Kapu, 2015. május (27. évfolyam, 5. szám)

VILÁGSZERTE - Borbély Zsolt Attila: Orbán Viktor, Tőkés László és a nemzetpolitika

szer, mint túlsúlyos mozzanat”? „Sokközpontú hatalom” (poliarchia) a nyugati demokráciákban? „Társadalmi érdekek becsatornázása”? Humor­­fesztivál! De megtanulhattuk például azt is, hogy a média a semleges hírérték mentén orientálódik. Miközben a való­ság az, hogy miként Udo Ulfkette is leírja, a szabadság és demokrácia hazájá­ban, a második világháború utáni Németországban politikai gyeplőn tart­ják az újságírót, aki parancsok mentén s nem a hírérték mentén orientálódik. A multinacionális nagytőke s az Egyesült Államok érdeke az irányadó számukra, aki nem áll be a sorba, búcsút mondhat a karrierjének. S nincs ez másként a többi „demokratikus” államban sem. Akit pedig nem az ukázok irányítanak, annak sem a hírérték a vezérfonala, hanem a saját politikai meggyőződése. Ami azt erősíti, annak teret ad, ami cáfolja, azt elhallgatja. A minap tanúi lehettünk egy másod­rendű hír pillanatok alatti felerősítésé­nek itthon is. Történt, hogy e sorok írója Raffay Ernő és Tőkés László társa­ságában mutatta be az elmúlt 25 eszten­dő erdélyi magyar politikatörténetét összefoglaló kötetét a Polgári Mulatóban. A teltházas bemutató jól elhúzódott, az érdeklődő közönség végighallgathatta, miként jutott el az RMDSZ az autonómia-programig, miként jött létre az államstruktúra, majd miként épült át az egész szervezet a román nemzetstratégiai érdekek kiszol­gálására a kormányzati szerepvállalás által, miként lett pozíciókkal kifizethető román zsákmánypárt a magyar nemzeti önkormányzatból. Tőkés László ezúttal is világosan és egyértelműen fogalma­zott az RMDSZ komprádor-politikájá­nak vonatkozásában, s „az erdélyi MSZP-nek” nevezte a magát szövetség­nek hívó pártot. Ami teljes mértékben helytálló, ami a politikája alapvető irá­nyultságát illeti. Csak a gazda más. Magyarországon a magukat baloldalinak mondó erők, az MSZP, a DK és az Együtt a globalizmus szálláscsinálói, a „pusztító világerő” helyi lerakata, az Egyesült Államoknak és csatlósainak hű kiszolgálói, az RMDSZ pedig a bukaresti hatalom akaratának végrehajtója. A távlati magyar érdek egyik esetben sem meghatározó, s akkor még nagyon fino­man fogalmaztunk. Nem véletlen, hogy amikor lehetősége volt a közönség tagjainak is hozzászólni az elhangzottakhoz, akadt, aki rákérde­zett, hogy mi áll a Fidesz és az RMDSZ látványos közeledésének hátterében. Tőkés László pedig elmondta őszintén, hogy ő maga sem érti Orbán nemzetpo­litikáját, s a kormányfő által vezetett párt újsütetű RMDSZ-barátságát. A Magyar Nemzet újságírója persze rárepült a témára és tudósításának címé­ben is ezt ugratta ki. A tudósítást pedig átvette a Magyar Narancs, az Index, a HVG, a Heti Válasz, a Mandiner, a Transindex, a 444, a Maszol, az Erdély,ma s még ki tudja hány orgánum. A nemzeti értékeken előszeretettel gúnyolódó, a nemzeti gondolkodást zihálva gyűlölő Narancs nem keveseb­bet állított címében, mint hogy „Tőkés közönség előtt köpködi Orbán Viktort". A Narancsnak a tárgyszerű, visszafogott bírálat, köpködés, ha esély van arra, hogy egymásnak ugrasszon két jeles nemzetpolitikust. Ugyancsak a Narancs projektálja vágyait, amikor ironikusan „egy csodálatos barátság végéről" ír. Amiről vélhetőleg szó sincs, Tőkés Lászlót és Orbán Viktort túl sok minden köti össze ahhoz, hogy most egy taktikai kérdésben megfogalmazott