Kapu, 2004. október (17. évfolyam, 10. szám)

TÁRCA NÉLKÜL - Czike László: Orbán Viktor újjászületése

Czike László Orbán Viktor újjászületése (A Mária-napon Bécsben elmondott beszéd elemzése) „A kicsi, személyes csoda számomra, hogy ma itt állha­tok Önök előtt, az egykori diák, majd a törvényen kívüli antikommunista ellenzék egyik vezetője, később az első szabadon választott magyar parlament képviselője, majd pedig miniszterelnök é­s most, az európai keresztényde­mokrácia egyik képviselője, az Önök vendége lehetek. A nagy csoda valójában akkor, ott kezdődött, Lengyel­­országban, amikor az a fehér ruhás barátságos tekintetű ember 1979-ben Rómából hazament Lengyelországba, és azt mondta a fogadására összesereglett millióknak: 'Ne féljetek!' Ezzel megindult a változás, megkezdődött a kom­munizmus világméretű összeomlása, ami elhozta a magya­rok szabadságát, a magyar nemzet függetlenségét és végül Európa újraegyesítését. ” Orbán Viktor az első szakaszban „kis csodára” és „nagy csodára” emlékezik, ami szép, költői megfogalmazása, bemutatása annak, hogy a küldetésére kiválasztott ember személyes élete, sorsfordulói miként kapcsolódnak össze a történelem fősodrának meghatározottságával: hogyan válik a „kis csoda” a globális változások résztvevőjévé, majd a világméretű politikai korszakváltás egyik aktív, hazájában pedig az átalakulás mértékadó, vezető szemé­lyiségévé. A kommunizmus bukása nem hozta el a magyarok sza­badságát és „Európa újraegyesítését”. Az elszegényedő magyar nép ma sem szabad. A politikai rendszerváltás ára működőtőkénk szinte maradéktalan elveszítése volt. A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank pénzügyi szakértői 1989-ben 100-120 milliárd USD-ra becsülték a társadalmi tulajdont, aminek a 90 %-a 1990 és 1998 között multina­cionális kézbe került - míg a kampányszerű privatizáció bevétele mindössze csak 5,6 milliárd dollárt ért el (Drábik János adata). Ugyanakkor Magyarország államadóssága az elmúlt 15 év alatt az ötszörösére nőtt, ma már a külső és belső adósság mintegy 100 Mrd dollárra rúg. Nincste­len, vagyontalan ország - eltekintve most más, fontos fel­tételektől - hogyan lehetne „szabad”? Ami pedig Európát illeti? Valóban létrejött egy kvázi Európai Egyesült Államok-szerű gazdasági-politikai, egy­séges hatalmi konglomerátum, amely azonban nem Euró­pa „újraegyesítése” (restaurált Nyugat-Római Biroda­lom?), hanem virtuális ellenpont, konkurencia az Ameri­kai Egyesült Államokkal szemben - valójában a szervező­dő Világállam formálódó második nagy szelete... Hogy mindezen változásokat II János Pál pápa megvá­lasztása indukálta volna? Hogy mindezen változások egy Magasabb Hatalom „csodatételei” lennének? Hogy mindezekhez a változásokhoz asszisztált volna tárca nélkül mindmáig a hívő királyok, papok, tanárok, politikusok, az elit, és az édesanyák minden szolgálata? „Ilyen volt a keletnémetek 1953-as felkelése, a magyar 1956- os forradalom és szabadságharc, az 1968-as prágai tavasz, és ilyen volt az 1980-as években a lengyel Szolidaritás kiterjedt mozgalma. De idesorolom azt a vallási mozgalmat is, a Rózsafüzér-Kiengesztelő Zarándoklatot, amelynek ma a vendége lehetek, hiszen nem véletlenül kezdtek el Önök, az egész világon mára több mint 700 ezren, épp 1947-ben Bécsben imádkozni. ” (Orbán itt arra céloz, hogy a szovjet csapatok 1947-ben az oszt­rákok Rózsafüzér-imájának köszönhetően hagyták el Ausztriát, amit egy erről készült ima-szórólap is illusztrál.) A rendszerváltásról: „Másnap már megkezdődött, helyesebben folytatódott a min­dennapi küzdelem a hatalom ellenőrzéséért, a gyakorlati szabad­ságért. Levetettük hát az ünneplő ruhát és leültünk tárgyalni, szembe az asztalhoz, mi törvényen kívüli ellenzéki pártok képvi­selői, én is, a magam 26 évével, szembe az állampárt képviselői­vel, akikkel céljaink bizony eltértek egymástól. Céljaink ugyan el­tértek, de volt egy közös érdekünk: az, hogy ne omoljon vér, és ne törjön ki a forradalmi erőszak az országban. A tárgyalások célja nem egyezett, mert az egyik fél a pártállam lebontásában volt érdekelt, a másik a bontási anyag ügyes hasz­nosításában és eladásában. Az akkori ellenzék a körvonalazatlan jövőről gondolkodott, az állampárt pedig a nagyon is kézzelfog­ható és elvihető jelenről. Ezért van az, hogy ma a magyar milli­árdosok többsége a kommunista fészek­aljból került ki. Ennyit az akkori konkrét eseményekről. ” Elküldtem a meglátásaimat egyik levelező partneremnek, aki „nagyságrendekkel jámborabb keresztény” nálam, és akinek azt is köszönhettem, hogy Orbán Viktor bécsi beszédének szövege egyál­talán eljutott ehhez az újsághoz, amelybe most is írok, s hozzám, hogy olvashassam és elemezhessem. Ezt írtam neki: „Nem tudom, mit ért Orbán 'a bontási anyag hasznosítása' alatt, hiszen itt az or­szág lett eladva egy tál lencséért, annak is a háromnegyedét volt kommunisták falták fel. Lehet bármekkora csodáról beszélni, de nemzeti vagyon hiányában (márpedig ez tény) mind a 'szabadság' (ami meglehetősen 'relatív'), mind az ún. 'demokratikus intézmény­­rendszer' (ami nem működik) csak afféle 'nesze semmi, fogd meg jól!', látszat-csereérték, ami élvezhetetlen. (Nem szólva arról, hogy kinek és miért is tartoztunk mi a szabadságunkkal, hogy 'fizetnünk' kelljen érte?!) A valóságos csoda az, hogy egyáltalán még élünk, de ez is kezd illuzórikussá válni a Gyurcsányék tervezett közeljövőbe­li, legújabb megszorító intézkedéseinek tükrében... Az ünnepi pá­tosz mellett észre kellene venni, hogy távlatokban egyre jobban ha­sonlítunk tízmillió hajléktalan koldus országához: ülünk a puszta földön (lassan már az sem a miénk!), és makacsul kántáljuk a 'Jaj, de szabad is vagyok!' című népnemzeti önámító nótát, pedig ez csak az önfelszámolás szabadsága...” KAPU 2004. október

Next