Kapu, 1998. április (11. évfolyam, 4. szám)

HAZAI TERMÉK - HAZAI MUNKAHELY - Dr. Csath Magdolna: A siker valódi arca

18 Mára oda jutottunk, hogy a tények, a valóság és a kormány által ezekről festett kép teljesen elvált egymástól. Gátlástalanul és cinikusan, a szakmai érveket félrelökve vezetik félre a lakosságot a nyilatkozó politikusok, és mindennek a média kritika nélkül teret is ad. Hogy is néz ki azonban a valóság? Mit is mondanak a tények? Hadd kezdjem a feltett kérdésekre adandó választ egy idézettel. Nemrégiben egy nemzetközi konferencián voltam, amelyet megtisztelt jelenlétével Lech Walesa, a Szolidaritás mozgalom nemzetközi hírű vezetője, korábbi lengyel államfő. Előadása után megkérdezték tőle, hogy miért van az, hogy Lengyelországban tartósan nagyobb a nemzeti jövedelem növekedése, hogy fejlődik és erősödik a gazdaság és hogy magasabbak az átlagbérek, mint Magyarországon. Walesa így válaszolt: Tudják, az lehet a gond, hogy Magyarországon korábban volt autó, mint nálunk. Igaz egy kicsit pöfögött, és sokat is fogyasztott. A magyarok azonban máig megtartották ezt az autót. Mi lengyelek viszont kicseréltük öreg autónkat, és ez az autó most jófelé megy. Hogy egyértelmű legyen a válasz, megkérdeztem tőle, hogy a politikusokra gondol-e? Azt mondta: igen. Walesa megjegyzésére kiválóan rímel az az Egyesült Államokban megjelent cikk, amelyik felteszi a kérdést: hogy lehet az, hogy a magyaroknak olyan miniszterelnökük van, aki 1956-ban saját népe ellen fordult, aki “szakértői kormány” fedőnévvel olyan korábbi párt- és állami kádereket ültetett pozícióba, akik felelősek voltak az ország eladósodásáért, és akik ma ugyanúgy szolgálják New Yorkot, mint annak idején Moszkvát? Ez a két gondolat már önmagában is válasz arra, hogy miért jutott az ország a jelenlegi helyzetbe, hiszen jól ismerjük a magyar közmondást: “fejétől bűzlik a hal”. Vagyis odajutottunk, ahova a jelenlegi vezetés sodort bennünket. Mára Magyarországon újra növekszik a koldusok, a szegény emberek száma, a gazdaság továbbra is korszerűtlen, és elmaradásunk a fejlett országokéhoz képest nagyobb, mint 8 évvel ezelőtt volt. Ezt köszönhetjük az ún. szakértői kormánynak. Hogyan is jutottunk ide és mit kell tennünk? Az elkövetett hibákat, sőt bűnöket órákig sorolhatnánk. Emeljük azonban ki a legfontosabbakat. Első helyre rögtön a privatizáció kívánkozik. Magyarországon a privatizáció nem a gazdaság korszerűsítésének, hanem a történelem során összegyűjtött értékek szétverésének és széthordásának eszköze volt. Vagy ahogy a miniszterelnök úr a parlamentben fogalmazott: “segített lerakni a kapitalizmus alapjait”. (Mintha ezt a kifejezést, igaz a szocializmussal kapcsolatban korábban már ugyanezektől az elvtársaktól hallottuk volna!) A “kapitalizmus alapjainak lerakása" a privatizáció segítségével magyarul azt jelenti, hogy valamennyiünk nemzeti vagyonának nagy részét sikerült átjátszani a kevesek kezére. Ezt az állapotot szeretné most állandósítani a koalíció, hosszú időre, ha nem örökre elvéve a lehetőséget a többségtől a felemelkedésre, az emberibb életre. Hova is jutottunk? Ma a gazdaság döntő hányada a külföldiek és a hazai szövetségeseik kezében van. Tőlük függ, hogy lesznek-e új munkahelyek, mekkora lesz a növekedés, rabszolgamunkát vagy értelmes alkotómunkát végezhetünk-e gyáraikban, szervezhetünk-e szakszervezetet, mondhatunk-e bármiről is úgy