Kanadai Magyar Munkás, 1965-1966 (37. évfolyam, 1-49. szám)

1966-07-14 / 49. szám

1966 Július 14 KANADAI MAGYAR MUNKÁS • FEGYELMEZETLENEKNEK TARTJA A MAI A “CHICAGO Daily News” hír­­közvetítése alapján közölték a múlt héten a kanadai napilapok, hogy egy hírneves lélekbúvár­­professzor szerint nem lelhető önfegyelem a mai fiatalokban. Önfegyelem jellemezte szerinte a korábbi évtizedek diákifjúságát. Dr. Graham B. Blaine a neve ennek a professzornak és a hí­res Harvard egyetemen tanít. “Pusztító hajlamúak a mai fia­talok, nemi erkölcs előttük is­meretlen, s oly nagy mértékben önzőek, hogy az idősebb nemze­dék el sem tudja képzelni.” Ezt mondta Dr. Blaine, a Harvard egyetem psychiatry fakultásá­nak főnöke és hozzátette, hogy “korunk gyakorolja ezt a befo­lyást az ifjúságra”. Korunk alatt bizonyára a hi­vatalos amerikai nevelést érti, amely háborúra, öldöklésre, tö­meggyilkosságra idomítja az a­­merikai ifjúságot, hogy minden erkölcsi megfontolás nélkül gyil­koljon vietnamiakat vagy máso­kat, ha arra parancsot kap. Megállapította a tudós lélek­búvár, hogy “a közép- és főis­kolás ifjúság romlottságának e­­gyik oka, hogy az anyák dolgoz­ni járnak, az apák pedig sokat túlóráznak munkahelyeiken, sőt két műszakot is dolgoznak”. Te­szik ezt azért, mert az árak foly­vást emelkednek, sürgetik a szü­lőket a hitelezők, majdnem min­denki részletre vásárolta meg la­­kásátt, kocsiját stb. “A televízió megszüntette a családi társalgást, tv-programok nevelik az ifjúságot, nem a szü­lők,” mondotta Dr. Blaine. A tv­­programok nagyobb része pedig dicsőíti az erőszakot, fegyveres támadást, pusztítást és gyilko­lást. Dr. Blaine szerint sokkal jobb volt az ifjúság a gazdasági ösz­­szeomlás idején, a 30-as évek­ben, amikor a szülők milliói mentek tönkre és milliók jártak leveskonyhára és álltak sorba kolduskenyérért. A háborús jó­lét erkölcsi fertőt csinált az if­júság részére. Miiiiiiiiiiiiimmtiiiiimiiiiiiimimiimmmimmiiiiimiimiiiiimmiimiimtm MESEJÁTÉK BEMUTATÓ TEMESVÁRON (Folytatás az 5. oldalról) Idi. Vértes József — az immár szófogadó kis kakas —, Tóth Já­nos — Mackó Medve, és Bara­­nyi Béla — Kandúr Roma — három testőr szerepében, Eber­­gényi Tibor, Kasnya Ilonka és Kiss Albert — a három nyúl, lábacska, Fülecske és Farkinca szerepében —, Kriszter Béla — a holló, ingadozó szerepében — s végül Puhala Ernő — Róka Mici igényes negatív szerepében —­ még az előzőnél is jobb, egy­­beforrtabb, összeszokott, homo­gén együttest alkottak, úgyszin­tén nagyszerű felejthetetlen al­kotást nyújtanak Krizsán And­rás a címszerepben — Őrülessé­­ge a Szamár szerepében —, Sza­bó János — Bagoly Bella — s különösképen Makra Lajos és Ferenczy Csongor a majmok,va­lamint Kiss Erzsébet a pacsirta szerepében. Kora Ilona és Vértes József rendezése ezúttal is hathatósan járultak hozzá a d­arab sikerre viteléhez. Elena Buzdugan állatmaszkjai és öltözetei