Kapu, 2014. november-december (26. évfolyam, 11-12. szám)
KULTÚRA - Szabó Lilla: Erény-mese
KAPU XXVI. ÉVFOLYAM Szabó Lilla Erény-mese Magyar népmesék a hé! erény tükrében KaPu-KaPu AVAGY A MÉRTÉKLETESSÉG MÉRTÉKLETESSÉG Buddha tana, értelmezésem szerint, azt tanítja, hogy az üdvösséghez vezető út - nagyon leegyszerűsítve - a teljes szenvtelenségen keresztül vezet. Sokunkkal egyetemben magam is kerestem az utam a beteljesedés felé, ezért elindultam a buddhai(budai) úton is. Igyekeztem hát magam az élet óriási kilengéseitől függetleníteni. Törekedtem ugyanabba az „élet rendjének okozata” címkéjű zsákba tenni a legsúlyosabb családi gondokat és a leghatalmasabb örömöket adó eseményeket egyaránt. Egyfajta életen felül való emelkedést kívántam, ahol mentesülök a végletek húzó erejétől, s így reményem szerint meglelem a békémet. Szép, tiszta, elfogadáson alapuló, szeretetteljes út. Aztán megismerkedtem a magyar hagyományrendszerrel. És elképedtem bölcsességén. A hagyományunkban rejtező ősi vallás mutatta út úgy vezet a Buddha által is tanított Fénybemerülés lehetőségéhez, hogy az élet minden egyes helyzetét kiinduló és érkezési pontnak tartja. Míg a Gautama Sziddhárta néven született mester oly módon szereti az Isten alkotta világot, hogy gyakorlatilag elzárkózik tőlea buddhista vallást követő és ténylegesen gyakorló ember, igen gyakran vonul el szellemi elmélyülésre, meditálásra a megvilágosodás érdekében, s egész életét ilyen-olyan szintű elkülönülésben éli), addig a hagyományunk megtanítja az együttélés szeretetét. Engedi bele ringani testi voltunkat a természet adta változások következtében kialakuló vágyakba. Túlzás nélkül állítom, a legtökéletesebb ember természetismerettel rendelkezve, pontosan tudja, mikor van itt az ideje, tehát mikor mire van lehetőség, s ezt véve alapul igazgatja az emberi teendők sorát. A természet, mint Istentől kapott iránytűnk, szablja meg a kereteket, és e kereteket töltik ki az emberi képességek, illetve képtelenségek sora. Télen az „iránytűnk” alszik, pihen, olyankor nekünk irányítottaknak is alvó, magunkba mélyedő, elcsendesülő életet kellene élnünk, ahhoz vezető feladatokkal. Kezdve nőknek a tollfosztással, férfiaknak a faragással, a hímzésig, beszélgetésekig, olvasásig. De amikor már az erdőben elkezdenek recsegni-ropogni a fák kérgei, jelzik számunkra az ébredést, a serkentés szükségességét. Ekkor kezdődik a farsang. Tombolunk, csúfolódunk, szembesülünk önmagunk rútságával, s azzal, hogy e rútságot felismerjük és elfogadjuk. Erről szól a maszkírozás. Viszont ez az ideje a mennyegzők tartásának is, hogy a rákövetkező időszakban megmérettessék a szerelem ereje, fajtája. Hisz eztán ismét elcsendesül a táj, mint amikor reggel megszólal az ébresztő, de még kicsit szendereg az ember. Ez történik farsang után. Áldozunk a nemrég megszűnt halálnak, úgymond nehogy elragadjon bennünket, hiszen hamarosan kezdődik a rügyfakadás, a hatalmas erejű újraéledés. Ebben az újjászületés előtti időszakban böjtölünk. Böjtölnek az ifjú házasok is szigorúan. E szokás nyilván Jézushoz kötődik, de nem volnék meglepve, ha kiderülne, hogy népünk 3000 évvel ezelőtt is hasonló szokásrend szerint élt. Hagyományunk tehát szorosan fűződik Égi iránytűnk állásához, s eszerint éli meg szenvedélyeit, mély hitét, tévelygésre hajlandóságát, egyenességét és számtalan emberi jellegét. Nem titkol el semmit a szennyből, mindig ad teret a kiteregetésére, de minden esetben korlátok közé szorítja. Nem tűri a hazugságot és fennhangon méltatja az igazat. Látni, érezni és együtt élve elfogadni. Ez a valódi szeretet. Úgy tudunk segíteni a bennünk munkálkodó rossz gyengülésében, ha engedjük kissé tombolni. Akár a lovak betörésénél, vagy a betegségek leküzdésénél. Első lépésként mindig engedni kell a gonosznak (itt magától értetődően nem a lovakra gondolok), had higgye, hogy győzhet. Ettől önhitté válik és elveszti éberségét. Ekkor pedig könnyedén a nyakába lehet húzni a kantárt, s onnan a kép: Amerikaiak az Ardennekben 1944 karácsonyán, Marlene Dietrich látogatása.