Kapu, 2002. szeptember (15. évfolyam, 9. szám)
IMPRESSZUM Brády Zoltán főszerkesztő Kovács Erzsébet olvasószerkesztő és korrektor Fehér Zoltán vizuális tervezés gazdaság: Mándoki Andor biztonságpolitika: Magyar István magyar múlt: Henkey Gyula egyetemes talányok: Grandpierre Attila adydas: Krausz Tivadar áprilisi ifjak: Rózsa-Flores Eduardo főmunkatársak: Nádor István Siposhegyi Péter fotó: Ifj. Kricskovics Antal könyvszerkesztő: Erki Edit kiadványmenedzser: Cserhalmi János nyomás: Korrekt Nyomdaipari Kft. felelős vezető: Barkó Imre ügyvezető igazgató Kiadó: Magyar a magyarért Alapítvány kiadásért felel: Brády Zoltán a kiadó és szerkesztőség címe: 1086 Budapest, Karácsony Sándor u. 24. tel: 30 30 710, 30 30 711 fax: 30 30 712 csekkszámlaszám: ÁÉB Rt. 10560000-74274101- 01010107 előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Vevőszolgálat Budapest 1540, Zöldszám: 06 80 444 444 a Hírker Rt., a LAPKER Rt. és az alternatív terjesztők ISSN 0238 888 x FIGYELEM!! Megváltozott! e-mail: kapu@chello.hu internet: members.chello.hu/kapu már szeptember 8-án megbújt a fagy a csíki hegyekben. Sajnos sikerült rátalálnom, midőn arra koslattam a Kapufilm stábjával. Kézdivásárhelyre utaztunk forgatni, egy kilencvenéves székelyhez, akinek az élete a magyarság huszadik százada. Mindent átélt kalandosan, megtörhetetlenül, s erről beszélt kameránknak gesztikuláló, friss szellemi habitussal. E számunkban olvashatnak vele egy interjút, filmelőzetesként figyelmükbe ajánlom. Meghökkentő találkozásunk volt román rendőrökkel is. (Az iszonyatos határátkelésről nem írok.) Háromszék megyében most szedik a krumplit (pityókát), ki kézzel, ki géppel. A kora téltől hamvas völgyek tele emberekkel és tömött krumplis zsákokkal. Hemzseg a táj. Filmeztük a munkát, s megállt mellettünk egy rendőrautó. Tudnivaló, hogy a környék hiába színmagyar, a rendőrök mind románok. Kérdezték, hogy mit csinálunk, van-e engedélyünk stb., stb. Takarva román nyelvtudásomat (meg persze féltem is, főleg az emlékeim miatt), kérdeztem a fiatalabb román rendőrt, hogy tud-e franciául. Örömarccal válaszolt, hogy igen, és mi tagadás, jobban beszélte a gallok nyelvét, mint én. Elmondtam, hogy mit csinálunk, honnan vagyunk. A rendőrkocsiban ülő társai büszkén, derűs arccal figyelték franciául beszélő társukat, aki néha románra fordította párbeszédünket. Jóságos bólogatást láttam, sőt tanácsot adtak, hogy a szomszédos völgyben még több a krumpliszedő, talán látványosabb... A francia nyelv adta udvarias szófordulatokkal megköszöntem a szíves tájékoztatást, és nem bírtam megállni, hülye székely eszemmel, hogy oda ne piszkáljak, hogy bizony féltünk egy kicsit, mikor megálltak mellettünk. Gondoltuk, belénk kötnek. Elnevette magát egyenruhás beszélgetőpartnerem, és azt mondta, hogy ők európaiak, és nem a kolozsvári Funar rendőrei. Gázt adtak, és szirénázva elhúztak. Egy kicsit elmélkedtem, hogy mi a francnak kellett szirénázni a néptelen országúton, de aztán már csak a forgatással törődtem, s nyugodt, jó érzés fogott el, amit ritkán éreztem Romániában. Viszont rossz hírek fogadtak Budapesten. Levelet kaptam Feldmájer Sándortól, a Szerencsejáték Rt. szponzorációs igazgatójától, hogy a hárommilliós pályázatunkat elutasították. Nem kaptuk meg a szokásos pénzt. Eddig minden évben (még a Hornkormány idején is) kaptunk támogatást a Szerencsejáték Rt.-től, melynek egyik kialakult szokása, hogy támogatja a magyar kultúrát. E nagypénzű céget most az SZDSZ kaparintotta meg. Székely Gábor a nagyfőnök, ő is megígérte még augusztusban, hogy számíthatunk a szokásos pénzre. Ezért is döbbentem meg Feldmájer úr elutasító levelén. Miután már öreg vagyok, és sokfelé vannak ismerőseim (még olyanok is, akik jóakaróim), megsúgták, hogy Feldmájer úr milyen kommentárt fűzött lapunk jellegére. Persze közismert legendás munkabírása nem tette lehetővé, hogy értesüljön arról, hogy egyik kiadványunkat szeptemberben árulták a Zsidó Kulturális Könyvhéten (ők kérték), s az M1 televízió a mi kétrészes filmünkkel emlékezett főműsoridőben a holokausztra, s hogy Feldmájer úr idegrendszerét tovább piszkáljam, nem sok magyar újság van kiállítva az Izraeli Nemzeti Múzeumban. Ugyanis a jobboldali konzervatív KAPU néhány évvel ezelőtti hat száma ott található egy vitrinben, mert cikksorozatot közöltünk arról, hogy a zsidóság mit adott a magyar kultúrának és művészetnek. Bizony-bizony. Úgy érzem, Feldmájer úr rossz zsidó vallású magyar, jó lenne, ha otthonosabban gondolkozna. A Szerencsejáték Rt. nem hitbizomány, nem hitközség , hanem a magyar állam tulajdona. Ezért is kértem több jobboldali és konzervatív beállítottságú lap vezetőit, hogy árasszák el támogatást igénylő kérvényeikkel a Szerencsejáték Rt. vezetőit, hátha megesik a szívük a magyar múltat és kultúrát képviselő orgánumok szegénységén. Meg csaknem olyan butácskák, hogy egy meglévő (sajnos!) előítéletet erősítsenek a köztudatban! Vajon mikor jön el az az idő, hogy Feldmájer úr és hasonló előítéletű társai legalább olyan barátságosak és segítőkészek lesznek hozzám és hozzánk (akár magyar nyelven is), mint az a kézdivásárhelyi román rendőr? Szülottam volt. Pillanatnyi pénztelenségünk miatt sem tudunk eredményt hirdetni és nyerteseket jutalmazni a szeptember 11-i New York-i tragédia évfordulóján. Tavaly ilyenkor hirdettünk pályázatot általános iskolásoknak, hogy a New York-i terrortámadást rajzolják meg. A pályázatot nemzetközivé akartuk tenni, ezért is írtunk több lehetséges segítőnek és támogatónak. Nagyon vártuk az amerikai nagykövet asszony válaszlevelét, de le se szart minket, még kétsoros válaszra sem érdemesítette szerkesztőségünket. A rajzokat pedig küldték a kisiskolások. Ezekből közlünk most néhányat. Mi így emlékszünk a szeptember 11-i tragédiára. Milyen jó lenne, ha gyerekeinknek, unokáinknak nem adódna többé ilyen téma! ([2px]