Kanadai Magyar Munkás, 1955-1956 (27. évfolyam, 1-50. szám)

1956-03-08 / 34. szám

1956 MÁRCIUS 8. CSÜTÖRTÖK KANADAI MAGYAR MUNKÁS A színkultúra a felvilágosodás, a haladás fegyvere !­­ RÁDIÓ Budapest rövid­­állámú amerikai-magyar a­­dása a múlt szerdán, febr. 29-én este, rövid külföldi hí­reiben megemlékezett arról, hogy a K. M. MUNKÁS kampánya sikerrel ért véget és szombaton (márc. 3-án) győzelmi bankettet tartunk Hamiltonban. * * * * Illyés "Dózs dí­ja Ugyanazon az adásán az­nap este a Rádió Budapest részletet közvetített Illyés Gyula »DÓZSA« című új történelmi drámájának nem­rég a Nemzeti Színházban Gellért Endre rendezésében történt bemutatójából — Dózsa György parasztforra­­dalmi vezér (Bessenyei Fe­renc alakításában) és Anna családi jobbágylány (Mé­száros Ági alakításában) e­­gyik jelenetét. Diószegi András, az Il­­­lyés-drámáról és annak nemzetiszínház bemutatójá­ról a Szabad Népben adott ismertető értékelését így végzi: »Illyés Dózsája nagy sikere fejlődő színjátszá­sunknak, drámairodalmunk­nak. Benne a demokratikus írói szemlélet nagy művészi értékei realizálódnak — s érezni, hogy ez a szemlélet nem kis mértékben a kibon­takozó új élet szellemének hatására válik mind tisztáb­bá, elevenebbé, s terméke­nyebbé. Illyés Dózsája — éppúgy, mint irodalmunk sok más sikeres alkotása — nem volna elképzelhető e hatás nélkül. A Dózsa, úgy érezzük, jelentős összegezé­se Illyés eddigi művészeté­nek. Hiányosságaival együtt is kiváló alkotás, mely köl­tői erővel jeleníti meg né­pünk történelmének e nehéz és dicsőséges fejezetét.« * * * Helyes műsorpolitika A budapesti Szabad Nép egyik február közepi számá­nak kulturális jegyzetei kö­zül, részünkre is érdekes, s tanulságos is lehet a követ­kező rész: Miskolcon ebben az évad­ban mutatták be elsőként Forgács István Vándorma­darak címü, azóta a főváros­ban is szinrehozott vígjáté­­kát, Farkas-Baróti Zeng az erdő cimü kedves, élő mon­danivalója operettjét, s a szovjet Stern érdekes, fordu­latos Személyes ügyét; ta­vasszal kerül a nézők elé — ugyancsak eredeti bemuta­tóként. —• Soós Györgynek, a tehetséges fiatal írónak A három kívánság című, a fel­­szabadulás történelmi, s em­beri mozzanatait megeleve­nítő színműve. A színház — felismerve művészi-nevelő funkcióinak sokrétűségét — bátran nyúl mai tárgyú da­rabokhoz. Színházi életünk­nek jelentős eseménye Szo­­foklész Antigonéjának mis­kolci előadása is. Nem vélet­lenül született meg e kitű­nő előadás és annak nyomán a megérdemelt elismerés. E klasszikus görög tragédia színtehozása a miskolci Dé­ryné Színház helyes műsor­­politikájából, az egész e­­gyüttes művészi bátorságá­ból sarjadt. Miskolc és Borsod megye sem kivétel az alól, hogy a­­ giccses, »szirupos« álművé­szet termékei az utóbbi esz­tendőkben ismét tért hódí­tottak. A Déryné Színház példája mindennél ékeseb­ben bizonyítja, hogy a hódí­tó kultúr-selejt visszaszorí­tásának legjobb eszköze: a­­ szik­vonalas, értékes, mara­­dandó élményt nyújtó művé­szet felkarolása. A Kis bor­sodi falvakban, ahol egy-két évtizede legföljebb olcsó népszínműveket vagy hazug­­ és felületes vígjátékokat lát­hattak az emberek, ma zsu­r­folt nézőtér előtt arat soro-­­zatos sikert Goethe Bűnré­szesek című vígjátéka. A miskolci közönség pedig egy lávábban tekintheti meg Ma­j­­­ricz Zsigmond, Shaw, Szo­­foklész, Wilde, Osztrovsz­­­­kij, Stern egy-egy drámáját.­­ Sokoldalú, eszmeileg he­l­­­lyes műsorpolitikát folytat a­­ .szegedi Nemzeti Színház is.' 