Kapu, 1993. május (6. évfolyam, 5. szám)

TALLÓZÓ - Vajna Tamás: Vélemény-kör az MVSZ-ról. Világszövetségi montázs

I­J KAPU TALLÓZÓ_________ önmagában érdekes, önmagában nem volna más, mint egy csodabogár a töb­bi között, aki hiába Intelligens és ki­művelt egyben-másban, ha annyi In­tellektuális fegyelemre nem képes, amennyi egy diploma megszerzéséhez szükségeltetik; ha a valóságérzék és együttműködési készség hiánya min­den professzionista módon végzett munkára alkalmatlanná teszi. Mindez magánügy lehetne, ha megmaradt vol­na magánembernek. Ha nem állna mögötte Csoóri Sándor... Sokan sür­gették, kérdezték az elmúlt esztendők­ben: miért hallgat Csoóri Sándor? A költő bátor, tiszta, elemző hangját akarták hallani, de hát hol volt az már akkorra... Valamikor 1990 őszén még államtitkárként számoltam be az MDF képviselőcsoportjának ülésén, ahol az MDF elnöksége is jelen volt, a minisz­térium tűrhetetlen állapotáról, Timkó Iván komisszár uralmáról, kifejezve örömömet, hogy Csoóri jelenlétében mondhatom el mindezt. Egyetlen szó választ sem kaptam. Hallgatott Csoóri Sándor az MDF országos gyűlésein 1990-ben, 1991-ben, amikor sokan éppen tőle vártuk, hogy szót emeljen, megakadályozandó az MDF azóta be­következett színeváltozását és romlá­sát. Aki hallgat, annak minden bi­zonnyal nincs mondanivalója. Ám éke­sen beszél a hallgatása, a legékeseb­ben éppen Timkó Ivánnal kapcsolat­ban. Magánügy volna, hogy Csoóri Sándor milyen értékeket lát Timkó Ivánban. De nem maradhatott az, hi­szen rászabadította kedveltjét - mivel­hogy megtehette - a magyar művelő­dés minisztériumára, most a Magya­rok Világszövetségére, könnyen átlépve a diploma, a szakértelem hiányán, megszabott hatáskörökön, a másokkal való együttműködés kötelmén, a racio­nális munkarenden, az adminisztráció fegyelmén: mindez csak nyűg a vátesz szemében. ... A költő, úgy emlékszem, demokrata volt. Ismerősként köszöntött az is, amit a Magyarok Világszövetsége hét elnöksé­gi tagjának nyilatkozatában olvastam az Interjú alatt. (M.Hírlap 1993. febru­ár 2., kedd, a szerk.) Általánosságok, viszontvádak, az „érthetelen, személyeskedő indulat" emlegetése. De egyetlen konkrétum, egyetlen ellenérv sem. Áttekinthetetlen irathalmok, elsüllyedt akták, ügyrend, alapszabály, hatáskörök, az elnök és titkára keserédes magáncivódásai, magánegyetértései a munkaértekezle­teken? Minderről nem esik szó. Ma­gam sem kaptam választ soha, eszten­dőkön keresztül akár az országos vá­lasztmány tagjaként, akár államtitkár­ként, akár képviselőként kérdeztem, állítottam, sürgettem valamit. Csak pletykákat, rágalmakat, amelyek per­sze azonnal letagadtattak, mihelyt rá­kérdeztem, gombnyomásra áradó név­telen leveket, de soha érveket érveim ellenében, soha bizonyítékokat, ha té­vedtem volna. Tévedhetett Mayer Zol­tán György is. De úgy hiszem, nem az volt a baj, hanem hogy megérintette az érinthetetlent, a mester és famulusa közüggyé emelt magánszimbiózisát. Akkoriban egyébként nem titkoltam, hogy a lehető leghamarabb el kívánom távolítani Timkó Ivánt a minisztérium­ból, hiszen jelenléte lehetetlenné tesz minden ésszerű és koncepciózus mun­kát. Ha nem látványos huszárroham­mal, hanem bölcsebben teszem ezt, akkor sem sikerült volna: a famulust a mester védőszárnyai takarták. ... de lemondásommal legalább magammal ránthattam, Dugonics Tituszként, megkönnyítve utódom dolgát. Vajon a Magyarok Világszövetségéből hány fő­titkárnak kell távoznia még? Az egykor oly nemes Magyar Demok­rata Fórum színeváltozásának és rom­lásának csírái talán már eleve benne A gyakorlatlan