Kapu, 2001. június-július (14. évfolyam, 6-7. szám)
végignéztem a kertemen, szóltam egy két dicsérő-biztató szót éppen kedvenc virágaimnak, és leültem folytatni az előző számban elkezdett fejtegetésemet a Magyar Sajtó Becstelen Voltáról. Milyen az a sajtó, ahol az újságírók egymás ellen acsarkodnak? Milyen? Hát becstelen. Tanúi lehettünk az elmúlt hetekben, hogy hova fajult az újságírás. Egy középszerűséggel megáldott (nagy kincs ez már manapság), kiváló reklámkampánnyal sztárrá avanzsált tévériporter lebukott. Messze hangzó hírharangokkal jelezték a nagy szenzációt: egy kereskedelmi tévé képernyőjén látható lesz a fantasztikus interjú. Valódi bérgyilkos nyilatkozik. Normális ember mindjárt tudja, hogy ez kamu. Szabadlábon lévő bérgyilkos (ha van esze, és bizony az ilyennek van esze) nem adja az arcát, hangját a kamerának. A világon sehol sem, ahol működik a rendőrség és az elhárítás. A sajtó által elhülyített olvasó és néző talán elhiszi, és tátja a száját. Milyen észkombájnnak kellett lennie annak a műsorátvevőnek is, aki - látván a riportot - engedélyezte annak adásba kerülését. A külvárosi mosónők mindent elhisznek, így mondtuk régen. A külvárosi mosónőt (kérem, meg ne sértődjenek, ha vannak még!) ki kell szolgálni, egyszerű, szórakoztató, alacsony színvonalú (tehát szellemileg könnyen emészthető, maximum ezer szót használó) műsort kell lökni elé főműsoridőben, hogy illúziókba ringatva magát pihenjen, és este tízkor kikapcsolja a képládát, mert reggel korán kel, és dolgozik helyettünk is. Mi csak pihentető történetekkel traktáljuk, mi, az alkotók. Helyettük ott vagyunk a helyszínen, tengerparton, a szigeteken, a Himaláján... ahová ő az életbe el sem jut, mert dolgozik, és természetesen oly keveset keres, hogy nem tud az általunk látogatott helyekre eljutni. Cinikus, nem? Ez lett a valóság... Na, szóval, a műsorátvevő elhitte a bérgyilkossal készített interjút ugyanúgy, mint a külvárosi mosónők. Végül is a tévéfőnök vagy buta volt, vagy cinikus, mint én fentebb. Jellemző az elbutult nézőkre, hogy először azon háborodtak fel, hogy szóba került az a gusztustalan téma is, hogy a bérgyilkos a magyar miniszterelnököt mennyiért likvidálná. Juszt László felhördüléséig senkinek nem jutott eszébe, hogy az a nyilatkozat kamu. A renitens (ez jó dolog a szakmában), de alapos precizitástól mentes, harsány Jusztnak ez jól jött - esze az van. A méltatlan konkurencia letörésének bájával odacsapott. Ő is csinált interjút a bérgyilkos-ripaccsal. Nagyon ügyesen vezette a szálakat, mert a maga népszerűségének növelésével tönkretette Freiét, aki szánalmasan elbujdosott a képernyőről. Mind a két dolog árt a sajtónak. Egyik a hitelességet, a másik a kollegialitást taszította sárba - mindez a nézők, olvasók előtt történt, hogy még a maradék hitelességét is elveszítse a magyar sajtó. Mit tudott volna még csinálni Juszt? Ha elmegy panaszkodni az újságíró szövetséghez, és az mondjuk elítélő határozatot hoz, a legjobb esetben Frei és a kereskedelmi tévé röhögött volna. 