Kapu, 2012. november-december (25. évfolyam, 11-12. szám)

KÁRPÁTMEDENCEITISZ - Komjáthy László: Tiszai árvizek a szabályozás megkezdésétől napjainkig

város) található mintegy 2, 2 millió lakossal. Ehhez hasonló vízkár-veszé­lyeztetettség Európában csak Hollandiára jellemző. A védekezést, illetve a tájékoztatást nagyban segítené egy monitoring rend­szer kiépítése a Tisza menti államok összefogásával. Ennek legnagyobb hát­ráltatója a pénztelenség. Segítséget jelentene, ha jobban meg­becsülnék a vízügyi szakembereket anyagilag, erkölcsileg egyaránt, és kellő számban lennének alkalmazva. A töltésvonalak mentén a gátőrszol­gálatot legalább az 1900-as évek szerint kellene működtetni, a mai kor műszaki színvonalán. Az ismétlődő tiszai árvízveszély elhá­rítására már korábban is születtek tanul­mányok. Például erdők telepítésével, hegyvidéki tározók kiépítésével a Tisza felső szakaszán. Születtek javaslatok a töltésvonalazások szélesítésére, síkvidé­ki szükségtározók kiépítésére is. Végezetül Iványi Bertalan vízimérnök 1948-ban megjelent tanulmányából sze­retnék idézni: "Nincs mién kételkednünk a Tisza-sza­­bályozás helyes voltában, még nekünk, kései utódoknak sem. Az Alföld ármentesí­­tése, a Tisza szabályozása helyes alapon indult el, és az egyedül járható úton ért cél­hoz■ Eredményei kétségbevonhatatlanok, hibái pedig, ha ki nem is küszöbölhetők, fel­tétlenül ellensúlyozhatók. Végeredményben­­ ha az árvizek magasságnövekedésének megfelelő védelmi berendezésekről gondos­kodunk, magát a védekezést jól megszer­vezzük és erélyesen végrehajtjuk - a veszély súlyossága és a védelem hatékonysága között fenntartható az egyensúly". A Tisza által okozott árvizek általá­ban összefüggő, néha országhatárokon túlterjedő, nagy kiterjedésű területeken okoznak bajt. Az események kombinál­tan fordulnak elő. A következmények viszonylag gyors felszámolása az adott időszak korszerű technikájával, képzett erők bevetésével lehetséges, de ez nem mindig megoldható. Nem lehet eltekin­teni a lakosság közreműködésétől, bár az esetek nagy többségében ezeket a fel­adatokat a helyi erők általában nem képesek egyedül megoldani. Az árvizek közös jellemzői között kell megemlítenem azt is, hogy a Tisza víz­gyűjtő területén az erdők irtása miatt lehulló csapadék a növényzet vízmegtar­tó képessége nélkül akadálytalanul és gyorsan folyik le az alacsonyabb terüle­tekre, hirtelen megemelve így a folyók vízszintjét. Példaként említhetem az 1920-as évek máramarosi / Románia / fenyvesek fokozott irtását, az 1990-es évekből pedig ugyanezt a Kárpátok Ukrajnához tartozó részén. Az 1830. évi nagy tiszai árvíz adta meg a lökést a Tisza átfogó szabályozásá­hoz. 1846 augusztus 27-én a tiszadobi töltés építésének első kapavágásával kezdődtek meg a munkák, melyek első időszaka 1879-ig tartott és az árvízi védekezés szervezettebb formáinak kialakítása irányába hatottak. 1858-ig az árvizek ellen a veszélyhely­zet elhárítására az érintett települések elöljárói kötelesek voltak ingyen köz­munka igénybevételével azonnal intéz­kedni. 1858-tól változott a helyzet: elő­ször a megyefőnökséget és a szolgabírói hivatalt kellett felkérni a segítségre, amely ezután térítés ellenében elrendel­te a védekezést. A vízi munkák üteme azonban telje­sen ki volt szolgáltatva a mindenkori időjárásnak. Ha szárazabb időszak köszöntött be, a kész védművek karban­tartását is elhanyagolták, illetve sajnál­ták rá a pénzt. Pedig ez az időjárás ked­vezett volna leginkább a töltések kijaví­tásának, a csatornák kiásásának. Ilyenkor lehetett volna olcsóbb munka­erőhöz jutni. A száraz­földből pedig szi­lárdabb építményeket emelhettek volna, feleannyi költséggel. A nagytö­megű csapadék általában készületlenül éri a védműveket. Ilyenkor megint sür­gőssé válik az évek óta elhanyagolt munkák bepótlása. 