Kanadai Magyar Munkás, 1947. július-december (19. évfolyam, 1-24. szám)
1947-07-17 / 1. szám
10. OLDAL KÜL- ÉS BELPOLITIKA . . . (folytatás a 7. oldalról) közebb formákban nyilvánul meg. A megnyilvánulások egyike volt a háború folyamán az angol-amerikai szövetség terve, közös gyámság terve az összes gyarmatok fölött, stb. Ez az igyekezet néha egyenesen nevetséges formákat öltött, így például egy amerikai közíró nemrégiben könyvet irt, melyben igen élesen bírálja az angol, francia és holland gyarmati politikát. Egy ilyen bírálat után azt lehetne hinni, hogy az író javasolni fogja a gyarmati népek függetlenségének biztosítását. Ehelyett azonban a könyv szerzője kijelenti, hogy a gyarmati népek még nem értek meg a függetlenségre; azt ajánlja, hogy minden gyarmati nép maga választhassa meg gyámját, de ne legyen joga gyámul választani azt az imperialista birodalmat, amely most uralkodik fölötte; vagyis az angol gyarmatoknak ne legyen joguk Angliát választani gyámul. A szerző úgy véli, hogy valamennyi gyarmati nemzet minden bizonnyal Amerikát fogja választani, mivel az amerikaiak — úgymond — jóindulattal viseltetnek a gyarmatok iránt és biztosíthatják felvirágzásukat. Az amerikaiak az idegen gyarmatokon bizonyos fokig még segítik is az imperialista-ellenes mozgalmat. A gyarmati rendszer elleni mozgalom megerősödött. Ennek egyik fő oka, hogy az angolok, franciák, hollandok elvesztették tekintélyüket a gyarmati országokban: a gyarmati népek már nem féltek tőlük úgy, mint azelőtt. A gyarmati népek, mint katonák résztvettek az egyik imperialista állam fegyveres harcában más országok ellen; tanúi voltak az amerikai, angol, holland katonák vereségének és foglyul ejtésének; megrendült a hitük elnyomóik verhetetlenségében. Az imperialista-ellenes mozgalom megerősödésére gazdasági okok is befolyást gyakorolnak. A gyarmatok egy része a háború alatt igen megerősödött, egyes gyarmati országok pénzügyi téren függetlenítették magukat Angliától, sőt Anglia hitelezőivé váltak. A GYARMATI kérdéssel függ össze a nyugati tömb kérdése is. A nyugati tömb, melynek az volt a célja, hogy egy politikai szövetségben egyesítse Angliát, Franciaországot, Belgiumot, Hollandiát, Portugáliát (esetleg a skandináv országok egy részét), elsősorban a Szovjetszövetség ellen irányulna, s kísérletet jelentene ismét felállítani a hírhedt »egészségügyi zárlatot«. Azonban nem a Szovjetszövetség határán, mint egykor, mert ott most a Szovjetszövetséggel szoros barátságban élő országok vannak, hanem Nyugat-Európában. De ennek a nyugati tömbnek volna egy másik oldala is. Az Angliából, Franciaországból, Belgiumból, Hollandiából és Portugáliából létesítendő tömb magába zárná a világ gyarmatainak 95%-át. Létrehozása, a gyarmatok közös megvédésének kísérletét jelentené az USA azon igyekezetével szemben, hogy a régi gyarmati birodalmakat megszüntesse és gazdaságilag meghódítsa ezeket a területeket, továbbá ezen államok kísérletét arra, hogy közösen szembeszálljanak az egyre inkább kiélesedő nemzeti felszabadító mozgalommal. Érthető, hogy e cikk keretein belül csupán a tőkés rendszer általános válságának időszakában fennálló kül- és belpolitika alapvonalaival lehetett foglalkozni. De csak ezeknek az alapvonalaknak az ismerete teszi lehetővé annak a bonyolult diplomáciai küzdelemnek a megértését, amely a négy nagyhatalom külügyminisztereinek ismétlődő tanácskozásain, a párizsi békekonferencián, Németországban és Kínában lezajlik. (VÉGE) A ZALA MEGYEI szakszervezetek meghívására meglátogattuk a MAORT (Magyar Amerikai Olaj R. T.) Nagykanizsa környékén lévő olajtelepeit és néhány más helyet. Székesfehérváron át a