Új Szó, 1973 (44. évfolyam, 1-49. szám)
1973-04-07 / 14. szám
1973. április 7. t J SZÓ K- B- E«niagara falusi fiók márciusi ünnepségének programja Az 1848-49-es magyar szabadságharcnak a 125. évfordulóját, március 15-ét ünnepeljük ma, amely napon megmozdult a nép, az ország, hogy lerázza magáról a rabláncokat. Ebben az évben, ezen a nagy nemzeti ünnepünkön, amikor az 1848-as események egyik legkiemelkedőbb alakjának, Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóját is ünnepeljük, különösen mély meghatottsággal és kegyelettel idézzük emlékezetünkbe dicső elődeinket, akik fegyvert fogtak a magyar nép elnyomói ellen. „A nemzet szivében kell, hogy hordozza azokat a fiait, akik szívükben hordozták a nemzetet” — jegyzi meg egyik történetírónk. Mi is ezt tesszük ma, itt Kanadában, az idegen hazában, amikor Petőfi szellemében kívánjuk megünnepelni március 15-ét, aki a szabadságeszméért úgy halhatatlan költészetével, mint egész életével áldozott. Aki fiatalon, alig huszonhét évesen, a segesvári csatatéren, nem egy árva nép, nem egy levert nemzet, hanem az egész emberiség kiválasztott fiaként halt mártírhalált. Mert nemcsak a magyarság jövőjében hitt, de éppoly lángolóan, vére hullásáig hitt minden nép ügyében is. Ezért van az, hogy ebben az évben születésének 150. évfordulóján velünk, magyarokkal ünneplik Petőfit a világ minden részén a békeszerető népek. Most, amikor összejöttünk, mint Petőfi késői unokái, hogy leboruljunk a szabadságharcban elesett hőseink ismeretlen sírjára, a „Nemzeti dal” szavaival élve, „hogy áldó imádság mellett mondjuk el szent neveiket”. Engedjék meg kedves vendégeink, hogy ez alkalommal egyedül Petőfinek hódoljunk, és az 1848-as forradalommal kapcsolatos költeményein keresztül ő maga, Petőfi szóljon hozzánk. Magyar történelmünk egyik legnagyobb, legragyogóbb eseményét, a forradalmat így köszönti Petőfi egyik költeményében: „Ezernyolcszáznegyvennyolc te csillag, Te a népek hajnal csillaga! . . . Megviradt, felébred a föld, fut a hajnaltól a nagy éjszaka!” . . . Mint tudjuk, a magyar szabadságharc előtti években a „hűbéri rendszer”, a feudalizmus legerősebb fellegvára, a reakciós Habsburg császárok Osztrák Birodalma volt, ahol a sok különböző nemzetiségű népek, jobbágyi sorban sínylődtek, megfosztva a legelemibb emberi jogoktól, többek között, a nép még a saját anyanyelvén sem beszélhetett szabadon. Magyarország is a Habsburg császárok uralma alatt szenvedett. A szabadságharcot megelőző években a költőnk, Petőfi Sándor, kíméletlenül ostorozta az osztrák császárságot kiszolgáló magyar főurakat költeményeivel. Költeményeiben minden emberi érzés megszólal. 125 év távlatából is tanít bennünket egy-egy ilyen költeményén keresztül. Úgy érzem, „A mágnásokhoz” című költeményéből mi is tanulhatunk,melyet Eged elnökünk szép felolvasásában ismertetett.) Más verseiben a költőnk, a szabadságharcra lelkesítve, előkészítette a magyar népet az elnyomókkal való harcra, a leszámolásra. Egyik versében így sürgeti, ébreszgeti alvó nemzetét: „Meddig alszol még hazám? A kakas rég felkelt, Kukorékolása rég Hirdeti a reggelt. . . . Meddig alszol még, hazám? Szép Magyarországom? Föl sem ébredsz már talán, Csak a más világon”. Szinte minden költeményéből kicsendül izzó, nagy hazaszeretete, de kicsendül tenni akarása is szeretett hazájáért. „A magyar ifjakhoz” így szól: , . . . „Oh mily gyöngék vagytok! kiknél a hazának Fénye nem ér annyit, mint a hiúságnak Múlandó csilláma. . . . Nap süthetne rátok S e helyett kis lámpa, melyet körülálltok . . . Szent hazaszeretet, mibe mártsam toltam, Hogy dicső képedet híven lerajzoljam, Oly híven, oly szépen, Hogy megbűvölöd, ki rád szemét fogja vetni, Hogy örök tanyára tégy szert valamennyi Magyar kebelében” . . . Ezekkel a hazaszeretettől izzó mélyértelmű költeményeivel, mint mágnes rántja magához úgy a magyar ifjúságot, mint az öregeket, de a körülötte élő népek fiait is. Akiknek szivében lángra kap a szikra és 1848. március 15-re, már lobogó fáklyaként világítanak. A forradalmi szemléletű költőnk, e történelmünk nagy fordulója előtti években, éjjel nappal, reményekkel teli várja a forradalmat. Türelmetlen várakozásának így ad hangot egyik költeményében: „Jöjj el végre, valahára, Te határozó, te nagy óra, Melyben e hon sorsa fordul Akár rosszra, akár jóra. . . . Kardot a nemzet kezébe! Legyen szabadság először, És azután legyen béke” . . . Petőfi, az ország minden megyéjében többször átutazott, jól ismerte az ország s a nép helyzetét. Érthető aggodalom tölti el magyar hazánk és sanyargatott nemzetünk iránt. Hazafias lelkületének nincs nagyobb vágya, mint az elnyomot