Kanadai Magyar Munkás, 1946. január-július (17. évfolyam, 25-52. szám)

1946-01-03 / 25. szám

1946 JANUÁR 3. CSÜTÖRTÖK KANADAI MAGYAR MUNKÁS 3. OLDAL SAJTÓKONFERENCIÁK és előkészületek a kampányhoz A NIAGARA Fallson dec. 16-án megtartott közpon­ti, Windsoron dec. 27-én tartott kerületi és ugyanak­kor Montreálban tartott helyi sajtókonferenciák ál­talánosságban megegyeztek a Munkás szerkesztősé­ge részéről adott politikai jelentésnek a háború e­­redményeit, az új helyzetben a béke hazai és nem­zetközi megnyerésére követendő irányelveket össze­gező vonalával. A­z"­rr. rori Szőke szerkesztő jelen­ más probléma helyes men­tésének a lap hasábjain oldása adhat csak szilárd való leközlése alkalmat technikai és politikai a­k­­ad mindenfelé a lapbi- Pot, a többszöri megjele­zettságoknak és olvasók- nes ez­­nak arra, hogy a lapunk A jelentés ennél a kér­­táborának történelmi po­­désnél, mint legfontosabb fizikai szerepét kivitatva, követelményt jelölte meg vezetésre hivatottságát e­ a szerkesztőség és a lap­­rész súlyában megértve bizottságok, általában a vállalják a kampány és belső és külső munkája­­az 1946-os év idejére,­ink közötti legszorosabb mint a m­agaratalási, együttműködést. Mivel jár windsori és montreáli kon-­er­e­ferenciák résztvevői tét-­j Munkával. Tudósítá­s * * A szerkesztőségi jelen­tésnek másik, a politikai irányvonal gyakorlati ki­vitelének követelményeit tárgyaló részét is részle­tesen vitatták a konferen­­ciák. Megértették azt, hogy különösen pótlásra szorulnak lapunkban a közvetlenül a munkahe­lyekről jövő tudósítások, jelentések és levelek. Ezek között a legfonto­sabb a gyárakból, bányák­ból és más ipari üzemek­ből valók, amelyeket az illető üzemben dolgozó,az ottani körülményekkel pontosan ismerős munka­társak írnak; fontosak, egyre fontosabbak a hely­­hatósági (utca, út, lakás, iskola, villany, adó stb.) problémákkal foglalkozó írások; pótlásra szorul­nak a farm, ifjúság, egy­ség, szervezeti élet, társa­dalmi aktivitás, stb.-ről szóló írások is. A tudósítások, jelenté­sek és levelek legyenek egyszerűek, inkább rövi­dek és gyakoriak, adatok­ban és tényekben ponto­sak. A konferenciák felis­merték, hogy — mint a jelentés hangsúlyozta —­­csak az ilyen közvetlen érdekű kérdésekkel von­hatjuk bele a legszélesebb helyi rétegeket az egész nagy harcba. Ezeken át fogják a helybeliek meg­érteni és értékelni azokat a haladáshoz nélkülözhe­tetlen apró-cseprő hozzá­járulásaikat, amelyek „je­lentéktelennek“ és „unal­masnak“ látszanak, de a­­melyek a kiinduló pontját, a husát-vérét képezik a haladás országos és világ­széles harcának, és ame­lyek együttesen a végle­ges sikert, a béke megnye­rését elhozzák.« * * * A szerkesztőségi jelen­tés rámutatott arra, hogy míg a szerkesztőség látja a lapunk többszöri meg­jelenésének kívánatos vol­tát, a közvetlen megol­dandó probléma a lap ki­állításának jobb és aka­dálytalan megvalósítása, első helyen értve itt a tisz­tább, élesebb és így olvas­hatóbb nyomást. Ennek megvalósítása és számol isok, jelentések és levelek írása mellett, végezni kell az olvasók látogatását, hátralékok bekollektálá­­sát, új olvasók szerzését. Ezt, különösen a nagyobb helyeken, nem végezheti el kettő-három. Ha keve­sen végzik, akkor csak gé­pies munkáról lehet szó; beszélgetésre, megvitatá­sokra, magyarázatokra és véleménykikérésre nem jut idő, és a hátralékosok száma is felszaporodik. Kapkodó, hevenyészett munka helyett szervezett és rendszeres munka kell ezen a téren. 