Kapu, 2002. október (15. évfolyam, 10. szám)
GONDOLKODÓ - Siposhegyi Péter: Ahol nagyon kikaptunk, ott is nagy számban voltunk kevesen
gondolkodó SIPOSHEGYI PÉTER Ahol nagyon kikaptunk, ott is nagy számban voltunk kevesen Tavasszal, amikor kiderült, hogy a liberálbolsevisták elcsalták tőlünk azt, ami minket illet, azt a címet írtam dolgozatom fölé: meginnemni győztünk. A helyzet azóta sokat változott. Most sem győztünk. Idáig rendben. Nem lehet mindig győzni, az csak a szovjet himnusz, amiben győzelemről győzelemre viszi a már nem is tudom micsodát a nem is tudom kicsoda. Nem lehet mindig győzni, időnként hagyni kell egy kis ajándékot másoknak is. Alamizsnát, lelki támaszt, gyertyát a politikai síron. De ez más. Itt nem győzni nem győztünk, de nagyon kikaptunk. Falusi futballnyelven, alcsútiasan szólva ... (ez itt az ürülék nevének helye)-rávertek minket. Hogyan lehetett? Én megmondom. Még jobban csaltak! Borsodivánkán, az italbolt előtt Kovács József munkanélküli alvájár egy kisfröccsöt fizetett Kovács kettő József munkanélküli alvájárnak. Az pedig világosan látható, hogy a nagy vörös fölény innen Borsodivánkáról indult világhódító útjára. Ha Borsodivánkán hozzuk a helyet, akkor ez jel az országnak, polgár vigyázz, kész rajt! De nem. Mindig az az átkozott fröccs, abból is a kannás, mert ennél előkelőbb csalásra EZEK a ... (itt néhány jelző az én kedvenc publicistámtól) nem képesek. Tehát csaltak. Éspedig este kilencig csaltak. Addig ugyanis a számomra meghatározó orákulum, Kövér László tette a célzásokat, aztán ezek elmaradtak. Tíz után már nem is történt semmi érdekes, vörösödön a térkép, meg a fejünk. Van olyan az életben, hogy az embernek valami nem sikerül. Ha egyszer nem sikerül, egyből, az lehet véletlen, ha kétszer - kettőből - ,akkor ugorjunk le egy pakk Viagráért, mert valami nem stimmel. Valami nem stimmel, de erről majd a végén. Szimpatizánsnak nincs nagyszerűbb pillanat az okoskodáshoz, mint egy kiadós vereség. Ám most legyünk pontosak és szakszerűek, viccelődni majd ott lesz nekünk a kormány, amelyről majd kiderül, hogy mégsem olyan fantasztikus, de az a jövő, mi meg egy darabka múlt vagyunk momentán. Nem hiszem, hogy akad bárki e népben, ki ne tudná, az MSZP az önkormányzati választásokat megnyerte. Mit megnyerte? Tarolt! Az önkormányzati neki való. Nem tudom, figyelték-e a feliratokat a városházi folyosón. Mindenre az van írva, hogy osztály meg hivatal. Sehol egy Lelki Központ, Nemzetegyesítési tábla. A hivatal nekik kedves, a templom a mieinknek, s nem csak azért, mert mindig akad egy-egy feslett erkölcsű egyházfi, aki megszegi a tilalmat egy új harangért. Ilyen az élek kedves testvérek! Elsőül tehát nem volt kedvező a közeg. Régen fordítva volt? Igen, akkor, amikor a FIDESZ még az ifjú szakértők pártja volt, nem lelkiségi mozgalom, élén egy zseniális elméjű ifjú fiskális állt, és nem Orbanathma, a Lélek, a nemzet lelke. Ez az önkormányzati választás nekünk útban volt, nem is foglalkoztunk vele eleget. Nézzük meg az utcát. Tele volt kék plakáttal. Betartottuk - no de tartani könnyű, ez frigid asszonyok ősi bölcsessége. Több pénzt! Ez is egy választási szlogen, mégpedig a legárulkodóbb fajtából. Mert ki az, aki nem több pénzt szeretne? Ki az az