'Ebben az évadban eddig öt­­ darabot mutattak be, válto­zatos és színvonalas műsor­ral lepték meg a szegedi kö­zönséget. Török Tamás új magyar színművének, Zeller Madarász című operettjé­nek, majd Merimée és Sar­tre nagysikerű kamarada­rabjának bemutatója után legújabban egy szovjet drá­mát, Leonov Tisztítótüzét tűzték műsorukra. Ezzel a műsorpolitikával nagyban kivívták a közönség érdek­lődését. Ezt mutatja a töb­bi között az is, hogy a sze­gedi közönség beszél, vitá­zik ezekről a darabokról. Vidéki színházaink mű­­­sorpolitikája fontos ténye­zője a dolgozók kulturális nevelésének. A szegedi és a miskolci színház jó példáját adja a vállalkozó szellemű, eszmeileg és művészileg igé­nyes műsorpolitikának. * * * Emlékezések Petőfiről MIKSZÁTH Kálmán 1907-ben megjelent »Jókai Mór élete és kora« című könyve »A nagy nap« című fejezetéből valók az alábbi részletek: »Petőfi talán le se feküdt, vagy' ha lefeküdt, nem igen aludt, mert már hét órakor reggel talpon volt. Benézett Jókai szobájába, felkötöt­te, aztán nyugtalanul sietett a Pilvaxba. Útköz­ben Vasvárival találkozott . . . A Pilvaxban még nem volt senki, csak a ko­ránkelő Bulykovszky Gyula, minélfogva még visz­­szamentek mind a hárman Jókaiért, kinek szo­bájában tanácskoztak ama néhány­ bevezető szó fölött, mellyel a tizenkét pontot proklamálni fogja. Kevéssel nyolc óra előtt most már négyen nyitottak be a Pilvaxba . . . Megjött Emődy, Vajda, majd a hórihorgas Pálffy Albert nyi­tott be . . . Éppen szerdai nap és pesti vásár lévén, sok idegen reggelizett az asztaloknál, a­­kik mind kíváncsian és érdeklődve nézegették az ifjúság hullámzását. Végre kilenc felé any­­nyian gyűltek össze, hogy Jókait felerőszakol­ták egy asztalra. Jókai felállt, és felolvasta pár bevezető szó­val, hogy »mit kivan a magyar nemzet« . . . Utána Petőfi olvasta el a Nemzeti dal­t. Ekkor­ra már mind odagyűltek a vásárosok is, s a dal refrénjét utána zúgták ők is­ .Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk.« A »főpróba«, mert annak kellett azt tartani, kitűnően sikerült. A vers feltüzelte az ifjúsá­got, s most már lelkesedve indult a megállapo­dások szerint az orvosi eg­yetem felé . . . Még mindig nagyon kicsiny volt a csoport, de a felkokárdázott ifjak, akik előtt egy triko­lort vitt egy nagytermetű jurátus, fel­keltötték útközben az érdeklődést. Minden lépésnél nőtt a csoport: Éljen a szabadság! Egyenlőség! Él­jen Kossuth! — kiáltások hangzottak. Az orvos­­ifjúság, dacára, hogy­ leckeóra volt, otthagyván professzorait az udvarra tódult, hol Jókai ismé­telte rövid beszédét . . . Petőfi elszavalta a Talpra magyart, s a menet most már az orvos­növendékekkel megszaporodva, sorba járta a többi fakultásokat. Az Egyetem-térről újra visz­­szaindult ezrekre és ezrekre szaporodva, meg­állt a Hatvani-utcában a Pálffy-ház előtt, a­­melynek földszintjén akkoriban a Länderer és Heckenast-nyomda volt. Petőfi felállt a kapu alatti szögletkőre. — Most egy bizottság bemegy a nyomdába, s kinyomtatja a tizenkét pontot. Addig türelem idekünn. Havas eső szitált az égből. A rivalgó töme­gek az esernyőket rázták a levegőben. — A Nemzeti dalt is nyomassák ki! — köve­telte a tömeg. Jókai felkiáltott: — Le az esernyőkkel! Hogy állunk maholnap esetleg golyók elé, ha az esőcseppek is terhünk­re vannak?. Mire suhogás támadt a levegőben, mintha e­­zer madár leszállna, ezer esernyő kapcsolódott le. Erre Petőfi vezetése alatt Jókai, Vasvári, Degré és Irinyi behatoltak a nyomdába, mint a nép küldöttei . . . — Azért jöttünk — fordult Petőfi Landerer­­hez — hogy e két kéziratot kiny­omassuk. Länderer megnézte a kéziratokat. — Lehetetlen — felelte szárazon — nincs rajta a cenzor engedélye. A nép küldöttei zavartan néztek össze. Län­derer odasugja Irinyinek: —­ Foglaljanak le egy sajtógépet! Egy géphez lépett most Irinyi: — E sajtót a nép nevében lefoglaljuk, és kö­veteljük kéziratunk kinyomtatását. —• Az erőszaknak nem állhatok ellen — fe­lelte Landerer ünnepélyesen, és megparancsol­ta szedőinek, hogy munkába fogjanak . . . Végre ki volt szedve a kézirat. Betették a gépbe, s Petőfi, Jókai tették