Új Szó, 1977 (48. évfolyam, 1-48. szám)

1977-12-10 / 47. szám

1977. DECEMBER 10 (RÉGI TAVASZI HÁBORÚ) Az ötezer holdas Batáry-tanyán dolgoztak napi harminc krajcárért a leányok. Répát kapáltak s daláltak, mert május volt, mikor is bizseregni szokott a fiatal vér. Egy tejfölösszájú ispánka lovagolt néha a leányokig. Cukrosodott nyálú szájjal bámulta a friss, kapáló leányokat. Szeretett volna divaskodni velük, de félt, hogy kikacagják. Azután pedig az öreg Batáry Tamás is érkezhet minden perc­ben. Mint az Orbán lelke, olyan volt az öreg. Két deres lovával egyre a domíniumot járta. A leányok előtt Jusztina szorgosodott. Ugyanő kezdte az új nótát, ha a régit már befejezték egy-két sóhajjal a leányok. Jusztina félig úrileány lett volna. Talán a Batáryakkal is rokonságban volt. Kurtanemes parasztleány, amilyen sok van a vidékükön. Erős csípőjű, piros arcú, melles. Leghátul pedig a két cigányleány kapált: Petyka és Juliska, ők nem daloltak. Velük nem álltak szóba a többi leányok. Holott ők is harminc krajcárt kaptak a kapálásért. Délben a két deressel megérkezett az öreg Batáry. Ordítva hívta az ispánkát, aki lován most is ott ténfergett a rápatábla mellett. Szidta­­ az ispánkát az öreg Batáry, hogy a leányok rosszul kapálnak. Kiadta ilyenformán a mérgét, és nyomban kegyes kedve támadt. Elballagott az ebédlő leányokhoz. — Jusztina, Bakos Jusztina. Jusztina felállott az ebédtől, s magát illegetve lépdelt a métlóságos úr elé. — Hát mi újság van, Jusztina? — A két cigányleánnyal van sok bajunk, méltóságos úr. A méltóságos úr újra kiáltott: — Hé, cigányleányok. Hogyishívják. Igen. Petyka, Juliska. Jön a két cigányleány lomhán az öreg Batáry elé. Láthatóan el voltak csigázva. Nekik illett és kellett legszaporábban dolgozniok. Batáry Tamás kedvvel nézett a két cigányleányra. Mert Petyka és Juliska bár­sonyosak, finoman zömökek, szép szeműek voltak. De rögtön Jusztinához fordult a méltóságos úr: — Hát mi a panasz ezek ellen? Jusztina méltatlankodva, lazoló fontossággal válaszolta: — Ezek a cigányok a mi korsónkból akar­nak inni. Batáry Tamás a két cigány leányra nézett, s álmélkodott: — Ah, ah. Igaz ez, Petyka? Petyka volt az idősebb és bátrabb, s mivel őhozzá szólott a méltóságos úr, hát ő válaszolt: —­ Igaz. Mi itt mind leányok vagyunk. Mind harminc krajcárt kapunk naponként. A mi szánk is van olyan tiszta, mint az övék. És nekünk falu csúfjára külön korsót hoznak. Azért sem kell. Mi az ő korsójukból akarunk inni. Batáry Tamás vakarta a fejét. Magához in­tette az ispánkat. — Ispán úr, hozzanak ide minden reggel négyet nagy korsó vizet. Hadd válogassanak a leányok. Petyka szemtelen hirtelenséggel vágott közbe: — Az nem ér semmitt, méltóságos úr. Mi abból a kosóból akarunk inni, amiből a töb­biek isznak. Jusztina gúnyosan hahotázott, s a méltóságos úr gondolkozott. Ilyen két szép leány. Ezeknek ő mindent parancsolhatna. És ezek mindig eljönnek napszámba harminc krajcárért. De a többiek többen vannak. Azokra még nagyobb szükség van. Itt nem jó lesz ítélkezni. Bízzuk az ispánkára: — Ispán úr, tegyen igazságot a leányok között. Jusztina, vigyázz, hogy mindenki szorgalmas legyen. Aki nem igyekszik, nem kap tengerikapálást. Felült kocsijába, s elhajtatott Batáry Tamás. A leányok munkába fogtak. A két cigányleány a szélen kapált. A