szövetségi vezetők nem akarják tudomásul venni, hogy az MVSZ az állam pénzéből működik (a tagsági díjak és adományok csak elenyésző összeget képez­nek), így kötelességük úgy az államvezetés­sel, mint a közvéleménnyel (az adózó polgá­rokkal) szemben egy illetékes (főtitkár) sze­mély által nyilvánosan emelt vádakra választ adni. A hallgatás a felhozott súlyos vádakra­ beismerést jelent. Ilyen hozzáállású vezetők mellett érthető, hogy a szövetségen belül, újjáalakulása óta vita, elégedetlenség és kilépés ütötte fel a fe­jét. Csak főtitkárból hármat „fogyasztott” el két év alatt az MVSZ. Ezek után érthető, hogy az emigráció ge­rinces s magas szellemi nívójú vezető sze­mélyiségeit (Töttösy Ernőt, Czettler Antalt, Stirling Györgyöt, Csernohorszky Vilmost, Tollas Tibort stb.) miért nem hívták meg, il­letve miért tartották távol a szövetség grémi­umától. Továbbá, hogy az emigráció egyik legnépszerűbb, legnagyobb létszámú szerve­zetét, a kerek ötezer tagot számláló Cserké­szek Világszövetségét, valamint az Európai Szabad Magyar Kongresszust valamilyen „timkósan” kiagyalt jelvényes trükkel miért zárták ki az együttműködésből. Stirling György, a Washingtonban élő ki­váló publicista az Amerikai Magyar Értesítő legújabb számában többek között kifejti a vi­lágszövetség közgyűléséről: rejlettek egyfelől az irodalmi genezis­ben, másfelől Antall József gőgös mes­sianizmusában. Túl sok volt a vátesz, a messiás, az önmagában kételkedni képtelen próféta, a magyarság lelké­nek egyedüli hiteles megszólaltatója, sőt önmagát a magyarsággal egysze­rűen azonosnak vélő, túl sok volt a szó, a pátosz és azóta sem lett keve­sebb. ... És túl kevés az igényes bírá­lat, a termékeny kételkedés, az érte­lem, a szakértelem becsülete: nem véletlen, hogy az utóbbit éppen egy másik, a Parnasszusról leköltözött, egykor oly tehetséges író nevezte el „ócska bolsevista trükknek". Túlsá­gosan elszaporodtak a fiókráteszek, a minimessiások, egyre alacsonyabb, egyre nevetségesebb színvonalon; a hazáért reggeltől estig lánggal lobo­gók, miközben a hazának egész más­ra volna szüksége: okos szívre, józan észre, racionális, koncepciózus, nyu­godt ütemű munkára. Csak remény­kedhetünk, hogy hazánk végül is ké­pes lesz kiheverni ennyi hazafit. „Ismerem az ülések jegyzőkönyveit és hosszú feljegyzésem van a szabálytalansá­gokról. Hogy mást ne említsek, sohasem tar­tották be az alapszabály azon rendelkezését, hogy a tagintézményeket létszámuk alapján illetik meg bizonyos számú szavazatok, így az a fonák helyzet állt elő, hogy pl. a nagy amerikai szervezetek­ épp úgy egy szava­zatot „értek”, mint bármelyik egyéni tag, aki csupán önmagát képviselte. A delegátusok számának korlátozása nem szerepel az alap­szabályban, a három régiót mégis arra kény­szerítették, hogy elfogadják a 60-60-60-as arányt. Súlyos szabálysértések történtek az elnök­ségi és választmányi tagok megválasztásánál is, amikor pl. az Egyesült Államokból elfo­gadták delegátusként olyan szervezetek kép­viselőit is, akik addig nem is voltak az MVSZ tagjai és sohasem kérték felvételüket. És megengedték, hogy ezek válasszák meg a „nyugati régió” elnökségi és választmányi tagjait, többek között olyanok közül is, akik­nek szervezetei nem is tartoztak a világszö­vetséghez. (És akiket azért sem fogadhat el képvise­lőül az amerikai magyarság, mert politikai nézeteik miatt a múltban megtagadott velük minden közösséget.) Végül az e szabályta­lanságok elleni tiltakozásokat (óvásokat) fi­gyelembe sem vették és azokkal soha nem foglalkoztak.” NEMZETŐR 1993. március 64

Next