Kanadai Magyar Munkás, 1936. március (7. évfolyam, 94-106. szám)

1936-03-03 / 94. szám

2. OLDAL Farmerok Rovata AZ ÚJ ARCHIMEDESEK Nagy volt, bölcs volt a legnagyob­bak és legbölcsebbek között a gö­rög Archimedes. Mint tudóst és mint népének hű fiát minden idők csak hódolattal említhetik. Archimedes nem azon törte a fejét, hogy miként mozdíthatna ki valakit a kenyeréből, ő egyetlen szilárd pontot kért a min­­denségben, hogy ott felfüggeszthesse csigáit és azok segítségével kimoz­díthassa sarkából a földet. Az új Archimedesek talán nem o­­lyan nagyok és nem olyan bölcsek, mint a görög tudós, de ők is a föld ki­mozdításán fáradoznak. De ők nem e­méleti emberek, ők nem keresgélnek ehhez szilárd pontot a mindenséghe, nekik az ilyen dolog semmiség, ők belekapaszkodnak valami jó kis föld paragrafusba és a földet a kisparasz­tok lába alól mozdítják ki. Nem lehet hozzájuk férni: hálálós biztonsággal takarják be a paragrafu­sokat és halálos biztonsággal mozdít­ják ki az embereket. Nem új dolog, legutóbb Vas vár­megye közigazgatási bizottsága ren­delte el közel ezer földh­özjutott ki ember kimozdítását. Erre a tömege kimozdításra — mondották — azér van szükség, mert a földhözjutottak évek óta nem teljesítették fizetés kö­telezettségüket, hiába minden felszó­­lítás. . . . Elrendelték a kimozdítást, lássák be a földhözjutottak, hogy nem lehet in­gyen földhöz jutni, ha majd megkez­dik hátralé­kuk törlesztését, visszal­e­­helyezi őket. . . Lám, az új Archimedesek is milyen tudományosak, milyen szép jogi mű­szavak ezek: kimozdítás, visszahelye­zés ... Nem tudjuk, hányezer „magyar testvér" tanulja meg most ebben az ezer családban az archimedesi jogt­u­­lományt, de ha továbbra nem tud­tak fizetni, motyóikkal, még el sem űrt könnyeikkel, maradék verítékük­kel kikerülnek a kis földecse szélére e Ezer dolgos, szegény magyar földmü­­vescsalád.... GABONAÁRAK (Az alábbi árak csakis nagybani (vagonszám) vásárlásokra vonat­koznak.) No. 1 északi búza ................... 88 %c­ ent. tengeri................................40—42r No. 2. északi búza ........................ 843/1,0 No. 3 északi búza ................... 83V&C No. 4 északi búza................... 80 %c No. 5 északi búza.......................73 c Abrak-árpa ................................ 391/2c No. 3. CW zab ............................ 343/2c No. 1 abrak-zab ........................ 321/2c No. 3 C. W. árpa ......­­...... 441/2c Tengeri, délafrikai ............................ 67 No. 1 rostaalja............................ $17.71 (ontarioi helyekre szállítva) Ont. búza, jóörlő ........... 73—75 f.o.b Ont. zab ................... 27—30 f.o.­b Ont. árpa ................... 34—40c f.o.b. Ont. árpa (sör) .... 43—46c. f.o.b. Ont. tatárka...................40—41c f.o.b Ontariói rozs ........... 40—43c. f.o.b A pénz misztériuma Az alábbi történetet az egyik fran­cia lap közli, de megtörténhetett vol­na bárhol a világon. Egy hölgy egy párizsi szálló iro­dájában fölkereste az igazgatót és a következőket mondta: — Itt akarok szállni hosszabb idő­re. Lefizetek előre ezer frankot. Más azonban mé­g elintéznivalóim vannak Egy fél óra múlva visszajövök , megbeszéljük a tennivalókat. Az igazgató átveszi a bankjegye­ket, a nő eltávozik és ebben a pilla­­­natban belép az irodába a szálló e­­gyik élemiszerszállítója heti számlá­jával. Az igazgató az imént kapott e­­zer frankot átadja az élelmiszerszáll­tónak. Az élelmiszerszállító alighogy ki­lép a szálló kapuján, beleütközik e szabójába. — Milyen jó, hogy találkoztunk — mondja a szabó — nagyon kötelezne ha régi