Kanadai Magyar Munkás, 1966-1967 (38. évfolyam, 1-47. szám)

1967-03-09 / 29. szám

8. oldal KANADAI MAGYAR MUNKÁS CANADIAN LANGUAGE-PRESS Published weekly by The Canadian Hungarian Publishing Association, Proprietors, 924 King Street West, Toronto 3, Ont. Ügyvezető: Durovecz András Szerkeszti: Schaeffer R. Ádám Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési ár: Kanadába 1 évre $7.00, félévre $3.50, az Egyesült Államokba és óhazába $8.00. Minden levelet, csekket és money ordert küldjük: Kanadai Magyar Munkás, 924 King Street West, Toronto 3, Ont, Canada. Telefonszám: EMpire 4-6097 Levélben küldött pénzekért felelősséget nem vállalunk. Printed by Eveready Printers, Limited. Toronto, Ont. SEB NYÍLT levél (Folytatás a 2. oldalról) Nem osztom a véleményem azzal, hogy az 56-osok dön­tő többsége a királyi koronás címer alatt mulató Helikon báli társaság. Mivel Te is, és én is, iskoláinkat a szocialista Magyarország modern nevelési módszerei szerint jártuk ki, vagy félbehagytuk és igencsak az 56-osok nagy többsége nem hinném, hogy bármi közünk lenne ezekhez az úri muri típusú társaságokhoz, amiből úgy Amerikában, mint Kana­dában jónéhányat találunk. Ha figyelemmel kíséred lapun­kat, találkozni fogsz cikkeimmel. “Az emigráció két arca” fölött büszkén verheted barátom a melled, mert az 56-osok közül igen-igen keveset találsz az u.n. jobboldali emigrációs vezetésben. Gondolod, hogy a jobboldali emigráció erősebb, mint a mi haladó emigrációs mozgalmunk ? Nem hinném. Gazdaságilag igen, de erkölcsileg és politikailag nyomda­­festéket nem tűrő kifejezést érdemel. Pontosan itt van a hiba, hogy a haladó gondolkodású fiataljaink csendben visszavonulnak. Miért? Nem kell ne­künk félnünk senkitől. Úgy hiszem, hogy becsületes polgá­rai vagyunk itt hazánknak. Szorgalmas építő kezeink nem vallanak szégyent. Vezetőinket tiszteletben tartjuk, a tör­vényeknek engedelmeskedünk. Köszönet és elismerés új hazánk törvényhozóinak azért, hogy nemzetiségi kultúrán­kat elismeri, támogatja és mi, ezzel a joggal élve, büszkén gyakorolhatjuk. A mi nyelvünk, kultúránk és népünk ha­gyományai dicsőségesek. Itt az idegenben tápláljuk, tartsuk felszínen egymás között és más nemzetiségűek előtt. Én a magam részéről mindig büszkén vallom, hogy “I am a Hun­garian”. Kis nép fiai vagyunk, de apáink után mi is büsz­ke hordozói lehetünk a magyar névnek. örülök annak a vállalkozásodnak, hogy “szőrmentén bírálva” cikkeket fogsz írni a jobboldali emigrációs lapok leleplezésére. Erre nagy szükség van, de sok esetben nem érdemel nyomdafestéket az a szedett-vedett badarság, amit egyes “pihent agyú”, mondhatnám így is: levitézlett nép­áruló tehetségtelen fiskális vet papírra. Mi tudjuk, hogy e­­zek az álmodozó fickócskák, akik sem otthon, sem itt, sem­mi hasznára nem voltak a társadalomnak, mindent, amit emberi ész ki bír gondolni, alapos körültekintéssel, az olva­só “asztalára” teszik. A kérdést elfelejtik utána tenni. Megértetted olvasó? Néha burkoltan, néha nyíltan kisütik ezek az urak, hogy mit is szeretnének. Csak egy példa. Egy Dr. Var­ra László nevű pasas, aki magát a Szabad Magyar Jogász Szövetség elnökének titulázza, így sírdogál: “Nem könnyű hazánktól távol élni, ahonnan legtöbben lényegileg sohasem szakadtunk el. Az otthon utáni vágy feszültségét úgy oldottam fel, hogy emigrációm elején elhatároztam: úgy fogok dolgozni, mintha