Kapu, 2009. november-december (22. évfolyam, 11-12. szám)
IKAPUS Brády Zoltán főszerkesztő Gángoly Attila olvasószerkesztő és nyelvi lektor May Gábor művészeti vezető gazdaság: Mándoki Andor biztonságpolitika: Magyar István nyugati szemmel: Hollai Hehs Ottó magyar múlt: Bakay Kornél egyetemes talányok: Grandpierre Attila sakkrejtvény: Solt Dezső, Zábó Gyula főmunkatársak: Borbély Zsolt Attila, Furkó Zoltán, Henkey Gyula, Nádor István, Siposhegyi Péter], Tóbiás Áron könyvszerkesztő: Aniszi Kálmán kiadványmenedzser: Gáspár Dániel nyomás: Profilmax Nyomda Kft. 7400 Kaposvár, Jutai út 37. felelős vezető: Nagy László ügyvezető kiadó: Magyar a magyarért Alapítvány kiadásért felel: Brády Zoltán A kiadó és szerkesztőség címe: 1084 Budapest VIII. kerület, Víg u. 18. (bejárat a Bérkocsis utca felől) tel: 303 0710 fax: 303 0711 Bankszámlaszámunk: 14100440-66722249-01000001 Volksbank Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Központi Hírlap Iroda, Budapest 1932 Előfizetési szándékát a hirlapelofizetes@posta.hu címen jelezheti. Zöldszám: 06 80 444 444 a Hírker Rt., a LAPKER Rt. és az alternatív terjesztők issn 0238 888x ______e-mail: kapu@upcmail.hu______ csurgó fekete leplet öltött a kertem. Az elmúlás bakacsinja borult rá. Meghalt Siposhegyi Péter eddigi örökös vezércikkírónk, aki ifjúkorában tanítványom volt, majd barátom és szerzőm lett. Épphogy elmúlt 50 éves, és nincs többé. Mit is írhatok az elmúlt közös 30 évről? Regényt? Színdarabot? Stílszerűen vezércikket? Siposhegyi akkor sincsen többé. Fiaiban ott laknak a rá emlékeztető vonásai, de ő nincs többé. Ösztövér, magas, csontos fiú volt, és 19 éves, mikor megjelent félig legális irodalmi műhelyünkben, amit a Vasas Ifjúsági Házban „vezettem”. Lányok, fiúk olvasták, bírálták egymás írásait, rejtett irányításommal tanulták a pluralizmust, egymás véleményének megbecsülését, a másik gondolatainak tiszteletét. Minden hétfőn este a Vasasban. Siposhegyi a Balaton mellől minden hétfőn megérkezett, másnap visszautazott Fonyódra, és készült alkotói életére. Ez így ment 10-15 éven át, aztán lett a KAPU irodalmi műhelyünk terített asztala. Ennyi idő alatt legalább 500-an fordultak meg műhelyünkben, volt, aki rendszeresen, és volt, aki ritkábban. Páran meghaltak (kábítószer, alkohol, kilátástalanság), páran disszidáltak, jó páran befutottak; főmunkatársak, dramaturgok, filmrendezők, főszerkesztők lettek... s jó páran a sajtó közmunkásaivá váltak, és ábrándoznak a sajtószabadságról, amit ifjúkorukban ígértem nekik... hogy majd egyszer... most van az „egyszer”. Siposhegyi tehetsége vakítóan világított. Rajkról szóló drámáját két estünkön olvasta fel. „Vidd színházakhoz” - javasoltam. Vitte. Házalt. Komoly szakembereknek tetszett, és tárgyalni kezdtek vele. Komolyan vették, de féltek a rendszertől, éveken át hitegették és semmi se lett belőle. Aztán végre bemutatták a Semmi ágán című színdarabját a József Attila Színházban. Kovács Titusz volt a főszereplő (vajon mi lett vele?). Fájó tenyérrel hagytuk el a színházat, és boldogan merültünk el több kocsmában. Aztán próbálkozások, próbálkozások. Aztán sok külföldi és vidéki bemutató. Pestre nem engedték többé. Mikor Ploestibe (Románia) utaztunk, a rendszerváltásról szóló darabja premierjére elkísértem. Egy magyar anyanyelvű székely rendező, román színészekkel, románul rendezte románoknak. A több százezres város közönsége állva vastapsolt. Romániában jók a színházak. De Pestre darabja nem jöhetett. Kisinyov, Szabadka, Kassa, Kaposvár - de Pestre soha! Hát persze, hisz drámái Esterházy Jánosról, Trianonról, a rendszerváltásról szóltak, s ezek nem kellettek liberális fővárosunknak. „Nem kellek!” Legyintett. Rózsa-Flores Eduardo is legyintett: „Nem kellek!” Mind a ketten az idén haltak halált. Vén fejjel vigasztaltam őket, hogy én sem kellek, meg mások sem kellenek a KAPU környékéről, mert mi mások vagyunk, mint mások. Ez egy ilyen ország, de nekünk meg kell maradnunk. Siposhegyi a nyáron már nagybeteg volt. Tolókocsiban, mankóval... csontsoványan. Meglátogattam három napig a Balatonon, hogy főzzek neki, mert szerette ifjúkorában a kajáimat. Elégedetten falt, és hányt. De jó volt. Utolsó vezércikkeit magnóra diktálva küldte. Nyomdakészen. Egy szócserét sem kellett csinálni. Utolsó írásában már halála párállott. Minden nap beszéltünk telefonon. Volt, hogy kétszer is egy nap. Utálnak minket, nem kellünk. Hát nem. Ez volt a téma. Utolsó beszélgetésünk reggel történt. Mintha jobban érezné magát. Hátha a karácsonyi számba már meg tudja írni a vezércikket. Biztattam, hogy akkor főzök neki egy jó káposztás tésztát. Beszélgetésünk után megebédelt, és délutáni álmából nem ébredt föl. Hamvait szétszórták a Balaton vizébe. Ehhez is a vízi rendőrség engedélye kellett... A borítón és a belső hátlapon látható festmény Galambos Tamás munkája. E lapszámunk költői: György Horváth László, Holbay László (Érsekújvár), Juhos-Kiss János, Kormányos Gábor, Rozsnyai László, Sárándi József a'8U- 1A KAPU XXII. ÉVFOLYAM