tartozásait kifizetnem. Nagy szükségem van a pénzre. Az élelmiszerszállító átadja a sza­bónak az előbb kapott ezer frankot Néhány lépés után a szabó találko­zik háziurával. Meg sem várja, hogy kérje tőle az adósságot, nyomban át­adja neki az ezer frankot. A háziúr egyenesen fogorvosához megy és lefizeti neki az ezer frankot a fogorvos éppen ma kérte tőle levél­ben számlája rendezését. Alig távozik el tőle a háziúr, a fog­orvos átadja az ezer frankot feleségé­nek. Az asszony rögtön elsiet a szál­lóba és az igazgatónak átadja az e­­zer frankot, mint utolsó részletét an­nak az adósságnak, amelyet még a elmúlt nyáron csinált, amikor a szál­ló tengerparti penziójában nyaralt. Az igazgatónak még ideje sincs ar­ra, hogy eltegye az ezer frankos bank­jegyet, amikor visszatér az előző­be­ és kijelenti, hogy sajnos, sürgősen to­vább kell utaznia, így tehát nem lak­­hatik itt a szállóban, kéri vissza az ezer frankot. Az igazgató a kezében levő ezer­­frankost rögtön udvariasan, a nő át­veszi, megnézi és fölkiált: — De hiszen ez ugyanaz, amelyet én adtam át önnek! És bosszúsan apró darabokra tép­te a bankjegyet. A bankjegy ugyanis­­ hamis volt. Munkát keres WELLAND, Ont., február.—(Wel­­and Tribune)—Wellandportról egy fi­atalember betelefonált a wellandi tat­­ományi rendőrségre, hogy ő éppen bben utazik és megkérdezte, hogy be lehet-e őt tenni a börtönbe ezért savargás címén. A börtönbe tartoz­­ák egy hétig abban a reményben, hogy majd találnak neki munkát a simon. Nem találtak semmit és ma r­eggel J. C. Massie elöljáró ismét fog­­vatartotta egy hétig, mivel a ható­ságok nem tudtak neki munkát ta­lálni. Ismét Douglas őrnagy EDMONTON, Alta. — (ALP). — Aberhart miniszterelnök kijelentette, hogy C. H. Douglas őrnagy, a Social Cedit kitalálója és az albertai kor­mány rendkívüli tanácsadója, való­színűleg meg fog érkezni március 30- ra, hogy a tartományi ügyeket felül­vizsgálja azzal a kilátással, hogy S. C.-et intézményesítsenek meg. Rohamista a rohamistákhoz Lapunk kampánya végeztével üd­vözletemet küldöm mindazon munkás­társaimhoz és munkástársnőimhez, a­­kik velem együtt a Munkáskampány érdekében dolgoztak a kampány a­­latt, különösen a rohamistákhoz, akik nagyban hozzájárultak a a kampány sikeréhez munkájukkal. Munkánkkal forradalmi lapunkat segítettük erő­sebbé tenni, a MUNKAS-t, amely a mi érdekeinkért küzd, amely tanít ar­ra, hogyan bírjuk lerázni évszázados bilincseinket. Mutatja az utat, a­­melyen összetartva haladnunk kell, hogy munkánk eredményeként elér­hessünk a célhoz. Mozgalmunknak kívánok szolgála­ti tenni, amikor a rohamistáink fi­gyelmét arra hívom fel, hogy az elért eredmények után se hagyjuk abba, a nem vigyük tovább a munkát,most már mint rohamisták. Ne vonuljunk élre, ne fordítsunk hátat a munká­­nak, mint azt egyik-másik a múltban a hamistának ismert munkástársunk ette, a legutóbbi kampányunk alatt, ■lékünk azt a módszert, ami lehető­­vé tette eredményeink elérését, is­­mertetnünk kell másokkal is, hogy minél többen fölhasználhassák ezt a lgközelebbi Munkáskampány alatt. Dolgozhatunk a kampány érdeké­ben úgy a városokban mint kint f­armvidékeken, ha akarunk. Példáu­­lem, aki Tillsonb­urg környékén dől­g óztam a Munkáskampány érdeké­ben, azt kérdezte az egyik munkás­őrs: hogy lehetett nekem tíz előfi erőt szerezni ? A választ itt adom­ meg: A kampány alatt minden szabad i­­d­émet Tillsonburg legforgalmasabb uccáin töltöttem, tudva azt, hogy k­­örnyékbeli farmerek ide jönnek szükségleteiket bevásárolni. Ezt tud­­ja, találtam­­alkalmat beszélgetésbe ■gyelednni, akivel csak akartam. Ki