Kanadai Magyar Munkás, 1936. augusztus (8. évfolyam, 7-19. szám)

1936-08-01 / 7. szám

2. OLDAL Farmerok Rovata Pusztulnak a dohánytermelők* gazdagodnak a gyárosok A do­­nytermelői kisfarmeroknak egy a sor­suk a doh­ány mezőkön nyomorgó munkásokéval! SZERVEZKEDÉSBEN A MEGOLDÁS! A bankárok, gyárosok hatalmas tőkéje és profit harácsolása nem­csak a gyári és mezőgazdasági munkások százezreit ölőn­yomor­ba­n zsarolja ki a végtelenségig, de hasonló sorsba kergeti a kister­melőket, úgy a dohányvidéken, mint más mezőgazdaságokban.Ar­ról írni és arról olvasni, hogy ez­rével árverezik a nyugati farmerek utolsó gépét, vagy egyetlen állat­káját, már nem újság. Ezt a ka­pitalista lapok sem titkolják. A Delhi környéki dohányterme­lők is saját tapasztalataikon érzik veszedelmet. Évek hosszú során nehezen görnyedezve, munkáik gyümölcsét közülük már soktól különböző fogásokkal rabolta el a könyörtelen, pénzéhes tőkéstársa­­ság. S ha valamikor fenyegetett a mindent elrabló kapitalizmus hadjárata, úgy az most 1936-ban tornyosul csak igazában a dohány­termelők feje fölött. Tudják a do­hánytermelő farmerek e környé­ken, hogy 1933 óta az úgynevezett “ármegállapító bizottság” létezése, úgy ahogy, valamit mégis csak tett az árak körül, de a jelenben nyílt titok mindenki előtt, hogy a gyárosok teljesen felrúgták. Itt u­­gyan meg kell jegyeznünk azt is hogy a fent nevezett bizottság tá­volról sem szolgálta a kistermelők érdekeit, úgy amint szolgálta a nagy földtársulatokét. A TERMELŐK ÉS A MUNKÁSOK ÉRDEKE EGY Most, amikor az “ármegállapító bizottság" létezése már csak pa­píron van, a kistermelőket sokkal nagyobb és súlyosabb veszedelem fenyegeti, mint bármikor a múlt­ban. A gyárosok teljesen szabad­jára engedve fognak garázdálkod­ni az árakkal. Annyival szúrják ki a termelők szemét, amennyivel a­­karják. Ehhez hozzájárul a mos­tani pusztító hatalmas szárazság csapása. Gondoljanak a kisterme­lők arra, hogy szervezkedés nél­kül milyen prédájává válnak a ka­pitalizmus ragadozó hatalmának. Azok a kistermelők vagy kezdők, akik véresverejtékkel, nehezen gör­nyedve izzadtak azon párszáz dol­lárkáért, amivel a termeléshez kezdtek, ilyen körülmények között védtelenül hogyan fosztja ki őket a bank vagy az Imperial dohány­társaság. A feladat, tehát az, hogy szervezkedve minden lökéstáma­­dást visszaverni és kiverekedni a dohányért legalább egy olyan mi­nimum árat, mely biztosíték lesz arra, hogy a termelők munkájának gyümölcse csak valamennyire is megtérüljön. A termelők számára az nem megoldás, hogy a munká­sok fizetését leszorítják. Ellenke­zőleg: a kistermelőknek s­gítsé­gére a munkások mindig készen lesznek nagyobb árak kiharcolá­sában segíteni, tehát a munkások­nak pedig adjuk meg a napibért, úgy hogy azok se éhbérért dolgoz­zanak. A kistermelők éppenúgy mint a munkások, a nagytőke ki­zsaroltjai, tehát érdekeik közös kell, hogy legyen. HIÁBA A SZÁRAZSÁG, AZ IM­PERIAL ÍGY 13 ARAT Minden termelő tudja, hogy a múlt évben átlagba a dohány ára 20—26 cent között váltakozott. Azt is tudja minden termelő, hogy do­hányából mindig alacsonyabb ren­dű árban állapították meg termé­­nyének nagyobb részét, így nagyon ajánlatos lesz tehát azt is tudni, hogy a fenti árak mellett az a­­lacsonyabb rendű dohányból a tár­saság fontonként nem kevesebb, mint $1,60-et kap. Ezt azzal bizo­nyítjuk, hogy a társaság minden font dohányból 16 olyan pakli do­hányt csinál, amit