Kanadai Magyar Munkás, 1949. január-június (20. évfolyam, 26-51. szám)

1949-03-10 / 35. szám

10. OLDAL KANADAI MAGYAR MUNKÁS 1949 MÁRCIUS 10. CSÜTÖRTÖK A TERMÉSZETTUDOMÁNY ÚTJA A PRIMITÍV embert éppúgy ér­­deklik a »végokok«, mint ahogy a filozófiailag jól iskolázott agy is foglalkozik a keletkezés és elmúlás gondolatával. Akár egyik, akár má­sik ad feleletet ezekre az el nem érhető, sem tudományosan, se gya­korlati úton meg nem fogható kér­désekre, a bizonyság, vagy az i­­gazság kérdését egyik alkalommal sem tudjuk felvetni. Hogy is tudná nézetét igazolni az a primitív em­ber, aki ködös, meseszerű képekkel felel ezekre a nagy kérdésekre? De ugyanígy képtelen állítását igazolni az a »tudós« is, aki saját eszében, logikájában bízva, a gondolkodás »kérlelhetetlen« fegyverével igyek­szik ezt a kérdést megközelíteni. A­kár a filozófiailag iskolázatlan, a­­kár a felkészült ember ilyenfajta vizsgálódásait nézzük, meg kell ál­lapítanunk, hogy tulajdonképpen mindegyik a saját maga életét, kör­nyezetét, tudását, énjét vetíti ki ar­ra az ismeretlenre, melyről éppen­séggel semmi bizonyosat nem tud, amelynek létezését nem is ismeri. Ez a módszer mindkét esetben fel­­tételezés, hogy az általunk ismert és megismert világon túl lévő transzcendentális világban ugyan­csak törvényszerűségek uralkod­nak, mint a miénkben. Kissé öntelt és gyermeteg felfogásra vall mind­ez. A tudomány történetében igen sokszor találkozunk ilyenféle álta­lánosító, teljesen téves törekvések­kel, melyek aztán csak akkor tér­tek le erről az áltudományos, ingo­ványos talajról, amikor a termé­szettudományok induktív módsze­rét alkalmazták és ennek segítségé­vel járták a haladás útját. Állítá­somat hadd igazoljam néhány pél­dával. \/IIDŐN ősünk gondolkodni kez­­dett és felvetette a kérdést: mi­ért van itt és mi a célja, akkor bi­zonyos felsőbbségi érzés foghatta el a többi ittlévő állattal és növény­nyel szemben, hiszen ő eszének se­gítségével nagyobb eredményeket ért el, mint nálánál hatalmasabb és erősebb állatok. Többnek érezte magát mindennél és mindenkinél. És, mikor maga fölé emelt több vagy egy istent, akkor azt csak úgy tudta elképzelni, hogy ez, vagy e­­zek a »felsőbbrendű« hatalmak őt, az embert, saját képükre és hason­latosságukra teremtették. Kényel­mes volt és öntelt gondolkodásának rendkívül megfelelt az, ho­gy önma­gát természetfölötti tulajdonságok­kal ruházta fel és önmagával elhi­tette, hogy az egész világ csak ő­­érette van és a világ minden »te­remtménye«, élő és élettelen csak azért van, hogy őt kiszolgálja. Ön­magát így a világ centrumába he­lyezte és ez a felfogás a primitív ember minden gőgjét, büszkeségét és tudatlanságát egyaránt hordoz­ta. Sokáig tartott ez a sötétség és koronként fel-felbukkan egy-egy haladástól irtózó ember gondolko­dásában. Ez az egocentrikus világ­kép szükségszerűleg csúcsosodott ki abban,­ hogy nem is képzelhette ez a gőgös és tudatlan ember azt, hogy ne az ő világa, a föld legyen az e­­gész világ közepe. Aristoteles dog­mái uralták egymásután következő korokat mindaddig, amíg az induk­tív gondolkodásmód megteremtője, Galileo Galilei, nem vetett véget en­nek a tudástól távol álló hitbéli fel­fogásnak . . . Tulajdonképpen már Galilei e­­lőtt is voltak a kísérleti megisme­résnek szószólói, de — milyen jel­lemző erre a korra — egyikük sem kísérletezett. A filozófia annyira u­­ralkodott, hogy még a kísérletek ér­tékét és értelmét is ez fogalmazta meg. Bacon lelkes­ szószólói, vs. : a kísérleteknek, hirdette a kísérletes eredmények nagyszerűségét, de tu­lajdonképpen még önmagát sem tudta érveivel meggyőzni, hiszen rendszeresen ő maga sohasem kí­sérletezett. Valószínűleg nem ért rá a gondolkodástól! A gondolat és kí­sérlet nagyszerű szintézisét Galilei végzi el és ezzel új utat jelöl ki az emberi haladás számára. A TALILEI MÁR érzi, hogy az em­­beri ész egymagában