Kapu, 2002. október (15. évfolyam, 10. szám)

GONDOLKODÓ - Siposhegyi Péter: Ahol nagyon kikaptunk, ott is nagy számban voltunk kevesen

gondolkodó SIPOSHEGYI PÉTER Ahol nagyon kikaptunk, ott is nagy számban voltunk kevesen Tavasszal, amikor kiderült, hogy a liberál­­bolsevisták elcsalták tőlünk azt, ami minket il­let, azt a címet írtam dolgozatom fölé: megin­­nemni győztünk. A helyzet azóta sokat változott. Most sem győztünk. Idáig rendben. Nem lehet mindig győzni, az csak a szovjet himnusz, ami­ben győzelemről győzelemre viszi a már nem is tudom micsodát a nem is tudom kicsoda. Nem lehet mindig győzni, időnként hagyni kell egy kis ajándékot másoknak is. Alamizsnát, lelki tá­maszt, gyertyát a politikai síron. De ez más. Itt nem győzni nem győztünk, de nagyon kikaptunk. Falusi futballnyelven, al­­csútiasan szólva ... (ez itt az ürülék nevének helye)-rá­vertek minket. Hogyan lehetett? Én megmondom. Még jobban csaltak! Borsod­­ivánkán, az italbolt előtt Kovács József munka­­nélküli alvájár egy kisfröccsöt fizetett Kovács kettő József munkanélküli alvájárnak. Az pe­dig világosan látható, hogy a nagy vörös fölény innen Borsodivánkáról indult világhódító útjá­ra. Ha Borsodivánkán hozzuk a helyet, akkor ez jel az országnak, polgár vigyázz, kész rajt! De nem. Mindig az az átkozott fröccs, abból is a kannás, mert ennél előkelőbb csalásra EZEK a ... (itt néhány jelző az én kedvenc publicis­támtól) nem képesek. Tehát csaltak. Éspedig este kilencig csaltak. Addig ugyanis a szá­momra meghatározó orákulum, Kövér László tette a célzásokat, aztán ezek elmaradtak. Tíz után már nem is történt semmi érdekes, vörö­södön a térkép, meg a fejünk. Van olyan az életben, hogy az embernek valami nem sikerül. Ha egyszer nem sikerül, egyből, az lehet vélet­len, ha kétszer - kettőből - ,akkor ugorjunk le egy pakk Viagráért, mert valami nem stimmel. Valami nem stimmel, de erről majd a vé­gén. Szimpatizánsnak nincs nagyszerűbb pillanat az okoskodáshoz, mint egy kiadós vereség. Ám most legyünk pontosak és szak­szerűek, viccelődni majd ott lesz nekünk a kormány, amelyről majd kiderül, hogy még­sem olyan fantasztikus, de az a jövő, mi meg egy darabka múlt vagyunk momentán. Nem hiszem, hogy akad bárki e népben, ki ne tudná, az MSZP az önkormányzati választá­sokat megnyerte. Mit megnyerte? Tarolt! Az önkormányzati neki való. Nem tudom, figyel­­ték-e a feliratokat a városházi folyosón. Min­denre az van írva, hogy osztály meg hivatal. Sehol egy Lelki Központ, Nemzetegyesítési tábla. A hivatal nekik kedves, a templom a mi­einknek, s nem csak azért, mert mindig akad egy-egy feslett erkölcsű egyházfi, aki megsze­gi a tilalmat egy új harangért. Ilyen az élek kedves testvérek! Elsőül tehát nem volt kedve­ző a közeg. Régen fordítva volt? Igen, akkor, amikor a FIDESZ még az ifjú szakértők pártja volt, nem lelkiségi mozgalom, élén egy zseni­ális elméjű ifjú fiskális állt, és nem Orbanathma, a Lélek, a nemzet lelke. Ez az ön­­kormányzati választás nekünk útban volt, nem is foglalkoztunk vele eleget. Nézzük meg az utcát. Tele volt kék plakáttal. Betartottuk - no de tartani könnyű, ez frigid asszonyok ősi bölcsessége. Több pénzt! Ez is egy választási szlogen, mégpedig a legárulko­dóbb fajtából. Mert ki az, aki nem több pénzt szeretne? Ki az az