2. Tanulással. Úgy az íráshoz, akármilyen rövid is az, mint az olvasókkal és tömegekkel való kap­megvitatva a kampány ügyét. A bizottság nyolc önként je­lentkezőből alakult meg, titká­rának pedig Kun Pált válasz­totta meg. Versenyre kihívjuk Vancouvert, úgy az előfizetést, mint a sajtóalap kvótára. A vesztes öt dollárt fizessen a nyertes sajtóalap-kvótájának a javára. Választ a Munkáson ke­resztül várunk Vancouvertől. .Helyi versenyrehívások is tör­téntek, hogy a munkatempót ezzel is elősegítsük. Libor 3 e­­lőfizetés és 10 dollár sajtóalap­ra Deákot hívta ki. Zajac Kiss Lajost két előfizetésre és 10 dollárra; Kun Pál Darab Sán­dort 3 előfizetés és 15 dollár sajtóalapra. Aki nem csinálja meg az elfogadott egyéni kvó­tát, két dollárt fizet a sajtó­alaphoz. A gyűlés akciók kidolgozását a bizottságra bízta. Erről ké­sőbb jelentünk, amikor elkészü­lünk az akciók beosztásával. Egyelőre a legfontosabb teen­dőnk, hogy alaposan munkához lássunk, azok is, akik a gyülé­csolat fenntartásához tá­jékozottnak kell lenni. Nem 1935-ös, hanem 1946-os megközelítéssel kell dolgoznunk (lásd múlt számunk »?« rovatá­ban). Kellőszámú mun­kásnak kell végeznie ezt az összekötő munkát,hogy tanulásra, tájékozódásra is maradjon idő_ A Mun­kás kinti munkásainak kell a Munkás legszorgal­masabb olvasóinak is len­ni, csak úgy tudják azt helyesen és sikeresen kép­viselni. 3. Kemény harccal. A sen jelen voltunk és a többi calgaryi olvasók is. Kun Pál, kamp. biz. titkár * * * Munkás álláspontja egy­­egy bonyolultabb kérdés­ben nem nyitott könyv minden olvasónk előtt és különösen mások előtt nem. Sokszor nem is ro­konszenves az első látás­ra a tájékozatlanabbak e­­lőtt. Itt volt a liberális­munkás kormány válasz­tási kérdése, vagy a szlo­vákiai magyarság ügye, vagy a Kisgazdapárt több­sége, mint »a reakció győzelme«, stb. Akik a Munkást és annak állás­pontját kint képviselik, e­­lőször meg kellett, hogy értsék maguk is ezeket a kérdéseket, hogy helye­sen, türelemmel és meg­győződéssel tudják állás­pontunkat képviselni. A helyes álláspont helyes akkor is, ha a tájékozat­lan vagy megtévesztett tö­meghangulat előtt nem is rokonszenves az. 4. Kellemetlenséggel. Megtörténik olykor, hogy bizonyos dolgot nem úgy intézünk el, mint kint vár­ják. Esetleg olyan elinté­­­­zést ígértek meg könnyel­műen kint, amit helytele­nítünk és máskép inté­zünk. Olykor valóban mi követünk el tévedést az elintézésnél bent. Ez kel­lemetlen, de természetes. És hogy minél kevesebb legyen az ilyesmiből, meg­értő kritika szükséges úgy kintről befelé, mint bent­­ről kifelé. * * * Mindezekben a kérdé­sekben, a konferenciák résztvevői megértést és az együttműködés vállalását nyilvánították, és a leg­jobb reményt nyújtották arra, hogy a politikai i­­rányvonalunk kiviteléhez a legjobb gyakorlati se­gítséget fogják adni. Persze, mindegyik kon­ferenciának megvolt a maga különlegessége. A niagarafallsi, melyen To­rontótól a Dohányvidékig — az egész Niagara-fél­­szigetet is felölelve — voltak delegátusok, az egység kezelésének takti­kai részével kapcsolatban vitatta a lap anyagának összetételét. A windsori, melyen Chathamig az e­­gész déli kerület képvi­selve volt, nagyon érthe­tően és helyesen sok időt szentelt a Ford-sztrájk kérdéseinek. A montreáli a kampány gyakorlati elő­készítésével foglalkozott főleg. A kampányra jó jelnek vehetjük nemcsak a kihí­vások megindulását, ha­nem azt is, hogy több na­gyobb helyről jelentős, mennyiségű hátrá­lékren­dezés futott be az utóbbi napokban. Úgy a kihívá­sok, minth­a hátrálékren­­dezések szolgáljanak gyorsan követendő példá­ul mindenfelé. HAMILTON: Készülünk! Wel­land is készüljön . . . Kampányelőkés sajtó gyűlésün­kön a bizottság a 35 előfizeté­­si és 400 dollár sajtóalap kvó­tát elfogadta, részletes munka­terv kidolgozása folyamatban van, hogy a kvótát minél jobb munkával érhessük el. Versenyre W­ellandot hívjuk, a kvóta minél nagyobb száza­lékban való betöltésére. Azért választottuk Wellandot verseny­társnak, mert a múlt kampány­­bani versenyben legyőzték Ha­­miltont és ezt a csorbát most ki akarjuk