Kapu, 2010. november-december (23. évfolyam, 11-12. szám)
NYUGATI SZEMMEL - Hollai Hehs Ottó: Végre valaki kimondta
Hollai Hehs Ottó (Németország] Végre valaki kimondta Az Isten teremtményei közül csak nekünk, embereknek adatott a szó, a beszéd lehetősége. Fantasztikus lehetőséget kaptunk, és olyan hatalmat, melynek birtokában a teremtés koronái lehettünk, s uralmunkat kiterjesztettük bolygónkra. A szavak erejével elképesztő dolgok születtek, és ma is, a szupermodern XXI. században, a pénz hatalma mellett, a közvélemény befolyásolása és bizonyos irányba terelése „beszédek” hatása alatt történik. Sok tapasztalatunk van a kimondott szó erejéről, a téma szinte kimeríthetetlen, nap mint nap látjuk, mi minden történhet egy-két kijelentés eredményeképpen. A múltkoriban egy kormánypárti politikus megjegyezte, hogy gazdaságunk helyzete sokkal roszszabb, mint hittük, nos, a devizapiac azonnal reagált, s a forint órák alatt vesztett értékéből. A dolog talán félreértésen alapult, és jelentéktelen, de igaz. Az is megtörtént már, hogy az al-Kaida bejelentette: a közeljövőben több helyen is merényletre készülnek, erre a nyugati országok biztonsági intézkedései megduplázódtak. Végül nem történt semmi. A „jámbor” esetek mellett sajnos sokkal szomorúbb és nagy tragédiákkal befejeződő történeteket is ismerünk. A náci szónokok 1933 után évekig szuggerálták beszédeikben a német népet, és sokakkal elhitették, hogy a zsidók paraziták, el kell pusztítani őket. Az eredményt ismerjük. A kommunista szónokok hét évtizeden keresztül mosták az agyakat, a materialista gondolkodásmód, a „párt” vezető szerepének fontossága, az osztályharc jelentősége mélyen beitatódott sok millió ember lelkébe, szellemébe. Történelmünk bizonyítja, hogy a szó erejével nemcsak az egyén hangulatát, teljes lelkivilágát és cselekvőképességét tudjuk befolyásolni, de tömegeket tudunk megmozdítani, manipulálni és akaratunknak alárendelni. A politika tudománya a szónoklatokat általában két nagy csoportra osztja: vannak hihető és nem hihető beszédek, kijelentések. Ez utóbbit nevezték el „populizmusnak”! Hogy mit tarthatunk hihetőnek, hitelesnek, azt nehéz megfogalmazni, a populizmust viszont mindenki magyarázza, de végeredményben nem más, mint egy olyan „szóbeszéd”, ami a pillanatnyi vezetőrétegnek nem tetszik. Ha valaki olyat mond, ami a nagy tömegeknek tetszik, de nem a tömegek feletti elitnek, az általában populista. Ezért nevezik sokan a populizmust az elitizmus ellentétének. Persze, ez sem olyan egyszerű, hiszen Hitler a „legmagasabb elit” képviselője volt, mégis őt tartják a múlt század legnagyobb populistájának. A francia De Gaulle és az amerikai Obama elnök is hatalma csúcspontján lett „populista”. De nézzük, hova is akartam kilyukadni a fenti elmélkedés kapcsán. Ez év október 16-án a német kancellár, Angela Merkel egy Postdamban tartott beszédében többek között kijelentette: „Az igyekezet, hogy egy multikulturális társadalomban a különböző kultúrák harmonikusan egymás mellett éljenek, megbukott.” A kijelentés forradalmi egy olyan országban, ahol a társadalom már hosszú évtizedek óta igyekszik a bevándorlók millióit a lehetőségekhez képest „integrálni”. Mennyiben „populista” Merkel asszony kijelentése? A globalista elitnek biztos, hogy nem tetszik, a német népnek igen, tehát populista. (De azért lehet hihető, igaz.) A bevándorlási politika körüli viták mind élesebbek, a vélemények különböznek, nem lehet tudni, melyik elképzelés érvényesül. Az tény, hogy a beözönlő idegeneket nem minden német nézi jó szemmel, és az ún. integrációs elképzelések nem egyöntetűek. Már maga a kifejezés is sok németet „irritál”, bosszant, mert a valóság azt mutatja, hogy egy muzulmán nőt, aki kendővel a fején, esetleg arcát is eltakarva „boldogan” él családjával Berlin közepén, nem lehet egy olyan „modern” társadalomba beilleszteni, ahol a melegek meztelenül az utcára mennek, és jogaikat követelik. Az integráció fogalmát, ahogyan azt mostanában értelmezik, maguk a törökök is bírálják, éppen a török közösség vezetője, aki az integráció kifejezést visszautasította, mondván: „Az integráció általában a társadalom többségéhez való alkalmazkodást, részben pedig asszimilációt jelent.” Ugyanez a vezető javasolta, hogy „valamelyik muszlim vallási ünnep legyen hivatalos iskolai szabadnap”. Javaslatát német vallási vezetők erélyesen visszautasították, egyedül a zsidó közösség tartotta érdekesnek, hozzátéve, hogy „egy zsidó ünnep is megérdemelne egy szabadnapot”. Hát így állunk, és kérdezhetjük: mi lesz veled, keresztény Európa? Sok a nyitott és elhallgatott probléma, de az biztos, hogy a német társadalmat a bevándorlásról elindított vita erősen megosztja. Tavaly ősszel a német jegybank egyik elnökségi tagja, az ismert közgazdász, szociáldemokrata politikus, Thilo Sarazzin a Lettre International német kiadásának nyilatkozott, és erős bírálattal illette az integrációra képtelen bevándorlókat. Az ügyből botrány lett, és az azóta eltelt év alatt Sarazzin véleménye még jobban „kiszélesededett”; a „lázadó bankár” ez év augusztusában könyvet jelentetett meg, Deutschland schafft sich ab (Németország felszámolja önmagát) címmel. Erős hang, erős érvelések. A szerző világosan rámutat arra az objektív valóságra, miszerint a németek hibát követtek és követnek el bevándorlási politikájukban. Rossz a munkaerő-integráltság, nagy a függőség a szociális rendszertől, gyenge a bevándorlók oktatása és továbbképzése, hajlam mutatkozik egy párhuzamos, az iszlám hagyományaira támaszkodó társadalmi réteg kialakítására, komoly a migráns fiatalok erőszakra való hajlama és nem utolsósorban a délről származó népek demográfiai fölénye, akiknek körében sokkal nagyobb a gyermekvállalási kedv, szemben a német lakosság nagyon alacsony születési rátájával. Sarazzint rengeteg támadás érte, pártjából is ki akarják zárni, és közben lemondott a központi bankelnökségi tagságáról is, gyakorlatilag tehát munkanélküli. Lemondásával kapcsolatban mondotta: „Képes lennék az ország teljes politikai elitjével és a megjelentetett vélemények hetven százalékával szembeszállni? A válasz határozott nem!” Nos, anyagi gondjai egyelőre nincsenek, hisz az augusztusban megjelent könyve azóta bestseller lett, egy szeptemberi statisztika szerint már 650 ezer (!) példány fogyott a könyvből. (Állítólag 2,30 eurót kap könyvenként a kiadótól, ez már egymillió-kétszázezer euró.) De nem a pénz jelenti Sarazzin számára az igazi győzelmet, hanem az a vélemény, miszerint: Sarazzin kimondja azt, amit a németek túlnyomó része gondol! KAPU XXIII. ÉVFOLYAM