láttam neki a Munkást é­s megkér­em, hogy rendelje meg. Volt, aki megrendelte, de kikötötte, hogy csak akkor fizet, amikor az újságot már küldik neki, így szereztem az előfi­zetők egy részét. A másik részét pe­­dig úgy, hogy nem töltöttem az idő­met a pool-roomban, várva a jó sze­rencsét, vagyis hogy majd csak jön valaki, aki meg akarja­­ Munkást ren­delni, hanem esőben-hóban, amikor az időm engedte, kimentem a farmokra és így szereztem előfizetőket, amel­lett még eladtam 25 darab Munkás naptárt is. A jövő kampány alatt a körülmé­nyekhez képest próbáljanak meg a­­zok a munkástársak is ilyenformán dolgozni, akik a legutolsó kampány KANADAI MAGYAR MUNKÁS TORONTO, ONTARIO, KEDD, 1936 MÁRCIUS 3. ? Akkord- és teljesítménybér a kapita- ♦­ lista üzemekben és a Szovjetunióban ♦ A kapitalizmus tudvalevőleg a kü­lönböző bérrendszereket abból a szem­pontból alkalmazza, hogy melyikkel érhet el magasabb profitot és melyik­kel zsákmányolhatja ki jobban a mun­kaerőket. Amióta csak létezik mun­kásmozgalom, folyik a küzdelem e­­zek ellen a rafinált, a kizsákmányo­lást fokozó fizetési módszerek ellen. “Az akkord egyenlő a halállal” — mondja egy régi közmondás. És tény­leg, hova vezetnek ezek a bérfizeté­si módszerek? Kényszerítik a mun­kást, hogy minden erejét megfeszít­se, hogy függetlenül a munkaidő hosz­szúságától, ha mé­g olyan hosszú is az, a legnagyobb intenzitással dolgoz­zék. Rendszerint mégis, minden nyú­zás ellenére sem éri el azt a jövedel­met, ami elegendő volna háztartása és családja fenntartásához. Az akkord csökkentése, a jutalmazási rendszer, a rabló­bedo-rendszer a munkaerő mindig erősebb megfeszítésére és i­­dő előtti elhasználására kényszeríte­nek, betegségeket, baleseteket és rok­­­kantságot idéznek elő. Minél többet végez az egyes munkás, annál több munkaerő válik feleslegessé, olyan­ná, akit a kapitalizmus már nem tud foglalkoztatni, annál nagyobb lesz a munkanélküliek száma, s ez a mun­kások sorsa a kapitalizmusban. Igen, de ha ez így van, akkor mi­ért dolgoznak a munkások a Szovjet­unióban, tehát szocialista viszonyok között akkoriban? Miért vezették be ott is a teljesítménynek megfelelő bért? Először is az akkord — és a telje­sítménybér módszerei a Szovjetunió­ban nem ugyanazok, mint a kapita­lista országokban; máskép vannak felépítve. Másodszor pedig, ezek a bér­fizetési módszerek egész más hatást gyakorolnak nemcsak az egyes mun­kások helyzetére, hanem az egész munkásosztály helyzetére is, mint a kapitalista országokban. Az akkord- és teljesítménybérek a Szovjetunió­ban rendszerint progresszív módon vannak felépítve, azaz a munkás nem csak a darabért járó árat kapja az elkészített munkatermékekért,hanem, amit a megszabott munkanormán fe­­l­­ül teljesít, azért magasabb árat kap. Ez a különbözet a többlet-teljesít­­mény növekedésével mindig magasab­bá válik. A kapitalista üzemekben ez pontosan fordítva van. A Szovjet­­Unióban ezenkívül még felárat (pré­miumot) fizetnek a munka minőségén ért, anyagmegtakarításért, kevesebb tüzelőanyag használatáért, stb. Ezzel a munkásokat arra ösztökélik, hogy munkájuk minőségét javítsák, és hogy takarékoskodjanak a tüzelő­anyaggal, árammal, stb., valamint a nyersanyagot helyesen használják ki. A munkaidőt a Szovjetunióban tör­vény szabályozza. Általában 7 óra. Az egészségre káros üzemekben, az olvasztó kemencéiknél, stb., valamint a bányászatban a földalatti munká­nál: 6 óra. Ezalatt a munkaidő a­­latt a gépberendezést, üzemi felsze­relést, stb. a legnagyobb mértékben ki kell használni ahhoz, hogy minél magasabb termelést érjünk­­. Mert