleken, hogy a magyar munkásság Kanadában is látja a­nnak fontosságát hogy minél nagyobb szervezetté épül­jenek azok a tömegszervezetek, ame­lyeknek nagyon szép célkitűzései, nem a keveseknek az érdekeit, hanem a dol­gozók sokaságának érdekét vann­ak hi­vatva szolgálni. Látja Kanada ma­gyar munkássága azt, hogy hazugság, amit egyes hivatásos Horthy ügynö­kök s azoknak szószólói a munkásszer­vezetekre szórnak. Hiába rágalmaz­zák szervezeteinket s szervezeteinknek vezetőit, azért, de nem “csak” azért é­­pülnek egyre gyorsabb tempóban.Min­dig nagyobb tömegek jönnek az ál­talunk rendezett kirándulásainkra. A klubok országos piknikjén Hamilton­ban látni kellett azt is, hogy a mun­kások n­emcsak nemzeti vonatkozás­ban hirdetik az egység szükségességét hanem nemzetközi vonatkozásban is. Kitűnő angol szónokai voltak a pikni­künkl­ek, akik a munkásság problé­máit tárták a nagy tömeg elé. Az if­jú kommunisták delegáltjai valóság­gal elárasztották a tömeget piros szi­­nü sapkákkal s amerre csak az em­ber nézett, mindenütt ilyen szi­nü sap­kát viselt úgy férfi mint nő. Minden­kin látszott, hogy örül ennek a szép ünnepélynek. Azonban volt a hamiltoni pikniknek egy szégyenfoltja is és leginkább ez késztetett arra, hogy én is írjak. Különösnek és elítélendőnek tartom azt, hogy egyesek, akik még nem tud­ják, milyen kárt okoznak azzal, amit tesznek, duhaj verekedést kezdenek ott, ahol a becsületesebb munkásság egy ünnepet ül és demonstrálja azt a valamit, amit mi egységnek nevezünk. Egyelőre nem tudni, hogy az ilyen él­hetetlen verekedni vágyók a saját el­határozásukból teszik-e az ilyesmit. S miért pont a munkások összejövetele­in akarják elintézni az ő önző szemé­lyes nézeteltéréseiket? Az ilyen szép tömeg,­­mint a hamiltoni tömeg volt, nem azért jön a piknikre, hogy az i­­lyen Jancsi Miskáktok a személyes verekedését nézzék s az olyan bonyo­dalomban előfordulható veszélynek ki­tegyék magukat. Ezek az élhetetle­nek, akik nem tartoznak semmiféle munkásszervezetekhez és a munkás­ságnak csak bajokat szerezni jönnek az összejöveteleinkre, elitélendők. Na­gyon sokan voltak mások is a pikni­ken, akik még nem tagjai a szerveze­teinknek, de azért velünk vannak ér­zelmeikben. Velünk örülnek, ha lát­ják azt a szép és egységes munkát, amit egy-egy ilye­n alkalommal végez­nek a különböző városokból összejött egyszerű, de becsületes munkásnők és férfiak, sis csak egy vagy kettő nem tud tisztelettel adózni a munkásegy­ségnek azzal, hogy nyugodtan múlas­son a mulatókkal, sis ezek a rend­­felforgatók nem pillanatok alatt vál­tak ilyenekké amilyenek, hanem régó­ta ebbe­n a mániában szenvednek. Már egyik brantfordi pikniken is ugyan­ezt tették, amit most Hamiltonban. U­­gyanis­­az egyik hamiltoni a másik brantfordi lakos és bennük van ennek az undok kapitalista rendszern­ek mi­n­den nevelési hibája és hiánya. Az i­­lyenek még alig kerülték el valamivel az állatembert öntudatban. A jelen rendszernek sok ilyen neveltje van és bizony nem a mu­nkásszervezetek érte a felelősek, han­em ez a fejlett erköl­csű rendszer, amiben élünk, amely ilye­neket nevel. És nekünk munkások­nak jut a szerep az ilyenek megjaví­tására, hogy kineveljük belőlük azt az állatias viselkedési módot, ha ugyan adnak arra alkalmat. A munkások mindaddig próbálnak szépen, meggyő­zőek­ elintézni minden ilyen súrlódást, amíg van rá