Kapu, 2012. január (25. évfolyam, 1. szám)

INTERJÚ-RIPORT-DOKUMENTUM - Tóbiás Áron: Tanulmányúton - tévúton

nul ellenezték a letérést a forradalom út­járól; 5. Konspiráns módon hazautaztatni ügynököket vagy beszervezendő jelölte­ket, valamint hazatelepíteni volt magas beosztású MEFESZ-vezetőket; 6. Anyagi támogatással erősíteni a be­szervezés alatt lévő ötvenhatos diákok lojalitását. Az állambiztonság sikeres bomlasztása a hatvanas években feltehetően emberi sorsok tragikus fordulataihoz vezetett. A kutatómunka nem szolgál bizonyítékul ezen a téren, de a hírszerzés és elhárítás könyörtelen munkamódszereit ismerve erre gyanakodhatunk. Tény az, hogy há­rom főszereplő: Ruszka Péter, Vermes Gyula és Szalay Gábor fiatalon halt meg, sőt többen állítják, hogy mindhár­man öngyilkosok lettek. Ruszka Péter (alias Carter) a MEFESZ-ben töltött egy év (1963-64) után tanulmányait Genfben fejezte be, majd az ENSZ egyik helyi szervezeténél kapott állást. Azt hamarosan otthagyva Párizsba került, ahol részt vett az 1968- as megmozdulásokban. Valamikor a hetvenes években egy genfi kávézóban halt meg, fiatalon. Halálhírét a genfi sajtó is közölte. Az egyik MEFESZ tag, pszichiáter nem hiszi, hogy valaki egy kávézóba megy, hogy ott öngyilkosságot kövessen el, gyanakszik rá, hogy meg­gyilkolták. A MEFESZ feloszlatásának két főszereplője: Vízhányó és Szalay Érdekes, hogy még 1956 előtti kiskun­félegyházi gimnazista kapcsolat fűzte össze a megszüntetés két lebonyolítóját, a hazatérő Vízhányó Józsefet (Bändel, majd Bändel Karl) és az UFHS/MEFESZ- ellenőrként megszűntetését „levezény­­lő”, korán meghalt Szalay Gábort. Várallyay Gyula így emlékezik:­­ „Tanulmányúton” című könyvem­ben Vízhányó 1965-ös hazatérésével kapcsolatban több feltevést fogalmaz­tam meg, és szó esett az 1960 januárban vagy februárban vásárolt használt Volkswagenjéről is: „Hogy lehetséges-e, hogy otthonról kapta volna pénzét [Víz­hányó]? Kétségkívül, de erre senkinek bizonyítéka nem volt, és tudomásom szerint nincs a mai napig sem.” Ez a vé­lemény a további kutatás eredményei­nek fényében többé nem állja meg a he­lyét, bár erre vonatkozó bizonyítékot nem találtam az ABTL iratai között. Annyi bizonyos, hogy miután Vízhányó kocsit vett, folyamatosan részt vett a UFHS/MEFESZ rendezvényein vagy küldöttségeiben, hiszen a titkársági ta­gok utaztatása így olcsóbb lett. A valós helyzetet jól jellemzik a Luka László 1986-ban küldött visszaemlékezéseiből idézett sorok: „Voltak, akik úgy értel­mezték az általa [Vízhányó] fellendített és később a diákszövetség bomlásához feltétlenül hozzájáruló munkát, mint az otthoni »távirányítás« és »beépülés« következményét, amit azután hazatéré­sével fejezett be.” Érdemes röviden áttekinteni „Bändel Kari” pályafutását, amint az állambiz­­tonsági iratokból rekonstruálható. Vízhányó József Kiskunfélegyházán született 1930-ban, iskoláit ott végezte, s ott járt gimnáziumba is. Húszéves ko­rában még utolsó éves gimnazista volt, amikor Szalay Gábor vezetésével az is­kolájukban elégettek egy Lenin- és egy Sztálin-kép közé állított