Kapu, 2002. október (15. évfolyam, 10. szám)

IMPRESSZUM Brády Zoltán főszerkesztő Kovács Erzsébet olvasószerkesztő és korrektor Fehér Zoltán vizuális tervezés gazdaság: Mándoki Andor biztonságpolitika: Magyar István magyar múlt: Henkey Gyula egyetemes talányok: Grandpierre Attila adydas: Krausz Tivadar áprilisi ifjak: Rózsa-Flores Eduardo főmunkatársak: Nádor István Siposhegyi Péter fotó: Ifj. Kricskovics Antal könyvszerkesztő: Erki Edit kiadványmenedzser: Cserhalmi János nyomás: Korrekt Nyomdaipari Kft. felelős vezető: Barkó Imre ügyvezető igazgató Kiadó: Magyar a magyarért Alapítvány kiadásért felel: Brády Zoltán a kiadó és szerkesztőség címe: 1086 Budapest, Karácsony Sándor u. 24. tel: 30 30 710, 30 30 711 fax: 30 30 712 csekkszámlaszám: ÁÉB Rt. 10560000-74274101- 01010107 előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Vevőszolgálat Budapest 1540, Zöldszám: 06 80 444 444 a Hírker Rt., a LAPKER Rt. és az alternatív terjesztők ISSN 0238 888 x FIGYELEM!! Megváltozott! e-mail: kapu@chello.hu internet: members.chello.hu/kapu az október a halottaké. A dáliafejek a földre zuhantak. Október hatodika,­­ az aradi halottak. Lángolnak a krizantémok, huszonharmadika, a forradalom - ha­lottak. Letépdesték ruháikat a gyászoló fák. Aztán jő az újabb nap, a minden ha­lotté, a mindannyiunké, a Mindenszenteké. Virít a fehér dér. Október a halotta­ké. Kannás Alajos nemrég Amerikában elhunyt, méltatlanul elfelejtett magyar köl­tő verseivel emlékezünk a forradalom napjaira. Mellette néhány külföldi szerző emlékverseit is közöljük. Kannás Alajos, 56 után menekült új hazájába, és érez­hető szóképekkel örökítette meg ezeket a napokat. Talán mindenki egyformán magáénak érzi a verssorokat. Nem úgy, mint a mai élők: pártok, csoportok kü­­lön-külön szakítanak sokat a forradalom zászlajába (lásd a címlapot), saját ma­guknak és érdekeinek megfelelően kisajátítva azt. Milyen primitív emberi mohó­ság így megosztozni dicső múltunkon. Kétségtelen, hogy néhány MSZMP-s fur­csán festene együtt ünnepléskor a forradalmi hősök tövében. Mennyivel nagyob­­bakká válhatnának, ha bocsánatot kérnének vérengző múltjukért az áldozatoktól - mint ahogy ezt a világ sok helyén már mások többször megtették. Úgy is tudja mindenki, hogy hogy hívták az MSZP-t tizenöt évvel ezelőtt. Minden magyar tör­ténelemkönyvben olvasható, hogy mikor és hol alakult meg az MSZMP. A bocsá­natkérés után talán megbékélés következne. Melyik testvér nem bocsájt meg té­velygő öccsének vagy bátyjának? Akkor talán senkinek nem lenne indoka az együtt-emlékezést visszautasítani. Még szerencse, hogy mindenki forradalomnak nevezi 1956 októberének napjait. De sajnos azt is el tudom képzelni, hogy a bo­csánatkérés után is külön-külön maradnának és marakodnának a magyarok az emlékező ünneplés égisze alatt. A pártacsarkodás megszentségteleníti ünnepein­ket. Ezt egy demokráciában elfogadhatatlannak találom, ahol természetes a több­­pártúság és többelvűség. A választási eredmények kihirdetése után nyugodtnak látszik minden. Az ál­lampolgárnak tisztelnie kell a többség akaratát. Még ha rosszul esik is, mikor az eredmény­hirdetés láttán vörösült Magyarország térképe, mint a iskolai atlasza­inkban a szocializmus idején, mert az MSZP lett a nyertes. (Még a színükön sem változtattak!) A megosztott, kapálódzó jobboldal, megint valamit rosszul csinált. Az MSZP meg jól. Tudomásul kell vennünk. A szavazók döntenek, értékelik a pártok munkálkodását. Az EU csatlakozás ismét jó üzlet lesz a baloldalnak, és megkezdi átvedlését egy tisztes hangzású szociáldemokrata párttá. Tíz év múlva a kutya sem fog emlékezni az MSZP-re, és hát még az MSZMP-re! Ezt így kell csinálni kérem. Minden bűntudat nélkül. Nobel-díjat kapott egy Holokausztról szóló mű, amit egy magyar ember írt: Kertész Imre. Örülni kell a Nobel-díjnak még akkor is, ha Kertész Imre műveit Magyarországon kevésbé ismerik, mint Stockholmban. Nem az első ilyen ma­gyar történet. Sajnos sok hazai olvasónak keserű a szájíze tőle, hiszen e kitünte­tett művet nagyon sok nyelvre lefordítják, és a világ szemében szilárdulni fog bű­nös nép­ségünk fogalma. Sajnos minden nép történelmének megvannak a szé­gyenfoltjai, amelyeket igyekszik takargatni, elhallgatni. (Lásd az MSZP múltját!) Nem véletlen, hogy a tel-avivi nyilatkozatok magukénak is vindikálják a Nobel­­díjat. Kertész Imre Németországban él, de nálunk van bejelentve. Gonoszkodó nyugati cikkek szerint Németország bűntudatából él, és nagyon jól, mert Magya­rországon nem fogynak az ilyen tárgyú könyvei. Más nyugati nyilatkozataiból ki­derült az is, hogy nem szeret nálunk élni, és kész arra, hogy bárhol lakjon a vi­lágban. Világpolgár, EU-polgár. Azért Magyarország is megérdemelt volna egy két jó szót. Beszéltem német nyelvterületeken élő magyar barátainkkal, akik elmondták, hogy elképesztő sikere van arra felé Kertész Imre műveinek. Talán mi is tarthatnánk önvizsgálatot, hogy miért nem tetszettek nekünk az EU-polgár írásai. Örüljünk a Nobel-díjnak, és örüljenek Önök is! És főleg olvassák Kertész Imre könyveit! A bűntudatunkat meg tapossuk el magunkban, de már azért is, mert eleget sulykoltak belénk az elmúlt 57 év alatt. Ennyi még bűnhődésből is elég, több mint az életfogytiglan. De örüljünk a Nobel-díjnak azért is, mert egy nemzedéknyi idő után úgyis csak annyi marad meg az emberekben, hogy volt a magyaroknak egy irodalmi Nobel-díjasuk is. Még a Magyar Szociáldemokrata Párt is így fog emlékezni...

Next