Kanadai Magyar Munkás, 1936. október (8. évfolyam, 33-46. szám)

1936-10-01 / 33. szám

4. OLDAL K­ANADAI ----- -3 "-1" F2 MUNKÁS Megjelenik minden kedden, csütörtökön és szombaton Előfizetési ár: Kanadában 1 évre $3.00, félévre $1.76, , 9 negyedévre 90 cent. 9 Egyesült államokba $3.50, más külföldi államokba $4.00. Minden levelet, csekket és Money Ordert küldJeki­­ KANADAI MAGYAR MUNKÁS : Box 154 Gen. P. O., Toronto, Ont., Canada; Telefon­szám: Elgin 6097 ,, Levélben küldött pénzekért felelősséget nem vállalnak. * A FRANCIA FRANK VÁLSÁGA A­Z a 200 dúsgazdag család, mely mindenható ura Fran­­ciaország közgazdaságának és pénzügyeinek, olyan sokszor támadtak a frank ellen, hogy annak elértéktele­nedését most már a Blum-kormány képtelen megakadá­lyozni.. Mint első oldalas hírben beszámolunk, a francia frank válsággal áll szemben. Ha a Blum-kormány elfogadta volna a Kommunisták Franciaországi Pártjának javaslatát és adót vetett volna ki a nagyjövedelmekre, akkor ma a frankot nem kellene devalválni. A Blum-kormány nem akarta elfogadni a kom­munisták azon javaslatát, hogy a válság költségeit fizet­tessük meg a gazdagokkal és ma a munkások életszín­vonala süllyedés előtt áll, mert a pénz értéktelenedése nyomán az árak emelkednek. Érinteni fogja ez nemcsak a munkásokat, hanem a farmereket és a középosztályt is. A­Z A KÉRDÉS merül most már fel, miképen lehet a né­pet az új csapástól megmenteni? A kommunisták sze­rint elsősorban arra kell vigyázni, hogy az ellenség kép­telen legyen összeroppantani a népfrontot, mely kénytelen a frankot értékteleníteni. Másodsorban arra kell vigyázni, hogy a munkabérek lépést tartsanak az áremelkedések­kel s a kisemberek megtakarított pénze el ne vesszen. Har­madszor, büntetni kell azokat a bankárokat, akik azért igyekeztek válságba vinni a frankot, mert hasznot akar­tak belőle; el kell bánni a spekulátorokkal, akik pénzelik a fasisztákat arra, hogy lázadjanak a kormány ellen, mely kénytelen volt devalválni. * » » ■*.­­FRANCIAORSZÁG példája leckét adott nekünk. A ban­károk, gyárosok és ügynökeik nem akarják a válság árát megfizetni. A pénzváltók utolsó lehelletükig vért a­­karnak kifacsarni a kisemberek testéből. Kanadában tovább vágják a segélyeket, tovább tart­ják a kiszáradt vidékeken az adósságok java részét, nem törlik el az adót a tönkrejutott farmvidékeken és nem eme­lik a munkabéreket az élelmiszerek árainak emelkedésé­vel. Támadnak minden olyan intézkedést, mely a kisem­berek válairól levenné a terheket. Támadják a nagytőkések a Szovjetunióval visszaállí­tott kapcsolatot, mert az olcsóbb szén árt a kanadai bá­róknak, akik akkora árat kérhettek, amekkora nekik jól esett. Hallani sem akarnak arról, hogy az ország szegény­­milliói olcsóbb fűtőanyaghoz jussanak, mert akkor nekik is engedni kell az árakból, lemondani a nagy hasznokról, ha haszonforrásaikat nem akarják bezárni. Újabb leckét kaptunk arra, hogy a profitszomjas tő­késekkel nem lehet kesztyűs kézzel bánni. Ha nem akar­nak a kisembereken segíteni, kényszeríteni kell őket. * MINDNYÁJAN A BÉKÉÉRT! A BÉKE Világkongresszusa, mely mostanában Brüsszel­ben ülésezett, a következő négy pontból álló béke­programot fogadta el egyhangúlag: 1. A békeszerződési kötelezettségek szentségének elismerése. 2. A fegyverzetek csökkentése és korlátozása nem­zetközi egyezmények által és a profit kizárása a fegyver­­gyártásból és a kereskedelemből. 