Balaton déli partján haladó műúton megyünk. Errefelé szembetűnőbben nagyobbak voltak a harcok. Az aszfaltutat minden ötven méterre felrobbantották a nácik s azt azóta építették újjá. Egyes helyeken egész csapat tank áll összelőve,mintegy bizonyságául annak, hogy a nácik érezték, hogy utolsó óráikat élik. Kétségbeesetten harcoltak hát. Maga Székesfehérvár is alaposan össze van lőve. A háborús emlékektől eltekintve, a táj sokkal reménytelibb képet ad, mint amit az északkeleti vármegyékben tett látogatásunk alatt láttunk. Úgy látszik, hogy itt bőséges esőzések lehettek, mert a vetések szépek, a rozs embermagasságú. DIÓFOKHOZ érve, áthaladunk a Sió kiapasztott medrén. Nagymérvű ásatások folynak most itt: készül a Sió-csatorna, mely össze fogja kötni a Balatont a Dunával, a Dunántúl nagy területeit téve öntözhetővé. Ezzel a művel az egész vidék bekapcsolódik a Duna hajózási hálózatába, lecsapolódnak a mocsarak és végeredményben még nagymennyiségű villamos energiát termelnek ki. Ez az első nagy műve a magyar demokráciának. Elindította abban az időben, amikor az ország nagy része még romokban hevert. Egy másik terv is elindult a megvalósulás felé: a Duna-Tisza csatorna terve, amely csatornával köti össze a két nagy folyót a hajózás számára és öntözhetővé tesz nagy területeket a Duna-Tisza közén. Erről a tervről már akkor nagy lelkesedéssel beszélt tanárom, amikor iskolába jártam. Miért nem tudta megvalósítani ezeket a terveket az előző uralom? Csak azért, mert nem érdekelte az ország fejlődése. Mert fontosabb volt neki a háborúra való készülődés, mint az ország építése, a nép jólétének fokozása. A magyar demokráciának a legnehezebb időkben kellett hozzáfogni ezekhez a tervekhez, hogy mielőbb pótolja a múlt évszázadnak a bűneit. A Sió folyó elzárása következtében a Balaton jóval magasabb vízállása a rendesnél. Viz alatt vannak a vizmenti alacsonyabb fekvésű partok, a villáknak sok helyütt egészen a küszöbéig terjed a viz. A BALATONT nyaralóvároskák e"••gész koszorúja veszi körül. A felszabadulás előtt csak jómódúak jöhettek ide, mert az árak olyanok voltak, hogy dolgozó aligha gondolhatott nyaralásra itt, ha egyáltalán volt szabadsága. Magánpenziókban az árak még ma is borsosak s a munkásság életszínvonala is alacsony ahhoz, hogy privát helyen nyaralhasson, de mindinkább szaporodnak a Balaton mentén is azok a nyaralók, amelyeket szakszervezetek és különböző társadalmi intézmények állítanak fel, hogy nyaraltassák tagjaikat, különösképpen és elsősorban pedig azok gyermekeit. Egyelőre nem új nyaralókat építenek, hanem »kiigénylik« az elmenekült reakciósok nagyobb villáit, vagy félig lerombolt, és nem használt villákat és azokat alakítják át nyaralókká. Ilyent csináltak a dorogi bányászok és a tataiak is. A nagykanizsai szakszervezeti vezetőségtől tudjuk meg, hogy milyen beosztása lesz a lispei olajmezők különböző telepein megtartandó gyűléseinknek. "EZ AZ OLAJMEZŐ egy amerikai olajvállalat kezében van. Annak adták oda kihasználásra Magyarország reakciós urai a dunántúli olajleleteket. Mondanom sem szükséges talán, hogy ebből a szereződésből nem sok jó származik a magyar nemzetre. Az olajat félingyen kaptákmeg. Hatalmas profitokat vágott zsebre ezen a magyar kincsen is a külföldi vállalat. A Horthy-uralom, amely annyira magyarkodó volt, nem volt elég magyar ahhoz, hogy magyar kézben hagyta volna meg a magyar föld kincseinek kitermelését. Az olaj felhozása nagymértékben megváltoztatta Dél-Zalának ezt a részét. Az olajkitermelés közvetlenül, vagy közvetve több ezer embernek ad munkát, kenyeret.Maga Kanizsa is fejlettebb lett általa. Az olajlelő és feltáró helyeken ipari