örökre kint maradnék és úgy gondolkozom, mintha már ma haza is indulnék.” Gyönyörűen hangzó sorok. Szívbemarkoló sorok, de mögötte ott bujkál a gyűlölet a magyar nép ellen. A meg­torlás gondolata soha sem fog kihalni ebből az ú.n. emig­rációra késztetett úri népségből. A hatalom utáni vágyako­zás, emberek ezreinek gazdasági és politikai kirablása en­nek a hétpróbás jól szervezett gárdának a kihalásával, fog véget érni úgy a magyar nép, mint a magyar emigráció szá­mára. Van bőven anyag ehhez a témához. Persze egy pilla­natra se feledkezzünk meg arról, hogy a Magyar Népköz­­társaság a világ minden részén nagy elismerésnek örvend. Gazdasági, kulturális kapcsolatai olyan erősek, hogy még ilyen sohasem volt, és egyre erősödik. A világpolitikában is az élen járunk. Gondolok itt az Egyesült Nemzetek Szervezetére, ahol az egyik legfonto­sabb bizottság elnökének a Magyar Népköztársaság kül­döttjét választották meg. Jó az a közmondás: “Kicsi a bors, de erős”. Ami a kanadai és magyar viszonyokat illeti, itt sem kell szégyenkeznünk. Országaink között komoly diplomá­ciai kapcsolatok alakultak, amik igen eredményesen hozzák egymáshoz közel népeinket, úgy kulturális, mint gazdasági téren. Befejezésül: Fogom várni cikkeidet, boldogan szoríta­nak most veled kezet, meg azzal a jó néhánnyal, akiknek munkájára szükség van ennek az egyhelyben topogó, bete­ges­ emigrációnak a felfrissítésére, munkájának a továbbvi­telére az elkövetkező időkben. Szakácsi László DR. RÁCZ LÁSZLÓ: FORRADALMAK TAVASZA 1848 március idusára A MAGYAR dolgozó osztályok sorsa — évszá­zadokra visszamenőleg — féktelen kizsák­mányolásban tengődve, a szenvedések sza­kadatlan láncolata volt. A jobbágyrendszerben e­­zért gyűlölte a szegény paraszt még csak a szabad költözködési jogától is megfosztva, “röghöz köt­ve”, hereként élő nemes földesurát. Sokszor még jobban, mint a külső ellenséget. Dézsmával-robot­­tal és adókkal kiszipolyozottan, csak az alkalom­ra várt, hogy bilincseit lerázhassa. Az első ilyen lehetőség akkor nyílt számukra, amikor a pápa ke­reszteshadjáratot hirdetett a “pogány” török bi­rodalom ellen. Fegyverbe híva Magyarország e­­gész lakosságát is, a “szentföld” visszaszerzésére. Az ily módon fegyverhez jutott magyar parasztok azonban — Dózsa György és társai vezérlete alatt­­— a törökök helyett, saját pogány földesuraik ellen fordultak. Véres küzdelmek után, a jobban szervezett nemesi hadak 1514-ben vérbe fojtották a “lázadást”, a magyar dolgozók élniakarásának első hősies megnyilatkozását. Hasonló sorsra jutott évszázadok múltával a Rákócziak nevéhez fűződő kurucz háború is. Azok­nak a szegény parasztoknak fegyveres felkelése, kiknek — mint a dal megörökítette — “Két-három fillér a napi bére” és akiknek “Két pogány közt egy hazáért omlott ki vére." • • • MÚLT­AK az évtizedek. A felgyülemlett paraszti elkeseredés — fegyver híján — már csak “békés” formában juthatott kifejezésre. A jobbágy munka­szolgáltatásának tervszerű lecsökkentésében. En­nek az lett az eredménye, hogy az ország föld­művelése oly alacsony fokra süllyedt, hogy a job­bágyból kisajtolt dézsma már nem biztosított munkanélküli megélhetést az uralkodó osztály, a nemesség egy része számára. A mindjobban le­csökkent földjáradék volt a megindítója annak a reform-mozgalomnak, melyet az 1800-as évek első évtizedeiben a nemesség kis része magáénak val­lott. A pozsonyi