darabonként 10 centért árusít. Most nézzen ebbe bele minden dohánytermelő, hogy milyen őrületes profitot csinál az ő véres verejtékén az Imperial Co. és a bankárbanda. Most ne feled­jük ki ebből azt sem, hogy azoknak a nagyon alacsony m­unkabérért dolgozó munkásoknak is benne van ebben a munkaereje. Nem-e közös tehát itt a kistermelők és mun­kások érdekei? Világos, hogy i­­gen! így csak természetes, hogy összefogva kell a nagytőke fojto­gató karmai ellen harcolni, mert széttagolva bizony eredmény nem lesz. MÁSIK FONTOS TUDNIVALÓ Aki csak valamennyire is érdek­lődik az árak körül, az tudja azt, hogy Amerikában a dohányterme­lők jobb árakat kapnak a dohá­nyért, mint a Kanadaian. Jozén va­lóság ellenére a helyzet mégis az, hogy Amerikában a cigaretta sok­kal olcsóbb, mint Kanadában. A­­míg Kanadában egy nagy pakli cigaretta 25 centbe kerül, addig Amerikában 25 centért két ugyan­olyan pakli cigarettát adnak s a dohány minősége jobb is, mint a kanadai cigarettáé. És ehhez adjuk még hozzá azt is, hogy a szegény munkástömegek azok, akik a do­hányfogyasztásban túlsúlyban van­nak, tehát ezt az őrületes profitot is belőlük sajtolja ki a dohány- és banktársaság, így határozottan mondhatjuk, hogy a dohánytársa­ságoknak hiába van a szárazság, ők mindenképen ARATNAK. Igen, ők aratnak, gazdagodnak és a do­hányt­ermelők­ pedig pusztulnak. HARCOLNI FÉLELEM NÉLKÜL! Sokan a termelők közül azt gon­­dolják, hogy ha hallgatni fog és nem követel, a dohányért nagyobb árat fognak fizetni. Ez a felfogás lagyon helytelen. Ilyen kivétele­ket a kapitalizmus nem tett és nem is fog. A tőkepénzesek egyet ártanak szem előtt: de, vásárolnak, fontig vágott árakért mindent, s­ladnak, akkor pedig őrületig fel­lazított árért mindent. Itt tehát nincs kegyelem egyetlen termelő számára sem. Vannak még olyan termelők és munkások is, hogy a Munkás olvasásától vagy megren­delésétől is félnek, mert arra gon­­­dolnak, hogyha valaki megtudja, s a gyárosnak bejelenti, úgy dohá­nyát meg sem veszik. Ez nagyon helytelen felfogás. Nagyon sok pél­da áll már előttünk, hogy ahol a munkások és farmerek összefogtak és bátran harcba szálltak, értek el eredményeket. Ezt kell tenni a do­hánytermelőknek és dohánymunká­soknak is, mert különben sem a dohánynak nem lesz ára, sem a dohányfarmi munkásoknak nem lesz keresete. A. N. dohánymunkás Veteránok a béke mellett TORONTO, Ont. — Végleges megegyezés jött létre a háborús veteránok szervezetei között arra­­nézve, hogy ma este konferenciára jönnek össze, ahol megválasztják küldötteiket a szeptemberi genfi Béke Világkongresszusra. Ledőltek a válaszfalak a kato­nák nagy csoportjai között lega­lább is annyira, amennyire ezt a torontói eset bizonyítja, jelentették ki a mozgalom vezetői és a kong­resszuson Kanada veteránjai kép­viseletében húsz volt háborús ka­tona fog megjelenni. LELASSÍTOTT AUTÓBUSZOK TOKIÓ, Japán, július 27. —­Az Auburn Buss Co. 200 alkalmazott­ja "lelassító” sztrájkba lépett, ami­ért szervezetüknek, a Tokiói Autó­munkások Szervezetének négy ve­zető tagját elbocsájtották a mun­kától. A rendes tagságból egy bi­zottság alakult és megegyeztek egy taktika használatában, ami ab­ban áll, hogy 100% -ig betartják a hajtási törvényt, ami által az au­tóbuszok rendes járata nagyon meglassul. Erősödnek a baloldaliak TOKIÓ, Japán. A­s hélyhatósági magasrangú rendőrtisztek egy kon­ferenciára jöttek össze a honvédel­mi