3. A Nemzetek Szövetségének megerősítése a hábo­rú megakadályozására kollektív biztonság és közös támo­gatás szervezése által. 4. Hathatós gépezet felállítása, a Nemzetek Szö­vetségén belül, ama nemzetközi körülmények orvoslására, melyek háborúra vezethetnek. EZt a programot, melyet eredetileg Cecil őrgróf java­solt, szocialisták, szakszervezetiek, liberálisok, írók, kormányfők, kommunisták, nők és ifjak írták alá, akik minden fontosabb országból jötek össze, köztük Kanadá­ból is, melyet parlamenti tagok, békemozgalmiak és Tim Buck, a Kommunisták Kanadai Pártjának titkára kép­viseltek. Tim Buck, mielőtt még visszatért volna, a Daily Clari­onban közölt cikkében, erősen kihangsúlyozza annak szük­ségességét, hogy Kanada összes békeerői e négypontú program köré sorakozzanak. Az ilyen erők közé tartoznak nemcsak azok, akik a kapitalizmus megszüntetését akar­ják, hanem sokan azok, akik ha nem is akarnak társa­dalmi változást, kollektív biztonságot és közös akciót a­­karnak bármely katonai támadó ellen. Ezért kell megerősíteni munkánkat a békéért a nem­zetközi program alapján. L­AZA: hajlékony szervezetre van szüksége a békemozga­­lomnak, hogy a béke minden hívét magába foglalhas­sa és hogy a békeakció legszélesebb szabadságát kaphas­sa meg minden csoport. A radikális munkások, szakszervezetiek, CCF-tagok, kommunisták feladata, hogy megerősítsék a békemozgal­­mat, építsék a Kanadai Háború- és Fasizmusellenes Szö­vetséget, hogy Kanada jogosan foglaljon helyet a békéért való harcban. Kollektív biztonság vagy kollektív pusztulás — ez a kérdés. Jelszavunk ez legyen: MINDNYÁJAN A BÉKÉ­ÉRT! Támadja Blumot a francia jobboldal PÁRIZS. — A francia kabinet a frank devalválását javasolta a par­lamentben, mire a jobboldaliak ék­telen lármát csaptak. Minden a­csarkodásuk ellenére a többség Blum mellett szavazott. A kom­munista képviselők most tárgyal­ják a frank sorsát és valószínűleg a kormány mellett fognak szavaz­ni, ha a devalválással a dolgozó lakosság helyzetén segíteni tud a kormány. Kanadai Magyar Munkás TOVÁBB FOLYNAK AZ ELSZÁNT KÜZDELMEK (Folytatás az 1. oldalról) jött, amidőn a kormány hajója meg akarta akadályozni a fasiszta csapatszállítást és muníciólerakást. A heves harcban a kormány Gra­­vina nevű hajója léket kapott és gyorsan sülyedni kezdett. A SOS jelekre elősiető francia hajó meg­mentette a legénységet. Az Almi­­rante Fernandey kormányhajó el­menekült, de megrongálva. Zumaya mellett viszont a kor­mány csatahajósai tüzeltek nagy károkat okozva az öböl fasisztái­nak. Malagából három kormány­­hajó sietett az öbölbe, hogy meg­akadályozza a fasisztákat abban, hogy az öblöt elblokádozzák a lo­­yalista várostól. Bár a tenger nagyon háborgott, mégis sikerült Zumaya kellős kö­zepébe 12 incses löveget küldeni, ami számos helyen tűzvészt indított meg. A csatahajók este tértek visz­sza Bilbaóba. A kormány három rombolóhajója é­s három tengera­lattjárója kereste a fasiszta flot­tát. A lojalista­ kiegészítő­ csapatok lassan mennek előre Eibar felé, a­­hol Bourbon herceg életét vesztet­te s ahol heves harcok folynak. Eibart okvetlen meg kell menteni, mert itt gyártják éjjel-nappal a kormánycsapatok számára a gép­puskákat és revolvereket. A fasisz- t ták ezt a várost még e héten sze­retnék elvenni a kormánytól. NÉMETORSZÁG