Kapu, 2005. augusztus (18. évfolyam, 8. szám)

TÁRCA NÉLKÜL - Czike László: Orbán Viktor hitelrontásának mesterterve

TARUA NELKÜ­L M­aradjunk annyiban, hogy - noha rendkívül ellentmondá­sosnak látszó körülmények között, és igaz az is, hogy megint Amerikából, de - napvilágra került Orbán Viktor hitelrontásának mesteri terve. Mert egyáltalában nem osztom azok véleményét, akik ezt a helyettes államtitkári hivatalos papírra ráfény­képezett irományt igyekeznek elbaga­tellizálni, és ócska amatőr próbálko­zásnak állítják be. Persze ma még - az igazságot valószínűleg soha nem tud­juk meg! - az is kérdéses, hogy a hamisítványt fényképezték-e rá a he­lyettes államtitkári papírra, vagy egy valódi hivatalos irat mestertervét fény­képezték-e le. A jpg formátum így ön­magában nem ad választ semmire. Az viszont gyanús, hogy hol jelent meg. Angyaltűz és víruskartács A Braunt komolyan „a gyanúkam­pányba” keverő szöveg ugyanis - „így írja az újság” - ugyanazon az amerikai „Angelfire” tartalomszolgáltató portá­lon olvasható, ahol néhány hónappal ezelőtt az emlékezetes szakértő-90 echte baloldaliakat még mutatóba sem tartalmazó „ügynöklista” is leszerepelt. Cui prodest? Ez itt az igen súlyos kér­dés. Ama listának a közlése nyilván bal­oldali érdektől vezérelve történt, ennek az iratnak a megjelentetése meg éppen ellenkezőleg? Hihető ez? Egy amerikai kommunikációs website direkt arra szakosodik, hogy gyanús kiadványok szellőztetésével keverje-kavarja a ma­gyar politikai közélet fortyogó ganéját? Ha felmész az interneten a megadott címre, furcsa, érthetetlen dolgok tör­ténnek veled. Sehogy sem tudsz rá­menni a szövegre, amit el akarsz olvas­ni, az egész képernyő vadul villódzik, már a mikroprocesszor is az utolsókat rúgja, viszont egyfolytában csak ma­rasztalnak. Elkérik az összes személyi adatodat, a lakcímedtől a személyi szá­modon át, a TB-azonosítódtól az adó­számodig, ugyanis hízelegve közlik, hogy hurrá, nyertél egymillió dollárt, mert te vagy a negyvenezredik látogató, amiből persze egy büdös szó sem igaz, mert itt mindenki a negyvenezredik lá­togató, aki egyáltalán megpróbál­kozik... Aztán a végeredmény? Egyik látogatónak teljesül a vágya - belőle „olvasó” lesz -, viszont a másik sehogy sem boldogul: emlékként csakis az el­pazarolt internet-idő „marad”, meg a kismillió rettenetes internetes vírus, amit egy víruságyúból, sorozatvetőből lőnek minden másként gondolkodó számítógépére, aki kíváncsiskodni me­részel, eme nem reá tartozó súlyos po­litikai kérdésekben... Virtuális távvezérlés Vajon lehetséges lenne, hogy immár a tízmillió magyar virtuális távvezérlése is közvetlenül Amerikából, a Föld leg­szabadabb és legdemokratikusabb or­szágából történik; a magyar belpolitika két gigásza, az MSZP és a Fidesz az an­gyaltűzön keresztül vívja meg az inter­­nacionálé végső harcát, elektronikus csillagok háborúja formájában? Mind­két oldal „csatornát” bérelt volna - esetleg állampénzen - egymás lejáratá­sára, a tengerentúli szép új világban? Mindenesetre - noha a konfliktus a „túlérettség” jegyeit mutatja - még se­hol nem látszik az alagút vége... A gyanúkampány fröccsöntői Volt egyszer egy Braun Róbert, aki Medgyessy Péter miniszterelnök ta­nácsadója lett, holott minden korábbi politikai és egyéb aktivitása csak az SZDSZ-hez kötötte. Igaz, magáról, Medgyessy Péterről is elterjedt még mi­niszterelnökké avanzsálásakor - elég emlékeznünk a Csurka által közzétett „nem hivatalos” életrajzára­­, hogy va­lójában az SZDSZ gazdasági programját hajtja végre. De hát erre a teóriára ké­sőbb alaposan rácáfolt, hogy Medgyessyt nyilvánvalóan az SZDSZ buktatta meg. Az az SZDSZ, amely előbb új miniszterelnököt csinált, azu­tán nemrég „úgy tett”, mintha az új köztársasági elnök megválasztásában nem lett volna szintén oroszlánrésze. Szóval ez a Braun hamarosan igen magasra vitte - előbb Ron Werber munkáltatója lett, majd a két shakes­­peare-i sírásó, Rosner és Silberstein is a keze alá dolgozott. Együtt szőtték egy új stílusú kampányterv selyemszá­lait, mely majd arra irányult volna, hogy Orbán Viktor polgári mezei hadait épp szórványos előfordulási te­rületükön, az utcákon és a tereken verjék meg. Ám a történetnek hirtelen vége szakadt. Nemrégiben ez a Braun teret és kegyet is vesztett, mivel az SZDSZ kreálta új miniszterelnök, a Gyurcsány útilaput kötött a talpára, valami homályos álokokból, amelye­ket nyilván - tekintettel az újsütetű magyar áldemokrácia valódi korlá­taira - szintén sohasem fogunk meg­ismerni. Tény, és ezt a minap a csiga­tévéből, a felejthetetlen Havas Henrik által menedzselt Braun-interjúból tudhattuk meg - Braun Róbert most önkényesen politikai parkolópályára helyezte magát: átmenetileg nem ír és nem írat senkivel kampány-kommu­nikációsnak álcázott lélektani hadvi­selési tanulmányokat, mert legújabb üzleti ötletét, a palackozott fröccs gyártását és forgalmazását (eladását) valósítja meg. Ki érti ezt? Gyurcsány „elkergeti” az elődje SZDSZ-es kommunikátorát, miközben például kinevezi a kulturális örökség minisz­terének Bozóki Andrást, aki ereden­dően egész (nemcsak a politikai, de a politológusi szakmai) karrierjét épp­úgy az SZDSZ vezérelte Soros-ala­pítványnak köszönheti, mint Braun Róbert, sőt mint Orbán Viktor. (Két­ségtelen, hogy a két B-betűs fiatal­ember témaválasztása merőben eltér egymásétól. Míg Braun Amerikában is jól ismert holokauszt-kutató, addig Bozóki fő szakterülete az anarchiz­mus.) Persze, ahogy így elgondolko­dom, nagy esélye van annak, hogy amint kitelik az ideje, Gyurcsányt is az SZDSZ fogja - Isten adta, Isten elvette - eltávolítani, és akkor majd visszajö­het Braun, hogy egy palackból előva­rázsolt hosszú lépéssel ünnepelje az Európai Unió első ultraliberális (SZDSZ+Fidesz) nagykoalícióját, mert 2006-tól várhatóan ez követke­zik, Orbán helyett valaki mással... Braun korábbi inkarnációi Szóval, visszatérve Braun rejtélyes fel- és letűnéseire, most tehát a fröccs- CzikE László Orbán Viktor hitelrontásának mesterterve KAPU XVIII. ÉVFOLYAM

Next