1879 Szeged. Az árvíz után 151 halot­tat temettek. A város 6350 háza közül 5966 teljesen elpusztult, 70000 ember vált hajléktalanná. A Tisza csak 182 nap után húzódott vissza medrébe. Szeged szerencsétlensége Európa életének sze­rencsés pillanatában zajlott. Az országo­kat nem gyötörték háborúk, járványok, így Szegednek is maradt a figyelemből. Amikor a világ sajtója a hetvenezer haj­léktalanról cikkezni kezdett, megsajdul­­tak a szívek, megnyíltak a pénztárcák. A nemzetközi segélyakció keretében Európából, Ázsiából, Afrikából, Amerikából valamivel több, mint két­millió forintot küldtek Szeged városának az újjáépítéshez. Ebből a pénzből - ami az újjáépítési érték 1/16-od része volt, ezer parasztházat lehetett volna felépíteni. Hálából a városban több közútszakasz neve őrzi a mai napig is az adakozó orszá­gok fővárosainak nevét. A védekezésben itt használtak először elektromos világí­tást, hála Zipernowsky Károly transzfer­ 12. KÁRPÁTMEDENCEI TISZ motorának. Az árvíz elmúltával a Tisza szabályo­zás felülvizsgálatára hívott külföldi szakértő bizottság komoly hibaként értékelte a munkák egységes vezetése és az együttműködés hiányát. Az 1888-as nagy téli csapadék és tava­szi esőzés ismét árvizet eredményezett a Tiszán. Az árvíz hatására számos szak­ember sürgette az árvízvédelem korsze­rűsítését. Főleg a gátak állapota feletti éber őrködés, a védelmi eszközök és sze­rek, a védelmi erők előkészítése került a figyelem középpontjába. Azt, hogy a védekezés érdekében kellően összehan­golt, fegyelmezett és gyakorlott árvízi gárda álljon készenlétben, senki sem gondolt. Még két szempontra hívnám fel a figyelmet, ami az akkori szakembe­rek szerint nélkülözhetetlen a sikeres védekezés során: az árvízi előrejelzés és a működő telefonhálózat. Százhúsz évvel később, a mai védekezésben ezek közül az előrejelzés még mindig aktuális téma! A vésztározás egyik korai előfutára­ként említhető az az intézkedés, amely során 1888. március 17-én Szatmár városának megmentése érdekében átvágták a nagykárolyi országutat. Ezzel a művelettel rövid idő alatt másfél méterrel tudták csökkenteni a víz szint­jét, megmentve Szatmárt az árvíztől. Ugyanígy cselekedtek 2001-ben, a 41-es főút átvágásával mentesítve Gelénes és Csaroda településeket. Az 1895. évi tiszai árvíz alkalmával kiderült, hogy az árvédelmi töltések több helyen az ülepedés és bizonyos mértékig a gázkoronán való közlekedés miatt nem felelnek meg az előírt mére­teknek. A földművelésügyi miniszter rendelete értelmében a töltések mérete­it újból fel kell venni, ahol eltérés mutatkozik, ki kell egészíteni. Ahol a töltések szikes anyagból készültek, ott a veszélyeztetett helyeken elrendelte a töltések anyagának gipszezéssel történő javítását. 1919-ben a tiszai töltések két oldalán a Magyar Tanácsköztársaság és a Román Királyság csapatai néztek egymással far­kasszemet. A fenyegető árvízi veszély elhárítása érdekében a román oldalon egyszerűen átvágták a töltést, ezzel az alacsonyabban fekvő magyar részekre engedték a vizet. Az 1932-es árvíz alkalmával a korábban ármentes vidéknek számított borsodi részt, - ahol ezért nem is építettek védműveket - 345 km 2-en öntötte el a Tisza. Egyes településeket csak repülőgépről tudtak élelmezni. Ettől az árvíztől számítva vált

Next