BERLIN. — Hitler Adolf újabb rendelete értelmében a háború a­­latt született épkézláb ifjakat a nemzeti színek alá szólította. Kö­rülbelül 300.000 újabb ágyútöltelé­ket kapott ezzel a német hadsereg a világ békéje ellen. Nemzetek Szövetsége GENF, Svájc. — Kanada minisz­terelnöke kijelentette itt, hogy nincs szándékában olyan aktáknak aláírni, amik értelmében Kanada automatikusan háborúba menne egy világháború esetén. Egyébként a miniszterelnök folyton ingadozik a brit politikusokkal, akik ingado­zása mögött mindig aljas népelle­nes tervek lappanganak. 1036 október 1. Kik a felelősek Spanyolországért? VILÁGFRONT | I­Gy-ESERű gyümölcsét eszi a spa- A­­nyol nép demokráciáért küzdő rétege a “semlegesség” elvének, melyet az örökké alattomos Ang­lia indítványozott és Franciaország gyáva kormánya támogatott. Csoda lesz, ha Spanyolország el nem vesz s ha nem vesz, akkor azt csak az elszántan harcoló spa­nyol népnek lehet köszönni, melyet elárultak a demokráciával hence­gő országok a szükség és vesze­delem legkomolyabb óráiban. Szerte a világon a m­unkások fügetlen megmozdulása biztatólag hatott,­ de közelről sem segíthe­tett annyit, mint a fasiszták mér­hetetlen mennyiségű segélyküldé­­se a fasiszta hadaknak. Éppen most jelentették a kapitalista lapok, hogy a fasiszták oly motorizált e­­rővel hatoltak Toledóba, aminet csak Addis Abeba bevételénél lát­tunk. Kell-e ennél nagyobb bizo­nyíték arra, hogy, a fasisztákat i­­degen hatalmak segítették, míg a spanyol nép egyedül küzdött, bá­mulatos hősiességgel. Kétségkívül szép munkát végez­tek mindazok, akik részvétüket a­­dományokkal és azok gyűjtésével fejezték ki, mégsem tettük meg mindazt, amit távol Spanyolország­tól megtehettünk volna a demokrá­cia védelmében. (Például Torontó­ban mi magyarok aznap este tar­tottunk tea­estélyt, mikor a Mas­sey Hall-ban demonstrálnunk kel­lett volna a szakszervezetekkel a spanyol nép harca mellett. — R. A. S.) Ahol a spanyol nép védelmé­re gyűlések vannak, minden mun­kásnak ott kellene tolongni, hogy minél hatalmasabb tömeg nevében ÍRTA: J. BALOGH Most, hogy a Szovjetunióban le­leplezték és kivégezték a 16 nagy­stílű politikai szélhámost, feleleve­nedett a mi ellenzékecskénk is min­denfelé. Nagyhangún tárgyalják az esetet, és a burzsoá reakciós saj­tóval szép összhangban, ők is át­kozzák a “sztálini terrort,” kriti­zálják a Harmadik Internacionálé intézkedéseit, a Szovjetuniót. A trockista-zinovjevista banda, a tárgyalások során őszintén beis­merte, hogy a politikai program­juk hiánya vitte őket az ellenfor­radalom útjára. Ha nincs program­juk, akkor mégis mi az oka, hogy a mi magyar ellenzékieskéink (a­­kiknek 99%-a a Komintern prog­ramjával nincs tisztában), annyira védőszárnyaik alá szedték ezt a terrorista bandát? Mi az oka an­nak, hogy ezek az emberek, akik már felismerték az osztályhelyze­tüket, minden ellenszolgáltatás nél­kül végzik el a munkásmozgalom­ban ugyanazt a romboló munkát, amelyet a burzsoázia spiclijei csak jó fizetésért hajlandók elvégezni? Mit vezeti ezeket az embereket er­re? ■ Próbáljuk analizálni őket. Nem könnyű munka, mert, bár , a romboló munkájuk a “trockista” közös nevező alá hozta őket, mé­­­­gis úgyszólván egyénenként más az ok, amiért erre az útra tér­tek. Egy részük egyenesen tilta­kozik ellene, hogy ő trockista len­ne (annak dacára, hogy ugyanúgy cselekszik, mint a trockisták) ,más részük viszont büszkén döngeti a mellét, hogy ő bizony trockista, anélkül, hogy fogalma is lenne ar­ról, hogy mi az a trockizmus. Kapitalista rendszer alatt élünk.