szépek, hitelesek és élethűek, kellően érzékeltetik az udvaroncok valamint a pór nép közötti rang és vagyonbeli kü­lönbséget is. Úgyszintén díszle­tei is szuggesztíven szemléltetik az erdőbeli kunyhó szegénysége és a királyi lakosztály pazar gazdagsága közötti kirívó ellen­tétet. Mindezt összegezve, az “Őfü­­lesége testőrei” nem csak tarta­lom, de alkotás tekintetében is újabb haladást jelent a temesvá­ri Állami Magyarszínház gyer­mekelőadásai terén, s hatható­san járul hozzá nézőközönségé­nek — a jövő felnőtt színházlá­togató nemzedékének — ideoló­giai neveléséhez és esztétikai íz­lésének a kialakításához. Dunajecz László, tanár ELŐFIZETÉSI SZELVÉNY KANADAI MAGYAR MUNKÁS 44 Stafford St., Toronto 3, Ont. Előfizetési ár Kanadába évi $7.00, az Egyesült Államok­ba és más külföldi országokba évi $8.00. Mellékelek $—..........-t előfizetésre. Név Cl IT! ■..■iwiii.wMHHUiimiiiM.iiiMuiM.niw.umtiuHiuimiuwmmiuimiuH.iimmiiliWilKuimwmuMium' Város ...........T­artomány CÍMVÁLTOZÁS ESETÉN OKVETLEN TÖLTSE KI Régi címem volt: Utca, P. O. Box vagy R.R..........................—--------­Város ................................................. Tartomány -------­• Csoportos hajóutazás szervezése a hazai rokonok részére. • Hajó- és vonatköltség oda-vissza $420.00. • Útlevél, vízumok intézése, garancia levelek. • Kanadai közjegyzőség, hiteles fordítások, örökösödési ügyek, végrendeletek. • AZ ÖSSZES repülő és hajótársaságok hivatalos képviselője. • Utazások intézése a világ minden részébe. COLUMBUS SI 420 SPADINA AVENUE, TORONTO, ONT. — TEL.: EM. 2-3122 $450.00 Toronto—Bécs 21 napos utazás jettel. Magyarországi rokonok kihozatala. Magyar vízumát legrövidebb idő alatt megszerezzük. Repülő- és hajójegyek részletre is, bank kamattal. IKEA központi befizetőhely. Toronto legszakértőbb magyar utazási irodája HIGH PARK TRAVEL CENTRE 1574 Bloor St. W. (Dundas földalattinál) Toronto, Ont. TEL.: 533-9496 Kitessékelték őket a Szovjetunióból MOSZKVÁBÓL jelentette a Reuters, hogy kiutasítottak a szovjet hatóságok egy fiatal angol házaspárt és két bap­tista lelkészt, egy angolt és egy hollandot, mert vallásos könyveket csempésztek be. 7. odal A TORONTÓI SAJTÓ ÍRTA KODÁLYRÓL (Folytatás a 2. oldalról) által rendezett 26-ik évi rendes nyári tanfolyamnak az igazga­tója, aki a repülőteret egész es­te boldog mosollyal járta be. Nem könnyű dolog ugyanis Kodály Zoltán szolgálatait meg­kapni, de Johnston professzor­nak sikerült ez, amikor Buda­pesten járt ez év februárjában. Dr. Kodály Zoltán professzor lesz az, aki megtartja a MacMil­­lan-előadásokat a Torontoi E­­gyetem Royal Conservatory of Music nyári iskolájában. Ezért mosolygott Johnston professzor reptérszerte egész este. Előadásait Kodály Zoltán jú­lius 12-én és 13-án este fél 9 órakor tartja meg az Edward Johnson Building-ben levő Mac­Millan Színházban. A nagy magyar zeneszerző, zenetanár