Kapu, 2001. január (14. évfolyam, 1. szám)
Brády Zoltán főszerkesztő Kovács Erzsébet olvasószerkesztő és korrektor Fehér Zoltán vizuális tervezés gazdaság: Mándoki Andor biztonságpolitika: Magyar István magyar múlt: Henkey Gyula jelentés: Erdélyi István egyetemes talányok: Grandpierre Attila adydas: Krausz Tivadar tőlünk délre: Rózsa-Flores Eduardo főmunkatársak: Nádor István Siposhegyi Péter könyvszerkesztő: Erki Edit kiadványmenedzser: Cserhalmi János nyomás: Folpress Nyomdaipari Kft. felelős vezető: Várlaki Imre ügyvezető igazgató Kiadó: Magyar a magyarért Alapítvány kiadásért felel Brády Zoltán a kiadó és szerkesztőség címe: 1086 Budapest, Karácsony Sándor u. 24 tel: 30 30 710, 30 30 711 fax: 30 30 712 csekkszámlaszám: IRÉB Rt. 10560000-74274101-01010107 terjeszti a Levél- és Hírlapüzletági Igazgatóság, a Hírker Rt., a LAPKER Rt. és az alternatív terjesztők ISSN 0238 888 x e-mail Kapuszer@mail.datanet.hu internet http://w3.datanet.hu/~mkapu Kedves Olvasó, ropogós, hótlan téli fagyban megérkeztünk új lakóhelyünkre, a nyolcadik kerületi Karácsony Sándor utca 24-be. Múlt század végi, földszintes, udvaros épület (három család lakik még itt) hangulatos részlegét kaptuk meg, ahol tizenkét éve még a madár se járt, hiszen Kádár János portrék függtek az avitt szobák falán. Az egyiket meg is őriztük, s egy kis "vörös sarkot" alakítottunk ki múzeumként, meg kis szocialista zászlócskákat is találtunk. Itt valaha nyomda működött. Kétszázhatvan négyzetméteres terület, egyharmada elég - nem is használjuk a hatalmas volt géptermet, ahol az olajos padlón régen rotációs sor dübörgött. Három helyiség ablaktalan (raktárnak megteszi), de három szobába besüt a nap, ami az előző romos szerkesztőségnél nem történt meg. Még növényt is tarthatunk a napsugarak orra alá. Tulajdonképpen boldogok vagyunk, és hálásak a VIII. kerületi Önkormányzatnak, hogy a többpártú vezérkar szavazatai engedték, hogy kedvezménnyel vegyük igénybe az épületrészt. Nem ünneprontás, de nekünk így is jó, mert a kutyának se kellett ez az objektum... Ittott alá van dúcolva, de ez hangulatossá teszi új redakciónkat. Kőműves munka, asztalosmeló, festés, mázolás, fűtésszerelés, bizományiból bútorcsere... Ezekkel élünk már egy hónapja. Most, a költözéskor derült ki, hogy tizenhárom év alatt mennyi cucc összegyűlt. Remittendák, könyvek, úgynezevett vaspéldányok. Három nagy raktárunk tele van vele. Külső, belső munkatársak segítettek a cipekedésben és rendezkedésben. Sajnos malőr is történt. A számítógépeket személykocsival, lassan, mint a hímes tojást, óvatosan vittük át. A winchester mégis elszállt. Elég sok betördelt kézirat elröpült róla. Lehet, hogy több szerzőnktől ismét el kell kérnünk az opuszt. Pedig sok mindent lementettünk lemezekre, de a kapkodásban megfeledkeztek a fiúk a legfrisseb anyagok mentéséről, s így azok odalettek. Főszerkesztő létemre fogalmam sincs, hogy mégis hogyan tudtuk összerakni ezt a friss számot. Jó, hogy késve is jelentünk meg. A fűtés nem működött még, nyolc fokban fagyoskodtunk két héten át. Művészeti vezetőnknek megengedték, hogy egy jól fűtött, meleg helyen állítsa össze a folyóiratot. Jónéhány könyvelési dokumentumot sem találunk. Egy hétig frászban voltunk, de előkerült az a lemez is, amelyen előfizetőink adatait tároltuk. Megvan! A költözésnek van erkölcsi és ideológiai tanulsága is. Milyen is, amikor egy kis, pénztelen cégecske költözik. Tocsik ügy, olajmaffia és egyéb nagy horderejű korrupciókon méláznak és csámcsogak a megrökönyödött szemlélők és olvasók. Ám ezek az ügyek ugyanúgy megvannak lejjebb is. Kisebb pénzek persze, de sok-sok kis pénzről van szó. Én még ilyen közvetlen közelről nem találkoztam vele. Mert ilyesmit nem mondanak el egy újságírónak. Ezeket csak átélni lehet. Nincs lebukás, mert mindkét fél érdeke, hogy hallgasson. Sajnos a korrupció leért a társadalom alsóbb régióiba is. Természetes életelemmé vált - talán egy társadalmi kataklizma tudná megszüntetni ezt a rákos, burjánzó szövevényt. Mert ha magasabbak lennének a fizetések és alacsonyabbak az adókulcsok, tb-járulékok, akkor is megmaradnának ezek a szokások. Mert itt már szokásokról van szó. Hovatovább népszokásokról. Hétköznapi életünk megszokott részeivé váltak. Védekezek, ilyet még nem éltem át. Ilyesmiről konkrétan senki sem beszél - csak úgy legyintve, csak úgy általánosságban, szóbeszéd formájában. Kedves Olvasó! A vonal alatti rész nem használható fel sem ellenünk, sem a kikövetkeztethető személyek ellen, mert nem igazak, csak kitaláltam, tehát irodalom következik egy bevezető publicisztika szórakoztató részeként. Költözés Allegóriában Volt egyszer, van is egy kis független szerkesztőségecske Allegóriában, akik lehetőséget kaptak arra, hogy a sötét, ablaktalan redakcióból egy jobb helyre költözzenek. A városrészecske vezetői belátták, hogy a sötét és életveszélyes épületben havi százezer forintért egy kiadó nem élhet. Így a több pártból álló képviselő testület (a főszerkesztő minden héten telefonált nekik) egy év múlva megszavazta - mégpedig júliusban hogy kedvezményesen igénybe vehetnek egy másik, de jobb állapotú épületecskét. A döntés megtörtént, de nem jött meg a határozat. A türelmes főszerkesztő minden héten kétszer felhívta az illetékest, hogy mikor kapja meg a határozatot. „Már ott kéne lennie régóta!” - hangzott a válasz. De nem kapták meg. Egy reggel nagyot reccsent a szerkesztőségi épület, a munkatársak az udvarra menekültek. Egy csúnya nagy gödör is keletkezett az épület tövében. A veszélyelhárítók kijöttek, és deszkákkal, oszlopokkal illették az épület tövét. „Hogyhogy nincs ott a határozat?” - hangzott a kérdés. „Persze az az illető SZDSZ-es, és utálja magukat valamiért.” Eltelt egy