Kapu, 2017. augusztus (29. évfolyam, 8. szám)

VILÁGSZERTE - Súlyos magyarellenes uszítás az ukrán sajtóban - Randalírozó migránsok Zomborban

Súlyos magyarellenes uszítás az ukrán sajtóban Az utóbbi évek legélesebb magyarellenes összeállítását adta le augusztus 5-én a H2.ua nevű kereskedelmi hírcsatorna. Az országosan fog­ható tévéadó közel egyórás dokumentumfilmben foglalkozik az Ukrajna egységét fenyegető állítólagos magyar szeparatizmussal és a kettős állampolgárság veszélyeivel A messze földről érkezett riporter nem tud napirendre térni afölött, hogy ősho­nos magyarok élnek a megyében, akik megőrzik identitásukat, és életben tart­ják hagyományaikat, kultúrájukat. A két világ közötti szürke zónának titulálja a többségében magyarok­­ lakta Beregszászt, ahol szabadon lenghet a piros-fehér-zöld zászló, és szinte nem hallhatunk ukrán szót, hiába képezi Ukrajna részét a város. Az összeállítás alapján konstatálhatjuk, hogy szepara­tista kegyhely, már-már istenkáromlás a Vereckei-hágó puszta léte vagy a mun­kácsi vár fölé emelkedő Turul-emlék­mű. A filmben a „Kész a magyarok torká­nak!” jelszavakat skandáló, szélsőséges Jobb Szektor (Pravij Szektor) aktivistái és arcukat, nevüket föl nem vállaló állí­tólagos politológusok beszélnek­­ eltor­zított hangon - Magyarország revansisz­Ezúttal Zomborban háborodtak fel a helyi lakosok, a település befogadóállo­másán élő bevándorlók ugyanis a ker­tekben leszedik a gyümölcsöt, éjjelente hangoskodnak, de ami a legrosszabb, zaklatják a fiatal lányokat Tíz-húsz fős csapatokban tanyáznak a migránsok a délvidéki városban, min­denhol ott vannak: az utcákon, a par­kokban, de még a focipályán is, a köztéri fa törekvéseiről és a kárpátaljai szepara­­tisták céljairól. A korrekt módon nyilatkozó kárpá­taljai kormányzat túlzott magyarbarát­sággal vádolják meg, Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnökének kisebbségvédelemmel kap­­­­csolatos interjúját pedig teljesen kifor­gatják. Inkorrektségéről tett tanúbi­zonyságot a riporter akkor is, amikor rej­tett kamerás felvételt készítve próbálta sarokba szorítani a mezőkaszonyi polgár­mestert egy a településről elszármazott, a kárpátaljai magyarságot képviselő fia­tal focistával kapcsolatos véleménye miatt - a futballista tehetségét is min­den bizonnyal az ukrán levegőnek köszönheti, mégis hálátlan lett az orszá­gához. Egy magára valamit is adó, a kárpátal­jai magyar szeparatizmus jeleit kutató riporter, így az ominózus tévés sem vízcsapoknál mosakodnak és a fűben pihennek. A város szélén található befogadóközpontból jönnek ide. Ott ugyanis - amióta a sidi tábort bezárták - háromszor annyian vannak, mint koráb­ban. A rendőrök állítólag folyamatosan járőröznek és próbálják fenntartani a rendet, de hiába, az utóbbi hetekben több incidens is történt. Legutóbb egy 17 éves lányt zaklattak, mehetett el szó nélkül a civilekből álló helyi polgárőrségek megléte mellett, amelyek tagjai minden bizonnyal csak a megfelelő pillanatra várnak, hogy az anyaország segítségével felszabadítsák a maroknyi, 150 ezres magyarságot. A film végén egyenesen a kelet-ukrajnai harcok előtti eseményekkel vonják pár­huzamba a megye jelenlegi kisebbségi helyzetét. Különös, hogy a dokumentumfilm levetítését követően ugyanazon a televí­ziós csatornán, az egyik legnézettebb, Dmitrij Gordon által vezetett ukrajnai közéleti-politikai műsorban egyszerűen őrülteknek titulálja Petro Maha (Maha Péter) meghívott vendég azokat az újsá­gírókat, akik uszítással, hangulatkeltés­sel foglalkoznak Kárpátalján. (Kárpátalja.ma) Az eset óriási felháborodást okozott, a helyiek azt szeretnék elérni, hogy a mig­ránsok ne járhassanak szabadon a falu­ban. A tiltakozás azonban egyelőre nem vezetett eredményre. A helyiek most még jobban félnek, mint eddig, attól tartanak, hogy újabb támadás történik - közölte a Hirado.hu. Egy helyi lakos elmondta: a gyerekeik mozgásterét korlátozták, a nők pedig rettegnek, mert leszólítják őket és folya­matosan zaklatják. A szerb kormány nemrégi döntésének egyenes következménye ez, hiszen mint tudjuk, az ország belső területein lévő központokból (Belgrádból és környéké­ről is) kitelepítették a migránsokat. Akkor azonban nem közölték, hogy hova küldik majd a potenciális bűnöző­ket, de nem volt kétséges, hogy a Délvidéken fognak kikötni. A követ­kezmények pedig egyértelműek. (del­­hir.info) Randalírozó migránsok Zomborban KAPU XXIX. évfolyam * 2017.08.

Next