Kapu, 1989. március (2. évfolyam, 3. szám)
Kovács Nikola László: Nyolc és fél(ünk) - Szántó T. Gábor: Töviskoszorú (szonettkoszorú)
KOVÁCS KIKOVA LÁSZLÓ Piros betűs ünnepnapok avagy NYOLC ÉS FÉLÜNK) Egy-egy ország ünneplistája mindig többről árulkodik, mint ahogy gondolnánk. Például ha egy kíváncsi idegen számba kívánja venni — államilag elismert — ünnepeink dátumait, az egyszerűen végiglapoz egy magyar naptárt. Megállapíthatja belőle, hogy a piros betűs — rendkívüli munkaszünetet jelző — napok száma (nyolc) megfelel az európai átlagnak (január 1., húsvéthétfő, április 4., május 1., augusztus 20., november 7. és karácsony két napja). További kutatások után a szemfüles kívülálló rádöbbenhet: ünnepeink száma több mint nyolc, de azért mégsem kilenc. Tehát mondjuk nyolc és fél. Erre a konklúzióra kell jutnia, hacsak nem véli a nemzeti ünnepét különös keresztneveink egyikének. (Mellesleg március 15. Kristóf névnap.) Annyi bizonyos, hogy március 15-éhez általánosabb gondolati, érzelmi asszociációkat fűzünk, semhogy a részleges ünnepek (vasutasnap, pedagógusnap, nőnap avagy a fegyveres erők napja stb.) körébe lenne illeszthető. A felemás helyzetet tükröző naptár világosan mutatja, hogy nem tartozik a kitüntetetten kezelt, piros betűs ünnepnapok közé. Értelemszerűen politikai megfontolások tárgya, hogy ilyen mérvű hivatalos elismerést, sőt állami preferenciát kapjon valamely emléknap. A döntésről a jogszabályok tájékoztatnak. * Az 1944 decemberét követő magyar sorsfordulatot közjogi tabula rasa jelezte. Párját ritkító helyzetben az Ideiglenes Nemzeti Kormány április végén intézkedett ünnepeinkről. A bekövetkezett történelmi fordulatot illusztrálandó, „1. 390/145. ME. számú rendelet”, „a nemzeti, felszabadulási és munka ünnepe napjának meghirdetése tárgyában” foglalt állást. A „Miklós Béla sk. miniszterelnök” szignóval ellátott norma, „március 15. napját nemzeti ünneppé, április hó 4. napját a felszabadulás ünnepévé, és május 1. napját a munka ünnepévé nyilvánította ”. E három jeles nap közül a magyarság számára kettő vadonatúj ünnep volt. A német megszállás és a fasizmus hazai bukásának, egyszersmind az ún. „úri Magyarország” végleges összeomlásának — becsült — napja, valamint a nemzetközi munkásmozgalom addig üldözött tömegdemonstrációs évfordulója éppoly méltán kerültek ünnepeink közé, mint amilyen indokolt volt, hogy a függetlenségi és demokratikus forradalmi hagyományokat jelképező nemzeti ünnepet továbbra is piros betűsként kezeljük. A következő intézkedés 1948. március 13-án kelt. A „magyar köztársaság” akkor Dinnyés Lajos által vezetett kormányának „3180-as számú” rendelete kimondta, hogy az ún. „nem parancsolt” — vagyis a hívők számára nem általánosan kötelező — egyes egyházi ünnepek többé nem lehetnek munkaszüneti napok. így esett ki a sorból Gyertyaszentelő Boldogasszony (február 2.), Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25.) és Kisboldogasszony napja (szeptember 8.). Nagyboldogasszony ünnepének kiiktatásáról elfeledkeztek intézkedni a jogalkotók. Nem úgy viszont a jogalkalmazók. 1950- ben további „nemzeti ünnepekkel” bővült az ünneplista. Már rögtön januárban, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1. törvényerejű rendelete, az addigi néphagyomány szerint Szent István napját (augusztus 20.) „nemzeti ünnep”-pé, s egyben a „Magyar Népköztársaság Alkotmányának Ünnepé”-vé avatja. A 10. tvr. pedig április 4. — addig kizárólagos — „felszabadulás” elnevezését egészítette ki, „Magyarország legnagyobb nemzeti ünnepe”, valamint a „megbonthatatlan szovjet—magyar barátság napja” további titulusaival. Komplikált címe — „. . . április 4-ének, Magyarország felszabadulása napjának nemzeti ünneppé nyilvánításáról” — is jelzi, hogy a semmilyen új magatartási normát nem tartalmazó tvr. csupán kitüntetetten kezeltséget óhajtott manifesztálni. Azután november 7-ét „állami ünnep”-pé nyilvánították az 1950. október végén kiadott 37. számú tvr.-rel. A petrográdi bolsevik hatalomátvétel évfordulója merőben új volt a hivatalos magyar ünnepek sorában, ezért bevezetéséhez külön végrehajtási jogszabályt is alkottak. Mégpedig a 2019 (1950. X. 29.) számú minisztertanácsi határozatot, mely kimondta: „November 7. a nagy októberi szocialista forradalom évfordulója törvényes munkaszüneti nap és fizetett ünnepnap. ” 1951- ben egyértelművé vált, hogy az ünnepek kijelölése a kormány feladata. Ettől kezdve felélénkült a hazai ünnepszabályozás. A „Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 1003/1951. (III. 10.) számú határozata” értelmében: „Március hó 15. napja rendes munkanap. Az alsó-, közép- és felsőfokú tanintézetekben a tanítás (előadás) ezen a napon szünetel.” Nemzeti ünnepünk ekkor — öt nappal az emléknap előtt — veszítette el piros betűs mivoltát. Alig több mint két hónap múlva — május 16-án — űrnapját, majd október közepén — a halottak napját megelőző — mindenszentek (november 1.) is rendes munkanappá nyilvánították. Annyi megszorítás történt, hogy az iskolai oktatás mindkét vallási ünnepen szünetelt. (Lásd 1010-es és 1030-as minisztertanácsi határozatok.) 1952-ben az 1012. jelzetű határozat folytatta a sort: „Számos üzem dolgozóinak kérelmére a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa pünkösd hétfőjét, amely eddig nem fizetett munkaszüneti nap volt, rendes munkanappá nyilvánítja. ” Majd jött az 1050-es kormányaktus, amely egy, a szovjet mintát szolgaian utánzó szimpla csereügyletet szentesítette: „A Minisztertanács a dolgozók régi kívánságára, május hó 2. napját munkaszüneti nappá nyilvánította. Mivel a munkaszüneti napok számának növelése a termelésben nagy kiesést idézne elő és a népgazdaság számára jelentős kárral járna, a Minisztertanács egyidejűleg elrendelte december hó 26. napjának rendes munkanappá való változtatását. ” 1953. március 16-án — tizenegy nappal Sztálin halálhírét követően — az 1014. számú kormányrendelkezés zárta le a Rákosikorszak ünneprendezgető intézkedéseit: SZÁNTÓ T. GÁBOR Töviskoszorú Martin Scorsese-nek, Krisztus utolsó megkísérlése című filmjéért . Az ítélet kimondatott. Hat szar lesz megdögölni most, hisz csak harminchárom vagyok, mégis tudok minden tilost. Irigyek rám, ebben egyek: Pilátus, rabbi Kajafás. Szavam hat, bármerre menjek, mindegy ki jön utánam más. Most indulok, mert vár a vég. Bukásom nem az árulás nyomán következett be. Rég tudom, mit tesz velem Júdás. Világgal szemközt sors mereszt, fezemben már itt a kereszt. "