minél nagyobb a termelés a Szovjet­unióban, annál nagyobb az egyes mun­kások részesedése a termelés által el­ért javakból. A fogyasztás, a hasz­nálat függő, a termelés mennyisége határozza meg. Minél nagyobb a ter­melt javak mennyisége, annál több áll a fogyasztás céljaira az elosztó szervezet rendelkezésére. Amellett a termelés növekedése senkit sem tesz munkanélkülivé. Sőt ellenkezőleg! A megnövelt termelés következményeké­pen új üzemeket építenek, új gépe­ket készítenek, amelyeknek ü­zembe­­helyezéséhez mindig újabb munkások­ra van szükség. Ahol az üzemi be­rendezés javítása, a munka szervezése é­s módszereinek javulása, az egyes munkások munkatermelésének növe­kedése következtében munkaerők sza­badulnak fel, ott ezekre a felszaba­dult munkaerőkre vagy az üzem más helyén vagy a folytonosan újonnan felszerelt új üzemekben van sürgős szükség, így tehát az akkordbérnek,­­ teljesítménybérnek, a Szovjetunió­ban épen megfordított hatása van mint a kapitalista országokban. Ott növekvő, erősödő kizsákmányolást je­lentenek, szolgaságot, munkanélküli-­séget, idő előtti rokkantsághoz ,örege­déshez, betegséghez és nyomorúság­hoz vezetnek, veszekedéshez és bom­láshoz az üzemekben dolgozó munká­sok között, míg a Szovjetunióban, szó alatt kártyázással, jó bor mellett a­­gitáltak és éltették a proletárdikta­túrát. .. Reméljük, legközelebb tettekkel is hozzájárulnak a kampány sikeréhez és ezzel bebizonyítják ezek a munkás­társak is, hogy tudnak munkát kifej­teni a munkásmozgalom építése te­rén. Szatkó Elek, Kinyinké, Onte­­­cialista viszonyok között a szocialis­ta gazdaság erősítéséhez, gyorsabb é­­pítéséhez, az egyes munkások és az egész munkásosztály anyagi és kul­turális jólétének gyorsabb emeléséhez vezetnek. A szocialista ipar nagy eredményei az utolsó években szoros összefüggés­ben állanak a bérrendszerrel, amely­­lyel minden egyes munkást minősé­gi és mennyiségi teljesítménye szerint fizetnek. A teljesítési normákat és az akkord tételeket a Szovjetunióban egy évre határozzák meg. Ezek csak ak­kor változtathatók meg, ha új gépe­ket vezetnek be magasabb teljesítő­képességgel. A munkafolyamat ja­vulása, a munka jobb szervezése ál­­­­tal elért magasabb teljesítmé­nyek­­ miatt nem lehet a normákat felemel­ni vagy az akkordárakat leszállítani. Elképzelhető-e mindez a kapitalista országokban? Nem szolgál-e ott­­ minden javítás, a munkafolyamat­­ megkönnyítése új munkamódszerek­­ által, magasabb teljesítmények — ki­­­­zárólag csak a vállalkozók javára ? Minden munkás, aki kapitalista üzem­ben dolgozik, ismer épen elég ilyen tényt. Épen ezért fogják ezek a mun­kások a fenti tényekből megérteni, hogy mi a különbség az akkord- é­s teljesítménybér között a kapitalista államokban, a kapitalista kizsákmá­nyolás feltételei mellett és a Szovjet­unióban, a munkásosztály uralmának feltételei mellett. NÉPGYŰLÉS Március 5-én este 8 órai kezdet­tel nyilvános népgyű­lés lesz Chat­­hamban a Massonic Temple Hall­ban, mélyen mindazoknak, akik a répaföldeken szoktak dolgozni, és azoknak is, akik felesek, saját ér­dekükben­ kötelességük megjelen­ni, annyival is inkább, mert ezen gyűlésen lesznek megállapítva a jövő munkaidényre a munkabéreit. Jöjjön el mindenki és hozza el i­­degenajkú ismerőseit is erre a nagyfontosságú gyűlésre. .a. m. Szabad a 98. t. c. négy vádlottja (Folytatás az 1. oldalról) védelem eme győzelmét az egész or­szág területét átfogó gyűlések és tün­tetések kövessék, melyekkel az összes vádak elvetésére kényszeríthetjük a kormányt. ,,Le kell söpörnünk Regina szégye­nét“, mondotta George Black, az