véleményt, hogy ne tegyük ki magunkat annak, hogy emiatt elveszítjük munkahelyünket. A magyar gazdaságot uraló kb. 200 külföldi, többségében multinacionális cég ma azt csinál nálunk, amit akar. Nem kell illesztenie tevékenységét nemzeti célokhoz, mint pl. Lengyelországban, mert nálunk — a jelenlegi kormánynak köszönhetően — ilyenek nincsenek. A munkásokat annyi bérért és olyan körülmények között foglalkoztathatja, ahogy neki tetszik, hiszen szakszervezet vagy nincs, vagy csak látszattevékenységet folytat. Nem véletlen, hogy nálunk az elmúlt 4 évben folyamatosan csökkent az iparban foglalkoztatottak reálbére, miközben valamennyi környező országban nőtt. A külföldi cégek nem fizetnek adót, és a létrehozott óriási nyereségeket a kormány által garantáltan vihetik és viszik is ki az országból. Eközben a régi híres és működőképes cégeink sorsa a mi sorsunkat példázza: ami jó volt, azt is szétverték, eladták, ócska limlommá züllesztették. Így lesz a hajdan volt világhírű MOM helyén bevásárlóközpont és így lett a műszaki fejlesztési eredményeiről híres Láng Gépgyárból, Csonka János Gépgyárból, vagy a Csepel Vas- és Fémművekből butikok, használt ruhát árusító boltok és egyéb kereskedelmi tevékenységet folytató kis kftk vagy bankok telephelye. Ez a rombolás, miközben a magyar lakosságnak óriási károkat okozott, közvetlenül vagy közvetve olyan piacokat játszott a külföldiek kezére, amelyekért nem kellett versenyezniük, nem kellett megdolgozniuk. Csak nyúlni kellett a felkínált lehetőségért. De ott sem jobb a helyzet, ahol a megvásárolt cégek működnek. A legtöbb helyen a mai napig nem korszerűsített a külföldi tulajdonos. Sokkal általánosabb az, hogy az otthon már korszerűtlenné vált és az esetek többségében környezetszennyező technológiát hozta be Magyarországra, veszélyeztetve ezzel nemcsak az alkalmazottak, de a környéken élő emberek egészségét is. Nálunk ezt is meg lehet tenni. Sőt a jelenlegi kormány ahhoz is hozzá akar járulni, hogy ez az eljárás az esetleges Európai Uniós csatlakozásunk esetén is folytatható legyen, csalárd módon azt állítva, hogy mi még nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy olyan szigorú környezetvédelmi előírásokat érvényesítsünk, mint az Unió országai, mert erre a nálunk lévő cégek nincsenek felkészülve. Persze minél több szennyező céget engedünk be, sőt bátorítunk különböző kedvezményekkel idetelepülésre, annál távolabbra tolódik az az idő, amikor nálunk is az EU-val egyező szigorú környezetvédelmi szabályok lesznek. Természeti környezetünk és egészségi állapotunk ugyanakkor gyorsuló mértékben fog majd romlani. Az ide települt külföldi cégek többsége tehát sem a gazdaság korszerűsödéséhez, sem az életszínvonal és az életminőség javulásához nem járul hozzá. Sőt, új munkahelyeket sem teremt. Tevékenységére inkább az jellemző, hogy a meglévő létszámból akar minél nagyobb teljesítményt kipréselni. Ezért Közép-Európában nálunk nő leggyorsabban — évi több mint 10%-kal — a munkatermelékenység. Az így létrejövő többlet-haszonból azonban a magyar munkás — ahogy azt a reálbér-mutató csökkenése is jól jelzi — vagy egyáltalán nem, vagy csak minimális mértékben részesedik. Nem véletlen, hogy a megszűnt másfél millió munkahely helyett nem születnek újak, és ezért nem csökken a munkanélküliség sem. A munkanélkü l SIKER VALÓDI ARCA MIÉRT HAZUG A KORMÁNY S!K£RPROPA GANDÁJA ? HAZAI TERMÉK-HAZAI MUNKAHELY