Kanadai Magyar Munkás, 1941. január-július (12. évfolyam, 25-52. szám)

1941-01-02 / 25. szám

CSÜTÖRTÖK, 1941 JANUÁR 2. KANADAI MAGYAR MUNKÁS MELYIK A DOHÁNYTERMELŐK ÚTJA? Carterék „szervezete“ az erőket szakítja szét kezdte ijesztgetni azokat, akik nem egyeztek ezzel a káros irány­zattal. * * sj: A Marketing Board átszervezése legyen a cél a nyelvi szervezetek egységén kresztül MEGBÍZHATÓ vezetőket írta: GAÁL János A dohánytársulatoknak a Marketing Board-ban ülő ügynökein keresztül sikerült ez évben is potom áron el­rabolni a dohányfarmerok termését. De ebben a szé­gyenteljes munkában nagy segítségükre volt Carterék kétkulacsos politikája is. Már a dohánytörés előtt figyelmeztettük a magyar farmerságot, hogy ha nem akarják ez évben is potom áron elvesztegetni dohá­nyukat, úgy azt csak szer­vezetten, nyelvi és nemzetközi vonatkozásban összefogva, egy­séges erővel tudják megakadá­lyozni és helyébe tisztességes á­­rat biztosítani termésükért. Ugyanakkor megmondottuk azt is, hogy a dohány értékelésénél nem szabad, hogy kétféle állás­pont érvényesüljön, mert abból csak a vásárló dohánytársulatok­nak és ügynökeiknek lesz hasz­na. Ehelyett azt javasoltuk, hogy minden érdekelt, tartozzon akár a Carter-féle szervezethez, akár a Marketing Board-hoz, közösen kell, hogy összefogjon a maga­sabb dohány­ár biztosítása érde­kében. Ennek az egységnek a hiánya révén történhetett meg az, hogy ha­bár ebben az évben egy cent­tel magasabban állapították meg az átlagos árat, mint 1939-ben, mégis sokkal lesújtóbb mivel az ez évi 20 és fél centnek már jóval kisebb a vásárlóereje, mint a múlt évi 19 és fél centé volt (értve ezalatt azokat, akik már az eladásnál megkapták a dohá­nyukért járó összeget). * * * : Carterék tartottak ugyan gyű­léseket a dohányvidéken, de e­­zeken a gyűléseken a legfonto­sabbakról, például a dohány mennyiségéről és minőségéről, s ezzel kapcsolatban a termelési költségekről, valamint a legfon­tosabb tényezőről, a dohány érté­keléséről úgyszólván szó sem e­­sett. Viszont, hogy ők is segít­senek a farmerok kezeinek meg­kötésében, de­­ugyanakkor meg is tarthassák az őket támogató csoportot, azt tették, hogy az osztályozást és az ármegállapí­tást illetőleg olyan téves hitet keltettek, hogy ez csak úgy tör­ténhet meg igazságosan, ha azt egy kormány által kinevezett bi­zottság fogja elintézni. Ezzel Carterék bebizonyítot­ták, hogy ők nem hajlandók a magasabb dohányár érdekében harcot vezetni. Továbbá pedig a kormányhoz való állandó könyör­géssel azt a nézetet akarják meg­­rögzíteni a farmerság között, hogy a farmerság részéről törté­nő minden megmozdulás csak si­kertelen kísérlet lehet, ha azt nem a tartományi vagy a szö­vetségi kormány által kinevezett bizottság vezeti. A Carterék Co-operatív szer­vezete nem arra van felépítve, hogy azon keresztül megvédjék a farmerság érdekeit, hanem ép­pen megfordítva. A »szervezet« köpenye alatt olyan propagandát igyekeznek kifejteni, amellyel ál­landóan meg lehet akadályozni a farmerok őszinte megmozdulása­it. Carternak nem érdeke a ma­gasabb ár érdekében harcba vin­ni