elégtelen arra, hogy azokra a kérdésekre: honnan jöttünk?, — hová me­gyünk?, — válaszoljon. Tudatosan végzi a kísérleteket, a tapasztalat ellenőrző szerepét hir­deti és vallja, ugyanakkor állandó­an ellenőrzi a tévedhető emberi lo­gikát a tapasztalatokkal, megfi­gyeléssel és kísérletekkel és így az eddigi romantikus »megoldások« helyett a valóság útját járja. Ez az út lassú, göröngyös és fárasztó. De van egy vitathatatlan előnye: biz­tosan halad a cél felé, nem kell visszafordulnunk róla. Ez a haladás útja. Galilei határozottan tudja és hirdeti, hogy a tudományosan elért eredményekre csak akkor lehet é­­píteni, ha a további megismerések­hez is kísérleti úton jutunk el. A meglévő kísérleteknek magyarázata tehát csak addig jó, amíg új kísér­letekre serkent. Az elmélet önma­gában nem cél, csak eszköz, mely által új kísérleti adatokhoz jutha­tunk. Tehát csak a munka-hipoté­zisnek van értelme, a munkára ser­kentő elmélet és gondolkodás ad­hatja csak meg az emberi haladás egyik szükséges feltételét. A MINDEN KÍSÉRLET, minden ta­­pasztalat és megfigyelés egy­­egy lépcsőfok, mellyel mind tovább és tovább jutunk a haladás útján. Ennek a következetesen véghezvitt módszernek alapján nézett a táv­csőbe Galilei és megállapította,hogy a föld csak egy része a világnak és szó sem lehet arról, hogy a föld a középpont. A megismeréssel szerte­foszlott a köd, mely az emberi gon­dolkodást mindeddig övezte. Vége lett egy primitív illúziónak és a tu­domány világában szemlélődő kí­sérletező és tapasztalatokat gyűjtő ember észrevette, hogy a világ nem őérette van, csak egy rész ő is a vi­lágban. Galileit mindezekért a té­telekért gúny, bántalom, mellőzés és fogság érte. Az inkvizíció áská­lódó urai, az isten szeretetét hirdető szerzetesek rendkívül dühbel és majdnem egységesen léptek fel az induktív gondolkodásmód jelentő­ségét hirdető Galileivel szemben és általa a haladással szemben. A kon­zervatív és kenetteljes egyház ettől kezdve húzódott vissza »sündisznó­­állásaiba« és igyekezett egocentri­kus, önhitt és tudományellenes né­zetét még sokáig fenntartani. Most egyszerre azt kezdte hajto­gatni, hogy vannak a földön és vi­lágon olyan anyagok, melyeket csak organizmus, élő szervezet tud pro­dukálni : organikus anyagok. Nyil­vánvaló, hogy ez az állítás még min­dig visszahatás volt az egocentrikus állásponthoz. Ezzel is azt akarta bi­zonyítani, hogy a produkcióban ő még mindig szükségszerűség. Az­tán egy csendes kutatónak — Woh­ler — sikerült a laboratóriumban szintetikus utón, tehát mindenféle állati szervezet segítsége nélkül hu­­gganyt (ureum) előállítani. Újra szertefoszlott tehát a konzervatív ember által összeállított kép, na­gyobb lett ismét a perspektíva a ku­tató és haladó emberiség számár­a. AZ ÚJABB csatavesztés után sem tudott azonban az ember meg­nyugodni abban, hogy nem ő a világ ura. Most gondolatát akarta ráerő­szakolni a mindenségre. A mecha­nika sikeres előretörése, újabb és újabb felfedezések és találmányok azt hitették el vele, hogy sikerült megtalálnia a világ mindent rejtett részének kulcsát. A mechanika tör­vényeit kísérletek és tapasztalatok nélkül alkalmazta az egész világra és szinte lezárta a tudomány fejlő­désének kérdését azáltal, hogy hir­dette és állította, hogy a fizika be­fejezett tudomány. Aztán jött a mikroszkópos és szubmikroszkópos világ megismerése, majd a makro­­kozmosznak és mikrokozmosznak újabb és újabb felfedezései, ahol a klasszikus fizika törvényei igen sok esetben módosításra szorultak,mely tény megint az induktív gondolko­dásmód hirdetőinek, a haladó em­beriségnek újabb eredménye és di­adala volt.