az első mozdula­tot a gépen, hogy mintegy jelképileg a magok munkájának vállalják az előállítás tényét is. Irinyi azon nedvesen kikapta a gép hengerei közül az első példányt, s rohant vele a néphez, az utcára. Egyik kezében óráját tartván, másikban a nyomtatványt lobogtatva, messzedörgő hangon kiáltó: — Március tizenötödike délelőtt fél tizenket­tőre nagy időszak a magyarok történetében, íme, itt van a sajtószabadság első példánya, a nép hatalmának első műve. Akármi szabadsága fog is lenni egykor a magyarnak, az a dicső­ség mindig megmarad, hogy a legnevezeteseb­bet, a sajtószabadságot magunk vívtuk ki. De már ezelőtt a szentség előtt, e kis darab­ka sustorgó papír előtt még a kalapokat is le­vette a közönség, s fedetlen fejjel állt ott az esőben, mintha imádkoznék. A nép hatalma tehát megtermé első gyümöl­­csét . . . Ezalatt különben egész Pest talpon állt. A Hatvani-utcát le a Kerepesi-úti Fehér Hattyúig és a Beleznay-kentig sűrű tömegek járták megszállva . . . örömmámorban úszott mindenki . . . Valakinek eszébe jutott, hogy ingyen előadás kellene estére a népnek. Nosza hamar egy küldöttséget kell meneszteni a Nem­zeti Színház igazgatóságához, hogy­ adassa elő estére Bánk bánt . . . Délután a múzeum előtt gyülekezett a sokaság. Az ifjak fölvitték Kubi­­nynhoz, örök emlékül leteendők a múzeumba, az első szabad sajtóterméket. A künn összegyűlt nép a Talpra magyart kivánta. Már ötödször a Talpra magyart. Nem birt vele betelni.« A VASAKRA feljött vidékiek is résztvettek a Nem­zeti Múzeum előtti nagygyűlésen, ahonnan aztán Budára mentek Táncsics­­Mihályt kiszabadítani. (Je­lenet a »Föltámadott a tenger« című filmből) A NYOMDA el­üst­t esőben vár­ta a tömeg a­z a­jtószabadság első termékeit: a 12 pont és a Nemzeti daj ki­­nyim­itjaát. 9. OLDAL Az Állami Faluszínház Az Állami Faluszínház a hajdani magyar vándorszí­­nész-társaságok társadalmi és kulturális, népnevelő sze­repének korszerű, modern vállalója és folytatója­­— Déryné, Megyeri, Szentpéte­­ry utódai. Immár ötödik esz­tendeje, hogy a klasszikus és mai drámairodalom válo­gatott értékeivel ismerteti meg a vidéket. Rendszere­sen felkeresi a legeldugot­tabb falvakat és tanyákat is — ahol eddig tán sohase láttak színházat —, hogy a színpadról elhangzó eleven beszéd erejével, szemhez és fölhöz szóló közvetlenségé­vel találjon íjtat a szívek­hez, terjessze a haladás szellemét, a felvilágosodást, erősítse a nemzeti öntudatot és kifejlessze a művészi i­­gényeket a legszélesebb néprétegekben. A Faluszínháznak nem volt könnyű az útja: 1951 szeptemberében még csak 6 társulat indult el vidékre, túlnyomórészt vegyes mű­sorral és próbaképp három egész estét betöltő darabbal. A gondosan kicsiszolt előa­dások s a színészek lelkes magatartása azonban rövi­desen meghódította a közön­séget, amelynek szórakozta­tásáról régebben jórészt mú­ló értékű, divatos színpadi művek, hevenyészett ripacs­­előadások gondoskodtak. A falvak, tanyák dolgozói megszerették az igazi szín­házat, levelek tömegei invi­tálták újabb és újabb ven­dégszereplésre a jól össze­hangolt együtteseket s ezek most már klasszikus művek­kel, a szovjet és a mai ma­gyar drámairodalom java termésével is megismertet­ték a vidék népét. 1951 ősze óta a Faluszín­ház immár 10 társulata kö­zel 10.000 előadást tartott az ország különböző helye­in, mintegy 3 és félmillió né­ző előtt. A bemutatott dara­bokból 28 egyfelvonásos, 49 háromfelvonásos volt, köz­tük Moliére, Shakespeare, Goldoni, Balzac, Shaw, Gár­donyi, Jókai, Eötvös, Mik­száth, Szigligeti, Móricz s 17 szovjet író műve. Az Állami Faluszínház 10 társulata jelenleg 10 dara­bot játszik: Moliéretől Dan­­din György, Shawtól a Sze­relem komédiája, Zapolská­­tól a Durszka asszony erköl­cse, Móricztól a Sári bíró. (Folytatása a 10. oldalon)

Next