minisztériumban, melyet a hon­védelmi miniszter, Ushio nyitott meg és többek között ezeket mond­ta : „A balszárnyi mozgalom, mely­ről mi azt hittük, hogy­ végérvé­nyesen összetörtük, újra kezdi -e­ Mergetni fejét. A földművesek tö­megmozgalma egyre nagyobb és erőteljesebb . Erre való tekintet­tel kénytelenek vagyunk rendőrsé­günket erősebbé és kiterjedtebbé tenni, különösen annak politikai osztályát“. Semmi más nem szolgálhat vi­lágosabb bizonyítékul arra nézve, hogy a japán nép forradalmi moz­galmát nem tudták a háborúszer­­vező japán militaristák megsemmi­síteni, mint a honvédelmi miniszter fenti néhány kijelentése. AZ EMBERIRTÓ NAGYBIRTOKOK Irta: dr. ZENTAY DEZSŐ­­ nagybirtok csak a nős vagy csa­­(FOLYTATÁS) , ládos gazdasági cselédet szíveli, de De mostoha még azokhoz a pa- gazdasági napszámosnak inkább rányi birtokosokhoz is, akiknek a csak nőtleneket alkalmaz, ezért a “földtulajdona” egy katasztrális nagybirtokon felnövekedett gazda­holdnál sem több. Ezekből a nagy­­munkás nem a nagybirtok birtokmentes csoportban 30.2, míg mellett házasodik, hanem inkább a nagybirtokosoktól túltengő cső­ a városokban próbálja boldog cso­­portban 11.9 esik 100 négyzetkil­ó t keresni,­­ométerre. Pedig éppen itt kellene Végeredményben pedig a nagy­­keresnünk azokat, akik a nagy­­birtok uralmának a felső­ fokán a rrtokokon robotolva, az ott el­­föllhöz kötött keresők száma csak vezette jövedelmükből legalább kéthermada a nagybirtoknélküli így kis kertet vagy házacskát községekben élőkének. S mert az szerezve, létüket és kenyerüket e adatok kétségtelenül­­bizonyítják, nagybirtok mellett találják meg, hogy aránylag, még a középbirtok De kitagadottak azok a gazda­ ig több munkáskezet foglalkoztat, ági munkások is, akiket már a mint a nagybirtok, cáfolhatatlan, statisztika sela sorol a birtokos e­ tfogy a nagybirtok eltartó ereje ennek közé, olyan kicsinyek pará- gyenge és nagy hátrányban van ígi parcelláik. Ám a nagybirtok a többi birtoktipusokkal szemben, izeket sem szíveli. Arányuk az el- Márpedig a földnélküli agrárnép­­;e csoportban még 106, de az utel- nek legalább a felerészét a 20—50 :óban már csak 43. Mert a nagy- koront meghaladó kis- és középbir sírtok nem reflektál olyan mun-­tokok foglalkoztatják és az 50 hold Icásra, akinek van valamije”. Ami na, kisebb birtokoké itt a főszerep, más szóval azt is jelenti, hogy a pre megdől az az érv is, hogy a nagybirtok nem fizeti meg úgy a nagybirtok sok idegen községben munkásait, hogy azok bérükből van munkást tart el. Mert ha való is,­­amit szerezni is tudjanak, hogy van vándormunka, ez körü­l-h hogy a nagybirtok mellől eltü- belül csak 10%-át jelenti annak , mik a­ többi birtokos és bérlő, az munkabérnek, amit a nagybirtok m­ág csak érthető. Hiszen a nagy­ fizet Viszont ezek is jórészt ol­yan birtok községei messze esnek a földnélküliek, akiknek más köz­forgalomtól, távol vannak az in­­ségek nagybirtokai kényszerítenek tenzívebb gazdasági kultúra fejső­ vándorbotot a kezükbe. Hiszen sem désének a gócpontjaitól. De miért földet, sen a megélhetést nem ta­­nem ellensúlyozza ezt a ritkulást 'dlnak °^*lon' ^ az, hogy legalább a munkásságnak kedveznének és ezeknek az élet- hs Magyarország a nagybirto­­színvonalát emelnék emberhez mél­yok hazája. . . . tóvá? Miért van az, hogy még a (Vége.) birtoktalan munkásságnak a lét- ------------------------------­száma is a kétharmadára zsugo- ÁLLATVÁSÁR­­odik a nagybirtok községeiben? (Torontóban) És miért esik vissza olyan feltűnő Vágó tinók és üszők . . .4.25 4.50 módon 105-ről 69-re — a föld- jósúlyú tinók .............. 