Kapu, 2006. szeptember (19. évfolyam, 9. szám)
INTERJÚ-RIPORT-DOKUMENTUM - Gáspár Ferenc: Ezt a csatát elvesztettük
INTER.il) -RIPORT -DOKUMENTUM Ezt a csatát elvesztettük „Beszólt nekem a tét, mikor legutóbb magyarba építkeztünk, hogy geci román. Mikor harmadszor mondta, megragadtam a nyakát és a fülébe ordítottam, hogy ez nekem igen rosszul esik! Utána ő lett a legjobb haverom! Rögtön elszaladt sörért, és soha többet nem hagyta el csúnya szó a száját”, meséli széki ismerősöm. Én természetesen nem követhetem az ő példáját, pedig sokszor nekem is rosszulesnek a dolgok. Például a minap a Magyar Nemzet meg akart emlékezni a nándorfehérvári diadal ötszázötvenedik évfordulójára a július 22-i lapszámban. Ez a megemlékezés, mondjuk ki, sajnos nem sikerült. Nem sikerült, mert Szentesi Zöldi László Nándorfehérvár, 1456 című publicisztikájában számos valótlan állítást írt le, mint például azt, hogy a „diadal elsősorban Kapisztrán János és bátor kereszteseinek (sic!) érdeme” (az egyeztetéssel most ne foglalkozzunk, szegény szerzőt az ág is húzza!); meg hogy miután „Kapisztrán észrevette a lehetőséget... A többit elvégezték Hunyadi gyalogosai.” Aztán, a győzelmet követően „a török hatvanöt évig nem vezetett hadjáratot hazánk ellen.” Hogy „a nándorfehérvári győzelem kétségkívül az összefogás eredménye, hiszen a Magyar Királyság déli kapujánál németek, franciák, magyarok, délszlávok és mások vállvetve küzdöttek a török ellen.” Na, most ez eddig négy olyan állítás, ami nem igaz. De ettől még nem ragadtam volna számítógépet, hogyha nem látom meg ugyanerről a témáról Keresztes Lajos Színeváltozás című cikkét ugyanazon lapszám Magazin c. mellékletének 31. oldalán. Ennek szerzője rögtön az írása első mondatában azt állítja, hogy „Csak két csatában sikerült (...) a szultáni sereget legyőzni a XV. században.” Ez már gombócból is sok, gondoltam. És ezért adok én ki könyveket? Ezért bocsátom a kiváló hadtörténész, Marossy Endre általam kiadott művét ingyen a MN tisztelt szerzői számára, hogy aztán bele se pislantsanak? Ez nekem igen rosszul esik, szokta mondani hasonló esetekben széki barátom. Mert hogy 1440 nyarán Tallóci János várkapitány Nándorfehérváron szembeszállt II. Murád szultán hadával, azt Thuróczy János is megírta, mint ahogy azt is, hogy a várat a szultán nem tudta bevenni, pedig mindent megpróbált az alagútásástól a résnyitásig (a falon rést kell lövetni, hogy ott a katonák betörhessenek a várba) bezárólag, és az ostrom T. J. szerint két hónapig tartott. Szóval ez volt az a győzelem, amiről a cikk szerzője, Keresztes Lajos nem hallott, ő csupán az 1456. évi diadalt ismerte, meg amikor Timur Lenk megverte Bajazidot. Ezután az említett cikket nem volt kedvem tovább olvasni... Visszatérve az előző írásra, a diadal nem elsősorban Kapisztrán érdeme, hanem elsősorban Hunyadi Jánosé, aki sajkásaival tönkretette a dunai hajózárat, és nehézlovasságával (nem gyalogosok!) többször is megrendítő csapást mért a kontyosokra. Természetesen Kapisztránnak is vitathatatlan érdemei vannak, mint ahogy a cikkben meg sem említett várkapitánynak, Hunyadi sógorának, Szilágy Mihálynak. (Szilágyi szerb sajkásai a hajózár csata tetőpontján érkeztek meg, és döntötték el a harcot.) Az internacionalista összefogást (németek, franciák vállvetve) is vitatnám, nem igazán jöttek akkor a gallok meg a labancok sem, utoljára Nikápolynál képviseltették magukat sokan. Legtöbben a délvidékről érkeztek, fürkósbottal, parittyával, s bár sokuknak kardja, íja, puskája is volt, ám harci tapasztalattal nemigen rendelkeztek. Ellenben II. Mehmed seregében akadtak német, bosnyák, sőt magyar ágyúsok is, délszlávok mindkét hadban voltak, azonban mindez semmit sem jelent, lényegében mégiscsak törökök és magyarok vívtak itt egymással. Ja igen, hogy a török havonöt évig... Tiszelt szerző itt ugyebár nem törökre, hanem szultánra gondol. Ugyanis a szultán, konkrétan Nagy Szulejmán valóban csupán 65 év múlva vezetett nagy sereget Magyarország ellen. De addig azért akadt itt néhány „kisebb csetepaté”, mint például mikor Kinizsi járta a győzelmi táncot Kenyérmezőn a három kontyossal, Sz. Zöldi Lászlónak azzal a feltételes mondatával, „hogy szívesen elmondanánk Kapisztránnak és Hunyadinak, hogy korunkban már nem szokás karddal szétloccsantani a másképp gondolkodó fejét” kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg nem feltételesen, hogy nem azért aprították az oszmánt, mert másképp gondolkodott, hanem mert megtámadta Magyarországot. Szerintem Hunyadiékat teljesen hidegen hagyta ez a másképp gondolkodás, ami tisztelt szerző oldalát furdalja. Feltételesen viszont szívesen beíratnám őt egy kis történelmi továbbképzésre Marossy tanár úrhoz. Hogy ne essen már olyan rosszul nekem ez a sok marhaság! Üdvözlettel: Gáspár Ferenc Hajdú Tamás TISZTELET A NAGYMESTERNEK, MACUO BASÓHOZ zöldellő réten, bólogató virágban, új élet nyílik. hamvas őszibarack, tested rég várt ajándék, megérett gyümölcs, mire várok még? gyökerem rég porlik már, az út nyitva áll. fényképek, emlék, visszahúzó, régen volt, még ott én vagyok. földön térdelek, belülről mardos a félsz, kiszáradt könnyek, maradnék talán gyávaságom rabjaként elhantolt tetem. 2006. 08.