Kapu, 2001. május (14. évfolyam, 5. szám)

Tehát én mindig igyekeztem meggyőződni az igazak­ról és a nem igazakról. Na, ennyi előfuttatás elég. Nagyon sok újságot megveszek. Van amit kiolva­sok öt perc alatt (főleg a bulvár­lapokat), van amit hosszabb ideig böngészek. Persze a komoly lapokat. Ilyennek tartottam a Népszabadságot és az Élet és Irodalmat is... A Népszabadság tartalmas, színvona­las újság. Felkészült, kiváló újságírók csinálják. A szerkesztés profi. Baloldaliságuk nem zavar, hisz az ideológiai töltést képes vagyok semlegesíteni. Azzal is tisztában vagyok, hogy az átlag olvasó erre nem képes. Ugyanígy olvasom a Magyar Hírlapot, de a Magyar Nemzetet is. Sohasem titkoltam konzervatív szélsőségmentes beállítottságomat. Már leírtam, de ismétlem: egyszer a rádióban arról nyilatkoztam, hogy például szélsőséges hetilapokat is olvasok, mint a Magyar Fórumot, Demokratát, és a 168 órát. Azon keseredtem el, hogy a 168 óra színvo­nalasan elkészített újság, míg a két előbb említett nem. Többször kifejtettem, (de az ellenzék is), hogy a jobboldalnak nincs profi színvonalas vivőlapja. Kicsit ügyködtem a mostani Magyar Nemzet indítására ké­szülő szerkesztőségben is, de aztán nem fogadták el tanácsaimat, káder javaslataimat, és nem szakember került a lap élére, így elmaradtam... Bár a mai kor­mány "levett" a protokoll listáról (biztosan nem tet­szem nekik, mint az előzőeknek) de rám meghívtak az induló Heti Válasz bemutatkozó partijára. Ilyen ta­lálkozókon maximum egy félórát téblábolok, s akivel fontos, fecsegek. Elek Istvánnal megbeszéltünk egy találkozót és tárgyaltunk a mai sajtó helyzetéről. (Elek István egyébként Orbán Viktor miniszterelnök sajtó főtanácsadója is.) A világ minden uralmon levő kormánya természetes igénnyel törekszik arra, hogy befolyása legyen a nagyhatalommá vált médiákra. Majd pont ez a számomra kellemesen erőszakos kor­mány nem törekszik erre!? Törekszik, de rosszul - fejtegettem véleményem. Mert a Magyar Nemzet kissé szürke, pedig most milyen biztos anyagi háttere van. Kevés a kirívóan jól író újságíró, még a szakmai szerkesztés s kíván­ni valót hagy maga után. Káder kérdés. Ez a kor­mány miért nem tud beszerezni magának rangos írót és újságírót? Kínos, ha az "ÉS"-ben mondjuk, Eörsi István ír egy tehetségesen frappáns cikket, glosszát és arra a Nemzetben (talán egy-két személy kivételével) szerényen alig fogalmazni tudó zsurna­liszta válaszol. Ez szánalmas vereség. Gyönyörű a Heti Válasz is, de a színes nyomás ellenére színvo­nalasan szürke. Ez is káder kérdés. De ha megsér­tődnek, még akkor is nekik drukkolok. A Demokra­tában és a Magyar Fórumban gyakran jók a riportok bár az ideológiai mázt (a régi rendszerben vörös­faroknak hívtuk) átugrom... de mondjuk a HVG vagy a 168 óra miért profi? Káder kérdés. Nos így jutottam el Lovas Istvánig. Ő azon kevés jobboldali beállítottságú újságírók egyike, akinek szakmai tudása (nyelvtudásairól nem is beszélve) a kedves olvasó igen magas színvonalú. Jól fogalmazott érvrendszere sok sebet ejtett a baloldali és a liberális közszereplő­kön. Ellenfelei persze hogy dühösek rá... Kinyitom a Népszabadságot és lám idéznek az Élet és Irodalomból, ahol kétrészes anyag jelent meg Lovas István múltjáról. Altesti dolgok, altesti szöve­gek ebben a két, általam tisztelt orgánumban. Hát ide jutottak már? Ez már züllés. Lovas Istvánt régóta ismerem. M.Cs. urat is. De a szerző Kenedi János frivol-bizarr ifjúságát is... Egy egész délutánon át rágódtam ezen, miközben a bíróság tárgyalójában ültem alperesként, Pető Iván felperes társaságában. Az egyik felkészületlen ügy­véd ahelyett, hogy írásban adta volna be reflektálását, szóban próbálta elmondani... közben meleg volt, az utcáról besűrűsödött a zaj, éhes voltam, rémüldöz­tem, hogy mennyi dologról lemaradok, még csak le sem tudom mondani. Vállammal támaszoztam a fa­lat. Láttam, Pető Iván is fegyelmezetten unatkozott. Nem haragudtam rá, hisz joga van a saját igazát bizo­nyítani. Megint elgondolkoztam a KAPU-n, s a pere­inken. Az MSZP és a FIDESZ kivételével mindegyik párt perelt vagy perel minket. Pető Ivánék kétmilliót követelnek, plusz kamatot, meg a perköltséget. Rá sem merek gondolni, hogy elvesztem, mert akkor tényleg bezárul a KAPU. Pető Ivánt jó politikusnak tartom. Lemondásának módja tetszett a legjobban - úriember volt. Ezt jó néhány pártvezető képtelen len­ne megtenni. Elég csak a Torgyánra gondolni. Vajon Pető sajnálja-e a folyóiratunkat? Pedig a Beszélőt mindig is szívesen olvastam, még ha nem is értettem vele egyet. Ásítottam, az ügyvéd azt próbálta fejteget­ni, hogy kiadványunk csökkentette Pető Iván népsze­rűségét. Nem bántam meg, hogy megjelentettem az Olajos rendőrök, olajos politikusok című könyvet. A mellettem ülő szerző, Erdélyi István vehemens, igaz­ságkereső magányos riporter. Akkora bajom nem le­het, hogy ne az igazat írja! A bizonyítékokat megnéz­tem, a magnószalagot meghallgattam mielőtt a nyom­dába adtam volna a könyvét. Pallag képviselő úr bi­­zottságos díja amatőr volt, és el is vesztette az ellene indult pereket, de gondolom Torgyán kifizette a bu­kott milliókat, hogy hűségét megkaparintsa. De he­lyettem nem fizeti ki senki. Borzasztóan untam a pert (Pető kissé hátra hanyatlott) és tovább fűztem gondo­lataimat, hogy ennyire bemeszesedett az agyam, hogy a Népszabadság és az Élet és Irodalom eme írá­sain lenézően felháborodok... vagy már ez az új szín­vonal? Az újságírás, a sajtó számomra egy oltári szentség volt, erre a hivatásra tettem az életem... vagy most már ez a természetes és ez a jövő? Magán­ügyek bélrendszerében vájkálunk és szarakodunk? Oh idők, oh erkölcsök! Itt abbahagyom, a következő számban folytatom...

Next