4.75—5.00 nélküli gazdasági munkások szá- Vágó tehén .................... 3.00 3.21 mát mutató index a nagybirtok Borjú, jó ......................... 5.00 5.81 községeiben? silány borjúk ................. 3.50—5.51 Egyetlenegy munkáselemet ked- Juk ...................................... . 00 2­0í­ve­ csak a nagybirtok, a gazdaság ............................. $8.75-9.5é­gi cselédséget. Itt valóban 100-ról 161-re történő lélekszámemelke- » ^ dést mutatnak a jelzőszámok. Ez £ _ _ _ _ -t azonban megközelítően sem ellen- £ «X V J »L V ‘ /\ F li C súlyozza azt az apadást, amely az 7 a magyarok találkozó helyül agrárkeresök többi kategóriáját *NYITVA ÉJJEL S NAPPAL.1 ritkítja. V2G3 COLLEGE ST. TORONTO.^ Jellemző azonban, hogy mert a Kanadai Magyar Munkás Szocdemek elmélete Káplártanítók „Nagynémetország" * iskolái A történelem tanúsága szerint Nagy Frigyes porosz király ki­vo­nült káplárjaiból előszeretettel faragott tanítókat. Hitlér Német­országban most fordítva csinálják: a tanítókból csinálnak káplárokat, ami mellesleg megjegyezve a mai Németországban egy és ugyanaz. A nemzeti szocialista tanítók szó­csöve, a „Deutche Schulle“, minden egyes számban utasításokat közöl a káplártanítók részére, hogy mi­ként tanítsanak. Például: Az egyszeregyet nem úgy kell tanítani mint eddig, hogy háromszor három az kilenc, hanem például: 3 golyó szorozva három­mal az 9 golyó. A logaritmus ta­nításánál a ballisztikából (tüzér­ségi lőpályatan) vegyék a példá­kat, a fizika törvényeinek a ma­gyarázatánál pedig a tankok moz­gását. Ami a kémiát illeti, nagyon egyszerű a dolog: a kémiaórán ar­ra kell tanítani a gyermekeket, hogyan viselkedjenek gáztámadás esetén. A weimari óra alatt a rajzórá­kon virágokat és vázakat rajzol­­gattak. Most félre a virággal és a vázával! Az ősgermánok nem fes­tettek vázát és virágot! Katonának nincs szüksége ilyesmire. A „Deut­sche Schulle” azt írja, hogy a gye­rekek katonákat, tankokat, erő­dítményeket, ágyúkat, hajókat raj­zoljanak. A rajzórát „munkat”-órá­val váltják fel, melyeken a gyer­mekek mindenféle, a katonaság részére szükséges munkát tanul­nak. Ami a földrajzot illeti, azt mondják, hogy elég, ha a gyere­kek a jövendő „Nagy-Németorszá­­got“ ismerik. Németország az nem egyszerűen csak Németország, ab­ban a formájában, ahogy a térké­pen szerepel, hanem magába fog­lalja Ausztriát, Elszász-Lotharin­­giát, Sziléziát, Svájcot stb. Hasonlóképen tanítják a törté­nelmet is. A tananyag egyes pont­jait a „német fegyverek győzelmei“ képezik, a vitézség dörög minden sorból. Ilyen szellemmel van telít­ve a német iskolák tanítása. Hitler nem egyszer jelentette ki, hogy a német ifjúság túlságosan tele lett tömve tudással és azt a jelszót adta ki: Kevesebb tudást és több katonás fegyelmet és gya­korlatot. A káplártanítók most a­­zon szorgoskodnak, hogy a német iskolákból az ostoba tudatlanság melegágyát csinálják és rájuk bí­zott gyermekhadat fasiszta locso­lással sovinizmussal és harci szel­lemmel telítsék. A csehszlovák szociáldemokrata vezér nyilatkozik A magyarországi Népszava egy “iksz” aláírással politikai cikket közöl. Nem fontos az “iksz” igazi neve után kutatni. Annál fonto­sabb a cikk politikai értelmét bon­colgatni, amennyiben az a