Új Szó, 1973 (44. évfolyam, 1-49. szám)
1973-04-07 / 14. szám
4. oldal ÜJSZÓ I MAGYAR NYELVÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ! „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.. Ebben az egydülvaló életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolokerre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, || élek és meghalok.” (Kosztolányi Dezső: Ábécé a nyelvről és lélekről) |s| ! PETŐFI KORTÁRSAI ARANY JÁNOS (1817—1882) „Ma olvastam Toldit, ma írtam e verset, s ma el is küldöm. Az Életképekben ki fog ugyan jőni, de én minél hamarabb akarom Önnek tudtára adni azon meglepetést, azon örömet, azon elragadtatást, melyet műve keltett bennem. Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokalta már látni, mint mártírkodnak milliók, hogy egy pár ezren henyélhessenek és élvezzenek. Égbe a népet, pokolba az aristokratiát! Ab invisis őszinte barátja Petőfi Sándor.” (Levél Arany Jánoshoz, Pest, 1847. február 4.) ■ BAJZA JÓZSEF (1804—1858): „Tekintetes Szerkesztő Úr! Ha csekély munkácskáim a megjelenésre érdemesek, kérem őket az Athenaeumba felvinni. Gyenge erőmet továbbra is ajánlva, vagyok Tekintetes Szerkesztő Urnak alázatos szolgája Petrovics Sándor tanuló. (Levél Bajza Józsefhez.) ■ EÖTVÖS JÓZSEF (1813—1871): „Nem emlékszem irodalmunkban senkire, ki első fellépése után olly rövid idő alatt a’ közfigyelmet magára vonta volna, miint Petőfi. — Alig jelentek meg első dalai, ’s Vörösmarthy, kinek e’ részbeni tekintélyét talán senki sem vonhatja kétségbe, örömragyogó arcokkal hirdeté reményeit; alig múlt néhány hét, ’s a’ dalokhoz zene készült, ’s a’ költő már a’ népnek ajkairól hallá szavait. — Honnan ez általános hatás? —... Petőfi népszerű ’a közönségnél, mert magyar, nem népszerű kritikusaink nagyobb része előtt, mert kritikánk eddig minden művet idegen szempontból ’s szabályok szerint ítélte meg . . . Ki huszonnégy éves korában ennyi jelest alkotott, mint Petőfi, mindenkit kielégíthet, de magát bizonyosan nem, ’s törekvését arra fogja fordítani, hogy még jelesebbeket teremtsen.” (Részlet Eötvös József bírálatából Petőfi összes költeményeiről, Pesti Hírlap, 1847. május 14.) ■ JÓKAI MÓR (1825—1904): „ . . . egy eszme villant meg Petőfi agyában: az írói társulati terv. Miért minekünk mindig másoktól függnünk? Egyesüljünk egy célra mind, s adjunk ki magunk egy közlönyt. És aztán kötelezzük magunkat egy évig nem írni sehova, mint egyedül saját közlönyünkbe. Tizen írták alá a szerződést: Petőfi, Pálffy, Degré, Obernyik, Bérczy, Tompa, Kerényi, Lisznyai és én. Ez volt a „tizek társulata”. (Részlet Jókai Mór: Az én kortársaim című írásából, 1872.) ■ TOMPA MIHÁLY (1817—1868): „Nagy, igen nagy örömömre volt leveled, s versedet már annyiszor elolvastam, hogy könyv nélkül tudom. Majd leírom és elküldöm Tompának. Legény ám még az is a talpán! Átaljában: Arany, Petőfi, Tompa, istenkrisztusügyse szép triumvirátus, s ha dicsőségünk nem lesz is oly nagy, mint a római triumvirátusé volt, de érdemünk, úgy hiszem, lesz annyi, ha nem több.” (Levél Arany Jánoshoz, pest, 1847. február 23.) ■ VÖRÖSMARTY MIHÁLY (1800- 1855): „Egy heti kínos vándorlás után Pestre értem. Nem tudtam, kihez forduljak? nem törődött velem senki a világon; kinek is akadt volna meg a szeme egy szegény rongyos kis vándorszínészen ... A végső ponton álltam, kétségbeesett bátorság szállt meg, s elmentem Magyarország egyik legnagyobb emberéhez, olly érzéssel, mint amelly kártyás utolsó pénzét teszi fel, hogy élet vagy halál. A nagy férfi átolvasta verseimet, lelkes ajánlására kiadta a Kör, s lett pénzem és nevem. — E férfi, kinek életemet köszönöm, s kinek köszönheti a haza, ha neki valamit használtam vagy használni fogok, e férfi: Vörösmarty. —” (Petőfi Sándor: Úti levelek, 1847.) Horváth Józsefné Mély fájdalommal jelentem, hogy meghalt a mi igen szeretett Horváth József tagtársunk kedves felesége Julianna 73 éves korában, agyvérzés következtében. A mindnyájunk által megbecsült és szeretett Horváth Józsefné 48 évvel ezelőtt hagyta el a szülőházát s azóta mindig közöttünk volt Winnipegen. Tőle örök búcsút március 13-án délután 2 órakor vettünk a Main St.