Kapu, 2001. október (14. évfolyam, 10. szám)

GONDOLKODÓ - Siposhegyi Péter: Hull a fertőzött levél, fújja fáradt őszi szél

gondolkodó SIPOSHEGYI PÉTER Hull a fertőzött levél, fújja fáradt őszi szél Egy nagyon jó hírrel kezdeném. Meg­jelent Csocsesz kazettája és CD-je. A Dáridó című popműsor alapsztárja vég­re hanghordozón is eljuttatta csodálatos muzsikáját hozzánk, a polgárokhoz. Ez egészen jó hír. Amíg van Csocseszünk, addig nincs nagy baj. Csak egy nap a vi­lág, csak egyetlenegy Csocs az életünk, ki tudja mi vár ránk, ki tudja, holnap mi­re ébredünk. Ő pedig elénekli nekünk, hogy kincses Kolozsváron. Ott, hol ma­gyar végre az egyetem. A békeharc időszerű kérdései Az Észak-Amerikai Egyesült Álla­mok nagy elnöke kitalálta azt, amit már gyerekkorunkban is ismertünk. A bé­keharcot. Ha valaki nem tudná, Ameri­ka a békéért harcol. Kiváló, hogy immá­ron valódi katonai eszközökkel. Élveze­tes program látni, hogy a színész, aki nyáron még a filmemben játszott, im­már szinkrontolmácsként dolgozik a Televízióban, s hatalmas infótömeg szakad nyakunkba nap, mint nap. Néz­zük csak, hol is tart a békeharc? Dablja elnök rendszerint mond vala­mi félelmetest. Már a megjelenése is. Szerencse, hogy éppen most ő az elnök, a Clintonnak ez nem menne ilyen jól. Clinton olyan volt, mint egy polgár. Mo­solygós, jópofa, néha ő szaxofonozott, néha rajta tették ugyanezt, időnként farmer, golfütő, láthatóan örült az élet­nek, mely élet mellesleg kormányzása alatt ugyancsak jobb lett odaát. Dubljn roppant katonás. Ahogy kilép a repülő­gépből, szinte reng alatta a föld. Bal, jobb, bal, jobb. Gyerekkoromban volt egy ismerősöm, aki tisztiiskolára ment, és amikor néha hazaengedték, felvo­nult az utcán. Úgy is becéztük, megjött a Zsobrák marsall. Nem tudom, mar­­sallom mekkora karriert vívott ki ma­gának Cinci bácsi és a többi nagy had­vezér alatt, de egy biztos, az amerikai elnök éppúgy lépked a nehéz Ház gye­pén, mint ő. Körülnéz, markánsolódik egy kicsit, majd nyilatkoztat valamit ki­felé. Ha hihetek a sajtónak, olyat is mondott a békeharc vezére, hogy aki nincs velük, az ellenük van, és annak nincs más útja, mint a pusztulás. Két eset van, mint minden rossz ak­tusban. Vagy a magát jobboldalinak képzelő lap hazugságot adott az elsők szájába, s akkor túllépett egy határon. Vagy tényleg mondott ilyet Dablja, a béke nagy védelmezője. Ha igen, ak­kor figyeljünk rá, eléggé félelmetes és kódolatlan az üzenet. Először is a proletárdiktatúra törté­netének felületes tanulmányozásakor már találkoztunk ezzel a kitétellel. Állí­tólag Rákosi mondta ezt, Kádár meg azt, hogy csak az van ellenünk, aki tényleg ellenünk van. A kettő között egy világ a különbség. Az egyik eset azt jelenti, hogy aki tesz valamit egy rend/szer/ ellen, azt a rend/szer/ meg­bünteti. A másik viszont arról szól, hogy nincs semleges magatartás, aki nem papíroz, az ellenség. Kicsiben volt szerencsénk látni ennek hatását a tár­sadalomra. Épp a minap fiamnak meg­mutattam a recski tábor helyén megépí­tett emlékhelyet. Aki nem várt velük, az ellenük volt, sőt. Aki velük volt, az is el­lenük volt. Az Arany leírta mondat vált igazzá: mindenki gyanús, aki él. Dablja főbékész kijelentése azt jelen­ti, hogy a világban illegitim