Kapu, 2004. január (17. évfolyam, 1. szám)

Brády Zoltán: Kedves Olvasó...

Brády Zoltán főszerkesztő Kovács Erzsébet olvasószerkesztő és korrektor­­i vizuális tervezés nyugati szemmel: Hollai Hehis Ottó gazdaság: Mándoki Andor biztonságpolitika: Magyar István magyar múlt: Henkey Gyula egyetemes talányok: Grandpierre Attila tudósítások a háttérből: Czike László adidas: Krausz Tivadar rejtvény: Zábó Gyula, Solt Dezső főmunkatársak: Borbély Zsolt Attila Rózsa-Flores Eduardo Siposhegyi Péter fotó: ifi- Kricskovics Antal könyvszerkesztő: Erki Edit kiadványmenedzser: Cserhalmi János nyomta: Korrekt Nyomdaipari Kft. felelős vezető: Barkó Imre ügyvezető igazgató kiadó: Magyar a Magyarért Alapítvány a kiadásért felel: Brády Zoltán szerkesztőségünk címe: 1086 Budapest, Karácsony Sándor u. 24. telefon: (+36-1) 3030710, 3030711 fax: (+36-1)3030712 csekkszámlaszám: ÁÉB Rt. 10560000-74274101-01010107 előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Vevőszolgálat 1540 Budapest zöldszám: 06 80 444444 a Hírker Rt., a LAPKER Rt. és az alternatív terjesztők ISSN 0238 888 X e-mail: kapu@chello.hu internet: www.kapu.ee KAPU ___KAPU___I 2004. január Kedves Olvasó... Ma hull a hó. Vajon milyen lehet a kertem? A télen is zöld pázsitomat jól betakarhatta az égi dunyha. Biztosan minden fehér, mint itt a kórteremben. Tegnap a jobb combom artériáján keresztül katéterrel feltolakodtak a szívem koszorúere­ibe, s ott kotortak, egyik érből átcsatangolt Major doktor a másikba, majd kínos szünet, s Kiss Robival (ki másfél évtizede szervfelügyelőm) tanakodtak, hogy mitévők legyenek. Az egyik ér elkezdte öregedő szűkülését, de még jó az áteresztőképessége... Szívrohamom el­sődleges oka tehát a stressz lehetett, közölték a Szabolcs utcában. Nem a szívrohamaim a lényegesek, hanem a kórelőzmény, az anamnézis. Az is sze­mélyes problémám, de az viszont már sajnos az olvasókra, előfizetőinkre is tartozik, hogy miért lett ily vékony, csonka lapszámunk, miközben máskor dölyfös vastagságban tesszük a KAPUt hatvan-hetvenezer olvasónk elé! Kétszázhúsz forintos áron. Dr. Grespik László lecsapott a pénzünkre. Utálom a magammal kapcsolatos személyeske­dést. Szégyenkezem, ha magunkról kell panaszkodni. Most más a helyzet. Igyekszem rövidre fogni mondókámat, amely a jobboldal szétzilálódásáról szól, s amelyet a mi esetünkkel tudok illusztrálni. Ezért alacsonyodom le saját problémá­ink szintjére. Úgy érzem, hogy történetünk olyan, mint a tankönyvekben látható állatorvo­si ló — minden nyavalya rajta van. Hogy a magyarok nem egyeznek egymással, azt a történelemkönyveinkből is tudhat­juk. Bármilyen rendszerben írták át. Ez a lényeg mindig benne marad. Ha megnézik a teg­napi újságot, benne találtatik, hogy Kovács László, jellegtelen külügyminiszterünk nem hívja meg a MÁÉRT-ülésre a Székely Nemzeti Tanácsot - biztosan azért, mert nem tart­ja magyarnak Tőkés Lászlót és elvbarátait. Persze az ember elgondolkozik azon, hogy miért nem marad egyben az RMDSZ? Talán azért, mert egyes embercsoportok érdekei nem érvényesültek? Akkor meg miért nem egyeztek meg, és kik azok? Talán azért, mert az RMDSZ síkokkal körülhatárolt látókörű, és vörös-vemhes bundában járkálnak képvi­selőik a javakkal édesgető bukaresti parlamentben? Nem tudom. Valami miatt nem egyeznek, mert magyarok. Hát nem szánalmas, hogy X magyar pártocska indult a szerbi­ai választásokon szétoszolva, és persze, hogy nem kerültek be a belgrádi parlamentbe. Mert magyarok. Széthúzok és beszarik vagyunk. Midőn egyszer Clevelandben részt vet­tem egy nagy magyar tanácskozáson, ahová a világ minden részéről érkeztek nemzettár­saink, a szünetekben és a beszélgetős partikon mindenféle magyarral beszélgettem. Egyszer csak félrehívott egy emigráns notabilitásunk, és alkalmi akcentusos magyar nyel­ven, felelősségre vonó hangnem felé araszolva kérdezte tőlem (ő fizette a szállodámat), miért beszéltél te ezzel meg azzal? Neveket mondott persze. Mondtam, hogy azért, mert magyarok. Nos, azóta nem voltam Clevelandben - mert nem térítik a költségeimet. Most akkor miért csodálkozunk Grespiken? Vigyáznom kell, hogy vele kapcsolatban mit írok. Elővettem az Akadémia által kiadott Magyar Értelmező Szótárt, nehogy túllépjem a je­lentés- és jelzőrendszereket. Nekem kezdetben szimpatikus volt Grespik úr. Különösen akkor, mikor akadályokat gördített az ingatlanvásárló külföldiek lábai elé. Legalább elo­dázta az időt. Kenyérrel dobálta a bulvárújságírókat. Jópofa. Jómagyar. Érdekelte műked­velői szinten a magyar őstörténet is. Ez is szimpatikus volt. De mások is így voltak vele - legalábbis a jobboldalon. Aztán mindenünnen kiszorult. Öntelt árnyak hullottak rá. Be­lebotlott saját eszmei köpenyébe. Most a politika és az önmaga által szétvert MVSZ-ve­­zetés tagja. Gyakorolja ügyvédi hivatását. Jómagyar! - mondaná az ember. Erre ő egy konzervatív jobboldali lap nyakára hág in­kasszóval, amely megbénította a KAPU szerkesztőségének életét. Ezért van ez a csonka szám. Ez esetben Rozgics Mária jeles jobboldali újságírót képviselte velünk szemben. Nem az volt, hogy "Brády úr, egyezzünk meg, ne szégyelljük egymást, ne marakodjunk, ide a zsozsót, és ne tudja meg senki, hogy mi, jobboldaliak nem tartunk össze". Biztosan megegyezünk, és nincs ez a csonka szám. A magyar sors egyik sajátos fintora, hogy a mi esetünkben egy platformról perelt a MIÉP és az SZDSZ. Rozgics Mária és Pető Iván. Mindketten pert nyertek ellenünk. Persze nem mindegy, hogy az ember kitől kap ki. Pe­tő Ivánnal szorgalmasan végigücsörögtük a mindkettőnk számára megalázó tárgyaláso­kat. Mi vesztettünk, aztán kiegyeztünk. Pető Iván és ügyvédje úriember volt. Évekkel ez­előtt megírtam, hogy politikai-ideológiai ellenfelünk úriember. Pető Iván lemondott anno az SZDSZ vezetéséről, mert akkoriban nem ment, vagy akkor sem ment a liberális párt­ !

Next