Kapu, 1989. augusztus (2. évfolyam, 8. szám)
Bihari László: Zsidók és nemzsidók
SOHA TÖBBÉ... Mi, mai fiatalok sokan hiszünk és bízunk abban, hogy csak a békés átmenet az egyedül lehetséges út egy jelző nélküli demokrácia és Magyarország gazdasági felvirágzása felé. Ezért elítéljük azt a magyar politikai döntést, mely lehetővé tette 21 évvel ezelőtt, 1968 augusztusában a csehszlovákiai katonai beavatkozást. A Pápa és Környéke DEMISZ megköveti és bocsánatot kér Csehszlovákia népétől a ’68-as Prágai Tavasz elfojtásában játszott dicstelen magyar szerepért. Úgy érezzük, kötelességünk ezt a bocsánatkérést megtenni, mert a KISZ, mint a magyar ifjúság akkori egyetlen hivatalos szervezete, támogatta azt a szégyenteljes beavatkozást, melyet a Magyar Néphadsereg az ország akkori vezetésének utasítására követett el statisztaként a brezsnyevi Szovjetunió oldalán. A kelet-európai országok tragikus és fájdalmakkal teli történetét soha többé ne sújtsa semmilyen fegyveres agresszió, akár Nyugatról vagy Keletről semmiféle izmus nevében. Pápa és Környéke DEMISZ testülete ZSIDÓK ÉS NEMZSIDÓK Dr. Kende Péter a Magyar Nemzet c. lapnak írt levelében felszólította Kubinyi Ferencet és Brády Zoltánt, nyilvánosan kérjenek bocsánatot amiatt, hogy meggondolatlanul elkövették a Büntető Törvénykönyvben a „közösség megsértése” néven szereplő bűnt, mivel az előbbi megírta, az utóbbi pedig a KAPU-ban megjelentette A piranha-szindróma című cikket. Amennyiben ezt nem teszik meg — folytatja dr. Kende Péter —, akkor nyilvánvaló, hogy egy zsidóellenes hecckampánynak csupán első lépése az inkriminált cikk, s Brády és Kubinyi terveik szerint ezt folytatni kívánják egyre keményebb és egyre leplezetlenebb írásokkal. Ismerem a Kapu készülő néhány számát. Azokban nincs nyoma egy antiszemita hecckampány tervének. A tényen az sem változtat, ha bárki bocsánatot kér vagy nem kér A piranha-szindróma megjelenéséért. Továbbá: bocsánatkéréssel meg nem történtté nem lehet tenni egy összeesküvést, legfeljebb abba lehet hagyni. Éppen ezért — ha a szavaknak van értelmük, akkor — dr. Kende Péter fenti szövege megcáfolhatatlan ítélet formájába csomagolt fenyegetés. A megvádoltak nem tagadhatják állítólagos antiszemitizmusukat. Töredelmes elismerésre és beismerésre kötelezi őket dr. Kende Péter. Ellenkező esetben még súlyosabb vádakkal kell szembenézniük, még súlyosabb következményekkel... Egyébként — Kende szerint — erről, a zsidókérdésről lehet írni, de csak felkészülten, a szakmai szabályokat betartva, s nem így: bután, sandán fröcsögve, a történelmi összefüggéseket figyelmen kívül hagyva. Nem tudom, hogy megfelelnek-e a dr. Kende által megkívánt magas színvonalnak, ezért most csak a kisebbség és a többség viszonyáról írok. Ez nem teljesen azonos a cikkem címével, mivel senkinek sem kell megtagadnia a zsidó hagyományokat ahhoz, hogy a többséghez, a magyarsághoz tartozzék, de a kisebbségi létet is választhatja. Bárki nevezheti magát magyarnak, zsidónak, zsidó magyarnak, magyar zsidónak — ahogy tetszik. Sőt: eltitkolhatja zsidó őseit, ha az a szándéka, hogy majdan (egy romániai mintájú) homogenizált magyarságba olvadjanak utódai. Távolról sem bizonyos azonban, hogy szabad-e bárkit is megfosztani gyökereitől, az identitást jelentő hagyományoktól. És