lehetőség, azonban ha ez szépen nem lehetséges, akkor radiká­lis módszerekkel is eltávolítják a rend­bontókat s kell is, hogy ezt tegyék. Most, amikor megállapítást nyert az, hogy rossz hatással van az ilyesmi úgy a tömeghangulatra mint szerveze­teinkre nézve, kell, hogy gondoskod­junk arról, hogy többet ilyesmi elő ne fordulhasson össze­jövet­eleiü­ken. Na­gybán ajánlatos volna, ha minden osz­tály szervezne egy u. n. rendbizottsá­got és ez a bizottság lenne felelős a rendbontók eltávolításáért a helyi ösz­szejöveteleke­n. A bizottságok tagjai­ból alakulna aztán egy nagy bizott­ság, amely az országos méretű pikk­i­­keken stb. volna egyedül hivatott ar­ra, hogy beavatkozzon rendkívüli ese­teknél. Természetes, a bizottságnak csakis józan természetű öntudatos em­berekből legyen az összetétele, mert éppen az iszákos emberek ellen, va­lamint az ital szorgalombahozása ellen éppúgy kell a bizottságinak dolgozni, mint a rendbetatók ellen. Az italozás egyik fő okozója a rendetlenkedésnek, de vannak s a jövőben még többen fog­nak lenni bérelt provokátorok, akik­nek hivatásuk fog lenni verekedést kezde­ni a m­unkásössze­jöveteleket­, hogy aztán a hatóságok beavatkozása megokolt legyen. Ezt nekünk munkásoknak figyelem­be kell venni, mert ami más orszá­gokban be lett vezetve a munkásszer­vezetek leépítésénk megkezdésére, az itt Kanadában is meg lesz kísérelve s talán nem is sok idő múlva. Eppek­ ezért, vigyázzunk n nagyon arra, hogy készületlenül ne érjen bennünket sem­miféle provokálás. Mert ha a hamil­toni veszekedés mögött nem is áll semmi más mint a neveletlenség, az még nem elég biztosíték arra, hogy a jövőbeli sem lesz tudatosan rendezve az ilyen romboló mu­nka. Végül még annyit, hogy szervezete­inkben minél többször legyen nevelő előadás tartva arról, hogy az iszákos­ság mennyire káros úgy egyéni, mint szervezeti vonatkozásban. Nem meg­engedhető az, h­ogy szervezeteink he­lyet adja­nak a szeszesitalok forgalom­bahozatalához, mert az előbb-utóbb megbosszulja magát. Észrevételem az, hogy sok helyen nem tudnak még ma sem a szervezetek kigyógyulni ebből a szeszmániából, s ez egyik kerékkötő­je a mozgalmunknak. Józan munka csak józan embertől várható. Igyekezzünk józanokká vál­ni és józan ésszel neveljük józanságra szervezeteink tagjait és az összmu­n­­kásságot és ha ezt fogjuk tenni, ak­kor bízhatu­nk abban, hogy tiszta elmé­jű, öntudatos embereket nevelünk a munkásosztály nagy harcára, amit csak józan ésszel fogunk tudni a mi győzelmünkkel, felszabadulásunkkal befejezni. Tóth István. A MAGYAROK TALÁLKOZÓ HELYE SPADINA BILLIARD TEREM, ahol elsőrendű billiárd-asztalok vannak a billiárdosok részére. 274 Spadina Ave., Toronto — Wm. Lehtinen, tulajdonos Continental Ticket Office 4M ft QUEEN STREET, WEST. — TORONTO, ONT. HA bevándorlási engedélyt akar szerezni családjának, mixrny­­aaszonyának, vagy más rokonának, HA hajójegyet akar venni, akar hazautazásához as óhazába, avagy családjának, ide utazására, HA bárminemű JOGI- vagy ÜGYVÉDI ügye van Itt vagy otthon forduljon hősnőink. PENGET, vagy KORONÁT, DINÁRT, LEI-t irodánk utalja Önnek át a legelőnyösebben, ha Torontóban van telefo­náljon be árainkért, ha vidéken van, írjon árfolyamla­pokért Távirati ifj­kapás U cent, a d­ecó átutalási dijak. PHONE: WAvertag, 1MT. Nyitva este. Irta: Nagy Kovács István, Taber, Alta. Alig hogy