-i temetkezési vállalat kápolnájában. Feledhetetlen tagtársnőnk ravatalánál gyászbeszédet a Rev. J. D. Marnoch, United Church lelkész mondott, örök álmát az Elmwood temetőben alussza. Búsan, nagy bánattal értesültek a Kossuth Betegsegélyző Egylet tagjai és sokan mások a kedves Horváth tagtársnő elhunytáról. A hozzátartozóinak, tagságunknak és a nagy baráti körnek sok-sok koszorúja, virágerdeje díszítette ravatalát. Gyászolja kimondhatatlan fájdalommal férje József, fia Kálmán és családja, Elvira lánya, egy nőtestvére, aki Ohio államból jött el a temetésre, és az óhazában élő testvérei, Anna, Mária, Erzsébet és Péter, valamint Korányi Jánosné, aki Torontóból jött el a temetésre. Halottvivők a következők voltak: Boros, Fuchs, Polack és Pákái, a Horváth család régi barátai és a Kossuth Betegsegélyző Egylet tagjai, az Új Szó előfizetői, a munkásmozgalom frontharcosai. A lapunk támogatására a drágán szeretett Horváth Józsefné nemes emléke iránti kegyeletből küldök itt 22 dollárt, melyből 5 Fuchs tagtárs, 5 Pollack tagtárs, 5 Bajomi tagtárs és 2 a Poczik tagtárs adománya. Szeretett Horváth tagtársnőnk távozása soha be nem gyógyuló sebet hagyott szivünkben. Bajomi Ferenc, Winnipeg, Man. örömkönnyek otthoni művészeink nyomában Magyarország ismét átnyújtotta baráti karját az óceánon és elküldte kiváló művészeit, hogy verseikkel, énekszámaikkal és műsoros estéjükkel közelebb hozzák a szülőhazát és elszórakoztassanak bennünket a lap olvasóit és szervezetünk tagjait. Először Niagara Fallson, másnap Torontóban szólalt meg a dal, hangzott fel a taps, ahogy Petőfi Sándor örökéletű múzsáját szólaltatta meg: Marczis Demeter, Lehoczki Éva, Berek Katalin, és Joós László. A konferálás nem könnyű mesterségét Antal Imre a Magyar Televízió munkatársa látta el, míg a zongora kíséretet Érsek Mária zongoraművésznő a Színművészeti Főiskola tanára szolgáltatta. Nagy szeretettel vártuk őket és szívünkbe zárva búcsúztunk tőlük, kérve őket, jöjjenek el újra, látogassanak meg minket itt Kanadában amilyen hamar csak tehetik. Maga a műsor méltatása sok helyet igényelne. Magas színvonalú volt, ügyesen volt összeállítva és sok érzéssel lett előadva. Antal Imre szép magyarsága és szellemes megjegyzései sokszor mosolyra változtatták a komolyan figyelő arcokat. Tehetséges, sokoldalú ember, színész, konferanszié zongoraművész. Magára mutatva humorosan megjegyezte: „Nem vagyok sem David Frost, sem Dick Cavett, mert hát ugye nagy ország nagy só, kis ország kis só.” Berek Katalin Érdemes Művész, Petőfi verseit szavalta sok érzéssel és melegséggel, sokaknak a könnye is kipottyant, amikor a Falu végén kurta kocsma utolsó sorait mondta: „Megint jönnek kopogtatnak, Csendesebben vigadjanak, Isten áldja meg kenteket, Szegény édesanyám beteg. Feleletet egyik sem ad, Kihörpintik boraikat, Véget vetnek a zenének, Hazamennek a legények.” Petőfi forradalmi költészetét is éppen olyan erővel és harciassággal mondta mint amilyen sok kedvességgel és érzéssel családjához írt verseit. Joós László nagyon ügyesen, a fiatal, feltörekvő színművész minden erejével és dinamikájával és itt-ott gúnyos a magyar nyelv és költészet utolérhetetlen kecsességével és bájával mondta el az „István öcsémhez.” és más verseket. Lehoczki Éva kitűnő énekszámai sok év gyakorlatáról és rutinjáról beszéltek. Szép dalokat idézett az emlékezetbe kitűnő hangja és a hallgatóság itt-ott zümmögni kezdte vele az ismert melódiákat. De talán az est legnépszerűbb előadóművésze, ha egyáltalán lehet és szabad valakit is kiemelni, akkor az Marczis Demeter volt aki szép bariton hangjával adta elő Petőfi „János Vitéziéből, Kacsó Pongrácz zenéjével, a halhatalan dalait a magyar melódiáknak. „Az én nevem Kukorica János” . . . „Egy rózsa szál szebben beszél” . . . stb. Úgyszólván az egész hallgatóság hangosan énekelte vele együtt. „Befordultam a kocsmába . . .’’és más számokat. A zongorakíséret, amit Érsek Mária nyújtott, az valóban tökéletes volt és külön élményt jelentett mindenkinek. Ezúton szeretnénk úgy az Új Szó, mint a Kossuth Betegsegélyző Egylet nevében megköszönni a szülőhazában élő barátainknak és a Magyarok Világszövetségének, hogy lehetővé tette számunkra ezeket a szép és felejthetetlen estéket. A torontói műsor befejeztével, míg vendégeink falatoztak, tagságunk és szervezeti vezetőink körülállták asztalukat és Dankóné és Beregg tagtársunk vezetésével vidám magyar nótákat énekeltek együtt a művészekkel. A mulatozáshoz később az Illés házaspár, Hegedűs, Erdei, Koncz, Varga és Durovecz tagtársaink is csatlakoztak majd később a fiatalok is oda merészkedtek az Oakville-i Kovács házaspár a torontói Kovácsék fia és e sorok írója is kiköszörülte torkát a különleges alkalomra. Éjfél után mondtunk búcsút egymásnak sok szeretettel és egy mindig maradandó emlékkel gazdagodva. A Toll. 1973. április 7.