Kapu, 2001. június-július (14. évfolyam, 6-7. szám)
EGYETEMES TALÁNYOK - Grandpierre Attila: Az ősi magyar világlátás és Csodaszarvas-jelképünk eredeti értelme
egyetemes talányok Grandpierre Attila Az ősi magyar világlátás és Csodaszarvas-jelképünk eredeti értelme Egy nemzet kialakulása, nemzeti létének kezdete a létét alapvetően meghatározó erők tevékenységének eredménye. Éppen ezért igazi természetünk megismeréséhez elengedhetetlen ősgondolkodásunk feltárása legalább és legelsősorban a lényegi, a végső kérdésekben. Különösen így van ez egy ősnépnél, amelynek kialakulásakor nem elnyomó, korlátozó történelmi erők játszottak szerepet, hanem maguk a Természet erői, a Természet legkifejlettebb szellemi-közösségi erői. Egy ilyen ősnép gondolkodásának lényegi feltérképezése a Természet szellemiségébe ad bepillantást, és így a magyarság és az emberiség eredeti rendeltetésének feltárására ad lehetőséget. Ha pedig az ősnép mai helyzete évezredes hanyatlást mutat, és ha a történelmi hanyatlás végső oka az ősi szellemiség elvesztése, és ha az ősnép ma gyakorlatilag végveszélyben van, akkor az ősnép eredeti gondolkodásának feltárása kiemelkedően fontos feladat. De lehetséges-e feltérképezni egy ősnép világképzeteit, ha ezer éve elrendelték ősi írásunk, könyveink beszolgáltatását, elpusztítását? Lehetséges-e megtudni, mit tanított őstudásunk, ha ezer éve irtják ősvallásunk emlékeit? Egy nép kultúrájának kiirtása jóvátehetetlen, emberiség elleni bűn. Éppen ezért a bűn következményeinek időbeli elhatalmasodását kötelességünk erőnkhöz mérten mielőbb feltartóztatni. Még ha lehetetlennek is tűnik ezer év rontó erőivel szemben felmutatni az igazságot, mégis meg kell próbálni, hiszen nincs más lehetőségünk a fennmaradásra, mint eredeti lényegünk, szellemiségünk megismerése, megerősítése és társadalmi szintű érvényre juttatása. Ősi kultúránkat teljes egészében nem irthatták ki, mert nyelvünk, népmeséink, néphagyományaink, családi és történelmi emlékezetünk, a szájhagyomány ellen a modern könyvégetési technikák is tehetetlennek bizonyulnak. És még valami. Nem lehetséges tökéletes bűntény. A bűntény ugyanis nyomot hagy, és ez a sorsa a nyomeltüntetésnek is. Az eredeti tett helyébe állított éppúgy őrzi az összefüggések lényegét, ahogy egy eltemetett magaskultúra fénye is átsüt az évezredeken, és nyomát otthagyja az utódjául jelentkező maradványkultúrákon. És hogy ez mennyire így van, azt a következőkben szemléltetem. A magyar nyelv az első világlétezőről Vegyük először nyelvünk bizonyítékait! Mit mond nyelvünk a legelső világlétezőről? Az első létező minden későbbi létező oka, tehát maga a végső, pontosabban: első ok. Van-e erre a minden más létezőtől független létezőre a magyar nyelvnek kifejezése? Ami nem más által létezik, az eleve létezik. Az első létező tehát eleve létezik. Első, eleve, lét - a magyar nyelv logikája az "el", "él" szót őt emeli ki az első elv összefüggésében. Az első létező tehát - engedve a nyelvi logikának - az első élő, az eleve élő. És ha figyelembe vesszük, hogy az első élőnek egyben első és egyetemes oknak is kell lennie, akkor egyetemes magyarázatul is kell szolgáljon - vagyis eljutunk az első elv fogalmához. És ebben ismét visszajutunk a magyar nyelv logikájához, mert az "elv" szó tökéletesen beleillik az első-eleve-élő-lét fogalomsorba, alaki és tartalmi szempontból egyaránt! Az első, eleve élő tehát az első elv! Az élő, az élet elve! A magyar nyelv logikája szerint, a magyar nyelvet teremtő közösség szellemisége, világérzékelése szerint tehát az első világlétező az élet volt, elvi szinten, elvi létsíkon. A megvalósult világ későbbi természetű, az élet elve kibomlásának, megtestesülésének tekinthető! Ez a válasz a Világegyetemet élő természetűnek jelöli meg, és egyik következménye az, hogy akkor értjük meg a világot igazán, ha felfogjuk, hogyan kapcsolódik a kozmikus életelvhez, mennyiben segíti elő az élet kibontakozását. Kultúránk ezeréves pusztítási kísérletei során nem hagyták ki nyelvünk eredeti fényének tompítását sem. Igyekeztek úgy beállítani, hogy a nyelvi bizonyíték nem igazi bizonyíték, hiszen a nyelv elemei, de még nyelvtana is változhat az idők folyamán. Csakhogy itt nem egy nyelvtani elemről, nem egy szóról van szó - hanem egy egész összefüggő szó-sorozatról. És ezért fel kell rá figyelnünk, hogy amíg egy-egy szóból nem feltétlenül vonhatunk le helytálló következtetéseket, addig egy összefüggő szó-sorozat, ha alaki és tartalmi jegyei egybevágnak a sorozat elemei között fennálló logikai kapcsolattal, a legerősebb tárgyi bizonyítékok egyikének tekinthető. De menjünk tovább! Ha nem ismerjük közvetlenül saját ősgondolkodásunkat, mit tudunk arról, ami a fennmaradt világelképzelések közül a legrégibb? Mai általánosan bevett ismereteink szerint a kultúra ősnépe a közép-ázsiai sumír, i.e. 4000 körül már írással rendelkezett. Francois Lenormant 1877-ben megjelent könyve (nemrég újra kiadták), a Káldeus Mágia, a ninivei királyi palota könyvtára egyik nagytáblájának fordításán alapszik. De mi közük a káldeusoknak a sumírokhoz? Nemrég tisztázta a kérdést Gyárfás Ágnes (2001). Eszerint Oppert 1879-ben adta a dél-mezopotámiai turanoid (a magyar népcsaládhoz tartozó) magas kultúrájú népnek a sumír nevet. Azelőtt ugyanis az indoeurópai anyanyelvű tudósok egyértelműen turáni eredetűnek tartották mind a káldeus, mind a baktriai (újabban: elámi) kultúrát. Oppert a sumír nevet a tibeti mitológiából szedte elő, vagyis mesterségesen oda nem illő nevet ragasztott a magyar népcsaládhoz tartozás jelentésével már feltöltődött, ragozó nyelvet beszélő káldeus népre. A névváltás egyetlen indokául a trianoni diktátum tudományos előkészítése szolgálhatott.