lett a semle­gesség. Amerikával kell egyetérteni, és együtt haladni a békeharc útján. Azt hi­szem, ilyet még a békeharc megalapító­ja J. V. Dzsugasvili postafosztó papnö­vendék, minden idők és népek legna­gyobb hadvezére sem mondott. Neki aki semleges volt, az semleges volt. Nem emlékszem, hogy bármit tett vol­na Svájc, Svédország, vagy akár Spa­nyolország ellen a háború alatt. Persze a GPU nyilván tette a dolgát, de a szóf­ián nagyembert jobban érdekelte, mit tesz egykori szövetségese, az osztrák tájképfestő, Leonyid Iljics kitalálta a harmadik világot, mely sem ide, sem oda nem tartozott, bár nyilvánvalóan tartozott valahová. Dablju nem éri be ennyivel, ez a tiszta beszéd, aki nincs vele, az ellene van, s onnan csak a po­kol bugyra felé vezet út. Érdekel, milyen lehet az amerikai pokol. Bizonyára baromi jó nők van­nak benne, meg nagy meleg, s talán a Schwarzenegger őrzi a kapuját. Sem­legesség nincs, vagy ide, vagy oda. Márpedig semlegesség van. Van bi­zony. A világ zöme ugyanis csak azért érzi magát célpontnak, mert a CNN hírtelevízió ezt mondja neki, és amit a televízió mond, az úgy is van. Egy nagy magyar köztérfiú politikai karri­erje úgy kezdődött, hogy amikor bará­tait verték, ő is odament ordítozni, hogy kapjon egy pofont. Felfigyeltek rá, kapott egyet, innentől magasra szállt, egészen a legszentebb szféráig. Valahogy így vagyunk mi is. Nem va­gyunk célpont, de annyit mondjak, hogy célpont vagyunk, hogy szinte vá­gyunk rá. Ide is tessék, Laden bácsi kérem, mi is itt vagyunk. Drága Laden bácsi, csúnya gonosz Laden bácsi, mi itt magyarok vagyunk, szkíták, meg sumérek, az őshaza vala­merre arra van, amerre a magáé, de mi most nagyon szeretnénk az ellensége lenni, írjon fel minket is a listájára, eggyel több vagy kevesebb, magának már mindegy, tessék ide is küldeni va­lamit. Cigány trippper is jó lesz, csak afgán dobozban jöjjön, legyen már végre nekünk is rendes becsületes el­lenségképünk, mert különben megint kimaradunk minden jóból. Erre Laden bácsi elmond egy imát a barlangjában, és továbbra sem küld nekünk semmit. Valószínűleg nem érti, hogy ha mi nem vagyunk sem amerikaiak, sem iz­raeliek, akkor mit akarunk tőle, amit pedig megjelentetünk sajtóilag ennek ellenbizonyítására, hogy mi bizony jó amerikaiak és jó izraeliek vagyunk, azt ő nem tudja elolvasni. Kár. Volt Amerikában egy ember. Még mindig van, de akkor fiatal volt, és roppant népszerű. Ahogy újmagyarul mondják, sztár. Sztár volt, pedig egyetlen Híradóban sem olvasott híre­ket gépről, egyetlen szórakoztató mű­sorban sem mesélt viccet, amit még atyai barátaitól hallott a színházi klub­ban. Mégis sztár volt, pedig nem is volt fehér ember és baromi nagyképű volt, ennek ellenére. Ezt az embert behív­ták a rendkívül igazságos vietnami há­borúba. Az ember tudott olvasni, elol­vasta a behívóját, majd ígyen szólott: Nekem semmi bajom a vietnamiakkal­­ és nem ment. Ráadásul felvette a mo­hamedán vallást, és egy ezzel járó arab nevet. Elítélték, óvadék fejében ma­radt szabad, eltiltották a sportolástól, nyolc évbe telt, míg visszakapaszko­dott a csúcsra. A fekete békeharcos neve legenda, a mondat úgyszintén. Negyedszázaddal később ez az ember gyújtotta meg hazája olimpiáján a Ián-t

Next