Kapu, 2001. január (14. évfolyam, 1. szám)

Brády Zoltán főszerkesztő Kovács Erzsébet olvasószerkesztő és korrektor Fehér Zoltán vizuális tervezés gazdaság: Mándoki Andor biztonságpolitika: Magyar István magyar múlt: Henkey Gyula jelentés: Erdélyi István egyetemes talányok: Grandpierre Attila adydas: Krausz Tivadar tőlünk délre: Rózsa-Flores Eduardo főmunkatársak: Nádor István Siposhegyi Péter könyvszerkesztő: Erki Edit kiadványmenedzser: Cserhalmi János nyomás: Folpress Nyomdaipari Kft. felelős vezető: Várlaki Imre ügyvezető igazgató Kiadó: Magyar a magyarért Alapítvány kiadásért felel Brády Zoltán a kiadó és szerkesztőség címe: 1086 Budapest, Karácsony Sándor u. 24 tel: 30 30 710, 30 30 711 fax: 30 30 712 csekkszámlaszám: I­RÉB Rt. 10560000-74274101-01010107 terjeszti a Levél- és Hírlapüzletági Igazgatóság, a Hírker Rt., a LAPKER Rt. és az alternatív terjesztők ISSN 0238 888 x e-mail Kapuszer@mail.datanet.hu internet http://w3.datanet.hu/~mkapu Kedves Olvasó, ropogós, hótlan téli fagyban megérkeztünk új lakóhelyünkre, a nyolcadik kerületi Karácsony Sándor utca 24-be. Múlt század végi, földszintes, udvaros épület (három család lakik még itt) hangulatos részlegét kaptuk meg, ahol ti­zenkét éve még a madár se járt, hiszen Kádár János portrék függtek az avitt szobák falán. Az egyiket meg is őriztük, s egy kis "vörös sarkot" alakítottunk ki múzeumként, meg kis szocialista zászlócskákat is találtunk. Itt valaha nyomda működött. Kétszázhatvan négyzetméteres terület, egyharmada elég - nem is használjuk a hatalmas volt géptermet, ahol az olajos padlón régen rotációs sor dübörgött. Három helyiség ablaktalan (raktárnak megteszi), de három szobába besüt a nap, ami az előző romos szerkesztőségnél nem történt meg. Még nö­vényt is tarthatunk a napsugarak orra alá. Tulajdonképpen boldogok vagyunk, és hálásak a VIII. kerületi Önkormányzatnak, hogy a többpártú vezérkar szava­zatai engedték, hogy kedvezménnyel vegyük igénybe az épületrészt. Nem ün­neprontás, de nekünk így is jó, mert a kutyának se kellett ez az objektum... Itt­ott alá van dúcolva, de ez hangulatossá teszi új redakciónkat. Kőműves munka, asztalosmeló, festés, mázolás, fűtésszerelés, bizományiból bútorcsere... Ezek­kel élünk már egy hónapja. Most, a költözéskor derült ki, hogy tizenhárom év alatt mennyi cucc összegyűlt. Remittendák, könyvek, úgynezevett vaspél­dányok. Három nagy raktárunk tele van vele. Külső, belső munkatársak segítet­tek a cipekedésben és rendezkedésben. Sajnos malőr is történt. A számító­gépeket személykocsival, lassan, mint a hímes tojást, óvatosan vittük át. A win­chester mégis elszállt. Elég sok betördelt kézirat elröpült róla. Lehet, hogy több szerzőnktől ismét el kell kérnünk az opuszt. Pedig sok mindent lementettünk lemezekre, de a kapkodásban megfeledkeztek a fiúk a legfrisseb anyagok men­téséről, s így azok odalettek. Főszerkesztő létemre fogalmam sincs, hogy mégis hogyan tudtuk összerakni ezt a friss számot. Jó, hogy késve is jelentünk meg. A fűtés nem működött még, nyolc fokban fagyoskodtunk két héten át. Művészeti vezetőnknek megengedték, hogy egy jól fűtött, meleg helyen állítsa össze a folyóiratot. Jónéhány könyvelési dokumentumot sem találunk. Egy hétig frászban voltunk, de előkerült az a lemez is, amelyen előfizetőink adatait tároltuk. Megvan! A költözésnek van erkölcsi és ideológiai tanulsága is. Milyen is, amikor egy kis, pénztelen cégecske költözik. Tocsik ügy, olajmaffia és egyéb nagy horderejű korrupciókon méláznak és csámcsogak a megrökönyödött szemlélők és olvasók. Ám ezek az ügyek ugyanúgy megvannak lejjebb is. Kisebb pénzek persze, de sok-sok kis pénzről van szó. Én még ilyen közvetlen közelről nem találkoztam vele. Mert ilyesmit nem mondanak el egy újságíró­nak. Ezeket csak átélni lehet. Nincs lebukás, mert mindkét fél érdeke, hogy hallgasson. Sajnos a korrupció leért a társadalom alsóbb régióiba is. Természe­tes életelemmé vált - talán egy társadalmi kataklizma tudná megszüntetni ezt a rákos, burjánzó szövevényt. Mert ha magasabbak lennének a fizetések és alacsonyabbak az adókulcsok, tb-járulékok, akkor is megmaradnának ezek a szokások. Mert itt már szokásokról van szó. Hova­tovább népszokásokról. Hétköznapi életünk megszokott részeivé váltak. Védekezek, ilyet még nem éltem át. Ilyesmiről konkrétan senki sem beszél - csak úgy legyintve, csak úgy általánosságban, szóbeszéd formájában. Kedves Olvasó! A vonal alatti rész nem használható fel sem ellenünk, sem a kikövetkeztethető személyek ellen, mert nem igazak, csak kitaláltam, tehát iro­dalom következik egy bevezető publicisztika szórakoztató részeként. Költözés Allegóriában Volt egyszer, van is egy kis független szerkesztőségecske­­ Allegóriában, akik lehetőséget kaptak arra, hogy a sötét, ablaktalan redakcióból egy jobb helyre költözzenek. A városrészecske vezetői belátták, hogy a sötét és életve­szélyes épületben havi százezer forintért egy kiadó nem élhet. Így a több párt­ból álló képviselő testület (a főszerkesztő minden héten telefonált nekik) egy év múlva megszavazta - mégpedig júliusban hogy kedvezményesen igénybe ve­hetnek egy másik, de jobb állapotú épületecskét. A döntés megtörtént, de nem jött meg a határozat. A türelmes főszerkesztő minden héten kétszer felhívta az illetékest, hogy mikor kapja meg a határozatot. „Már ott kéne lennie régóta!” - hangzott a válasz. De nem kapták meg. Egy reggel nagyot reccsent a szerkesz­tőségi épület, a munkatársak az udvarra menekültek. Egy csúnya nagy gödör is keletkezett az épület tövében. A veszélyelhárítók kijöttek, és deszkákkal, osz­lopokkal illették az épület tövét. „Hogyhogy nincs ott a határozat?” - hangzott a kérdés. „Persze az az illető SZDSZ-es, és utálja magukat valamiért.” Eltelt egy

Next