a farmerságot, mert mint o­­lyan, ő is olcsón akar vásárolni, éppen úgy, mint az Imperial, vagy más dohánytársulatok. A termelőknek fizetett magasabb ár mellett pedig nem lehet nagy profitot csinálni. * * * Ez a Carter-féle romboló »moz­galom« természetesen odáig fa­jult, hogy behatolt a nyelvi szer­vezetekbe is, ugyannyira, hogy ezen szervezetek tagsága is ha­marosan két táborra szakadt. A tagságnak egyik része Carter né­zete mellett foglalt állást, egy új szervezet alakítására vonatko­zóan, amit azzal indokoltak meg, hogy a Marketing Board olyan erős, amelynek az átszervezése úgy is lehetetlen. A tagság má­sik része a Marketing Board át­szervezése mellett beszélt, rámu­tatva arra, hogy egy új szerve­zet megalakítása a meglévő erő­ket szakítja szét, ami, természe­tesen nem hogy javulást hozna, hanem ezt a helyzetet az árulók kihasználva, még nagyobb nyo­morúságba taszíthatják a kistu­lajdonosokat és részestermelőket. Ez utóbbi volt a helyesebb né­zet, ami inkább megfelelt a do­hánytermelők előtt álló problé­mák követelményeinek és így e­­redményesebb harcot lehetett volna folytatni, ha minden kistu­lajdonos és részestermelő ezen nézet mellett sorakozik fel. Ezen két csoport közt aztán o­­dáig fajult a vita, hogy a Car­ter mellett kardoskodók között akadt olyan is, aki, hogy a ma­ga igazának elégtételt szerezzen, eltévelyedetten a vörös mumussal A Marketing Boardban ülő tu­­dósok még soha nem érezték ma­gukat olyan biztonságban,, mint ebben az évben, miután alkalmuk nyitott a két csoport közötti el­lentétet ügyesen kihasználniuk arra, hogy gazdáik részére busás profitot biztosítsanak. Ez a rom­boló irányzat segítette Leitché­­ket, és bátorságot adott nekik arra, hogy szemrebbenés nélkül mondják ki a dohányvidék tör­ténelmében aránylag a legszé­­gyenteljesebb 20 és fél centes át­lag­árat. • Carterék pedig még ennél is tovább mentek. Egy ravasz mód­szert dolgoztak ki, amivel a piac­­ megnyitása előtt a farmerokat arra akarták kényszeríteni, hogy egy 100 dolláros kötelezvényt ír­janak alá, melyben minden far­mer kötelezi magát arra, hogy termését Carteréknak szállítja be, míg ellenkező esetben, ha ter­mését a kötelezvény ellenére is más társulatnak adná el, a­ köte­­lezvény értelmében 100 dollárral tartozik Carteréknak, amit rá is terhelhetnek az illető egyén ter­mésére. Vagyis ez azt jelenti, hogy a­­míg Carterék processra veszik meg a dohányt és a termelőnek sikerül készpénzért eladni dohá­nyát másik társulatnak, a ter­melőnek jelentkezni kell Carte­­réknál 100 dollár adósság lefize­tésére. És aki azt elmulasztaná, az sem fog kibúvót találni, mert Carter elég ravasz ahhoz, hogy megtudja, kinek adta el a ter­melő a dohányát, hogy a 100 dol­lárt behajthassa. Kell-e ettől nagyobb bizonyíték arra, hogy Carterék semmi más­ra nem törekednek, mint pénz­szerzésre­­, kistulajdonosok és ré­szestermelők szemtelen becsapá­sával. Persze, ezt a ravasz mód­szert Carterék azzal magyaráz­zák, hogy ők a dohány feldol­goztatásához akarják a pénzt. * * * - ■ Senki sem kételkedhet abban, hogy egy ilyen elvetemedett vá­sárló