Kapu, 2001. május (14. évfolyam, 5. szám)
Tehát én mindig igyekeztem meggyőződni az igazakról és a nem igazakról. Na, ennyi előfuttatás elég. Nagyon sok újságot megveszek. Van amit kiolvasok öt perc alatt (főleg a bulvárlapokat), van amit hosszabb ideig böngészek. Persze a komoly lapokat. Ilyennek tartottam a Népszabadságot és az Élet és Irodalmat is... A Népszabadság tartalmas, színvonalas újság. Felkészült, kiváló újságírók csinálják. A szerkesztés profi. Baloldaliságuk nem zavar, hisz az ideológiai töltést képes vagyok semlegesíteni. Azzal is tisztában vagyok, hogy az átlag olvasó erre nem képes. Ugyanígy olvasom a Magyar Hírlapot, de a Magyar Nemzetet is. Sohasem titkoltam konzervatív szélsőségmentes beállítottságomat. Már leírtam, de ismétlem: egyszer a rádióban arról nyilatkoztam, hogy például szélsőséges hetilapokat is olvasok, mint a Magyar Fórumot, Demokratát, és a 168 órát. Azon keseredtem el, hogy a 168 óra színvonalasan elkészített újság, míg a két előbb említett nem. Többször kifejtettem, (de az ellenzék is), hogy a jobboldalnak nincs profi színvonalas vivőlapja. Kicsit ügyködtem a mostani Magyar Nemzet indítására készülő szerkesztőségben is, de aztán nem fogadták el tanácsaimat, káder javaslataimat, és nem szakember került a lap élére, így elmaradtam... Bár a mai kormány "levett" a protokoll listáról (biztosan nem tetszem nekik, mint az előzőeknek) de rám meghívtak az induló Heti Válasz bemutatkozó partijára. Ilyen találkozókon maximum egy félórát téblábolok, s akivel fontos, fecsegek. Elek Istvánnal megbeszéltünk egy találkozót és tárgyaltunk a mai sajtó helyzetéről. (Elek István egyébként Orbán Viktor miniszterelnök sajtó főtanácsadója is.) A világ minden uralmon levő kormánya természetes igénnyel törekszik arra, hogy befolyása legyen a nagyhatalommá vált médiákra. Majd pont ez a számomra kellemesen erőszakos kormány nem törekszik erre!? Törekszik, de rosszul - fejtegettem véleményem. Mert a Magyar Nemzet kissé szürke, pedig most milyen biztos anyagi háttere van. Kevés a kirívóan jól író újságíró, még a szakmai szerkesztés s kívánni valót hagy maga után. Káder kérdés. Ez a kormány miért nem tud beszerezni magának rangos írót és újságírót? Kínos, ha az "ÉS"-ben mondjuk, Eörsi István ír egy tehetségesen frappáns cikket, glosszát és arra a Nemzetben (talán egy-két személy kivételével) szerényen alig fogalmazni tudó zsurnaliszta válaszol. Ez szánalmas vereség. Gyönyörű a Heti Válasz is, de a színes nyomás ellenére színvonalasan szürke. Ez is káder kérdés. De ha megsértődnek, még akkor is nekik drukkolok. A Demokratában és a Magyar Fórumban gyakran jók a riportok bár az ideológiai mázt (a régi rendszerben vörösfaroknak hívtuk) átugrom... de mondjuk a HVG vagy a 168 óra miért profi? Káder kérdés. Nos így jutottam el Lovas Istvánig. Ő azon kevés jobboldali beállítottságú újságírók egyike, akinek szakmai tudása (nyelvtudásairól nem is beszélve) a kedves olvasó igen magas színvonalú. Jól fogalmazott érvrendszere sok sebet ejtett a baloldali és a liberális közszereplőkön. Ellenfelei persze hogy dühösek rá... Kinyitom a Népszabadságot és lám idéznek az Élet és Irodalomból, ahol kétrészes anyag jelent meg Lovas István múltjáról. Altesti dolgok, altesti szövegek ebben a két, általam tisztelt orgánumban. Hát ide jutottak már? Ez már züllés. Lovas Istvánt régóta ismerem. M.Cs. urat is. De a szerző Kenedi János frivol-bizarr ifjúságát is... Egy egész délutánon át rágódtam ezen, miközben a bíróság tárgyalójában ültem alperesként, Pető Iván felperes társaságában. Az egyik felkészületlen ügyvéd ahelyett, hogy írásban adta volna be reflektálását, szóban próbálta elmondani... közben meleg volt, az utcáról besűrűsödött a zaj, éhes voltam, rémüldöztem, hogy mennyi dologról lemaradok, még csak le sem tudom mondani. Vállammal támaszoztam a falat. Láttam, Pető Iván is fegyelmezetten unatkozott. Nem haragudtam rá, hisz joga van a saját igazát bizonyítani. Megint elgondolkoztam a KAPU-n, s a pereinken. Az MSZP és a FIDESZ kivételével mindegyik párt perelt vagy perel minket. Pető Ivánék kétmilliót követelnek, plusz kamatot, meg a perköltséget. Rá sem merek gondolni, hogy elvesztem, mert akkor tényleg bezárul a KAPU. Pető Ivánt jó politikusnak tartom. Lemondásának módja tetszett a legjobban - úriember volt. Ezt jó néhány pártvezető képtelen lenne megtenni. Elég csak a Torgyánra gondolni. Vajon Pető sajnálja-e a folyóiratunkat? Pedig a Beszélőt mindig is szívesen olvastam, még ha nem is értettem vele egyet. Ásítottam, az ügyvéd azt próbálta fejtegetni, hogy kiadványunk csökkentette Pető Iván népszerűségét. Nem bántam meg, hogy megjelentettem az Olajos rendőrök, olajos politikusok című könyvet. A mellettem ülő szerző, Erdélyi István vehemens, igazságkereső magányos riporter. Akkora bajom nem lehet, hogy ne az igazat írja! A bizonyítékokat megnéztem, a magnószalagot meghallgattam mielőtt a nyomdába adtam volna a könyvét. Pallag képviselő úr bizottságos díja amatőr volt, és el is vesztette az ellene indult pereket, de gondolom Torgyán kifizette a bukott milliókat, hogy hűségét megkaparintsa. De helyettem nem fizeti ki senki. Borzasztóan untam a pert (Pető kissé hátra hanyatlott) és tovább fűztem gondolataimat, hogy ennyire bemeszesedett az agyam, hogy a Népszabadság és az Élet és Irodalom eme írásain lenézően felháborodok... vagy már ez az új színvonal? Az újságírás, a sajtó számomra egy oltári szentség volt, erre a hivatásra tettem az életem... vagy most már ez a természetes és ez a jövő? Magánügyek bélrendszerében vájkálunk és szarakodunk? Oh idők, oh erkölcsök! Itt abbahagyom, a következő számban folytatom...