ember, közösség, város, me­gye és püspökség, amely nem több pénzt sze­retne? Mindenki több pénzt szeretne, leszámít­va tán e sorok íróját, hiszen az ember túl a töb­bedik ikszen, ne várjon olyasmire, ami nagyon nincs, érje be egy csipetnyi őszi napfénnyel, egy kicsinyke örömmel, ...de én rossz válasz­tó vagyok, a jó választóknak elég, ha több pénzt adnak az embereknek, és több pénzt ad­nak az önkormányzatoknak. Ismét elsírható, hogy ezt a pénzt mi, jó polgáriak kreáltuk meg, ez a pénz a miénk, de hát a pénz azé, akinél a széf kulcsa van, azt pedig átadták fájó szívvel a mieink. Az hiszem mellékesen, legfájóbb szívvel azt adták át, a hatalom, az lehet akár másé is, de a kulcsot, azt kínos volt odaadni. Részletesebben Ha valaki a térképre tekint, úgy nézünk ki, mint a Szovjetunió nevű anyaországuk, csak kisebb formátumban. Már csak Vas és Győr őrzi a hitet, Veszprém és Zala úgy, ahogy, az ország többi része elesett. Nagyot esett, való­színűleg csúszós volt az utca. Nincs mese, hadd ismételgessem az olvasó polgártársak­nak, el van ez esve rendesen, ennél nagyobb zakót csak az Óriás Shopban szabnak. Orszá­gosan csupán a fővárosban, a nagyvárosok­ban és a kisvárosokban sikerült kikapni, ezen kívül a megyei közgyűlésekben. Más válasz­tást nem tartottak, ha jól rémlik. Lehet, hogy mi állunk jól a Big Brotherben, mert megint kiesésre áll a Pongó MSZP-pofájú csinn­­bumm duma (ez egy polgári publicisztikai in­dulat, azért nincsenek benne mondatrészek). De hiába állunk jól a Big Brotherben, azért még kikaptunk másutt. Mire jók az önkormányzatok? Hála istennek, ha nem akarjuk, akkor semmire. Mi, mint tudjuk, tegeződünk, mert egy táborhoz és egy zászlóhoz tartozunk. A hideg önözést hagyjuk meg nekik, a lelket­leneknek a plázaembereknek, a gépágyúak­­nak. Mi tegeződünk. Szevasztok elvik, na jó így? Ennek megfelelően hozzuk létre a pár­huzamos önszerveződéseket, a tekormányza­­tokat. A tekormányzat tagjait és vezetőit de­mokratikusan választják ki telefonon a köz­pontból. Tekormányzat tagja lehet, aki leg­alább ötven röplapot kiragasztott, és kívülről tudja, mit írt a mi listánk Medgyessy Péter­ről, akit mindenki utál, csak közben a népsze­rűségi listák élén áll, valószínűleg azért, mert társasági közvetlenséggel, sámliról, és nem az égből mondja azt a különben nem sokat, amit tudni vél. Tekormányzat tagja lehet, aki két tanúval igazolni tudja, hogy legalább két barátnőjét magával vitte a Philip diszkók va­lamelyikére. Nem lehet tekormányzat tagja, akinek családjában MSZP szavazó akad, de olyan személy sem, aki tagadja a vezető is­tenfiúi voltát, így is leszünk rengetegen. Mert most is nagyon sokan voltunk. Ne feledjük, például Schmitt Pál mindentől független je­löltünkre a város egyharmada szavazott (er­ről még lesz szó­, és ahol nagyon kikaptunk, ott is nagy számban voltunk kevesen. A rőkormányzatok országos hálózatának üzemeltetésére spontán szerveződő országos központot hozhatnánk létre, melynek élére a szép és okos, kipróbált exminisztert, Balsai Ist­vánt kérhetnénk fel, hiszen hadd érezze az MDF, hogy legnagyobb történelmi személyisé­geit csak úgy elszipkázzuk tőlük. Maradjon ne­kik a Csapody Miklós, ja, de mégsem, nem kell, mert a végén még mond valamit. Ja, meg az a jóképű szőke, akit megdicsért a Kéri Lász­ló!

Next