leányok még csak egy seregbe se akartak velük állni. Egyébként izzad­tak, szenvedtek, de daloltak a leányok. Sietniök kellett, s egy kimért táblát ma estig bevégezniök. Petyka és Juliska majd meghaltak a szomjúságtól. Reggel és délben ittak a csikókútnál. Akármilyen szomjasak voltak, nem akartak a külön korsóhoz nyúlni. Ők is a Batáry Tamás napszámosai. Ők is leányok és fiatalok. A többi leányok pedig korsójukat elrejtették egy közeli füzesben. És daloltak. És kacagták a cigányleányok keserűségét. Mind koldusok voltak. Kenyeret és kicsi avas szalonnát ettek. Ha majd a hét végén kikapják a pénzüket, háromszor annyi se volna elég csak az adósságra. Még jó, ha egyik-másiknak az apja meg nem issza a kis pénzt vasárnap a kocsmában. De gőgösek voltak, és ez jólesett nekik. Vasárnaponként alázatosan kullogtak be a napszámukért a Batáry-kastélyba. De akkor is különválva mentek. Sohasem a cigányleányokkal együtt. Ez esetben úgy volt, hogy a leányok be se mentek a faluba, mert már reggel ötkor úgyis munkába kell állni. És a falu messze van. És olyan szép, nyárias az éjszaka. Petyka és Juliska persze külön csináltak magunknak éji szállást. Messze a többi ADY-ÉV leányoktól. Ők nem nótáztak, de aludni nem tudtak. Már késő volt, s csöndes minden. Éjfél lehetett, s megszólalt Petyka: — Gyere, Juliska. Lábujjhegyen megindultak a füzes felé. Csöndben, óvatosan, sokáig keresgéltek. Végre megtalálták a korsót. Be volt pólyázva zöld sással. Petyka óvatosan lehántotta a sást. Fölkapta a korsót, s ivott. Mintha nem petyhüdt víz volna, hanem az élet, a boldogság, az álmok teljesülése, úgy itta: — Igyál, Juliska. És Juliska is ivott. Áhítatosan, sokat. Azután ismét bepólyálták a korsót, holott víz alig volt már benne. Reggel pedig mentek a korsóhoz a többi leányok. Vihogva mondták egymásnak: — Nem nyúlt hozzá senki. Ebből nem iszik ám cigány. És boldog arccal vették föl a kapát, hogy harminc krajcárért dolgozzanak a métlóságos Batáryak üdvére. És a cigányleányok is boldogak voltak már e napon. És így folyik ám a répakapálás szép Magyarországon. Répakapálás ÚJ SZÓ Herceg István ADY EMLÉKNAP Ady Endre születésének 100. évfordulója alkalmából a november 19-én, az Ady-Parkban a Magyar Népköztársaság kanadai nagykövete Dr. Németh József koszorút helyezett Ady emlékművére. Az egybegyűlt közönség megfigyelemmel hallgatta a forradalmi költő méltatatását. Az alábi vers arra az alkalomra íródott. ADY-SZOBRÁNAL A kor, melynek eszményét hirdetted arany betűkkel írta fel neved, és költészetünk díszes csarnokában az elsők között találjuk helyed. Nagy Mestere az új vers-írásnak bár nem oly ismert mint Petőfi-Arany de jövőbe látó vers-soraidnak sokat jelentő, mély értelme van. Lázban égő, forrongó lelkedből, magassan szárnyal a gondolat az ész mindig készen a vádoló szavakkal mely kort előző, de közvetlen s merész. Nagy tudásodhoz, mely tagadhatatlan, nincs jogom talán hogy kommentárt tegyek egyrészt mert szükség nincs is arra, másrészt pedig talán nem is lehet... Kilenc éve ma hogy szobrod felavattuk, születésednek 100 eszendeje már helyetted, most verseid beszélnek de emléked és mit szivünk bezár. Most hogy itt állunk a szobrod körül ifja és koszorúval adózunk neked? Maradjon szobrod e helynek ékessége, és viselje parkunk büszkén a neved. 5. OLDAL

Next