­­ Ennek a rendszernek a nevelését kaptuk. Magunkon viseljük (többé kevésbé) annak jelegzetes hibáit: önzés, hiúság, uralomvágy, kap­zsiság, stb. Azok az emberek, a­­kik felismerték osztályhelyzetüket és besorakoztak a munkásmozga­lom soraiba, sem az “angyalok", hanem ezekkel a hibákkal teleita­tott emberek soraiból verbuválód­nak. A munkásmozgalom segíti tag­jait hogy levesék magukról a ka­pitalista rendszer által rájuk ra­kott ezen szennyes ruhákat. Ez a­­zonban csak olyan mértékben si­kerül nekik, amilyen mértékben e­­­zek a rossz tulajdonságok meg van­nak náluk, amilyen erősek maguk az egyének szellemileg és amilyen mértékben a környezetük hatást gyakorol rájuk. Minden munkásnak saját, jól fel­fogott érdeke, hogy besorakozzon a munkásmozgalomba és elősegít­se saját maga és osztálya felsza­badítását, mivel, ha ezt nem te­­szük, akkor a burzsoázia olyan rabságba dönt bennünket, amely keserves úr lesz nemtörődömsé­günkért. Ugyanekkor a munkás­­mozgalom annál több áldozatot kí­ván tagjaitól, minél jobban felis­merték azok osztályhelyzetüket, minél jobban megismerték a bur­zsoázia elleni harc módjait és ae­l követelhessük a kormánytól a spa­nyol demokrácia megvédését. Elmulasztottunk elég nyo­mást gyakorolni a demokrati­kus kormányokra, melyek blo­kádja fojtogatja a spanyol né­pet, ahelyett, hogy életmentő fegyvert adtak volna mindenek előtt és mindenek felett. N­EM akarunk felületesek lenni, mikor azt mondjuk, hogy ép­pen az a tény, hogy oly örült módnak szükségességét. Ha már most egy, önzéssel ala­posan felruházott egyén bekerül a mozgalomba, az épp­úgy megta­nulja az osztályharc módjait, lát­ja annak szükségességét, mint a­­zok, akik kevésbbé önzőek és akik, éppen ezért, hajlandók többet ten­ni és áldozni osztályuk érdekében, mint az önzők. Azt azonban az sem fogja beismerni, hogy azért nem áldoz és dolgozik, mert önző, hanem (egyik tudatosan, másik tudat alatt) kifogásokat keres sa­ját önzésének takarására. Becs­­mérli azoknak a­ munkáját, akik többet tesznek nála, “kritizálja” a vezetőséget (ő azonban nem igen hajlandó vezető pozíciót vállalni, mert az munkával jár), stb. Ezen áskálódó munkájánál, természete­sen, ellenállásra fog találni azok részéről, akik őszintén dolgoznak. Azok visszavágnak (sok esetben gorombábban, mint kellene), így aztán az úr, a dolgozók és kifo­gást keresők között, mindig széle­sebb lesz. Egész biztosan fognak ezek találni valami ürügyet arra, hogy “megsértődjenek” és nyíltan i­dén és becstelen eszközökkel tör­tetnek a fasiszták Madrid felé,mu­tatja gyöngeségü­ket. Azt is hang­súlyozni akarjuk, hogy a spanyol­­belháború és Mussolini afrikai há­­borrúja között nincs hasonlóság. Mussolini azért tudott oly gyor­san haladni, mert gyarmatait jól előkészítette a háborúra és az etni­­óp tömegek nem voltak megszer­vezve az ellenállásra. Ezzel szem­­­­ben a spanyol nép egységesen a odavágják, hogy ők “nem dolgoz­nak ilyen bandával.” Amikor idá­ig eljutottak, akkor már sokkal könnyebb tovább menni: kezdik kritizálni a kommunista pártot, a Szovjetuniót, sőt odáig elmerész­­ked­nek, hogy nyomorúságos kis tu­dásukkal, törpe egyéniségükkel még a Harmadik