15 évvel ezelőtt Freit évekig eltiltották volna a kommunikációtól. De hát mi lett a MUOSZ-ból is. Na hagyjuk! Képviseli-e az érdekeinket a mindenkori kormánnyal szemben? Miért volt néma az előző kabinet sajtót szorító intézkedéseikor? Semmi hatalma sincs. Magasan leszarják őket. Az MVSZ-től elvették a pénzt, tőlük nem. Lehet, hogy tényleg öregszem, és nem úgy fogom fel a dolgokat, ahogy kellene. Mert ha ilyen lett a sajtóvilág, akkor a Népszabadság és az Élet és Irodalom alkalmazkodik az új módihoz, és ha így megy tovább, akkor bulvárosodnak ők is. És elég, ha a publikálók maximum ezer szót használnak, hogy minél könnyebben megértse az ezáltal megnövekedett olvasótábor, s akkor emelkedik a hirdetők száma is, mert nekik meg az az érdekük, hogy minél többen lássák, olvassák termékeik reklámját. A hirdetések árát természetesen a vásárlók fizetik meg, beépítve a termékek árába. Már megint elkalandoztam, mert a sztárokká kikiáltott gyengécskeközepes riporterek ajnározását sem értettem egy darabig. Egy szép csöcsű csaj felolvas egy kétsoros hírt valamelyik televízióban, és másnap már a magánéletéről szólnak a sorok és a képek egy bulvárlap hangos oldalán. Persze az átlagolvasó boldogan csámcsog (hisz már egy évtizede erre neveli a sajtó), és azt hiszi, hogy a bulvárlap egyik élelmes újságírója "rátalált" a témára. Nem tudja, hogy mögötte kartelek, pénzek, szerződések fogaskerekei működnek, mint ahogy egy amerikanizált sajtóban illik. Csak nem írják alá, hogy „X” azaz PR., pontosabban, hogy megrendelt cikkecskékről van szó. Már odáig eljutottunk, hogy az egyik szerencsétlenül járt "sztárnak" (én csak így, idézőjelben tudom leírni) elzuhanásakor megsérült a töke, és később erről frivolizáltak a bulvárok, sőt pályázatot hirdettek, hogy ki hajlandó kipróbálni a sérült testrész működőképességét. Ki veszi komolyan ezek után a "sztárt"? Másik, egyébként alapjában tehetséges, de mai „sztárrá” vált, meglehetősen egyéni stílusú tévériporter leszbikus nőkkel kokettált a képernyőn, akikről másnap valódi leszbikus ítészek kiderítették, hogy nem is voltak leszbikusok. Hát itt tartunk! Visszatérve a szerencsétlen bérgyilkos álriportjára (nem először látnak ilyet az elkábított nézők), kiviláglik, hogy témahiányban szenvednek az újságírók, sok az újság, sok a rádió- és a tévéadó. A zsurnaliszták partikra járnak, ahol semmit sem tudnak meg, mert ott pletykáikénak, üzletelnek, illegnek az új divatban, és sejtelmesen mutogatják az új partnert, akivel "csízeznek" és rangjukhoz illően viselkednek, hogy mindenki őket nézze. Elmentem egy partira (ah!), és a bejáraton áthaladva valódi rózsaszirmok hullottak ősz fejemre (pihe-ruhás, bájos szépségkirálynő-jelölt lányok szórták a magasból). Röhögés fogott el, látva a viselkedés-kóddal ellátott résztvevőket és azt a sok buta "kitömött" szépséget- belőlük csak a szexuális kisugárzás hiányzott-... szóval az ilyen helyen nem lehet témát, gondolatokat összekaparni. Ha csak nincs jelen például egy bérgyilkos, aki névjegyét átnyújtva ajánlja szolgálatait. IMPRESSZUM jelentés: nyomás: csekkszámlaszám: Erdélyi István Folpress Nyomdaipari Kft. ÁÉB Rt. 10560000-74274101 Bródy Zoltán egyetemes talányok: felelős vezető: 01010107 főszerkesztő Grandpierre Attila Várlaki Imre ügyvezető igazgató terjeszti a Levél- és adódas: Hírlapüzletági Igazgatóság, Kovács Erzsébet Krausz Tivadar Kiadó: a Hírker Rt., a LAPKER Rt. olvasószerkesztő és korrektor tőlünk délre: Magyar a magyarért Alapítvány és az alternatív terjesztők Fehér Zoltán Rózsa-Flores Eduardo ISSN 0238 888 A vizuális tervezés főmunkatársak: kiadásért felel: Brády Zoltán gazdaság: Nádor István a kiadó és szerkesztőség e-mail Mándoki Andor Siposhegyi Péter címe: 1086 Budapest, Karácsony Sándor u. 24. Kapuszer@mail.datanet.hu biztonságpolitika: Magyar István könyvszerkesztő: Erki Edit internet http://w3.datanet.hu/~mkapu magyar múlt: Henkey Gyula kiadványmenedzser: Cserhalmi János tel: 30 30 710, 30 30 711 fax: 30 30 712