Kapu, 2007. augusztus (20. évfolyam, 8. szám)
AZ ÉRTELMISÉG MAGYAR FOLYÓIRATA KAPUI XX. ÉVFOLYAM 2007. 08. Brády Zoltán FŐSZERKESZTŐ Gángoly Attila OLVASÓSZERKESZTŐ ÉS KORREKTOR Oláh Gábor TÖRDELŐ ÉS KÉZIRAT-ELŐKÉSZÍTŐ CÍMLAP: Mediagraphics NYUGATI SZEMMEL: Hollai Hehs Ottó BIZTONSÁGPOLITIKA: Magyar István MAGYAR MÚLT: Bakay Kornél GAZDASÁG: Mándoki Andor EGYETEMES TALÁNYOK: Grandpierre Attila ADYDAS: Krausz Tivadar 1956 KOSZORÚS: Tóbiás Áron REJTVÉNY: Zábó Gyula Sakk: Solt Dezső FŐMUNKATÁRSAK: Aniszi Kálmán Borbély Zsolt Attila Czike László Henkey Gyula Nádor István Siposhegyi Péter KÖNYVSZERKESZTŐ: Aniszi Kálmán KIADVÁNYMENEDZSER: Cserhalmi János NYOMTA: Korrekt Nyomdaipari Kft. FELELŐS VEZETŐ: Barkó Imre ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ KIADÓ: MAGYAR A MAGYARÉRT ALAPÍTVÁNY A KIADÁSÉRT FELEL: Brády Zoltán SZERKESZTŐSÉGÜNK CÍME: 1086 Budapest, Karácsony Sándor u. 24. Telefon: (+36-1) 3030710, 3030711 Fax: (+36-1) 3030712 CSEKKSZÁMLASZÁM: 141004406672224901000001 Volksbank IBAN: HU12141004406672224901000001 Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága: 1089 Orczy tér 1. Előfizethető valamennyi postán, kézbesítőknél, faxon: 303-3440 További információ: 0680-444444 Kereskedelmi forgalomba hozzák a Hírker Rt., a SAPKER Rt. és az alternatív terjesztők ISSN 0238 888 X e-mail: kapu@chello.hu internet: www.kapu.ee KEDVES OLVASDj ma reggel az ég a földet érte, mikor kiléptem a kertembe. Az eső drapériája alatt duruzsolt a föld, s mohón kortyolta az égi nedűt. Egyébként a szürke párás, nyúlós idő a szomorúságot táplálta bennem, már csak azért is, mert 93 éves anyám kórházban szenved. Főleg a magyar egészségügy anomáliái miatt. Soha nem írtam hozzátartozóimról, mert nem tartoznak az olvasóra. Ami most történt családommal, az már közügy. Anyám a balesetéig önálló életvitellel ellátta magát, bár melléfogadtam „felügyelőként” az egyik szomszédasszonyt, mert anyám az apámmal együtt épített házában szeretett élni, pedig önálló lakásban lakhatott volna nálam... Gyomlált, kapált, befőzött, sütött, csirkét-tyúkot nevelt. Én meg minden látogatásom után cipeltem Pestre a földi jókat, amire ma azt mondják, hogy kivételek. Öt hete elesett, és eltört a combcsontja, így ismerkedtünk meg a kórházreformmal. Szerencsétlen anyám talán felületesen ügyelte az átszervezésről szóló híreket, s talán ezért is oktondi módon szombat éjjel törte el a lábát, mikor csak ügyeleti rendszer működik Miskolcon. Ha infarktust kapott volna, Debrecenbe szállítják. Sérült anyámat a mentők a Diósgyőri Kórházba vitték, ami arról is nevezetes, hogy egy lábműtétnél a jó állapotban levő végtagot operálták meg. Vasárnap reggel közölték, hogy csak hétfőn műtik a szilánkos törést, mert ügyelet után nem foghat kezébe szikét a traumatológus sebész. A törvényhozókat nem izgatta, hogy végzetes lehet a sérült ilyetén való várakoztatása. Szégyen ide-oda, pesti orvos barátaim pressziójára előkerítettek egy sebészt, aki megműtötte. A kórház persze szörnyen néz ki, de ennek leírásával nem is untatom önöket. Nyolc magatehetetlen beteg egy szobában. Kevesebb lett az ápolónő, így sok fekvőt kell felügyeljen egy-egy nővér. Kikapcsolták a hívócsengőt, hogy a mozgásképtelen betegek ne zavarják csipri-csupri ügyeikkel az ápolószemélyzetet. Elfelejtették az ágyrácsot feltenni, és a műtét