szociál­demokrácia elméletét tárja elénk a maga valóságában. Dr. Ivan Markovics, a csehszlo­vák képviselőház alelnökének a nyilatkozatából jön az elmélet a Népszava szerint. Dr Ivan Markovicsot az Interpar­lamentáris Unió egyik tanácskozó gyűlésén találták meg az “iksz” űzért és a következőképpen nyilat­koznak róla: “mozdulatlanul ült és erősen figyelte Kertész elvtárs be­szédét. A beszéd végén kemény kéz­mozdulattal, mondhatnék: erélye­sen tapsolt. Úgy hat, mint valami hatalmas kalapács gyors ütései.” Csak természetes, hogy “iksz”­­ék egy kis jó demokratikus elmé­letet akartak szerezni a Népsza­va részére, mint egy olyan egyén­től, aki talán Hansen, a dán szo­ciáldemokrata titkár "északi szo­­cializmus”-ról szólói” előadásait is hallgatta. S ezért etilek irányában a következő demokratikus kérdést intézték hozzája: — Milyennek látja a demokrá­cia, a béké! a szocializmus jövő­jét Közép-Európában? More Dr. Iván Markovicsból ”iksz”-ék szerint “árad” az ener­gia. Kemény, kiformált, határozott mondatok. Mintha az elnöki szék­ből hangzanának. És imigyen hang­zanak: "A fasiszta hullám megtörött". Közép-Európa csak részlet­kérdés. Egész Európáról kell beszélni. Tü­netekre mutatok rá: arra a fej­lődésre, amely Északról Nyugatra és Nyugatról Kelet felé húzódik. Az államok két csoportja áll előt­tünk: ahol már volt idő valóságos der­okratikus érzést nevelni a tö­megekbe és ahol nem. Az utóbbiak a középeurópai államok. Spanyol­­országét is ide számítom, mert politikai szempontból középeurópai típus.” Itt az előbbi csoportot nézem: a négy északi államot, Franciaorszá­got, Belgiumot, Angliát és tár­saikat, látom azt, hogy a demok­rácia a legutolsó évben hallatla­nul megerősödött. Ez a béke é­s szocializmus megerősödése is egy­úttal. Ez a folyamat nem áimac meg E­krópa északi és nyugati partjainál, el kell érnie Középeu­­rópát is. De Keleten is ehhez ha­sonló törekvést látok: gondolok Oroszországnak a demokrácia fe­lé való fejlődésére.” “Már várja is a következő kér­dést” írja ‘iksz’. E szerint tehát meg van válaszolva. A válasz felett nem lehet olyan könnyen átsiklani még akkor sem, ha olyan határozottan mondja dr. Iván Markovics. Az elmélet hely­telen, félrevezető és arra vall, hogy a szociáldemokraták nem képesek helyesen felfogni politikai kialaku­lásukat sem “Északon” sem “Nyu­gaton.” Dr. Iván Markovics válasza is csak­ megerősíti a kommunisták­nak azt a régi megállapítását, hogy a szociáldemokrácia meg­­­szűnt a munkásosztály vezetője len­­­ni. Dr. Iván Markovics elméletéből csak két megállapítást kell kira­gadni, hogy igazi képet lehessen alkotni. Az egyik az “északi” államokról megállapított elmélet. Az északi államokat égig magasztalják,mint olyanokat, ahol már minden rend­ben van. “ .. .ahol már volt idő val­óságos demokratikus érzést ne­velni. ..” Ezek közé számítják a Skandináv államokat is, ahol szo­ciáldemokrata kormányok vannak uralmon és ennek dacára a mun­kások helyette rosszabbodik. Svéd­országban a munkások átlag­kere­sete 5­7 százalékkal csökkent az árak emelkedése következtében. A kapitalista racionalizáció következ­tében újabb munkások válnak mun­­­k­anélkülivé, úgy hogy az össz­­szervezett munkások 15 százaléka munkanélkül van, akiktől az állam megtagadja a segélyt. Ilyen példákból lehetne többet felsorolni a munkásosztály részé­ről, de eh­elyett egy pillantást kell vetni a burzsoá berkekbe. A ka­­piitalisták