falvak épültek fel, magasabb életszínvonallal. Az olajmunkások nagyrésze földműves ember, aki a nyolcórai munka elvégzése után hazamegy a földjére és otthon is dolgozik valamennyit. Az olajmunkások egyébként (épp úgy, mint a többi ipari munkások) nagyrészben a két munkáspártnak — a kommunista és a szociáldemokrata pártnak — a tagja. Csupán a jelentéktelen kisebbség nem tartozik a két munkáspárt valamelyikébe. Most új olajmezőket fedeztek fel a Tiszántúl, amely állítólag sokkal gazdagabb, mint ezek az olajmezők. Nagy baj, hogy a vállalatnak nincs elég kompresszorja, amellyel az olajjal előtörő földgázt visszanyomnák a föld belsejébe, így naponta száz és százezer köbméter gáz pusztul el a kitermelésnél. Úgylátszik, hogy azelőtt nem sokat törődtek ezzel, ma pedig a nagy hiányokkal küzdő demokratikus kormányzat nem tud egyszerre mindenütt eleget tenni. A CSEPERGŐ esős időben megyünk a megyeszékhelyre, Zalaegerszegre. Az időjárás éppen az ellenkezője annak, amit vagy két héttel ezelőtt az északkeleti megyékben tapasztaltunk. Ott hosszú ideje tartó szárazság, itt esős időbe aratást ígérő gazdag vetések. Azóta perszea keleti megyékben is megváltozott az időjárás, de aligha hiszem, hogy utolérte a dunántúli megyék termését. Egerszegen a vármegyeház nagytermében tartott gyűlésünkre eljött a város lakosságának majd minden rétege. Másnap megnéztük a hírhedt internálótábor maradványait. Ma csak egy öreg, lebombázott épület és kapu hirdeti, hogy itt mi volt. Eredetileg hadifogolytábor volt, ezt hirdetik a különféle nyelvű katonasírok. A munkásmozgalom mártírjainak sírját egyelőre még nem jelöli semmi, őket jeltelen sírokban, a tábor árkában temették el. Most készülnek arra, hogy méltó emlékművet emeljenek azoknak a mártíroknak, akik áldozatai lettek Európa első fasiszta diktatúrájának, az első koncentrációs táborának. AMINT VISSZAFELÉ mentünk a Balaton partján Pest felé, a szembejövő teherautók százaival találkoztunk. Jön egyik a másik után. Elől két oldalt nemzetiszinű és kommunista jelvényes piros zászlóval , rajta munkások és munkásnők. Kommunista falujárók ezek, akik a hét végén csoportokba szervezkedve mennek ki a falvakba, hogy segítségére legyenek a parasztságnak. Megjavítják a középületeket, javítják a parasztok cipőit, ruháit, edényeit, gazdasági felszereléseit és általában a templomtól kezdve a község kútjáig mindent, amit a nép máskülönben nem tudna megjavítani, mert vagy nincs rá pénze, vagy nincs is, aki a községben megjavítsa. A falusi nép eleinte gyanakodva fogadta az ingyen munkát. Nem tudta felfogni, hogy lehetnek emberek, akik csupán az ország jövőjének érdekében hajlandók feláldozni ünnepeiket és ingyen dolgozni olyan embereknek, akiket talán soha nem láttak ezelőtt. Gyanakodtak és csak lassan kezdték hozni a javítani valókat. De aztán, amikor látták, hogy nincs benne semmi trükk, jöttek ám a javítani valókkal, sőt már készültek a falujárók fogadására, és meg is vendégelték őket. A falujárókkal együtt megy legtöbb esetben az orvos is. A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége egész egészségügyi karavánt indított útnak az ország minden tájára. Külön cikket kellene írni a Nemzeti Segély áldásos munkájáról. "EBBEN a nagyszerű önfeláldozó munkában forr össze a magyar falu a várossal. Ebből a munkából Utijegyzetek: III. és IV. MR OLAJ ESSZER IRTA BALOGH JÓZSEF A BUDAI Goldberger-szövőgyárban, mely az egyik legnagyobb magyar textilüzem, beszél Balogh József kanadai demokratikus főtitkár a dolgozókhoz. Középen a szakszervezeti gyűlésvezető, jobbra Dr. Gyetvai amerikai szerkesztő. (Mafirt-felvétel) KANADAI MAGYAR MUNKÁS 1947 JÚLIUS 17, CSÜTÖRTÖK