Kapu, 1990. április (3. évfolyam, 4. szám)
Hol vannak most a szekusok?...
Hol vannak most a szekusok? Temesvári főnökük kipakol Ettől az írástól ne várjon senki stáusművészeti bravúrt. A főszerkesztő lakására érkezett egy román nyelvű magnószalag, erről készült sürgősen fordítás, és lapzártakor, az utolsó korrektúránál helyeztük el a lapban a dokumentumértékű és sajnos, szomorúan aktuális anyagot. Prológus Nincs olyan masszívan megépített fal, amelyben ne keletkeznének repedések, nincs olyan precízen megtervezett szerkezet, amelybe valami kis hiba vagy porszem ne csúszna bele. Ez a román Securitate félelmetes szervezetére is igaz. Megálmodói, megszervezői tökéletesnek hitték, minthogy sok értelemben az is volt, de egy valamit mégsem vettek figyelembe: az emberi tényezőt. Azt, hogy nem minden ember agyát lehet tökéletesen „átmosni”. Minél műveltebb, európaibb ez az agy, az átmosás annál kevésbé tökéletes. Szó se róla, a szervezet aprólékos munkával igyekezett megszabadulni a másként gondolkodóktól, és akit csak egyszerűen elbocsátottak, még hálát is adhatott az istennek, hogy ennyivel megúszta. Mindenkit azonban még ennek a tökéletes szervezetnek sem sikerült „kiszűrni”. Pacepa tábornokot már ismerjük, információi az egész világot megrázták. Könyve elolvasása után már nem lehetett ugyanolyan szemmel nézni Ceaușescu Romániájára, mint azelőtt. Ha nem is sokan, de a szervezetben maradtak még hozzá hasonlóak. Szerencsére Temes megyéből sem sikerült mindenkit „kigyomlálni”. Itt több mint három évvel ezelőtt egy kis csapat kezdte meg szervezett munkáját. Hogy milyen körülmények között és milyen veszélyeknek kitéve, azt könnyen el lehet képzelni. Lassú, aprólékos munkával építették ki a kapcsolataikat külfölddel, küldtek ki információkat a határokon túlra. Munkájuk leírása egy igazi és véresen izgalmas krimi lenne, de ez egyben inkognitójuk feladását is jelentené. Sajnos, ennek még nem jött el az ideje. A mostani romániai események ezt világosan alátámasztják. Az, hogy ez a kis csapat állandó életveszélyben dolgozott, ma már senkinek sem lehet kétséges. Az örökös veszély megtanította őket az óvatosságra, a pontosságra. Sajnos, az a bizonyos kis hiba itt is becsúszott. 1989 közepétől a csapat talpa alatt egyre forróbb lett a talaj, decemberben már biztosnak látszott a lebukásuk. Ha a forradalom csak egy hetet késik, közülük már senki sem lenne az élők sorában. Az alábbiakban megjelenő írás tőlük származik. Ennek egy része Püspöki F. álnév alatt már megjelent a temesvári magyar újság hasábjain, de a teljes szöveget nem merték leközölni. A szereplők élnek, és egy részük ma is túlontúl nagy hatalommal rendelkezik. Az írás gerince látszólag Tőkés László és a Securitate „harcának” kulisszatitkairól szól, de a tájékozottabb olvasó a módszerekben, a szervezésben kínos hasonlóságokat fedez majd fel a jelen romániai eseményekkel kapcsolatban. Nem túlzok, amikor azt állítom, hogy sem Hitler, sem Sztálin, sem a többi despota, akikkel a történelem során az emberiség megismerkedett, nem tudták olyan arányban megfélemlíteni a népet, mint Nicolae Ceaușescu. Ha e tevékenységének feltételeit elemezzük, bátran állíthatjuk: nyilvánvalóan beteges alkata mellett, melynek meghatározó jegye a hatalmi vágy volt, besegített e tekintetben a rendőri módszerek kiterjedt használata, a lehallgatások legkülönbözőbb technikáinak bevetése és az évszázad csodagyermeke, a komputer, amely hatalmas mennyiségű információs anyagot képes tárolni. Ide sorolható még a kiszolgálók hadának görcsös ragaszkodása hivatali székeikhez, melyeket semmilyen más normális társadalomban el nem nyertek volna, tekintettel a képzetlenségükre és olykor igen szerény értelmi képességeikre. Ez az ördögien kiagyalt és megalkotott hatalmi rendszer egy piramishoz volt hasonlítható — az árnyak piramisához — melyben a csúcson lévőt kivéve, akinek kiváltságos helyzete volt, minden más személynek megvolt a maga „árnyéka”. Igen, mert mindenki gyanús volt és több oldalról is felügyelet alatt állt: 1. a környezetében lévő informátorok révén; 2. a munkahelyi megfigyelők által; 3. a lehallgató készülékek, rejtett mikrofonok révén; 4. a telefonbeszélgetések lehallgatása által; 5. figyelemmel kísérték, hogy merre jár, kivel találkozik; 6. elolvasták levelezését. Mindezek által viszonylag teljes képet alkothattak róla, rólam, mirólunk. S e hat ellenőrzési tényező alól még a miniszterelnök sem térhetett ki, sem a diktátor legközvetlenebb munkatársa. Paradox módon még maga a belügyminiszter sem, akivel a katonai elhárítás emberei „foglalkoztak”. S ha mégoly valószerűtlennek is tűnik, Elena Ceaugescu is megfigyelés alatt állt, főként a dinasztia uralomra jutásának első éveiben, amikor is a diktátort beteges féltékenység gyötörte. A fentebb vázolt módon megismerték a honpolgár intim életét, gondjait, gondolatait, azt, hogy kivel miről beszélt, mik a szenvedélyei, örömei, kik a rokonai, barátai, kikkel rokonszenvez, és kik ellenszenvesek neki, tudtak testi és lelki szenvedéseiről, valamennyiünk egész szakmai és magánéletéről. Az ország „első asszonya” pedig szadista örömmel hallgatta meg az Operatív Műszaki Szolgálat révén, személyesen Tencu tábornok által rendelkezésére bocsátott hangfelvételeket és a Securitate más pikánsabb felvételeit is azokról a kapcsolatokról, melyekbe a vezetés nagykontyú testes hölgyei keveredtek, és akikkel annak idején együtt árulta a tökmagot különböző vasútállomások peronjain. Ez a fantasztikusan kiagyalt, kiépített és bőkezűen pénzelt apparátus távolról sem a diktátor intelligenciájának szüleménye volt,jóllehet minden csak az ő tudtával és jóváhagyásával történhetett. A rendszert Pacepa tábornokhoz hasonló szürke eminenciások hozták létre, akik a végletekig hűségeseknek bizonyultak uruk iránt. (E tekintetben Pacepa tábornok ritka kivételt képezett, mert nem volt képes elviselni a despotizmust: „árulást követett el”.) A titkosszolgálatok magas rangú főtisztjei nem éppen tiszta megbízatásokkal gyakran megfordultak külföldön, még a NATO központjában is, amikor az Párizsban volt, s hozzájuthattak különböző, jobbára tudományos-fantasztikus kiadványokhoz, a kémtevékenység és kémelhárítás mű .