a répamunkás összefogott. Mint az égről a villám, eltűnt a robot. Mielőtt a munkásság nem volt megszervezve, Csak kóborló kutyáknak voltunk tekintve. Szántottunk, vetettünk és tehenet fejtünk, De a fizetésért még szólani sem mertünk. El voltunk mi látva sok “jó” élelemmel, Néha napján egy nagy sovány disznófejjel. Répatermelők most mondják keseregve: What do you want, you poor men, fine foreigner? Adok robot nélkül répamunkát neked, Csak a szervezkedést mostan tagadjad meg. A répamunkás inkább lesz étlen-szomjan, Szervezetben a mi erőnk, mind ezt mondja. Hát mindeddig minket mért nem sajnáltatok? Csontig a bérünket miért vagdostátok? Raymondtól Taberig kitartunk egy szálig. Ne éljenek mirajtunk, farmtól a gyárig. Drága vérünk, drága a mi verejtékünk összetartunk, régi bérünk nem kell nekünk. ELADÓ jólmenő cipészüzlet, elköltözés miatt. Cím: 677 Barton , East, Hamilton, Ont. Peoples Shoe Repair Shop. ROSE CAFE a magyarok találkozó helye NYITVA ÉJ­JEL S NAPPAL. 263 COLLEGE ST. TORONTO. TORONTÓI MAGYARSÁG FIGYELEM! E héten a következő kedvezményes árszabályaink vannak: Borjú combja, fontja .............................................................. 16c Marhahús rostélyos, fontja.................................................. 10c Tölteni vtaló borjú, fontja.......................................................... 6c Frissen darált hús, fontja........................................................ 8c Jó füstölt kolbász, fontja ....................................... 10c és 20c Stb. Mérsékelt árak és a legjobb minőséget mészáros és frizsar áruk. United Butcher and Grocer 326 Queen St. W., Toronto, Ont, — Preane WA WOO J. BARJAK, TULAJDONOS. ______ Dr. Roman Pniewsky Sok ák­ gyakorlattal nagy erurópai kórházakban 4 a klinikákon Specialista belső, vér — és női betegségeknél. 3597 ST­URBAIN ST., APT. 8. — MONTREAL, QUE. Corner: Prince Arthur St Kasáét* órák: d. a. 1-4 Telefon: Ha.7928. MEGHÍVÓ A hamiltoni műkedvelő kör, „A Csókolj Verőn“ 2 felvo- I násos operettet és a „Vissza Egyptomba“ című egy felvoná-­­sos operettet játsza. 1935 aug. 3.-án szombaton este 8.30­­ kezdettel Port Colborne-ban; 4.-én, vasárnap este 8.30 kez-­­dettel Niagara Fallson. Mindkét előadásra meghívjuk a kör­­r­nyékbeli magyar munkásságot. A darabban, mint kelléket használt Sarló-Kalapácsos­­ vörös zászlót az a város kapja a műkedvelő körtől ajándék­ba, amely a legnagyobb támogatást nyújtja látogatásával az­­előadáshoz. Az előadással több várost is meglátogatunk! Hamiltoni műkedvelő kör. SZERKESZTŐI ÜZENETEK T. L., Port Colborne: Levelét nem közölhetjük, mert nem láttamoztatta az ottani klubosztály levelezőbizottsá­gánál, vagy titkáránál. Ily­en esetek­ben megkivántatik a bizo­nyíték. J. P., Kettle Valley: a címváltozást elintéztük. A levele jó lett volna, ha előbb küldi. Másk­or ragadja meg az alkalmat s elsőnek írjon meg mindent amit lehet és kell a munkások helyze­téről. A $2.50-t megkaptuk, köszön­jük. R. I.-né, Hillcrest M. Alta.: Leve­lét rövidebbre véve közöljük. Igyekez­zen lehetőleg munkáslevelet írni a nyu­gat-katonai munkásság helyzetéről, s ha többször ir munkáslevelet s köz­­be­n olvas, tanul, úgy idővel fog tud­ni írni hosszú cikket is. Egyelőre a­­zonban csak munkáslevelet írjon, rö­videt de pontos adatokkal. Mi segíte­ni fogunk magának tanulni. DR. D. SCHULMAN, M. D. L., M., C., C. Orvos és sebész Office Phene: 435S; Ke*. 