társaság még nem került a dohánytermelő vidéken, mint Carterék, akiknek nem elég, hogy csak processra veszik meg a dohányt, hanem még 100 dollá­ros kötelezvényre is késztetik a farmerságot. Most, ha csak száz farmer ír is alá ilyen kötelez­vényt és közben el tudja adni dohányát készpénzért, tegyük fel az Imperialnak, ez 10.000 dollárt jelent Carteréknak, amelyért nem kellett egyebet tennie, mint­ egy kis félrevezető magyaráza­tot adni, olyat, hogy azt a sze­gény farmer meg ne értse. Igaz, ma már nagyon sokan látják a kisfarmerok közül is, a­­kik kezdetben hittek Carternek, hogy nem az ő érdeküket kép­viseli. Sőt kezdenek ráeszmélni arra is, hogy Carternek nagy ré­sze van abban is, hogy a Marke­­ting Board Leitchei ilyen szé­gyenteljes árat állapítottak meg az 1940. évi dohánytermésre. Saj­nos, ezt már a dohánytörés előtt meg kellett volna látni, mert ak­kor még lett volna alkalom va­lamit cselekedni a magasabb do­hányár érdekében. * * * A dohányvidéken mindaddig, míg a nyelvi szervezetek tagjai sorában is a Leitchek és Carte­­rek egységbontó, szervezetrom­boló politikája fog érvényesülni, ez az áldatlan helyzet fog ural­kodni. És különösen hátráltatni fogja a javulást, ha lehetővé vá­lik részükre, hogy a nyelvi szer­vezetekben lévő vezető pozíció­kat is az ő embereik foglalhas­sák el. A legégetőbb kérdés ma a do­hánytermelők között, hogy min­den nyelvi szervezet tagsága néz­zen jól körül a saját szervezeté­ben s ha a jelenlegi vezetők kö­zött kerül olyan, aki részese volt ennek az egységbontó, romboló propaganda terjesztésének, úgy törekedjenek arra, hogy ezeket az egyéneket minél előbb eltá­volítsák a szervezetek vezetősé­géből s helyükbe olyan embere­ket válasszanak, akik minden te­kintetben megbízhatók, akik a múltban végzett munkájuk után ítélve őszinte, becsületes emberek és igy kiérdemlik azt, hogy rá­juk bízzák a szervezet vezetését. Nem folytathat a farmerság addig eredményes harcot a saját érdekében, míg fel nem ismeri soraiban az árulókat, akik a köz­érdeket félredobva, mindig arra törekednek, hogy a nyelvi szer­vezetek soraiban ellentétet szít­sanak és ezen keresztül elterel­jék arról az útról, amelyen har­colva sikert lehetne elérni. A nyelvi szervezetek tisztán­­látó tagságának az legyen az első kötelessége, hogy a megté­vesztett kistulajdonosoknak és részestermelőknek megmagyaráz­za a Carter-féle szervezet reak­ciós voltát, melynek egyedüli cél­ja a farmerek becsapása és az érdekükben történő minden meg­mozdulás elgáncsolása. Ugyanakkor le kell leplezni a­­zokat is, akik a nyelvi szerveze­tekben egy kis haszonért Carter mellé állva azon igyekeznek,hogy Carterék nézetét táplálják a nyelvi szervezetek tagsága között az egység megbontására. Ha a nyelvi szervezetekben meg lesz az egység és a szerve­zetek vezetői megbízható embe­rekből fognak összetevődni, úgy sokkal nagyobb lehetőség lesz ar­ra, hogy akadálytalanul megin­dulhasson a harc a Marketing Board átszervezésére, hogy azt végül is a szegény kistulajdono­sok és részestermelők érdekének szolgálatába lehessen állítani. TÖRÖK DOHÁNY ANGLIÁ­NAK LONDON, Anglia — Britániába mostanában érkezett meg az az első dohányszállítmány, amit Bri­­tánia a közel-keleti barátainak, Törökországnak és Görögország­nak adott kölcsönök kamatjaként vett át. A 800.000 font-sterling értékű szállítmányban 3000 ton­na Törökországból, míg 90 tonna Görögországból került megvásár­lásra. P­IAC ÁLLATVÁSÁR (Toronto) (Az árak 100 fontonként, élő­súlyban értendők) Tinó ..............................