nincsenek megelégedve a szociáldemokrata kormánnyal dacára annak, hogy a kormány az ő javukra kormányoz. A reakció egyre nyíltabban szervezi a “Nem­zeti Pártot”, melyet Hitler támo­gat és már tízezrekre menő tag­sága van. Ehhez hasonló a helyzet a többi "demokratik­us” államban is. Tehát a tünetek nem azt mutatják, hogy a fasiszta veszély megtörött, ha­nem, hogy a fasiszta veszély ellen egyesülnie kell a munkásosztály­nak, mégpedig azonnal. A másik rossz megállapítása az, amikor Spanyolországot az északi demokratikus államok után szá­mítja.­­ Spanyolország előbbre van az úgynevezett északi demokratikus államoknál. Ott megalakult az egy­ségfront. Népfrontkormány van és földet osztanak a parasztság kö­zött. A spanyolországi munkások látják a fasiszta veszélyt és cse­lekszenek is ellene. Ezt, természetesen, a Dr. Iván Markovicsok és az “iksz”-hez ha­sonló politikusok nem akarják meg­látni, ők a munkásosztály ügyét olyan demokráciával cserélték fel,­­ mely létjogosultságot ad még a vérengző fasisztáknak is. Elismeri, hogy a kommunisták­­ újból felajánlották az egységfron­tot, de szerinte ezt nem lehet el­fogadni, mert a kormányt kellene elhagyni. Ilyen áldozatot pedig ők nem hoznak. Már hogyis lehetne elvárni tőlük a kormány elhagyá­sát, amikor annyi emlék fűzi őket hozzá. És még hozzá a bolsevis­tákkal egyesülni, akik az osztály­harcot nemcsak elméletben hirde­tik, de gyakorlatban is alkalmaz­zák?! ‘"Végeztünk”. — Fejezi be je­lentését “iksz”. — “Besiet a terem­be, leül és mozdulatlanul figyel to­vább.” Ezért is kár volt neki kijönni. Helyesebben tette volna, ha elmél­kedése helyett figyelt és “erélye­sen” tapsolt volna, legalább a Nép­­szaváék egy félrevezető cikkel ke­vesebbet eresztettek volna világ­nak, amivel a munkásosztály nyert volna. ,Sz. M. DR. H. HERSHFIELD orvos és sebész, specialista nő­gyógyászatban, aranyér és ne­mibetegségek gyógyításában. Magyarul is fogad rendelőjében: LAK. 202707 WINNIPEG MAN. HANGSZERÉSZ SpecIE lista. Hangszereket el­adok — készítek és javítok. Cimbalom-basz­­szust és minden­féle­­ húrokat ké­szítek jutányos áron. Tóth Károly, 18­4 Spadina Avenue, Box 6­2 , Toronto, Ont. GABONAÁRAK (Az alábbi árak csakis nagybani —vagonszám—vásárlásokra vonat­koznak.) No. 1 északi búza .................... $1.00 No. 2 északi búza ................ 981/4c No. 3 északi búza....................97 %c No. 4 északi búza .................... 84%c No. 6 északi búza .......................84­/4c No. 3 CW árpa .................... 56­/4c No. 5 CW árpa .................... 531/4c No. 2 CW zab .................... 48 %c No. 3 CW zab ......................... 45 %c No. 1 abrak-zab .................... 45%c No. 1 rostaalja $21.00 tonnája. Ontario­ helyre szállítva: Ont. búza, jóörlő .... 75—80 f.o.b. Ont. zab .........................34—36 f.o.b. i Ont. árpa . .44—46 f.o.b. i Ont. árpa (sör)........... 50—52 f.o.b. Ont. rozs .................... 48—51 f.o.b. i Ont. tengeri ................ 73—75 f.o.b. i Ont. tatárka ........... 44—47­ f.o.b. OLVASD A MUNKÁST ÉS SZEREZZ ÚJ­­ ELŐFIZETŐKET! Dr. B. RABINOVITCH 16 Ontario St. E. Montreal, Que. Magyarul beszélő orvos. Vérvizsgálat és Röntgen (X-ray) Rendelő órák: 12-től 2-ig és 6- tól 9-ig. Kéri a magyarság párt­­­­fogását. DR. D. SCHULMAN, M. D. Lm m., c., c. Orvos és sebész Office Phone: 4356; Res. 29S5. No. 2. Hopkins Block Cor. 20th St. W. and Ave A. SASKATOON, SASK. JOSEPH NEWMAN A Független Betegsegélyzö Szö­vetség hivatalos ügyvédje. Mun­kások bizalommal fordulhatnak hozzá peres ügyeikben. 