2935. Ne. 2. Hopkine Block Oer. 29th St. W. end Ave A. SASKATOON, 8ASK. Dr. B. RABINOVITCH 15 Ontario St, Beet Montreal, Qua Magyarul beszélő orvos. Város hangálat 4a Röntgen (X-ray). Rendelt órák: 13-től Hg 4a 4-tól Mg. Kéri a magyarság pártfogását Figyelem! MUNKÁSTÁRS! Te, aki oly keserves nehezen verejtékes musikával keresed kenyered, te, akinek épp emiatt kétszeres biztosítékodnak kell lenned, h­ogy pénzedet helyese­n kezeld. Nehezedre esik ez? Biz­tos akarsz lenni, hogy pénzed idejében szolgálja azt a célt, melyre szántad? Keresed a lelki nyugalmat, amit csakis a bizton­ság tudata ad meg? Akkor, engedd meg, hogy meg­mondjam neked, miszerint ha pénzedet LUKÁCS SÁNDOR 246 James North, Hamilton, Ont. utjáit küldöd haza az óhazába, akkor az pontosan, idejében lesz otthonti kifizetve, minden késede­lem nélkül, a legjobb árfolyamon ,és mérsékelt küldési díjakért.. Tegyél egy próbát még ma! GYORS KÁBEL — 35 cent ÁTUTALÁSOKAT garan­táltan 4 NAP ALATT fizetnek ki európai bankja­im a legmagasabb napi árfolyamon. Minden az én hibámból ere­dő késedelmes kifizetésért $25.00 kártérítést fizetek a legkisebb átutalás után is. KANADAI MAGYAR MUNKÁS A MUNKÁSOSZTÁLY TÖRTÉNETE A PÁRISI KOMMÜN Marx, Lenin és a szociáldemokraták a Kommü­nről (Befejező rész. Utolsó folytatás) Ezekből láthatjuk, melyek azok a kijelentések, amelyről a re­negát Kautsky azt akarja velünk elhitetni, hogy csak úgy vélet­­letlenü­l csúsztak ki Marx szájából. Marxnak igenis programja volt a proletárdiktatúra, melyet Kautsky szeretne letagadni. Némely szocdem vezér még messzebb megy. Nemcsak ellen­szegülnek Marxnak az államról szóló tanításának, hanem a liberá­lis-anarchista felfogás mellett foglalnak állást. Marxi tanítások az államról című füzetében Cunon felfedezi, hogy “a modern ál­lam beavatkozásának határait kiterjeszti,” a gazdasági életben és “az egyéni téren, valamint a családi jogoknál.” “Az állam fejlődése következésképen más irányt vett, mint amit Marx és Engels prófétáltak, akik koruk liberális­anarchista befolyása alatt állottak.” (Cunow, Die Marxistiche Staatstehorie.) Világos, hogy a Kommün tapasztalata ezeknek a renegátok­nak nem jelent semmit. Az is bizonyos, hogy a proletariátus dik­tatúrája nem lesz soha az ő programjuk. Hátat fordítanak a for­radalmi munkálkodásnak és gyűlölik a bolsevikokat, de nagyon dicsérik a Kommün hibáit, melyekről kimutatta Marx, hogy azok voltak a proletáriátus diktatúrája bukásának legfőbb okozói. Di­csérik a proletáriátus gyengeségét, határozatlanságát, melyet Ver­sailles ellen tanúsítottak. Ezek a renegátok helyesnek tartják, hogy a proletáriátus nem volt elszánt szándékainak izgalomnélkü­li keresztülvitelében. A Kommün idejében a mostani szociál-fasiszták elődei , To­­lain, aki tagja volt, az Internacionaléhoz és Louis Blanc, a kis­­burzsoa jelszóvágó, — átmentek Versailles oldalára. Napjaink­ban a Noskék, Zörgiebelek, Kauthkyk és Hilferdingek, a szent (burzsoa) demokrácia rabszolgái hagytak el bennünket és men­tek át az ellenforradalmárokhoz. Ezek szeretnék összetörni a proletáriátus hatalmát és mindenképen megmenteni szeretnék a kapitalizmust. Próba kérdések az egész tananyagra, melyekre a feleletet a tanulóknak kell kikeresni. 1. Mik az Első Internacionálé szakaszának ismertető jelei? 