országgyűlésen — melyből a mil­liós parasztság képviselete teljesen ki volt rekeszt­­ve — a szabadelvű ellenzék óvatos reformokat javasolt az elavult földművelés korszerű reformá­lására. Mindenkor azzal a meggondolással, hogy az elszegényedő nemesi rend fennmaradását biz­tosítsa. Ez a kisszámú ellenzék is két árnyalatot mutatott föl. A gróf Széchenyi István pártja csak gazdasági reformokat követelt. A jobbágyrendszer örök­­váltság útján való átalakítását. Angol mintára egy uj kapitalista rendszerre épült Magyarorszá­got, szabad iparral és kereskedelemmel. Jóval messzebbre ment az elgondolása a kiváló szónok Kossuth Lajos köré gyülekezett kisbirtokos ne­mességnek. Ezek a gazdasági reformokon felül, a nemzeti függetlenséget is követelték, hogy egy új nemzeti és polgári Magyarország kiépülhessen. De egyik ellenzéki párt sem juttatta kifejezésre az “alkotmány sáncaiból kiszorított” milliónyi sze­gény parasztság sajátos érdekeit. A pozsonyi or­szággyűlés meddő viták közepette jutott el az 1848-as évi forradalmak tavaszáig. Amikor febru­ár végén Franciaországban forradalom vetett vé­get a királyságnak. Amikor március elején Né­met- és Olaszországban lobogott föl polgári és nemzeti forradalom tüze. Március 13-án már Bécs utcáin zajlik a forradalom. A felfegyverzett fia­talság lemondásra kényszeríti az európai reakció: “a Szentszövetség” gyűlölt vezetőjét, Metternich államkancellárt. • • • A forradalom tavasza március 15-én beszökött Pest utcáiba is. Fuvallatával felébresztette, lázba hozta a magyar főváros egész fiatalságát. Pest utcáin hatalmas tüntető tömegek harsogták a lánglelkű költő-vezér, Petőfi Sándor szózatára “rabok legyünk vagy szabadok?” a lelkes foga­dalmat: “. . . esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk.” Ez a március 15-i felejthetetlen nép­­gyűlés 12 pontban foglalta össze a magyar pol­gári forradalom harci programját. A 12 pont jó­val túlhaladta az országgyűlési ellenzék reform­­követeléseit. Mert a sajtószabadság, a politikai foglyok szabadonbocsátása, a nemzetőrség felállí­tásán kívül, felelős magyar minisztériumot, tör­vényelőtti egyenlőséget is követelt. Gazdasági té­ren pedig önálló jegybankot, közös teherviselést és az úrbéri terhek eltörlését. A forradalom tavasza március idusán vérontás nélkül győzött. Nem csupán oly módon, hogy a tüntető tömegek — félredobva az addigi cenzúrát — azonnal kinyomtatták, mint első szabad sajtó­terméket a 12 pontot. Majd felkanyarodva Budá­ra, kiszabadították börtönéből az ott senyvedő politikai foglyot: Táncsics Mihály írót, a parasz­ti tömegek hivatott képviselőjét. Hanem főként azért, mert a pesti forradalom nyomására az el­addig húzódozó pozsonyi országgyűlés most szin­te órák alatt törvénybe iktatta az úrbéri terhek váltság ellenében való eltörlését. De még jelentő­sebb volt a márciusi forradalom hatása a bécsi uralkodóházra. Ez kényszeredetten bár, de kine­vezte az első magyar felelős minisztériumot gróf Batthányi Lajos elnöklete alatt, kinek kormá­nyában Kossuth Lajos is tárcát kapott. A radi­kális pesti fiatalságnak, éppúgy, mint a milliós magyar paraszti tömegeknek és az akkor még gyermekcipőkben járt ipari munkásságnak ebben az első felelős kormányban sem volt képviselete. Az új kormány megkezdte óvatos reformmun­káját. De még ezt is túl veszedelmesnek találták a reakciós nagybirtokosok és főpapok. Féktelen kizsákmányolási