­7.00— 9.00 Tinó (könnyű)............. 6.75— 8.25 Úszó ............................... 5.75— 8.25 Tehén .......................... 3.00— 6.25 Bika ............................... 4.75— 6.00 Borjú ... . .................... 8.50—10.50 Borjú (szopós) .... 5.50—12.00 Juh .............................. 3.00— 6.00 Bárány .................... 7.50—11.00 Sertés .................... 8.25 Sertés (tisztán) ....11.00 GABONAVÁSÁR (Winnipeg) BÚZA: No. 1 kemény 733/,; No. 1 északi 73%; No. 2 északi 71%; No. 3 északi 68%; No. 4 északi 65%; No. 5 búza 63%; No. 6 bú­za 61 %; abrak 59%; No. 1 durum 63%; No. 4 speciál 65%; No. 5 speciál 623%; elszállítva 73%; 1 tonna rostaalja 9 dollár. ZAB: No. 2 C. W. 33%; extra No. 3 C.W. 31%; No. 3 C.W. 30%; extra No. 1 abrak 30%; No. 1 abrak 29; No. 2 abrak 27%; No. 3 abrak 26%; elszállítva 32 %c. ÁRPA: No. 1 abrak 40%; No. 2 abrak 40%; No. 3 abrak 39%; elszállítva 43 %c. LEN: No. 1 C.W. 1.38l/2; No. 2 C.W. 1.32%; No. 3 C.W. 1.26y2; No. 4 C.W. 1.10y2; elszállítva 1.37 dollár. •ROZS: No. 2 C.W. 45%c. KIK KAPJÁK AZ OSZTALÉKOT, A GYÁROS-E VAGY A FARMER? A tőke sztrájkol a magasabb profitért, míg a farmer tisztes­séges megélhetést sem kap Miután minden józan ember e­­lőtt jól ismert a nyugati farmer­társadalom kétségbeejtő helyze­te, jó lesz »megnyugtatásként« e­­gyes farmerlapok elszólásaira emlékeznünk, mivel még olyas­mit is olvashattunk, hogy a »prosperitás a sarkon leselke­dik«, s ha a farmer a legnagyobb megerőltetéssel sem veszi azt észre, az nemigen számít, elég az, ha imák róla, mert elvégre a nyugtalanságot csak kell vala­mivel csillapítani. De ha mégis akadna hiszékeny ember, aki elhiszi, hogy ha már a farmerokra nem is, de egye­sekre mégis leselkedik a prospe­ritás, azt is igyekeznek mindjárt megnyugtatni, mert az meg már rosszmájúság lenne, hogy valaki prosperitással vádolja a kivált­ságosokat. Az egyik széles kör­ben elterjedt farmer hetilap pél­dául így áll ki a prosperálók vé­delmére: »Azok, akik azt gon­dolják, hogy a kanadai társula­tok . . . nagy profitokat csinál­nak . . . semmi bizonyítékot nem fognak erre találni az ez évben kifizetett osztalékokban.« Szóval, szegények, nem kapnak osztalé­kot. Igazán sajnálni lehet őket. Csak százmilliók Vagy talán még­se. Ha job­ban körülnézünk, valószínű, nem lesz okunk a kétségbeesésre.Csak egy csekélyke számítást vegyünk. Az osztalékok emelkedése 1940 szeptemberében, pontosan 1,290.