2. Mik a proudhonizmus és bakuninizmus társadalmi gyökerei? 3. Hasonlítsd össze az Első Internacionálét a Kominternnel (programját és alkotmányát) és mutasd ki, miben különböz­nek és miben egyeznek. 4. Mik a Párisi Kommün legfőbb hibái? 5. Miben adott a Kommün példát a proletárdiktatúrának? ELTŰNT A ROBOT H­UJKÁS* ,­­ míg ' PÉNTEK, 1935 AUGUSZTUS 2. Ontrio Munkanélküli Szövetsége a munkásokért és szegényfarmerekért Támogassa a kormány a 200 hol­don aluli szegényfarmereket! Szabad­­szervezkedési jogot minden munkásnak! TORONTO, Ont., július.—Az Onta­rio Workers’ Federation szombaton délutáni gyűlésén élesen válaszol Hep­­burn-b­ak ama re­ndelete ellen, hogy el­vonják a segélyt minden éptestü­lőt­len munkástól és éhbérek melletti farmmunkára kényszerítsék őket. A szövetség kiadott nyilatkozata tisztán bizonyítja, hogy megértik a sze­gényfarmerek küzdelmét, melyet zsí­ros kulákok ellen folytatnak, akiknek osztályához tartozik Hepbru­n maga is. A mun­kanélküliek követelései a kö­vetkezők: Fizessenek $35 havi bért, vagy $2.50- et és kosztot naponki­nt, hogy a kor­mány fizesse az útiköltségeket és hogy a nősök családjai rendesen kapják a segélyt a farmon kapott fizetésen fe­lül. Megértve a kisfarmerek izgalmat nem ismerő kizsákmányolását, a szö­vetség azt javasolja Hepburn ultimá­tumával szemben, hogy a kisfarmere­­ket a következőképen segítsék: 100 holdat, vagy kevesebbet birtokló farmerek által igé­nybe vett segítséget felerészben a kormány­g fizesse. Akik 100—200 holddal rendelkeznek, azok kisegítőinek negyedrészét, és a­­zoknak az uraknak, akiknek 200 hold­nál több földjük van, ne adjon a kor­mány segítséget. Minden igénybevett segéderőt a mi­nimum bérskála alap­ját­ fizessenek. Az Ontarioi Szövetség a kormány vagy a farm­intézet rendelkezésére fogja letacsájtani azoknak a neveit, a­­kik alkalmasak farmmunkám a tarto­mányban. Követeli a szövetség, hogy a farm­munkások szabadon szervezkedhesse­nek és vonassék meg a támogatás a­­zoktól a farmerektől, akik megkülön­böztetéseket tesznek a munkások kö­zött szervezeti aktivitásukért. Amely termén­yek betakarítására az iskolákat le szokták zárni, hogy a munkát gyermekekkel végeztessék, te­gye meg a kormány a szükséges lépé­seket ennek meggátlására és vezessék be a felnőtt munkások alkalmazását. Nemzetközi Ifjúsági Nap lesz szeptember hatodikén Hogy ezéven a Nemzetközi Ifjúsági Napot Kanada történelmében legki­­magaslóbbá tegyük, az Ifjúmunkás Szövetség számos ifjúsági szervezettel közösen készíti e napot elő és szep­tember 6.-á­n, nagy gyűlést tartanak a Massey Hallban. Kitűnő programot dolgoztak már ki. Saida Gerrard, a kiváló táncos fog föl­lépni egy számmal. A tátk­osok szer­vezete az Ottawa felé haladó trekkelő­ket imitálva lépnek föl új táncszáma­ikkal. A zenét a hamiltoni magyar munkászenekar fogja szolgáltatni. Ki­tűnő énekesek lettek már felszólítva erre az alkalomra és van rá kilátás, hogy Toronto legjobb énekesei is részt vesztnek ünnepélyünkön. Az est szónokai Sam Carr és Ame­rika egyik legkiválóbb néger ifjúmun­­kásvezére lesz. Az est minden számát a CKCL rá­­dióálltomáson keresztül hallgathatjuk. Jegyeket vásárolhatunk: a finn és ukrán könyvkereskedésekben, a UCL irodájában 274 College St.-ek­ és min­den más forradalmi ifjúsági szervezet­nél 15 és 25 centért. Kérjük a szer­vezeteket, hogy rendeljenek meg jegy­tömböket.

Next