bizonyos: nem élünk homogenizált társadalomban, és nem is akarjuk, hogy az legyen. Állítom, hogy a magyar közszellemre nem jellemző az antiszemitizmus, noha meglétét tagadni nem szabad. A magyarság modern történetében — sok egyéb tényező mellett — átélte és átéli a kisebbségi lét oktalan keserveit, a származás miatti megkülönböztetést és megaláztatást. Romániában a magyarságra osztották ki a hecckampányok áldozatainak szerepét. Hazátlanoknak és jöttmentnek nevezik a magyarokat, akik beszivárogtak az ősi dák földre. Visszaéltek a vendégszeretettel, rátelepedtek a jóhiszemű őslakosságra, mert a vérükben van az élősdiség, az úrhatnámság, a hatalom iránti vágy. Ezer év óta elutasítják és megvetik a befogadó nép kultúráját Idegen hagyományokat, idegen nyelvet, idegen kultúrát akarnak rákényszeríteni a többségre. Arányszámukat meghaladó mértékben özönlenék el a felsőbb iskolákat (ha nem korlátoznák őket). Összetartanak és védik egymást, de az érvényesülés kedvéért még a saját fajtájukat is elárulnák. Nincs értelme a vádakat tovább sorolni. Elmondható mindez minden kisebbségre, amelyet a többség nevében korlátozni vagy felszámolni akarnak. Szembe kell néznünk a konkrét tényekkel is. A romániai magyarság arányszámát meghaladó mértékben lépett be 1945 után a kommunista pártba (megalapítói voltak az illegális pártnak is), sőt a rendőrség kötelékébe. Védeni akarták azt a társadalmi rendet, amely az egyenjogúság reményével kecsegtette őket. Sokan román nevet vettek fel. Nem kevesen voltak, akik részeseivé váltak a politika bűneinek. Ceaușescu mindenekelőtt velük számolt le, amikor nacionalista rémuralmát megalapozta. A Hatalom ma azt mondja Romániában a magyarságnak: „Olvadj be! Tagadd meg őseidet! Vesd meg örökölt rossz tulajdonságaidat! Vállj testestül-lelkestül dákrománná! Jól vigyázz! Befogadlak ugyan, de légy szerény, mert a hetedik utódodig is figyelni foglak, és bármikor visszaminősíthetlek magyarrá, ha méltatlanná válsz!” Itt, Kelet-Közép-Európában nemigen tudjuk, hogy milyen előnnyel jár egy harmonikusan működő, sokszínű társadalom. Csak emlegetjük Svájcot, a valamikori Erdélyt. Elismerjük, hogy az Egyesült Államokat — többek között — az eredetének identitásos erejét számontartó sok nemzete tette naggyá, mégis: környezetünkben a népek, nemzetiségek közötti távolság nagyobb, mint volt. A soknemzetiség összetartó erejében legfeljebb csak bízunk — Szent István kora óta. A konfliktusok birodalmakat szétvető erejét azonban tapasztaljuk... Ez a régió ugyanis elmaradottsága miatt sem volt képes a sokszínűséget kezelni. A nemzetiségek megléte konfliktust növelő tényezőt jelentett a szomszédos államokban, és nálunk is. Ma azonban Magyarországon megértek egy fejlettebb társadalmi gyakorlat feltételei, amely nélkül nem jöhet létre az összeurópai közös piac, ami a régió jövőjének egyetlen reménysége. Térjünk vissza elmélkedésünk kiindulópontjához: a magyar párt és az Államvédelmi Hatóság felső vezetésében arányszámukat meghaladó mértékben voltak jelen zsidó (hagyományú, származású, eredetű, vallású), magyarosított nevű emberek. Ezt a tényt is elemezni kell. Ebből nem lesz antiszemita hullám — feltéve, ha hasznosan dolgozunk, jól politizálunk és megóvjuk önmagunkat és utódainkat a fenyegető nyomortól. Bihari László 44