Internacionálét, a világ forradalmárjainak legjobb­­jaiból összeállított ezen hatalmas szellemi gépezetet is bírálgatni me­rik. Ugyanide vezethet — bár más után — a nagymérvű hiúság is. E­­zek az egyének könnyen megsér­tődnek, ha valaki a munkájukat bírálni meri. Ha náluk tehetsége­sebbek kerülnek­ előre, mindjárt tétlenekké válnak ( még abban az esetben is, ha addig aktív tagjai voltak a mozgalomnak). Ha nem az ő javaslatukat fogadják el, ak­kor kárörömmel állapítják meg, hogyha a tervbe vett munka si­kertelenül végződik, hogy: “azért van, mert n­em az övék volt az igaza, sőt nagyon sok esetben ti­tokban dolgoznak is az ellen a ja­vaslat ellen, amelyet az e javaslat mellett kormánya mellett áll és jobban fegyverzett, mint Ethiópia népe volt s ezért még győzhet és győ­zött volna már régen, ha a spanyol fasiszták egyedül harcoltak volna, ahogy egyedül harcolt Mussolini a négerek ellen, bár tagadhatatlan, hogy neki is adtak bizonyos fokig segítséget Ethiópia árulói. Gyönge a fasiszták hinterlandja, mert a partizáncsapatok meg nem szűnve és eredményesen támadják tukkal szemben elfogadtak. Sér­tett hiúság is odavezet, hogy ezek is “haragba lesznek” a mozga­lommal. A folyamat ettől kezdve majdnem ugyanaz, mint az önzők­nél: a dolgozók, a vezetők, a szer­vezet “kritizálása”, becsmérlése és így tovább. Bár ezeknek az egyéneknek nagy részét ügyes taktikázás mellett le­het használni a mozgalomban és a rendszer által bennük túlságosan kifejtett rossz tulajdonságokat, nagy mértékben lehet javítani, de azzal számolnunk kell, hogy lesz­nek köztük olyanok, akikben sok­kal nagyobb az önzés, akik sok­kal többr­e tartják a saját hiúsá­gukat, mint a munkásmozgalmat, akiket tehát mi nem leszünk ké­pesek kinevelni. S mivel ezek nagy ré­sze már felismerte az osztály­helyzetét, nem megy tehát vissza a hazafias vagy vallási szervezetek­be, hanem, ha a munkásszerveze­­tekből teljesen kiebrudalták őket, akkor keresnek egy kis csoportot, amely forradalmi hangokat penget ugyan, de mégis állást foglal a forradalmi munkásmozgalommal szemben. Ebnnél a csoportnál ta­lálnak megnyugtatást lelkiismere­tükre és szabad utat nyelvüknek, hogy megbosszulhassák magukat a “rajtuk esett sérelem” miatt. Ezek a mi “troekistácskáink”, a renegát munkásmozgalmiak. A munkásmozgalom kezdő, gyönge elemei könnyen bedőlnek nekik és befolyásuk alá kerülhet­nek olyanok is, akikből a munkás­­mozgalom hasznos tagjai lehetné­nek. Ezeknek a megmentése első­rendű kötelességünk, mert ha e­­zek az elemek egy városban na­gyon elszaporodnak, akkor szinte lehetetlenné teszik az egészséges munkát. Pletykálkodásukkal, gú­nyolódásukkal lekicsinyelnek, be­szennyeznek mindent és mindenkit, aki é­s ami a munkásmozgalomhoz tartozik. Ezekre a pletykákra és piszkos szószátyárkodásokra e­­gyenként felelgetni szinte lehetet­lenség. A fő veszély ott van, hogy a tőlünk távol álló munkások úgy ismerik ezeket, mint “kommunis­tákat,” s így, ha ezek valami rosz­­szat mondanak mozgalmunkról, azt sokkal jobban elhiszik, mintha a reakció tagja mondja azt, mert: “ezek csak tudják, hisz’ benne van­nak.” Így aztán az általuk meg-­­ fertőzött munkásokat mozgalmunk­hoz közelebb hozni roppant nehéz, kész martalékai lesznek ezek te­hát a reakciónak. Tegyünk meg mindent, hogy eze­ket az “ellenzéki” csoportokat szét­robbantsuk. Próbáljuk meg, hogy a csoport “magját” ismét beállítssuk a mozgalomba s ezzel elhallgattas­suk. Ha pedig ez nem sikerül és nyíltan dolgoznak a munkásmozga­lom ellen, nyilt vitára kell őket hívni és az előtt a tömeg előtt, a­­hol mocskolódásukat terjesztik, ő­­ket leleplezni és lehetetlenné tenn­­­ni. Az általuk félrevezetett, gyen­­­ ge, de jóhiszemű elemek (ha a-­­­zoknak kellő előkészítést adtunk)­­ , azt, míg a kormány újabb erőfe­­szítéseket tesz, ideiglenesen nyer­­­­hetnek bár még a fasiszták, a há­borút mégis elveszthetik. Olyan megsemmisítő csapások, amiket Managada mellett kapott a fasiszta erő, Frankó háttere, még könnyen véget vethet a fasiszták minden erőlködésének. Ha a madridi fronton olyan hős­tetteket visznek véghez a munkás­­csapatok, mint a Guadarrama he­gyekben, akkor a kormány javára fordulhat a "hadiszerencse”. • N­EM egyezünk ugyanakkor azzal a brit katonai szakértővel, aki szerint “a kormány veszthet, de a fasiszták soha sem nyerhetnek.” Azt hisszük, hogy a brit szakértő szerint a spanyol tömegeket soha sem lesznek képesek fasiszta dik­tatúra alá hajtani, ha mégoly erő­szakosan is akarják katonai erő­szakkal uralni az országot. Mi azt hisszük, hogy egy fasiszta győze­lem esetén a spanyol fasiszták, idegen fasisztáktól támogattatva rá fogják erőszakolni diktatúráju­kat a népre még akkor is, ha azt csak a nép nyakának kitekerésével érhetik el. Spanyolország nem re­­ménykedhetik egy kimerült ellen­fél gyengeségében, hanem csak an­nak teljes kipusztításában. A Talavera frontján nem Madrid megmentéséért folyik a harc fé­­­­képen. Ha a harcok teljes jelen- t tőségét képesek vagyunk megér­­t­teni, akkor tudjuk, hogy ott a vi­lág fasizmusa ellen folyik a harc. Ha leverik a spanyol Népfront­­kormányt, azt meg fogja érezni nemcsak a spanyol nép, hanem még a kanadai magyar munkásmozga­lom is, de meg fogja azt érezni a világ minden sarkában a legkisebb munkásmozgalom is. A fasiszták és azok legjelentéktelenebb szim­patizálója is sokkal kihívóbban fog hencegni és a fasiszták általában erősebbnek fogják érezni magu­kat. A­Z ÖSSZES spanyol lapok — a népfrontiak — minden csapás ellenére erősek maradnak abban a bizalomban, hogy a demokrácia, az igazság erőinek győzni kell, a fa­sizmusnak végre is veszni kell. A népkormány tagjai és tábora­i soraiban nincs aggodalom, félelem,­­ bár jól tudják, hogy a fasiszták ka­tonai fölényben vannak, akiket a katonailag legjobban felszerelt i­­degen fasiszta hatalmak támogat­nak. A kormány oldalán áll a spa­nyol lakosság túlnyomó többsége, akik összeforrva még leverhetik az ellenséget, minden katonai fölény dacára. Nagyon gyorsan megy már a la­kosság védelmi képzése, míg a frontokon folyik a véres harc. Éj­jel-nappal gyártják az új felszere­lést. A munkások szakadatlanul ön­tik izzadságukat, hogy megadhas­sák az égetően szükséges segítsé­get. Harci jelentésekből, hírlapokból, énekeikből és jelszavaikból tudjuk, hogy a spanyol nép oly hősiesen küzd, hogy közöttünk nagyon so­kan nem vagyunk méltóak hozzá­juk, önmegtagadással, életük koc­káztatásával harcolnak és szégye­­nítik meg a nagyhangú szobafor­radalmárokat, a haszontalan száj­hősöket, a lusta semmirevalókat, akiket sehol sem lehet komoly mun­kára felhasználni. És ezek a hő­sök nem csupán magukért, a spa­nyol demokráciáért, hanem az e­­gész világ dolgozóiért harcolnak, ők az egész világ fasizmusára