e­­gyik trekkvezér ma este. „Ennek kell lenni Kanada progresszív erőinek leg­főbb jelszavának“, folytatta. A védelem­­győzelme! Nagy örömmel fogadták a védelem vezérei a kormány eme döntését. E döntést ama hatalmas védelmi moz­galom győzelmének tulajdonítják, a­melyben az egész ország liberális, progresszív és radikális erői egyesül­ve a trekkelők ellen emelt összes vá­dak elejtését, a 98-as törvénycikk el­törlését és a­ tárgyalás elnapolását követelték, hogy legyen a védelem e­­lőkészítésére elegendő­­idő. A kényszertáborok feloszlatása, s az ottawai kormány munka- és bér­tervezetének bejelentése volt az első győzelem. Reginában tartózkodó trekkelőknek az a véleménye, hogy a trek győzel­mes volt annak ellenére is, hogy „ter­mészetes előretörésének“ a rendőrök útját állták Reginában a múlt év Do­minion Napján. LAPZÁRTAKOR! REGINA, Sask., febr. 29.—Arról tesz jelentést a Star legutóbbi kiadá­sában, hogy a 98-as törvénycikkel vá­dolt 4 trekvezért Hon. T. C. Davis, Saskatchewan koronaügyésze min­den vád alól fölmentette. Szabadon mehetnek, ahova akarnak, jelentette ki ma Davis. Most még a bírósági tárgyalás előtt álló 22 trekkelő szabadon bocsátására kell őket kényszerítenünk! Reakciós munka WELLAND, Ont.—(ALP).—Azon vád alapján, hogy a Ukrainian Far­mer­ Labor Temple-t mint köztermet használták tartományi engedély nél­kül, megengedték a terem használa­tát beléptidíjakkal vigalmi adó fize­tése nélkül. Nick Zenckukot,a Temple üzletvezetőjét, Massie elöljáró a crow­landi bíróságon $80.-ra büntette, a- Kérdezzetek ! Felelünk ! TVEHETI-E a proletáriátus a hatalmat vér nélkül? (D.) A szociáldemokrácia az “e­­volúciós törvények alapján” azt hirdeti, hogy szocialista parlamenti többséggel “béké­sen” is átveheti a munkásosz­tály a hatalmat. Nincs szükség vérontásra és erőszak alkalma­zására, mondják ők, elég any­­nyit tenni a munkások részé­ről a kapitalizmus, a magántu­lajdon megdöntéséért,hogy vá­lasztáskor szocialistákra sza­vazzanak, akiknek parlamenti többségével megvalósíthatják a munkások tőkefölötti hatal­mát. Ez nem egyéb, a marx-leni­­ni tanok megcsúfolásánál. Az­által, hogy a szociáldemokrá­cia ezt a téves theóriát hirde­ti, elgáncsolja a munkások tő­­keelenes harcát, amivel a kapi­talizmust támogatja. Minden eddigi forradalmi ta­pasztalat ar­ról ad tanúbizony­ságot, hogy szocdemek, szoci­­álreformátoroknak a parlamen­ti utakon való “békés” szocia­lizmusa az opportunizmus sű­rű mocsarába süllyedt. Parlamenti vitákkal és szava­zatokkal egyetlenegy ország­ban sem lehetséges a szocializ­mus, a munkások és parasztok hatalmának megvalósítása, mert ha a banktőkét és terme­lőeszközüket kisajátító nagytő­kések már nem képesek többé tőkéjük uralmát biztosítani, ak­kor az eddig alkalmazott bur­­zsoá demokratikus kormányu­kat fölcserélik a pénzmágná­sok nyíltabb, vadabb, sovinisz­tább és erőszakosabb terror­uralmával, ami teljesen kizár­ja a hatalom vérnélküli, csen­des megragadását. Másrészt azért sem lehetsé­ges a hatalom “békés” útoni megragadása, mert a parla­menti képviselők ülései fölött állanak a felsőházak (itt­ Ka­nadában a szenátus, akiket nem a nép választ meg, de a­­kik megsemmisíthetik a parla­ment határozatait, ha az a ban­károk érdekei ellen irányul), melyek nem engedik meg az o­­lyan törvények bevezetését, a­­melyek a tőke uralmának meg­semmisítésére irányulnak. A szociáldemokrácia eddigi , parlamenti aktivitásával s mű­­­ködésével megegyezett a min­den emberi jogokat elrabló di­­soáziával és eme osztály gyüttműködéses politikájáv­al adta a munkásosztályt. Az volt az Első Magyar