465 Bay St„ Dominion Bldg., TORONTO, ONT. Tel.: EL. 1305. DR. N. LANDIS A Független Beteg Meg­yar Szövetség 12.-ik osztályának hi­vatalos orvosa. Kéri a magyar munkásság támogatását. Telefon: WAverley 65155. Lakás cím: 387 Dundas St. W. TORONTO, ONT. Kapitalista civilizáció Jhhare maláji állam lakatlannak vélt vidékén két eltévedt repülő virágzó kínai telepet talált. Gyö­nyörű kis városkát, környékén nagyszerűen megművelt földdel. A két repülő jelentette a dolgot és a kormányzat megállapította, hogy ez a település évtizedek óta nem fizetett adót és ezért, most elveszik a telepesek házát és földjét. Az őserdő közepén boldogan él­tek. Jött a “civilizázió” és megpör­gette a dobot az otthon fölött. Eb­ből is tisztán látszik, hogy ahová a kapitalista “civilizázió” bevonul ott vége a boldogságnak. Amikor azután a lakosság tiltakozik az ilyenfajta “civilizálás” ellen, kü­lönféle rém meséket terjesztenek­­ felőlük a kapitalista sajtók. Szerkesztői üzenetek P. P., ivadney, Ont.: Sajnáljuk, de ügyében csak akkor tudnánk véleményt nyilvánítani, ha a bí­róság ítéletét olvashatnánk. A per megfellebbezését nem javasoljuk olyan kis összeg miatt, mert a per­költség többe kerülne, mint amit nyerhetnélek. Ezért bátrak a ki­sebb csirkefogók és csalók megfosz­tani ügyfeleiket és munkásaikat a nekik járó pénztől. J. K. Lansing, Ont.: Ahogy jo­gi kérdésekre nem felelhetünk Kér­dezzeket—Felelünk c. rovatunkban, úgy orvosi kérdésekre sem felelhe­tünk. Ha az ottani orvosok tüne­teket látnak nem tudják saját meg­nevezni és a megfelelő gyógyszert előírni, akkor mi innen igazán semmit sem tehetünk. -----SERVE RITE-----­Hutcher & Grocer, 202 Queen Street, W. Elsőrendű friss és füstölt árak. Zöldség- és gyümölcsfélék. Mérsékelt árak! DINKA JÁNOS tulajdonos. Csendőrséggel választanak Ismét “tiszta” választások lesznek Gömbösotthonban - Bpest, július -A Nemzeti Egység Párt minden esetre nyerni akar a pásztói vá­lasztókerületben. Már napok óta tombol a terror. A pásztói kerüle­tet teljesen elzárják a külvilágtól. Aki nem odavaló lakos vagy nem Nép­ ember az oda be nem teheti a lábát.­­ A napokban két polgári-ellen­zéki egyén jelent meg a vasútállo­máson, de a csendőrök mindkettő­jüket őrizetbe vették azzal az in­dokolással, hogy engedély nélkül jöttek a választó­kerületbe. Fenyegetődött a tiszthelyettes úr A szuronyos csendőrök kikísér­­ték egy elhagyott malom területé­re, ahol a foró napsütésben inter­nálták őket. A csendőrök állandó­an fenyegetőztek is, hogyha a két őrizetbe vett egyén "nem viseli jól magát” akkor “igen gorombán bánnak el majd velük” és megnyug­tatásul ez egyik tiszthelyettes azt mondta, hogy "ő már két embert megölt”. Az ellenzéki lapokat sorban el­kobozzák, hogy a lakosság csak kormánypárti lapokból legyen in­formálva a hírekről. Hír szerint a kerületbe újabb csendőrcsapatokat vezényelnek ki, hogy így biztosítsa magának a Nép a győzelmet. NEVESSÜNK! Manuel a békebíró elé kerül tá­madás és testi sértés miatt. Bíró: Miiért verte meg ezt az embert Manuel? Manuel: Mert csimpánznak neve­zett. Bíró: Mikor történt az, hogy csimpánznak nevezte? Manuel: Három évvel ezelőtt. Bíró: Három évvel ezelőtt? Hát akkor hogy történt, a­hogy tegnap verte meg ? Manuel: Úgy, hogy tegnap reg­gel láttam először csimpánzot. Elsőrendű pucolás — 85 cent — ruha, kabát, felöltő, stb. New St - Denis Valel Service 4104 St. Denis—Montreal Telefon: BE. 1158 A MAGYAROK TALÁLKOZÓ HELYE SPADINA BILLIARD TEREM, ahol elsőrendű billiárd-asztalok vannak a billiárdozók részére. 