mérnek hatalmas csapásokat. Adjunk meg minden tőlünk tel­hető, megadható segítséget spa­nyol testvéreinknek, mert értünk­­ véreznek, mert igazán nagyon meg­érdemlik. Adjunk, gyű­jtsünk. Tömegesen menjünk fel oda, ahol szó esik a spanyol demokrácia megvédéséről, az ilyen leleplezésekkor rendsze­rint otthagyják őket és a munkás­­mozgalomnak megnyerhetők. Bármennyire fájna is nekünk, hogy le kell bunkóznunk olyan e­­lemeket, akik már felismerték osz­tályhelyzetü­ket, mégis meg kell azt tennünk, ott, ahol már más megoldás nincs, mert egy ilyen “külső fekély" rombolja a moz­galmat, akadálya lehet annak egy­ségének, egészséges menetének — ki kell tehát operálni. Meg kell ezt tennünk annál is inkább, mert a burzsoázia által beküldött romboló provokátorok is ilyenformán csinálják a jóhiszemű­ség köpenye alatt a romboló mun­kájukat. Nekem az a véleményem, hogy bűn szemet hunyni akár “jóhisze­mű’, akár fizetett rombolók mun­kája előtt. Jó lenne, ha mások is hozzáfűznék ehhez tapasztalataikat és véleményüket, mert ennek a kér­désnek a tisztázása a kanadai ma­gyar munkásmozgalomban elsőren­dű fontossággal bír. MIBŐL LESZ A CSEREBOGÁR? MUSSOLINI ÉS AGY­UTÖLTELÉKEI. — A fasiszta ifjúsági szervezetek 25.000 tagja volt felvonuló­ban a líuce előtt a röviddel ezelőtt Róma mellett tartott ünnepeken. Lejtőböl töltik a hágót Szalonbútort ajándékozott Magyar­­ország az új népszövetségi palotának A magyar kormány díszes vá­­rószalont adományozott az új nép­­szövetségi palotának. A szalont a nagykövetek szalonjának nevezték el. Itt várakoznak majd azok, a­­kik a Népszövetség főtitkárához akarnak bejutni. A bútorokat a pa­lota berendezésével harmóniában, de magyar díszítésekkel készíteték el. JAPÁN TOKIÓ. •­— A hadsereg és ten­gerészet hatalmas vezérei újabb nyomást gyakoroltak a kormányra, mely habozik erélyesebben előlép­tetni Japán rablóterveit. A mili­taristák azt akarják, hogy a japán kormány teljes átszervezésen men­jen keresztül és a országot hábo­rús alapra szervezzék. Tanultak Belgrádban JUGOSZLÁVIA urainak, reszkető urainak szeme Spanyolországon van. Félve gondolnak arra, hogy J.­szláviában az 1931-es spanyol vá­lasztások ismétlődjenek meg, ami­kor Alfonz királyt elküldték ide­gen országok sportpályáira. Kita­lált valamit a szerb urak kormá­nya arra, hogy a választások ne járjanak hasonló eredményekkel ná­luk. Belgrád elrendelte, hogy az or­szágban nem egyszerre lesznek a választások, hanem vasárnapon­ként mindig másutt válasszanak a polgárok elöljárókat, hogy a kor­mány arra az esetre, ha a nép na­gyon lelkesedne egyes vidékek ked­vező eredmélnyei miatt, képes le­gyen foganatosítani a kellő intéz­­­kedéseket, melyek megvédik az u­­rak érdekeit. Valami 60 vagy leg­feljebb 70 községnek szabad egy vasárnap megválasztani a köztiszt­viselőit. Ezeknek a választások­nak valamikor novemberben lenne vége. A szavazások legnagyobb része Savska Banovinában folyik. Több mint 70 község már szavazott is és a kormány jelöltjei nem kap­ták meg a szavazatok 10%-át sem. Az ellenzéki jelöltek kapták meg az állások mindegyikét. Új népfront L­A­TIN-AMERIKÁBAN, közelebb­ről meghatározva, Argentíná­ban egy új, folyóirat jelent meg “NÉPFRONT” címen. Mint neve is elárulja, abból a célból, hogy a népfront eszméit terjessze, népsze­rűsítse Latin-Amerika ezen fon­tos, iparilag nagyon jelentős részé­ben. Az