vörös csillagot. Órákon belül lebukott mind a nyolc di­ák, akiket aztán bíróság elé állítottak, és egy év két hónap és két hónap közötti börtönbüntetésre ítéltek. Vízhányó hat hónapi szabadságvesztéséből több mint két hónapot már az előzetesben letöl­tött. A bíróságon, arra a kérdésre, hogy kí­ván-e valamit védelmére felhozni, Víz­hányó — nyilván büntetése enyhítése ér­dekében — így szólt: ,,Elismerem bűnösségemet, amelyet az­által követtem el, hogy részesévé váltam az iskolában folyó demokrácia elleni szervez­kedésnek, és ténykedésemmel segítséget nyújtottam ahhoz, hogy az iskola egyik ha­talmas méretű és kifejező­ demokratikus jel­vényét tettestársaim velem közös egyetér­tésben megsemmisítették.” Hasonló szavakkal vallotta magát bű­nösnek Szalay Gábor is. Valószínűleg azt a tanácsot kapták, hogy „bűneiket” bevallva — és elismerve a vörös csillagot, mint a demokrácia jelvényét - enyhébb büntetést kapnak. Ismerve a szovjet irányítás alatt működő titkosszolgálatok szokásait, nincs kizárva, hogy a lecsukott diákok közül egyet-kettőt megdolgoztak, és az erőszak vagy a zsarolás módszereivel már akkor „átállították” őket a rendszer „belső” támogatóinak sorába. Ez persze kizárólag spekuláció. Hazatelepülése után Vízhányó József az IBUSZ-nál helyezkedett el, majd va­lamikor a rendszerváltozás idején saját utazási irodát működtetett az Operaház környékén. 1990 után már nyugdíjas volt, irodáját hamar meg is szüntette. 1992-ben Várallyay Gyula Szapáry Györggyel (ugyancsak régi MEFESZ vezetőségi tag, majd hazatérése után az IMF, a Nemzetközi Valutaalap magyar­­országi megbízottja, majd a Magyar Nemzeti Bank elnöke, jelenleg Magyar­­ország washingtoni nagykövete) szemé­lyesen találkoztak Vízhányóval. Akkor természetesen még nem voltak bizonyí­tékaik arra, hogy beszervezett ügynök volt, csak a hazatérés utáni magatartását szerették volna­­ a régi barátság jegyé­ben — emberileg megérteni. A hazatéré­se utáni, még a nyugati MEFESZ-szel kapcsolatos tevékenységének részleteire többszöri rákérdezés után sem emléke­zett. Utószó Várallyay Gyula neve ismerősen csenghet a KAPU olvasói előtt, mivel könyvéről (A jelző­ nélküli magyar - Egy útlevél nélküli 56-os útja az ENSZ útlevé­lig) olvashattak a 2008/11-12-es szám­ban. Életrajza, tanulmányai befejezése után egy évig Bostonban élt, majd nyolc évig konzultánsként ázsiai, dél-amerikai és afrikai országokban dolgozott, valamint szaklapokban publikált. 1973-2002 kö­zött a Világbank munkatársa volt a wa­shingtoni központban, illetőleg külde­tésben Ecuadorban és Lengyelország­ban. Több amerikai magyar szervezet tagja, alapítója és vezetője, jelenleg az Ameri­kai Magyar Koalíció kuratóriumának tagja. 2005-ben a Világbank és Soros György által létrehozott, közép-európai országokban működő Roma Oktatási Alap első igazgatója, később kuratóriu­mi tagja. 2002 óta részben Washingtonban, részben Budapesten él, aktív közéleti te­vékenységet folytat, újságcikkeket ír. KÖNYVELÉS Egyéni vállalkozók, Bt.-k, Kft.-k egyszeres vagy kettős könyvelését vállaljuk. Tel.: 06-30-640-1010

Next