­ 000 dollárral volt magasabb,mint 1939 ugyanazon hónapjában. Ez ugy­e nem sok, Mr. Farmer? Ak­kor nézzünk meg egy másik szá­mítást is. Az országos statiszti­kai hivatal kimutatása szerint 1940 első kilenc hónapjában pon­tosan 171.228.000 dollár osztalé­kot fizettek ki kanadai társula­toknak. Remek kis összeg oszta­lékokban. És erre ők azt mond­ják, nincs bizonyíték. Ilyen ösz­­szegekből zabdaránál talán töb­bet nem is tudnak vásárolni. Persze, a farmerok nem ki­váltságosak, ők nincsenek feljo­gosítva arra, hogy osztalékot kapjanak. De miért is kapná­nak? Azért, mert közel 550.000.­ 000 véka búzát termeltek ez év­ben. Miért nem fektették a pén­züket ők is, mondjuk — háborús rendelésekbe. Mert, akik azt tet­ték — a gyárosok — azoknak bőven ömlenek az osztalékok. Talán emlékeznek még a far­merok is, hogy a háború kitöré­sekor a kormány a gyárosok pro­fitját 5 százalékra korlátozta.De a gyárosok »okosabbak« voltak, ők jobb üzletet akartak, ők több osztalékra vágytak és­­ »ülő­­sztrájkba« mentek. A kormány pedig leszedte a korlátokat és most határtalanul profitálnak. Mit kapott a farmer De mit tett a farmerokkal? A búza alapárát 70 centben állapí­­totta meg. Annak ellenére, hogy a megélhetési költségek emelked­tek, a termelés költségei maga­sabbak lettek, ilyen nevetséges árat szabtak meg a farmerok­nak, amit mukkanás nélkül kel­lett elfogadniok. És ők nem men­tek, vagy nem mehettek »ülő­­sztrájkba«. Vagy talán nem vol­tak elég szervezettek, elég egy­ségesek ahhoz, hogy tisztességes megélhetést nyújtó árat követel­jenek ki kormányuktól? A kor­mány pedig ígért a nyugati far­meroknak — a választás előtt — legalább 10 centet vékánként az 1939-es búzára, ígért magasabb búzaárat az ezévi termésre. És mit kapott az ígéretből? — egy fityinget se, amiből egy pipado­hányt vehetett volna. Képzeljük el . . . Ha pedig követelni mer, »ha­­zafiatlan«-sággal vádolják, amint azt a Winnipeg Free Press pár héttel ezelőtti számának egyik vezércikkéből érezni lehet. Ugya­nis Mrs. Nielsent támadta meg, mikor a nyugati farmer-konfe­renciákon 1,25 dollárt követeltek a­ farmer búzájáért. Többek kö­zött ezt írta: »Gondolja Mrs. Nielsen és barátai, hogy azért le fogjuk vágni repülőgépszállít­­mányunkat és pilótáink számát, hogy az így nyert pénzt a nyu­gati mezőgazdaságnak utaljuk ki? »Képzeljük csak el, mi tör­ténne Kanadában, ha elvennénk kétszáz millió dollárt és odaad­nánk a mezőgazdaságnak«, fe­jeződött be a vezércikk. Azt is el tudja képzelni min­den ember, hogy ezzel még nem »osztalékot« kértek, csak tisz­tességesebb árat, hogy a farmer és családja emberségesebb életet élhessen. De míg neked, Mr. Farmer, ah­hoz sincs jogod, hogy tisztessé­gesen egyél és ruházkodjál, ad­dig a háborús profitharácsolók száz milliókat vágnak zsebre osz­talékokban, mert­­ ma Kana­dában »egyenlő teherviselés« van. FELKÉRJÜK mindazokat az olvasóinkat, a­­kik naptárt kaptak eladás vé­gett és még nem számoltak el, jelentsék be a Munkáshoz: ma­­radt-e meg naptár vagy nem? Mindennap érkeznek rendelések és nem tudjuk ezeket teljesíte­ni, mert a naptár mind elfo­gyott. Az eddigi rendeléseket csak úgy oldhatjuk meg, ha va­lahol van fölösleges számú nap­tár. Küldjenek tehát értesítést a Munkáshoz azonnal, ha van fölösleges naptár és mennyi? A KIADÓHIVATAL. 3. OLD­AL

Next