említett folyóirat legutóbbi száma az Argentínai Szocialista Párt röviddel ezelőtt megtartott 23. kongresszusával foglalkozik. A­­zok, akik támogatták a népfront eszméit, nyertek a választásoknál. A kongresszus vezérkarába olyan embereket választottak, mint a szi­lárd fasisztaellenességéről híres Re­­peto. A kongresszus elfogadta az egy­ségfront-küzdelem programját s a­­mikor ezt felolvasták, nagy taps­vihar tört ki. Nagyjelentőségű e­­semény ez, mert Argentína kor­mánya ismerten a legreakciósabb­­ja Latin-Amerikának, mely nem egyszer adott segítséget Brazília antifasisztái ellen és elsők között sietett segítséget adni a spanyol fa­sisztáknak is. Mindezek mellett Ar­gentína a német fasiszták egyik fontos működési terepe, de dolgoz­nak itt Mussolini ügynökei is, a­­kik, különösen Buenos Airesben, nagyon bátrak. A népfront eszméi most már nyertek Argentínában, Brazíliában és Chilében. Ezek az országok Dél- Amerika legfontosabb országai. * * * * Abd-el-Malek Torres antifasiszta A RIFF nemzeti vezér, Abd-el- Malek Torres, a nyilvánosság elé lépett és kijelentette, hogy hal­lani sem akar tovább a spanyol fasisztákról. Tovább ment ennél. Keményen megtámadta ocsmány politikájukat. Kiáltványt adott ki, lázított a­ fasiszták ellen a saját ne­ve alatt és tisztázta, miszerint sem­mi köze a spanyol lázadókhoz.Nagy jelentőséggel bír ez a hír, ameny­­nyiben Frankó fasiszta generális őt választotta meg a spanyol ma­rokkói mohamedánok vallásos ve­zérévé s emellett neki van a leg­szorosabb összeköttetése az izlá­­mokkal rokonszenvező csoportok­kal a kelet felé. Maguk a felkelők beismerték, hogy emiatt vált lehe­tetlenné a sorozás a spanyol ma­rokkóiak között. ***** Új katonai szervezet Németországban "TIATÁRVÉDELEM” cím alatt­­ új katonai szervezet létesült Németországban. Ennek a katonai szervezetnek megalakítására Né­metország rendes hadseregének fő­parancsnoksága adta az utasítást. Az új katonai szervezetnek Cseh­szlovákia határán kell majd szol­gálatot teljesítenie. A szervezet tag­jai mind 25 éven felüliek, de nem neveztetnek aktív katonáknak de azért ott képzik ki őket, ahol a rendes hadsereg legénységét. Rend­kívüli egyenruhájuk is van, de a­­zé­rt nem katonák, szerintük. ***** Támadják a francia semlegességet B­LUM “semlegessége” mely any­­nyi vért követel Spanyolor­szágban, kemény támadás központ­ja, számos szocialista képviselő ré­széről Franciaországban, így pél­dául Jean Zyromski, a jól ismert baloldali szocialista parlamenti tag a népfront “Szabad Tribün" című­ lapjában ezt írta: “Tudnunk kell — szemet­hunyni a tény előtt bűn volna —hogy a köztársasági hadse­reg, dacára bátorságának, számbeli erejének, nem rendel­kezik a győzelemhez szüksé­ges felszereléssel. Az ellenség állása már hetek óta javul, mert kitűnően vannak felsze­relve. Németország és Olasz­ország sohasem állottak meg a lázadók segítségében. Ennél­fogva a spanyol köztársaság a legnagyobb veszélyben van s ha a francia kormány nem semmisíti meg eddigi ferde fel­fogását, nem tudom támogat­ni. Ha megindítjuk a segítsé­get, nem jelenti azt, hogy rend­szeres, szakadatlan támogatást kell adnunk. Akik azt mond­ják, hogy a mi beavatkozo­­ttunk háborúhoz vezet, azoknak azt mondom, hogy a spanyol köztársaság leverése még biz­tosabban ahhoz vezet, mert a fasiszták fontos stratégiai te­rülethez jutnak.“

Next