* Nemhiába nevezi Millikan a filo­zófia és vallás főbűnének és legna­gyobb tévedésének azt, hogy »a nem birtokolt tudást igyekeztek hir­detni«. A FEJLŐDÉS útja azonban szük­­■^“•ségszerűen nemcsak a tudomány­ban találkozott ellenkezéssel, ha­nem a tudomány harcát felhasznál­ta, sőt, irányította a társadalom,hi­szen nyilvánvalólag az egyes korok­­nak és társadalmaknak osztályvi­szonyai a tudományos gondolatok kitermelését is szabályozták. A ku­tatók munkáját kihasználta az a ré­teg, amely a termelést irányította és annak hasznát lefölözte. A ku­tatók munkáját tehát az uralkodó osztály érdekei szükségszerűen be­folyásolták és irányították. A tör­ténelem során igen sokszor előfor­dult, hogy amikor valamely társa­dalmi rend belső ellentétei kiéle­sedtek, minden változás a már fej­lődésben lévő magasabb rend erőit támogathatta volna, akkor az ural­kodó osztály rendszerint nem is két- ÍRTA DR KOCKÁS GYULA A MAGYAR KULTÚRÁÉRT 1947—48-BAN 459.000.000 FORINT 1949-BEN 756.000.000 FORINT A MAGYAR népi demokrácia megerősödésének és annak a tö­rekvésnek, hogy a magyar nép élet­színvonala mellett kulturális szín­vonalát is emelje, alig van jobb bi­zonyítéka, mint az 1949-es költség­­vetésnek a­ kultusztárca keretében való kiadása. Míg az 1947/48-as költségvetési évben a kultusztárca 459.400.000 Forint kiadási összeggel szerepelt, addig 1949-ben 39,2 százalékkal nőtt meg és elérte a 756.100.000 Fo­rint összegét. Rendkívül jelentős az emelkedés az oktatás alapjánál az általános iskolánál. A tavalyi 191 millió fo­rinttal szemben az idén mintegy 255 millió forintot fordít a magyar népi demokrácia az általános isko­lák fenntartására. Gimnáziumi cé­lokra 32.200.000 forintot irányzott elő a költségvetés. Egyetemek, Dolgozók Iskolái A FELSŐ­oktatás kiadásai ugyan­­** csak nagy mértékben emelked­tek és hozzájárulnak az egyetemi reformok sikeres végrehajtásához és a magyar felsőoktatás színvona­lának emeléséhez. A klinikával rendelkező egyete­mek kiadásai 50 millióról 89 millió­ra nőttek. A Műegyetem és az álla­m­i műszaki főiskola kiadásainak 8.­700.000 forintról 14.000.000 forint­ra való emelkedése azt bizonyítja, hogy nagyobb súlyt helyeznek a ter­mészettudományos nevelés megja­vítására. Majdnem 100 millió diákjóléti célokra A KIADÁSOKNAK jelentős részét­­ alkotják azok a kiadások, ame­lyek az újonnan szervezett Orszá­gos Diákjóléti és Kollégiumi Hiva­tal keretében szerepelnek. A Hiva­talnak célja az, hogy a népi kollé­giumokon kívül felkarolja a többi d­iákinternátusok ügyét is, melyek eddig piás minisztériumok felügye­lete alá tartoztak. Erre a célra 96,­ 200.­00 forintot irányoztak elő, ösztöndíjra több mint 8 millió fo­rintot fordít az állam. Művészet A­ MŰVÉSZETI célokra mintegy 38,­­■LVA 000.000 forinttal szerepelnek a kultuszköltségvetésben és pedig az Operaház ..........11,300.00 forint a Nemzeti Színház 8,300.00 »­­a Madách Színház 1,600.00 » a Szegedi Nemzeti Színház .... 4,000.00 » támogatást kap. Képzőművészeti és iparművészeti cé­lokra ................. 1,340.000 » Zeneművészeti cé­lokra (a fentie­ken felül) ........ 2,118.000 » Irodalmi célokra... 638.000 » fordít a költségvetés. Milliós, vagy azonfelüli tétellel szerepel a költségvetésben a Kép­zőművészeti, Zeneművészeti, a Színművészeti Főiskola és az Ipar­művészeti Főiskola is. A művészeti célok között szere­pelnek a Kossuth-díjak 1.000.000 forintos összeggel. Mindez nem meríti ki azt az a­­nyagi támogatást, amellyel a de­mokrácia a művészetek segítségére siet. A miniszterelnökségi költségve­tésben az Országos Filmhivatal 6.­500.000 forinttal, az Országos Könyvhivatal 4.800.000 forinttal szerepel. Tudomány­ ­TUDOMáNYOS célok támogatásá­­ra különböző intézetek fenntar­tásán kívül (mint pl. Keleteurópai Tudományos Intézet, több mint 1,­ 000.000 Ft, a Tihanyi Biológiai Ku­tatóintézet több mint 900.000 Ft, a Gyermeklélektani Intézet több mint 600.000 Ft-tal.) 6,500.000 Ft.-ot fordít költségvetésre. A Nemzeti Múzeum 6.700.000 Ft. támogatást kap. Ezeken kívül egész sor más mi­nisztérium költségvetése ad hatal­mas összegeket a tudomány támo­gatására.

Next