Kapu, 2012. január (25. évfolyam, 1. szám)
INTERJÚ-RIPORT-DOKUMENTUM - Tóbiás Áron: Tanulmányúton - tévúton
nul ellenezték a letérést a forradalom útjáról; 5. Konspiráns módon hazautaztatni ügynököket vagy beszervezendő jelölteket, valamint hazatelepíteni volt magas beosztású MEFESZ-vezetőket; 6. Anyagi támogatással erősíteni a beszervezés alatt lévő ötvenhatos diákok lojalitását. Az állambiztonság sikeres bomlasztása a hatvanas években feltehetően emberi sorsok tragikus fordulataihoz vezetett. A kutatómunka nem szolgál bizonyítékul ezen a téren, de a hírszerzés és elhárítás könyörtelen munkamódszereit ismerve erre gyanakodhatunk. Tény az, hogy három főszereplő: Ruszka Péter, Vermes Gyula és Szalay Gábor fiatalon halt meg, sőt többen állítják, hogy mindhárman öngyilkosok lettek. Ruszka Péter (alias Carter) a MEFESZ-ben töltött egy év (1963-64) után tanulmányait Genfben fejezte be, majd az ENSZ egyik helyi szervezeténél kapott állást. Azt hamarosan otthagyva Párizsba került, ahol részt vett az 1968- as megmozdulásokban. Valamikor a hetvenes években egy genfi kávézóban halt meg, fiatalon. Halálhírét a genfi sajtó is közölte. Az egyik MEFESZ tag, pszichiáter nem hiszi, hogy valaki egy kávézóba megy, hogy ott öngyilkosságot kövessen el, gyanakszik rá, hogy meggyilkolták. A MEFESZ feloszlatásának két főszereplője: Vízhányó és Szalay Érdekes, hogy még 1956 előtti kiskunfélegyházi gimnazista kapcsolat fűzte össze a megszüntetés két lebonyolítóját, a hazatérő Vízhányó Józsefet (Bändel, majd Bändel Karl) és az UFHS/MEFESZ- ellenőrként megszűntetését „levezénylő”, korán meghalt Szalay Gábort. Várallyay Gyula így emlékezik: „Tanulmányúton” című könyvemben Vízhányó 1965-ös hazatérésével kapcsolatban több feltevést fogalmaztam meg, és szó esett az 1960 januárban vagy februárban vásárolt használt Volkswagenjéről is: „Hogy lehetséges-e, hogy otthonról kapta volna pénzét [Vízhányó]? Kétségkívül, de erre senkinek bizonyítéka nem volt, és tudomásom szerint nincs a mai napig sem.” Ez a vélemény a további kutatás eredményeinek fényében többé nem állja meg a helyét, bár erre vonatkozó bizonyítékot nem találtam az ABTL iratai között. Annyi bizonyos, hogy miután Vízhányó kocsit vett, folyamatosan részt vett a UFHS/MEFESZ rendezvényein vagy küldöttségeiben, hiszen a titkársági tagok utaztatása így olcsóbb lett. A valós helyzetet jól jellemzik a Luka László 1986-ban küldött visszaemlékezéseiből idézett sorok: „Voltak, akik úgy értelmezték az általa [Vízhányó] fellendített és később a diákszövetség bomlásához feltétlenül hozzájáruló munkát, mint az otthoni »távirányítás« és »beépülés« következményét, amit azután hazatérésével fejezett be.” Érdemes röviden áttekinteni „Bändel Kari” pályafutását, amint az állambiztonsági iratokból rekonstruálható. Vízhányó József Kiskunfélegyházán született 1930-ban, iskoláit ott végezte, s ott járt gimnáziumba is. Húszéves korában még utolsó éves gimnazista volt, amikor Szalay Gábor vezetésével az iskolájukban elégettek egy Lenin- és egy Sztálin-kép közé állított vörös csillagot. Órákon belül lebukott mind a nyolc diák, akiket aztán bíróság elé állítottak, és egy év két hónap és két hónap közötti börtönbüntetésre ítéltek. Vízhányó hat hónapi szabadságvesztéséből több mint két hónapot már az előzetesben letöltött. A bíróságon, arra a kérdésre, hogy kíván-e valamit védelmére felhozni, Vízhányó — nyilván büntetése enyhítése érdekében — így szólt: ,,Elismerem bűnösségemet, amelyet azáltal követtem el, hogy részesévé váltam az iskolában folyó demokrácia elleni szervezkedésnek, és ténykedésemmel segítséget nyújtottam ahhoz, hogy az iskola egyik hatalmas méretű és kifejező demokratikus jelvényét tettestársaim velem közös egyetértésben megsemmisítették.” Hasonló szavakkal vallotta magát bűnösnek Szalay Gábor is. Valószínűleg azt a tanácsot kapták, hogy „bűneiket” bevallva — és elismerve a vörös csillagot, mint a demokrácia jelvényét - enyhébb büntetést kapnak. Ismerve a szovjet irányítás alatt működő titkosszolgálatok szokásait, nincs kizárva, hogy a lecsukott diákok közül egyet-kettőt megdolgoztak, és az erőszak vagy a zsarolás módszereivel már akkor „átállították” őket a rendszer „belső” támogatóinak sorába. Ez persze kizárólag spekuláció. Hazatelepülése után Vízhányó József az IBUSZ-nál helyezkedett el, majd valamikor a rendszerváltozás idején saját utazási irodát működtetett az Operaház környékén. 1990 után már nyugdíjas volt, irodáját hamar meg is szüntette. 1992-ben Várallyay Gyula Szapáry Györggyel (ugyancsak régi MEFESZ vezetőségi tag, majd hazatérése után az IMF, a Nemzetközi Valutaalap magyarországi megbízottja, majd a Magyar Nemzeti Bank elnöke, jelenleg Magyarország washingtoni nagykövete) személyesen találkoztak Vízhányóval. Akkor természetesen még nem voltak bizonyítékaik arra, hogy beszervezett ügynök volt, csak a hazatérés utáni magatartását szerették volna a régi barátság jegyében — emberileg megérteni. A hazatérése utáni, még a nyugati MEFESZ-szel kapcsolatos tevékenységének részleteire többszöri rákérdezés után sem emlékezett. Utószó Várallyay Gyula neve ismerősen csenghet a KAPU olvasói előtt, mivel könyvéről (A jelző nélküli magyar - Egy útlevél nélküli 56-os útja az ENSZ útlevélig) olvashattak a 2008/11-12-es számban. Életrajza, tanulmányai befejezése után egy évig Bostonban élt, majd nyolc évig konzultánsként ázsiai, dél-amerikai és afrikai országokban dolgozott, valamint szaklapokban publikált. 1973-2002 között a Világbank munkatársa volt a washingtoni központban, illetőleg küldetésben Ecuadorban és Lengyelországban. Több amerikai magyar szervezet tagja, alapítója és vezetője, jelenleg az Amerikai Magyar Koalíció kuratóriumának tagja. 2005-ben a Világbank és Soros György által létrehozott, közép-európai országokban működő Roma Oktatási Alap első igazgatója, később kuratóriumi tagja. 2002 óta részben Washingtonban, részben Budapesten él, aktív közéleti tevékenységet folytat, újságcikkeket ír. KÖNYVELÉS Egyéni vállalkozók, Bt.-k, Kft.-k egyszeres vagy kettős könyvelését vállaljuk. Tel.: 06-30-640-1010