Kapu, 2001. november-december (14. évfolyam, 11-12. szám)

IMPRESSZUM Brády Zoltán főszerkesztő Kovács Erzsébet olvasószerkesztő és korrektor Thieme Milán vizuális tervezés gazdaság: Mándoki Andor biztonságpolitika: Magyar István magyar múlt: Henkey Gyula egyetemes talányok: Grandpierre Attila adydas: Krausz Tivadar tőlünk délre: Rózsa-Flores Eduardo főmunkatársak: Nádor István Siposhegyi Péter Erdélyi István könyvszerkesztő: Erki Edit kiadványmenedzser: Cserhalmi János nyomás: Folp­ress Nyomdaipari Kft. felelős vezető: Várlaki Imre ügyvezető igazgató Kiadó: Magyar a magyarért Alapítvány kiadásért felel: Brády Zoltán a kiadó és szerkesztőség címe: 1086 Budapest, Karácsony Sándor u. 24. tel: 30 30 710, 30 30 711 fax: 30 30 712 csekkszámlaszám: ÁÉB Rt. 10560000-74274101- 01010107 előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Vevőszolgálat Budapest 1540, Zöldszám: 06 80 444 444 a Hírker Rt., a LAPKER Rt. és az alternatív terjesztők ISSN 0238 888x e-mail Kapuszer@mail.datanet.hu internet http://w3.datanet.hu/~mkapu belemart a tél a tájba. Vacogva hull a hó mindenütt. A tévéhíradóban lát­tam, hogy Csíkszereda is fehér volt, ahol katonai parádét tartottak, mert de­cember elseje Románia nemzeti ünnepe (mint nekünk március 15.) s ekkor emlékeznek a gyulafehérvári gyűlésre, ahol Erdély egyesült Romániával. Bi­zarr piszkálódás, hogy a nyolcvan százalékban magyarok lakta megyeszék­helyen a nemzetállamhatalom fitogtat, hogy a magyarkodó székelyek orrára koppintson. A hirtelen gondolkodású szenátor pedig visszavágott felhívásá­ban, hogy gyászszalagot viseljenek a magyarok és ne menjenek el a hivalko­dó ünnepségre. Az RMDSZ persze óvatosan kihátrált és elhatárolta magát e felhívástól,­­ (még jó, hogy nem ítélte el!) - s arra hivatkozott, hogy a romá­nok is tisztelik a nemzeti ünnepünket, így ért véget a nemzetérzelmű kakas­kodás. Bizonyára minden valamirevaló magyar ember elszomorkodik ezen a történeten, s külön szerencse talán, hogy az IRA, vagy a baszk ETA, vagy az albánok még elméletileg sem asszociálhatók a havasok magyarjaival. Min­denki azt gondol erről a mondatomról, amit akar. Végre az első olyan magyar kormány van hatalmon, mely vállalja az udva­rias, de kemény párbeszédet a státusztörvényt ellenző szomszédokkal. Persze itt a románokról és a szlovákokról van szó. E két államnál látható és érezhető a görcsös kisszerűség, ami egyelőre kizárja őket, hogy „felzárkózzanak" Euró­pába. Félnek az „elcsatolástól”, félnek a közöstől. Bár nehezen, de mi vissza­fogtuk megcsonkított nemzeti önérzetünket, s talán kevesen nem akarják az EU-hoz való csatlakozást. Ebben az is benne van, hogy félnek, hogy kültelki feldolgozóiparú gyarmat lesz Magyarországból. Van alapja ennek a félelem­nek, de a mérleg másik serpenyőjében nagyobb súly leledzik. Persze a magyar lehetőségek akkor válnak tökéletessé, és talán csak ez az egy járható út van, ha a szomszédok is a „közös Európa” tagjai lesznek, mert akkor már nem lesz jelentőségük az országhatároknak. De addig sok megpróbáltatás vár az elsza­kított részek magyarjaira. Íme Románia már reagált is a státusztörvényre, mert december elsejétől (a gyulafehérvári évforduló napjától) csak az a román állampolgár lépheti át a magyar határt, akinél legalább 63 ezer forintnyi kész­pénz van. Ez négy-öt hónapi átlagfizetés Romániában. Jó, hogy az EU is köte­lezte erre Romániát, de mégis a magyar rokonsági kapcsolatokat sújtja. A tri­anoni mű befejezése. Sajnos már vissza lehet tekinteni az elmúlt évre. Kétségtelen eredményünk, hogy rendben megjelent folyóiratunk. Két könyvet is kiadtunk, talán a harma­dik is kifut idén a nyomdából. Befejeztünk egy két, és egy háromrészes doku­mentumfilmet, s hozzáfogtunk egy újhoz. Ezekkel büszkélkedhetünk. A pereinkre nem vágunk fel. Az „olajoskönyvünk” miatt személyiséghez fű­ződő jogai miatt beperelt minket Pető Iván, az SZDSZ egyik vezéralakja. Ahogy ismerem magamat és a bíróságot, el fogjuk veszíteni a csendben zajló csörtét. Hárommillió forintot követel a személyiségén esett seb ápolására Pe­tő úr. Talán lehúzhatjuk a rolót, mert nekünk nem fizetik ki a büntetést, mint Pallag képviselő úrnak. Persze én is balga vagyok, mert miért nem a cserebo­garak fejlődéséről adok ki egy szolid könyvet!? Pert vesztettem Bába István szegedi sztárügyvéddel szemben is, mert sem a rendőrségnek, sem az ügyészségnek nem adtam ki a róla szóló cikkecske szerzőjének Halmos Antalnak a nevét. Az egymilliós kártérítést vonják 60 ezer forintos nyugdíjamból. Jól jön ez a szegedi sztárügyvédnek, aki többször nyilatkozta, hogy nála kétszázezer forint egy óra jogi tanácsadás. Ügyes. Hal­mos úr még ígéretet sem tett arra, hogy segít rajtunk, ha már eltitkoltam a ne­vét. Egyedül hagyott minket a bajunkban. Ezúton is gratulálok az internetes újság főnökének, hogy korrekt úriemberként viselkedett velünk szemben, de nem mellettünk. Azért még hiszek az emberekben. Van még egy fantasztikus perünk is! Polgár Gyula közírónak aposztrofálja magát. Hozott egy kis pénzt és kéziratot, mely a „Rendszerváltás jegyzőköny­vei" címet viselte. Megállapodtunk, hogy a KAPU-füzetek sorozatban kiadjuk. Tartalma és megfogalmazása miatt könyvlektorunk nem vállalta a mű gon­dozását, pedig még célprémiumot is felajánlottam. Magam is elolvastam az opusz és gyenge, de jó szándékú írásműnek találtam. Hadd legyen meg az öregúr első könyve! Egy ifjú titánnal nekiláttunk, s megszerkesztettük a „Rendszerváltás jegyzőkönyvei”-t. Pikáns zsidózások mellett antiszemita kité­telek is szerepeltek a műben, s ez utóbbiakat kihuzigáltam, enyhítettem, kö­rülfogalmaztam, mert mint kiadó nem értettem velük egyet. Meg a szerző vé­delmében is cselekedtem. Korrektúrára nem találtuk az írót, és én balga Folytatom a 109. oldalon

Next