és az egész világ ál­tal elismert zenei tekintély, a népdalköltészet tudós művelője, zenei doktorátust kap csütörtö­kön a torontói egyetemtől, mely alkalommal beszédet fog monda­ni az avató teremben (Convo­cation Hall). És miért várt Kodály Zoltán professzor ily sokáig, hogy meg­kezdje Észak-Amerika beutazá­sát? Vállat vont és mosolyogva felelt: “Először is, senkinek sem volt rám szüksége.” Tulajdonképpen nem ez volt az ok, hiszen Magyarország u­­ralkodó zenei méltóságát évek óta nagy kereslet vette körül. Csak kétszer látogatta meg az észak-amerikai földrészt életé­ben, s mind a két esetben csak az Egyesült Államokat. Ott járt 1946-ban és 1947-ben, majd a múlt évben a Dartmouth kollé­gium meghívására. Utoljára 1960-ban volt beteg, de azóta elég egészséges rá, hogy naponta 2 mérföldet gya­logoljon és ússzon budapesti klubjában. Dr. Kodály professzor mosta­ni észak-amerikai útja során meg fogja látogatni Chicagóban a Northwestern egyetemet, Ca­­liforniában a Stanford egyete­met, majd részt fog venni Mi­chigan államban a zeneművé­szek nemzetközi konferenciáján. Kodály professzor elnöke az In­ternational Folk Music Council­­nak és tiszteletbeli elnöke az International Society for Music Education néven ismert művész­nevelő egyesületnek. Kodály közönsége Zenetanárok serege jó előre jelentette, hogy Kodály profesz­­szor előadó terme zsúfolt lesz Torontóban. Pénteken a CBC Kodály ze­néjét fogja közvetíteni, a CBS rádió pedig július 12-én este 10 óra 30 perckor. PÉLDÁNYONKÉNT VÁSÁRLÓK az alábbi helyeken vehetik meg a Munkást: CALGARY Jack’s Smoke Shop 239—8 Ave. S. E. EDMONTON Universal Gift & Book Store 10004—101 A. Avenue LETHBRIDGE Club Cigar Store 5th St.—3rd Ave. South MONTREAL Magyar Gyógyszertár 3511 St. Lawrence Blvd. TORONTO Ukrainian Book Store 324 Queen St. W. VANCOUVER Universal News Stand 112 E. Hastings St GYÓGYSZER, pénz, virág küldése. CSOPORTOS UTAZÁSOK. Hajó- és repülőjegyek. Útlevelek, vízumok elintézése. Az összes repülő- és hajóstársaságok hivatalos képviselője. KÖZJEGYZŐSÉG, hiteles fordítások, végrendeletek. KELEN TRAVEL SERVICE ALEX. A. KELEN LIMITED 1447 MANSFIELD STREET, MONTREAL, QUE. Kelen Travel Service ALEX. A KELEN LIMITED — ALAPÍTVA 1925 BEZ!­IKKA UTAZÁS MX CSOMAGOK SZLOVÁKIÁBA. KANADAI FŐ­­HAJÓ- ÉS REPÜLŐ- CSOMAGOK KÉPVISELETE. JEGYEK HIVATA- SZLOVÁKIÁBA. Propánbután­­OS ÁRFOLYAMON gáztűzhelyek kaphatók . Gyógyszer, pénz, virág küldése. 1467 MANSFIELD STREET, MONTREAL. QUE.­­­TEL: 842-9548 TTAK­TA VÁMMENTES CSOMAGOK, GYÓGYSZER, PÉNZ, VIRÁG KÜLDÉSE LÍGIVÍV MAGYARORSZÁGRA, CSEHSZLOVÁKIÁBA, ROMÁNIÁBA STB. U­TAZÁD ÓHAZAI LÁTOGATÁSOK — ROKONOK KIHOZATALA — HAJÓ- ÉS LJ 1­GYÍLÍ1­0 REPÜLŐJEGYEK — ÚTLEVÉL ÉS VÍZUM BESZERZÉSE. BIZTOSÍTÁS. FORDÍTÁS. TOLMÁCSOLÁS. ADÓÍVEK KITÖLTÉSE. OCEAN TRAVEL­ES RELIEF AGENCY 1071 BATHURST ST. (a Dupontnál) TORONTO 4 P­ONT. Tel.: 534-1347 és 534-2874

Next