lehetőségeiknek vesztét érezve, megkezdték aknamunkájukat a márciusi forrada­lom ellen. Nagy befolyásukkal rábírták az ural­kodót, hogy oszlassa föl az országgyűlést és von­ja vissza a megbízást a felelős magyar kormány­tól. Ezek a hazaáruló magyar arisztokraták ve­­rekedték ki, hogy a Habsburg-ház — mely pedig a tavaszi forradalom hatására engedményekre volt hajlandó — rövidesen nyílt ellenforradalmi ak­ciót kezdett. Magyar arisztokraták rábeszélésének engedve, bízta meg előbb a “horvát granicsárt", Jellasicsot, majd herceg Windischgraetzet, hogy fegyveres erővel verjék le a márciusi forradalmat. A bécsi császári levéltárban és a Hofbibliothek­­ben feltalálható dokumentumok alapján megálla­pítható, hogy a báró Jósikák, gróf Apponyiak és Zichy grófok voltak az 1849-es véres ellenforra­dalom életrehívói és szítói. (Lásd Dr. Rácz Béla történeti forrásmunkáját: “Vörösek és Fehérek 70 év előtt”. Megjelent 1920-ban, Bécsben.) Be­igazolódik ebből a történeti forrásmunkából az is, hogy mindazokat a vádakat, gyalázatos rágal­makat és uszításokat, miket 1849-ben az elbukott márciusi forradalom életben maradt vezetői, Kos­suth Lajos és társai ellen zúdítottak, megismétel­ték 1919-ben Károlyi Mihály és a vérbefojtott proletárforradalom élenjáró vezetői ellen, a Hor­­thy-korszak fehérterrorja idejében. * • • A 119 ÉV ELŐTTI további események ismerete­sek. Az osztrák-magyar ellenforradalmi erők nem tudtak megbirkózni a szinte napok alatt összeko­­vácsolódott nemzeti ellenállással. Az ifjú honvéd­ség hőskölteménybe illő teljesítményével. A ma­gyar főurak sürgetésére Ferencz József az orosz cárt hívta segítségül. Az aránytalan fegyveres túlerőnek, a maroknyi honvédseregek nem tud­hattak sokáig ellentállni. Görgey hadvezér 1849 őszén Világosnál a cári hadvezetőség előtt letette a fegyvert. Nem sokáig késett a véres megtorlás. Az Ara­don kivégzett 13 tábornok-vértanú, a legyilkolt forradalmárok ezrei, a börtönökbe vetett tízez­rek és az emigrációba kényszerített aktivisták. Kossuth Lajossal az élükön, megintcsak szembe­ötlő párhuzamot mutatnak az 1919-es győztes el­lenforradalom, Horthy fehérterrorjának veszte­­séglisztájával. A 48-as márciusi forradalom szerkezetét és cél­kitűzéseit tekintve polgári szabadságmozgalom volt. Egy félévszázaddal későbbi utánrezgése az 1789-es nagy francia forradalomnak. A magyar nép szomorú tragédiája, hogy ezt a rég esedékes polgári forradalmat, a Habsburg-reakció szoros szövetségben a magyar nagybirtokos főurakkal, vérbefojtotta. Hetven évbe tellett, míg az első vi­lágháború végeztével az 1848-as tavaszi fuvallat újra lázba hozta szülőhazánk népét. Az uralkodó osztály, a nagybirtok és nagytőke, Horthy fehér­gárdistáival, — de elsősorban az ezek részéről se­gítségül hívott külföldi imperialista zsoldos sere­gek közreműködésével — megintcsak föld alá nyomta, eltaposta az új forradalmat. Majd egy egész évszázaddal a 48-as márciusi forradalom után, az 1945. évi felszabadulás, tette csak lehe­tővé, hogy a márciusi forradalom célkitűzéseit nemcsak valóra váltsák, de túl is teljesítsék. Egye­nes ágon lelki rokonság köti össze a dicsőséges 48-as forradalom tavaszát az 1918—1919-es ma­gyar forradalmakkal. Ezért ünnepli büszkeséggel és meghatottsággal az Új-Magyarország és szerta a világon, hol magyarok élnek, 1848 március idu­sát .. . KANADAI MAGYAR MUNKÁS 1967 március 9

Next