utáni kábult állapotban lévő anyám leesett a magas ágyról. A csengő kikapcsolva, ápolónő sehol. A mozgásképtelen szobatársak elkezdtek kórusban sikoltozni, míg húsz perc múlva előkerült egy nővér. Még egyszer meg kellett műteni anyámat. Anyám lelkiismeretes, jóságos háziorvosa, Sárika minden nap meglátogatja, s miután 15 éve kezel, ő állította be gyógyszerelését... de nem fogadták el a tanácsát. Tüdőgyulladás, felfekvés. Anyám gondozónője naponta háromszor megy be, hogy ellássa, etesse, kenegesse anyámat, akit az izgatott a legjobban, hogy elmarad a befőzés, nincs süteményem, nem tudok hozni száraz gyúrttésztát. Orvos professzor haverom ijesztgetésképp „véresszájú főszerkesztőként” festett le, de ez sem izgatta a személyzetet... pedig adtuk, adtuk a pénzt. Szégyenemben lesütöttem a szememet. Biztattam anyám (minden második nap odautazom, hogy küzdjön, küzdjön. Vérében a küzdelem. Erdélyben, midőn hároméves nővérem rejtélyes halált halt (románok mérgezték meg?), semmi vizsgálat, csak fenyegetések - s szüleimmel egy éjjel átjöttünk a határon Magyarországra. Házat, földet mindent otthagytak. Munkásszüleim azért csak felépítettek egy családi házat, s engem egyetemre küldtek... evégett ragaszkodott apám halála után is a házhoz. Egy munkáscsalád életművéhez. Aztán még egy tüdőgyulladást kapott, s ezért átvittük egy másik kórházba, ahol valamivel jobb közállapotok vannak. Infúziók tartják életben. Katéter, pelenka. Külföldről hozatom a drága kenőcsöket, hogy csillapítsák a felfekvés sebeinek fájdalmát, ám Babika így is naponta kétszer megy be, etetni próbálja... az ápolók kedvesek, de nem érnek rá. A háziorvos asszony kétnaponta jár be, meg a szomszédok is, és én is hetente kétszer-háromszor odautazom. Infúziók tartják életben, de tegnap elmagyarázta, hogyan kell télire eltenni a lecsót. Aztán Miskolcon még egy frissen műtött beteg esett le az ágyról, ámde meg is halt a szerencsétlen férfi. Azt mondta a kormány, hogy a reform következtében megszűnik a hálapénz. Öt hete kórháziaké az anyám, és túlléptem a négyszázezer forintot, amit elnyelt a mai magyar egészségügy. Anyám intett a szemével, hogy hajoljak közel hozzá. A csövek közt odadugtam a fejem, és azt súgta: „Igyekszem minél hamarabb meghalni, hogy ne kerüljek sok pénzedbe, fiam.” Pedig ötven éven át dolgozott a kohászati művekben, fizetve a társadalombiztosítást. Hatvannégyezer forint a nyugdíja. Mások hogy bírják? Az egyik asszisztens megsúgta: „Ha nem tetszene főszerkesztő lenni, és nem lennének befolyásos orvos barátai, a mamája már rég meghalt volna.” A makacs, székely élni akaró anyám másodszor is legyőzte a tüdőgyulladást. Nem tudom, mi vár rám, mert a nyomdába adás után ismét Miskolcra utazom. A kórházak ápolási szellemének reformja után kellett volna beindítani az egészségügy átszervezését... most olvasom, harmincezerrel több infarktus történt az átalakítás következtében. Valakik meg akarnak ölni minket. Volt egy álmom. Gyurcsány fehér lovon vágtatott a kiürített nagykörúton, és hajánál fogva az aszfalton húzta maga után Horváth Ágnes egészségügyi miniszterünket, aki kétségbeesetten sikoltozott, hogy ő nem akar Haynau, a magyarok hóhérja lenni. Hülye álom, az biztos - s mit kezdenek vele az álomfejtők? Versek: Balogh József, Holbay László, Kormányos Gábor, Viczián Sándor, Zas Lóránt Tyirr