magyar nép felszabadítása. És amikor 1848-ban a forradalom tüze fellángolt Olaszországban és több elnyomott európai országokban, érezte: ütött a cselekvés órája. S a még mindég alvó nemzetet a „Kemény szél fúj . . .” című költeményével próbálja fölrázni. A fenti szép versét Petőfinek Mrs. Fazekas mély átérzéssel mutatott be. Igen, az előbb elhangzott várva-várt „kenyértörés” bekövetkezett, de még mindég voltak „kishitűek”, akikhez megrázó erővel szól egyik gyönyörű költeményében, amelyből magyar hazánk felszabadulásában vetett rendíthetetlen hite sugárzik felénk. Néhány sort kell idézzek itt: „Félre kishitűek, akik mostan is még kételkedni tudtak a jövő felett! ... A magyar nemzetnek volt nagy és sok vétke, De erénye is volt, és jutalmat érte Még nem nyert . . . jutalma lesz majd a jövő. Élni fogsz hazám, mert élned kell . . . dicsőség És boldogság lészen a te életed . . .” (A magyarok Istene.) Hogy a Márciusi Ifjak nem vihették diadalra eszméjükért folytatott harcukat, — tudjuk, — hiányzott az egység az ország vezetésében. Jól látta ezt Petőfi, nem hátrált. Bátran határozottan áll ki „milliók nevében”. Megrendítően szól a „Nemzetgyűléshez” című költeményében, a gyűlésezők lelkiismeretéhez. „ ... Az a hon, melyet őseink szereztek Verítékkel s szívük vérivel, Az a hon többé nincs meg, csak neve... Az új vihar szétfújta födelét. . . . Mit őseink egy ezredév előtt Tevének, azt kell tenni most ti néktek, . . . Hazát kell nektek is teremteni! Egy új hazát, mely szebb a réginél, Egy új hazát ahol ne legyenek Kiváltságok kevély nagy tornyai, Sötét barlangok, denevértanyák. Egy új hazát, hol minden szögletig Eljusson a nap s tiszta levegő, . . . Akit nem égő honfi érzelem És tiszta szándék vezetett ide, Kit a hiúság vagy silány önérdek Csábít e helyre, az szentségtelen Lábbal ne lépjen e szentelt küszöbre.” Végtelen sorát idézhetnénk Petőfi Sándor azon csodálatosan szép költeményeinek, amelyekben üzenetét küldi az utókornak. De az eddigiekből is láthatjuk, hogy milyen felmérhetelen nagy szerepe volt Petőfinek az 1848-as forradalom előkészítésében, aki lángoló hazaszeretetével lána lobbantotta a Márciusi Ifjakat hazánkban és szerte a világban. Mert az a maroknyi kis magyarság — Petőfivel az élen — nemcsak a szabadságharc alatt, de az idő távlatából ma is, mint lángoszlop világít. A múltnak ezek a lobogó fáklyái, megvilágítják az utat a kései utódnak, új harcokra mutatva példát. Megmutatják az utat nekünk is itt Kanadában ,mert Petőfi ma is él. Bátor és ifjú lángjai ma is perzselnek, költészetén keresztül. De vajon megértjük-e, mire akar tanítani bennünket itt, a fogadott hazánkban? A mi jelenlegi, kanadai életünkben, mire akar tanítani a mágnásokhoz írt versével Vagy megértjük-e a szervezetünkre vonatkozó üzenetét az idézett verssorokból? Hogy mi sem fáradhatunk el ébreszgetni tagtársainkat a tisztán látásra, a felelőség tudatára! Hogy a gyűlölet helyett, az egymás iránti szeretetet ápoljuk. Hogy megértse minden egyes tag, akik a Kossuth Betegsegélyző Egyletünket és az új Szót külön akarják választani, azok nem méltók Petőfi örökségére! Mert ahogy Kossuth és Petőfi egy célért harcolt, úgy Kossuth Egyletünk és az Új Szó is csak fej-fej mellett végezheti el sikeresen azokat a feladatokat, amelyeket célul tűzött ki maga elé. Csak úgy képes összefogni az összes Kanadában élő magyarságot, ápolni nemzeti kultúránkat, beleértve édes anyanyelvünk továbbadását az itt született generációknak, de nem utolsó sorban, támogatni a világbéke ügyét. Legyünk mi is egy-egy fáklyái ennek a kis maroknyi magyarságnak. Mutassuk meg, hogy méltók vagyunk Felszabadult Szülőhazánk nagy fia, Petőfi Sándor örökségére, és méltók Felszabadult Hazánkhoz, akikhez elszakthatatlan szálak gyanánt köt bennünket Petőfi szelleme. Végezetül, — mint Petőfi üzenetét — kis szavalókórus mutata be „A magyar néphez” című vers részletét, melyben részt vettek: Eged Sándor, Eged Sándorné, Fazekas Erzsébet és Bodolai Jánosné. Petőfi „A magyar nép” c. költeményének első és hatodik versszaka így szól: Szabad vagy magyar nép, szabad valahára, Kinek láncot vertek kezére lábára, S görbedt derekával a rabigát vonta, Mintha csak állat és nem ember lett volna. Szabad a magyar nép, fejét föltarthatja, Kénye-kedve szerint kezeit mozgatja, Mely előbb mint bilincs őtet szorította, A vasat mint kardot ő szorítja mostan. Vigyázz magyar, vigyázz, éjjel is ébren légy, Ki tudja, mikor üt rajtad az ellenség? Ha eljön, úgy jöjjön, hogy készen találjon, Még a félhalott se maradjon az ágyon! ünnepségünk meleg, családias légkörben zajlott le. B. J.-né, Niagara Falls, Ont. 7. oldal