jogos bírálat örvén felrúgják több évtize­­des jó kapcsolatukat. Amit jegyezzük meg, a Fidesz nemzeti irányba való, 1993-ban már jól érzékelhető eltolódása tett lehetővé. Bár érdemes azt is megje­gyezni, hogy a Fidesz már akkor az RMDSZ nemzeti szárnyához tartozó Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének irányában orientálódott generációs alapon és támogatta az auto­nómia gondolatát, amikor Magyar­­országon még az SZDSZ segédcsapatá­nak számított. Akár azt is mondhat­nánk, hogy az Erdély-járó frakció, mely­nek tagja volt Orbán Viktor is, aki 25 tusványosi táborból mindössze egyet hagyott ki, a maga képére formálta a pártot, de az így nem lenne teljes mér­tékben igaz. Ők maguk is formálódnak szemléletileg. Sokan kéjelegve idézik a Fidesz prominenseinek, például Kövér Lászlónak vagy Bayer Zsoltnak 1993 előtti cikkeit s szembesítik őket az utób­bi idők nyilatkozataival, legyen szó Csurka Istvánról, Horthy Miklósról vagy Trianonról. S azt a következtetést vonják le, hogy az idézettek elvtelen politikai szélkakasok. Holott a tényleges helyzet az, hogy a Fidesz anno nyerő pozíciót adott fel értékrendi alapon, s kis híja volt, hogy ki nem bukott a tör­vényhozásból. 1993-ban nem kellett volna mást csináljanak, mint azt, hogy beállnak a Demokratikus Charta ernyő­je alá, az ellenzéki egységfrontba, és minden rendelkezésünkre álló adat sze­rint a következő kormány meghatározó ereje lehettek volna. Ehelyett vállalták a konfliktust a múlt erőivel, és az akkor hatalma csúcsán levő SZDSZ-es médiá­val, nem csatlakoztak az MSZP-t legiti­­málókhoz, hanem előbb megalakították intézményesen is a liberális pólust, majd az SZDSZ cseppet sem váratlan árulása s az MSZP-vel való kormányszintű összekapaszkodása után a polgári együtt­működés élére álltak, végül megnyerték a következő választást. Ellenszélben. Senki nem tudhatta biztosan, hogy ez sikerülni fog. Tőkés László és Orbán Viktor történel­mi személyiség, akik a magyar nemzeti oldal legismertebb és legelismertebb prominenseinek számítanak világszerte. Mindkettő öntörvényű ember, de mind­kettő tanúbizonyságot tett nem egyszer kompromisszumkészségről is. Jelen hely­zetben van egy kétségkívüli érdekütkö­zés közöttük. Tőkés László joggal várja el, hogy továbbra is az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az általa védnökölt Erdélyi Magyar Néppárt legyen a Fidesz első számú erdélyi nemzetstratégiai szövetségese. Érthető, hogy rossz szemmel nézi, ami­kor Semjén Zsolt, Orbán Viktor helyet­tese nemcsak jelenlétével tiszteli meg az RMDSZ kongresszusát, de olyan felesle­ges és valótlan mondatokat mond a pil­lanat hatása alatt, hogy az RMDSZ-ben „megvan az a képesség, hogy mindenkit integráljon, akit integrálni lehet”, vagy, hogy „nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti”. Amivel lényegében felmondja az RMDSZ negyed évszáza­dos fő propagandaszólamait, melyek leg­feljebb 1996. november 28-ig, az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáig voltak valamilyen mértékben érvénye­sek. (Valamilyen mértékben, mondom, mert Markóék kirekesztő hajlama már 1996 előtt megmutatkozott. A két tábor között Markó elnökké választása előtt megkötött gentlemen agreementhez az is hozzátartozott, hogy az elnöki pozíció­ért cserébe az egyensúlyteremtés jegy­ében az autonomista oldal kapja a Szövetségi Képviselők Tanácsának elnök tisztségét, az RMDSZ szenátusa-KAPU XVII. évfolyam * 2015.05

Next