T­nácsköztársaság bukásánt legfőbb oka, hogy a magya szociáldemokrácia még a pr­­etárdiktatúra ideje alatt is proletárdiktatúra ellen volt s mindent elkövetett annak meg­buktatásáért. Azért juthatott fasizmus hatalomra Németo­szágban és Ausztriában, de a szociáldemokrata pártok vis­szautasították a kommunis pártok egységes harcra va felhívását, amivel támogatta a fasiszták törekvéseit. Nem veheti tehát át a prol­­áriátus a hatalmat a szocio­demokraták által hirdetett “­ késő ’úton. Nem veheti át azé, mert a tőkét és hatalmat kézi­ben tartó kapitalisták kiméle­len erőszakkal, s a vérontás­a határt nem ismerő cselekede­­kkel törnek a dolgozó népm minden olyan megmozdulás­ra, amely a hatalom megdö­tését célozza. Fontos és komoly feladati elé állítja ez a tény a komm­uistákat és minden munkát‘ Az elé­g komoly feladat és hogy dolgozzanak minden et­jükkel az összes termelő népi antifasiszta népfrontjának fő építéséért, amivel meggátoln­­uk a fasiszta diktatúra hat­lomrajutását­ és annak véren borzalmait. Elő kell készít­nünk a munkásokat és termő­földmunkásokat a végső küze­lemre, amely bár nem lehet út nélküli, de amivel biztosítha­juk a dolgozó népeknek a tér fölötti uralmát, a proletárdis­tatúra megvalósítását és meg­tartását. Kcaliciós kormányról beszélnek Quebecben (Folytatás az 1. oldalról) is tudja, hogy nem képes megnyomo­rított liberális pártja vezetésére. Olyan hírek szálingóznak, hogy Ernest Lapointe igazságügyi minisz­ternek az országos mezőkről való ki­lépését követelik, mi­után három sze­mélyből megalakult koalíciós kor­mány vezetését venné át. Hogy kik­ből állana a koalíciós kormány, még nem nyert pontos megál­lapítást. Annyi azonban bizonyos, hogy bárkiből álljon is a tőkések ér­dekeit védő és a dolgozókat nyomor­ba ítélő kormány lesz. A néppárt kiépítése elkerülhe­tetlen! Történjen bármi is, a munkások harcos egységére van szükség. Akár lesz hajlandó Lapointe a koalíciós kormány vezetésének átvételére akár nem, akár Taschereau marad a kor­mány vezetője, vagy Paul Gouin’s pártja kerüljön Quebecben hatalomra, arra van szükség, hogy a tartomány lakossága kövesse franciaországi test­véreinknek példáját, helyzetük meg­javításáért. Olyan erőteljes néppárt építésére van ,most itt szükség, amely­nek harcos egységével a gazdagok vállaira rakhatjuk a terheket, a nyo­morgók érdekében, melyet március 27-ig tisztázni kell, ellenkező esetben egyhavi börtön a büntetés. A D. Koslowski és N. Humincki — U. F. L. T. A. Crowland — elleni ha­sonló vádakat elejtették. Az engedély elkobzása Crowland fa­­lu tanácsának levele alapján történt, amely kijelenti, hogy a Temple „a lá­zadás melegágya“. :­: * HI H­ÁNY tartománya van Kana­dának és melyek a fővá­rosaik? (Rosedale) Kanadának 9 saját parla­mentjével bíró tartománya új és két északi területe: Prince Edward I..........Charlottetow Az északi területek: Yuke Territory és Northwest Ten­tories. British Columbia .... Vancouver Alberta ........................Edmonton Saskatchewan ...........Regina Manitoba ...................Winnipeg Ontario ........................Toronto Quebec ........................ Quebec New Brunswick...........St. John Nova Scotia ...............Halifax FIGYELEM MUNKÁSTÁRS! ELSŐSORBAN A TE ÉRDEKED hogy megbízható céggel utald át pénzedet PENGŐBEN, DINÁRBAN, KORONÁBAN, LEIBEN LEGMAGASABB ÁRFOLYAMON LEGGYORSABBAN, tehát küldd azt LUKÁCS SÁNDOR engedélyezett hajójegy és pénzküldő iroda útján 246 James North, Hamilton, Ont. CABELDIJ 25 CENT GYORS KÁBEL—35 cent — ÁTUTALÁSOK garan­táltan 4 NAP ALATT a címzettnek otthon kiutalva

Next