ember, közösség, város, megye és püspökség, amely nem több pénzt szeretne? Mindenki több pénzt szeretne, leszámítva tán e sorok íróját, hiszen az ember túl a többedik ikszen, ne várjon olyasmire, ami nagyon nincs, érje be egy csipetnyi őszi napfénnyel, egy kicsinyke örömmel, ...de én rossz választó vagyok, a jó választóknak elég, ha több pénzt adnak az embereknek, és több pénzt adnak az önkormányzatoknak. Ismét elsírható, hogy ezt a pénzt mi, jó polgáriak kreáltuk meg, ez a pénz a miénk, de hát a pénz azé, akinél a széf kulcsa van, azt pedig átadták fájó szívvel a mieink. Az hiszem mellékesen, legfájóbb szívvel azt adták át, a hatalom, az lehet akár másé is, de a kulcsot, azt kínos volt odaadni. Részletesebben Ha valaki a térképre tekint, úgy nézünk ki, mint a Szovjetunió nevű anyaországuk, csak kisebb formátumban. Már csak Vas és Győr őrzi a hitet, Veszprém és Zala úgy, ahogy, az ország többi része elesett. Nagyot esett, valószínűleg csúszós volt az utca. Nincs mese, hadd ismételgessem az olvasó polgártársaknak, el van ez esve rendesen, ennél nagyobb zakót csak az Óriás Shopban szabnak. Országosan csupán a fővárosban, a nagyvárosokban és a kisvárosokban sikerült kikapni, ezen kívül a megyei közgyűlésekben. Más választást nem tartottak, ha jól rémlik. Lehet, hogy mi állunk jól a Big Brotherben, mert megint kiesésre áll a Pongó MSZP-pofájú csinnbumm duma (ez egy polgári publicisztikai indulat, azért nincsenek benne mondatrészek). De hiába állunk jól a Big Brotherben, azért még kikaptunk másutt. Mire jók az önkormányzatok? Hála istennek, ha nem akarjuk, akkor semmire. Mi, mint tudjuk, tegeződünk, mert egy táborhoz és egy zászlóhoz tartozunk. A hideg önözést hagyjuk meg nekik, a lelketleneknek a plázaembereknek, a gépágyúaknak. Mi tegeződünk. Szevasztok elvik, na jó így? Ennek megfelelően hozzuk létre a párhuzamos önszerveződéseket, a tekormányzatokat. A tekormányzat tagjait és vezetőit demokratikusan választják ki telefonon a központból. Tekormányzat tagja lehet, aki legalább ötven röplapot kiragasztott, és kívülről tudja, mit írt a mi listánk Medgyessy Péterről, akit mindenki utál, csak közben a népszerűségi listák élén áll, valószínűleg azért, mert társasági közvetlenséggel, sámliról, és nem az égből mondja azt a különben nem sokat, amit tudni vél. Tekormányzat tagja lehet, aki két tanúval igazolni tudja, hogy legalább két barátnőjét magával vitte a Philip diszkók valamelyikére. Nem lehet tekormányzat tagja, akinek családjában MSZP szavazó akad, de olyan személy sem, aki tagadja a vezető istenfiúi voltát, így is leszünk rengetegen. Mert most is nagyon sokan voltunk. Ne feledjük, például Schmitt Pál mindentől független jelöltünkre a város egyharmada szavazott (erről még lesz szó, és ahol nagyon kikaptunk, ott is nagy számban voltunk kevesen. A rőkormányzatok országos hálózatának üzemeltetésére spontán szerveződő országos központot hozhatnánk létre, melynek élére a szép és okos, kipróbált exminisztert, Balsai Istvánt kérhetnénk fel, hiszen hadd érezze az MDF, hogy legnagyobb történelmi személyiségeit csak úgy elszipkázzuk tőlük. Maradjon nekik a Csapody Miklós, ja, de mégsem, nem kell, mert a végén még mond valamit. Ja, meg az a jóképű szőke, akit megdicsért a Kéri László!