köszörülni. El va­gyunk határozva, hogy ebben a kampányban erősen visszavá­gunk. Strányák István, kamp. biz. titkár A hírnek, hogy Toronto Ha­­miltont hívta ki versenyre, na­gyon örülünk és a kihívást el­fogadjuk. A kampány végén részletesebb lesz a válaszunk — eredményekben. K. I. * * * WINDSOR: Wellan­dot hívjuk versenyre A kampánybizottságot mega­lakítottuk, 11 tagja van. A 35 előfizetési kvótát és a sajtóala­­pot is, 350 dollárt a bizottság elfogadta és azon leszünk, hogy minél eredményesebb munkát végezzünk a kampányban. Január 7-én kibővített bizott­sági gyűlését tartunk, amelyen a nők is részt vesznek, továbbá a Munkás-olvasókat általában meghívjuk, hogy igazi kam­pánybizottságot szervezzünk és biztosítsuk a sikert. Január 13-án egy vacsorát rendezünk, melynek jövedelme a sajtóalap kvótánk javára megy. A kampány idején min­den hétfőn este 8 órakor gyű­lést tartunk és elhatároztuk azt is, hogy minden héten adunk jelentést a munka menetéről a Munkásban. Versenyre kihívjuk Wellan­dot. Versenydíjnak 10 dollárt állapított meg a bizottság, a­­mit a vesztes fizet. Okvá-th Imre, kamp. biz. titkár * # CALGARY: Vancou­vert hívjuk ver­senyre A kampány-körlevél kézhez­vétele után a lapkezelő titká­runk gyűlést hívott a kampány­bizottság és a munka megszer­vezésére. December 23-án tar­tottuk a gyűlést, részletesen KIHÍVÁS mindenki­nek! Ezen a „hőmé­rőn" fogjuk kimutat­ni az egyes helyek előhaladását. HON­NAN jön az első e­­redmény? KÖSZÖNIK A SEGÍTSÉGET A DECEMBER 23-án Windsorban tartott sajtókonferencián azok a delegátusok, akik a Ford-sztrájkban résztvettek, a konferencia minden résztvevőjének egyhangú támogatásával, köszönetet óhajtanak mondani a magyar Ford-sztrájkolók ne­vében azoknak a kanadai h­­aladó magyar szervezeteknek, cso­portoknak és egyéneknek — a nyugatkanadaiaknak külön is — akik a Ford-sztrájk országos jelentőségét megértve, oly nagyszerű anyagi és erkölcsi segítséggel fejezték ki a sztráj­­kolókkal való szolidaritásukat. EAST COULEE: Winnipeget hívjuk versenyre East Coulee-ban a kampány­bizottságot megalakítottuk 10 taggal, amely hetenként rend­szeresen fog gyű­lésezni. Miná­­lunk az eddig esedékes megújí­tások mind rendezve vannak, nem jár a lap senkinek fizetet­­lenül. A kampánymunkához a ter­veinket kidolgoztuk, elfogadva a ránk eső kvótát, habár 10 e­­lőfizetőt nehéz dió lesz meg­szerezni, mert nem nagyon van kikből választani. Ennek dacá­ra Winnipeget kihívjuk verseny­re és bízunk benne, hogy előfi­zetésben is és sajtóalap gyűj­tésben is mi leszünk a győzte­sek. A versenyben 35.00 értékű i­­rodalom lesz a díj, amit a vesz­tes fél fizessen a győztesnek. Reméljük, hogy Winniegnek nem lesz ez ellen kifogása. A válaszukat várjuk a Munkáson keresztül. B. Forgó, kmpb. titkár * * * WELLAND: Toron­tót akarjuk legyőzni a kampányban A Munkás-kampány érdeké­ben eddig a következő előké­születeket tettük: Az elmúlt csütörtökön este, december 27-én sajtógyűlést tartottunk, amelyen 70 körül jelentek meg a wellandi olva­sók közül és megválasztottuk a kampánybizottságot, 20 tag­ból állót. A kvótát a gyűlés el­fogadta, utána pedig a verseny­­rehívást vitattuk meg. Két vá­ros — Torontó és Hamilton — jött számításba és szavazással Torontó kihívása mellett dön­­tött nagy többséggel a gyűlés. Várjuk tehát Torontó válaszát. A sajtógyűlésünkön jelen volt Szőke István, a Munkás szer­kesztője is, akinek beszédét fi­gyelemmel hallgatta a gyűlés és általános volt a vélemény, hogy szívesen hallgatnák gyakrab­ban is, ha ellátogatna Welland­­ra. A részletes kampánytervet a megválasztott bizottság fogja kidolgozni, de abban megálla­podtunk, hogy a bizottság min­den csütörtökön este 8 órakor gyűlést tart és a kampány a­­latt minden héten jelentünk a Munkásban a munka meneté­ről. Berekali L.

Next