274 Spadina Ave. Toronto—Wm. Lehtinen tulajdonos ; Dr. Roman Pniewsky f !­­ Sok évi gyakorlattal nagy erurópai kórházakban és klinikákon ! ! Specialista belső, vér - és női betegségeknél. | 3597 ST­URBAIN ST., APT. 8. MONTREAL, QUE. | Corner, Prince Arthur St. | 4. Rendelő órák: d. u. 3—8. Telefon: Ha.7623. % TORONTÓI MAGYARSÁG FIGYELEM! Mérsékelt Árak és a legjobb minőségű mészáros és fűszer áruk Jó füstölt foghagymás kolbász, fontja 12—20c. Friss mák, fontja ................................................. 12c. Frissen darált marhahús, fontja ...................... 8c. 10 font cukor, ára ............................................. 48c. Jó füstölt sonka, fontja .................................... 17c. United Butcher and Grocer 326 Queen St. W., Toronto, Ont. — Phone WA 9900 _____________JOE BARJÁK TULAJDONOS 1936 augusztus 1. | Kérdezzetek ! |-Felelünk | M­IÉRT írják a F. D. Roos­velt-féle gazdasági tör­vényf­ormát rövidítve csak N.R.A. jelzéssel ? Sokan úgy tudják, hogy N.I.R.A. jelzés­sel volna helyesebb.­­—S. S. Nacmine, Alta. N.R.A., vagy N.IR.A. szó­rövidítés mindkét használata helyes. NIRA, vagyis Natio­nal Industrial Recovery Act, a nemzeti ipari újáépítésére szól, míg az NRA, vagyis National Recovery Act bele­foglalja magában az összes nemzeti újáépítési terveket: ipari, agrár stb. * * * S­ZAKSZERVEZET­e a Far­mer’s Unity League­— (J. P.) Mint ahogy a neve is bi­zonyítja a FUL nem szak­­szervezet, farmerszervezet,­­ mely feladta működését, mint ön­álló szervezet és csatlakozott a kanadai far­merek szövetségébe. Az e­­gyesülés után hivatalos lap­ját a “Farrow”-t (Barázda) pedig beszüntette. A KONZERVATÍV kor­­** "hiány kibukása előtt megtagadta polgárlevelem kiadását, annak dacára, hogy nem vagyok kommu­nista. Folyamodhatom-e jog­gal levelem kiadásáért, mi­vel a 98. törvénycikk is tö­rölve volt a Dominion bünte­tőtörvénykönyvéből ? — B.J. Rothermere, Sask. Bár a munkások ellen bosszút lihegő és minden ke­nyeret követelő kisemberek ellensége a Bennett-kormány kibukott, lényegében a mun­­kásüldözésnek csak annyi­ban van vége, hogy amit ed­dig ellenünk a konzervatí­vok tettek, azt most liberá­lisok teszik. Mindkét politi­kai párt a tőke pártja. A konzervatívok a 98. törvény­cikket használták ellenünk, melyet a nép haragja miatt a liberálisok kénytelenek vol­tak eltörölni, de e törvény­cikk helyett újat találnak ki és használják például a 89. törvényszakaszt. Polgárleveléért folyamod­hat mégegyszer, de ez pénz­be kerül és megszerzésére nincs több esélye, mint a megutált és kibukott konzer­vatív uralom alatt, még ak­kor sem, ha nem tagja szer­vezeteinknek, mivel a tőké­sek nemcsak kommunistákat hanem mindenkit üldöznek, akik állást mernek foglalni igazságtalan munkástipró po­litikájuk ellen. FIGYELEM MUNKÁSTÁRS! ELSŐSORBAN A TE ÉRDEKED, hogy megbízható céggel utald át pénzedet PENGŐBEN, DINÁRBAN, KORONÁBAN,­ LEIBEN LEGMAGASABB ÁRFOLYAMON LEGGYORSABBAN, tehát küldd azt LUKÁCS SÁNDOR engedélyezett hajójegy- és pénzküldő irodája útján. 246 James North, Hamilton, Ont. CABELOIJ 25 CENT GYORS KÁBEL — 35c. — ÁTUTALÁSOK ga­rantáltan 4 NAP alatt a címzettnek otthon kiutalva.

Next