Kapu, 2017. november-december (29. évfolyam, 11-12. szám)

GONDOLKODÓ - Polgárdy Géza: Frans Timmermans és az ő kérdése

2017.1­012. KAPU XXIX. évfolyam * Na de következzen is az idézet az Európai Bizottság szociáldemokrata alelnökétől, azaz felelős tisztségviselőjétől, aki a rangsorban rög­tön Jean Claude Juncker EU-elnök után következik: „Mi történt volna, ha 1956-ban a svéd, a dán, a holland, a belga és a luxemburgi kormányfő, valamint a német kancellár azt mondják, hogy a magyarok nem tartoznak ide kulturáli­san, ezek az emberek elfogadhatatlan módon megváltoztatnák a kultúrán­kat. Nos, a nagyon indokol rövid válasz erre az arcpirító kérdésre az, hogy akkor a felsorolt politikusok HAZUDTAK VOLNA" Ám nevezettek,­­ természetesen — soha nem mondtak ilyet. A kérdésre természetesen adható e rövid és tömör válaszon túl hosszabb, immár indoklást tartalmazó válasz is. Meg olyan is, amely az előző válaszhoz képest finomított, s mely szerint az ilyen kérdést megfogalmazó akár tévede the­­­tett, de magyarázható akár tudatlanság­gal is. Keményebben és szókimondóbban viszont az mondható, amit elsőre már szavakba öntöttünk, azaz, hogy hazud­tak volna. Amint lehetséges, hogy most, sok évvel 1956 után, Frans Timmermans hazudik. Méghozzá sze­­menszedett módon és aljasul, a kérdésé­ben alattomosan elrejtett, hamis állítá­sával! Márpedig egy kérdésben hazudni? — ez azért jeles mutatvány egy felelős mai EU tisztségviselőtől! A felsorolt politikusok azonban nem tévedtek, nem is voltak ismeretek hiányban szenvedő tudatlanok és nem is hazudoztak. Akkor mégis: mit csináltak nevezettek? A felsorolt svéd, dán, holland, belga, luxemburgi, német - és tegyük hozzá, az USA, Nagy-Britannia, Ausztrália és más államok — döntéshozói is önként, minden kényszer nélkül befogadtak általuk meghatározott létszámú, a mindennapi életükbe, kultúrájukba, hagyományaikba feltételezetten beil­leszkedni akaró, 1956-os magyar menekülteket. Többek között azért, merthogy korább­ról volt már erre tapasztalatuk. Például Belgium még 1949-ben befogadta a Magyarországon 1929-ben született Lámfalussy Sándort, aki aztán később, mint belga állampolgár Alexander Lámfalussy néven az „EURO atyja” lett. Arról pedig még Timmermans holland szocialista sem hallhatott soha, hogy Alexander Lámfalussy Belgiumba érkez­ve, mecseteket épített volna, arról meg aztán különösen nem, hogy „Allah akbar”-t ordítozva bárkit is megkéselt, kamionnal elgázolt, vagy géppisztoly­sorozattal megölt volna. Nem, Aleexander Lámfalussy mint a többi, kommunizmus elől elmenekült magyar is, normális, kommunizmus nélküli emberi életre vágyott, s be akart illesz­kedni a fogadó ország életébe. Márpedig ez hatalmas különbség egyfelől Lámfalussy és az 1956-os magyar menekültek, másfelől a mai, párhuzamos társadalmakat építő, beol­vadni nem akaró, különösen pedig a közöttük, migráns-beözönlők között megbújó, szépszámú barbár gyilkos között. Persze mondható az, hogy a 2015-ben Belgiumban elhunyt, világhírre szert tevő Lámfalussy ugyan magyarnak szüle­tett, és belgává lett, de nem 1956-os, hanem korábbi, még 1949-es menekült volt! Rendben van, akkor hivatkozzunk Péterffy Tamásra is, aki Budapesten született, 1956-ban volt kénytelen elhagyni a hazáját, s azóta is az USA- ban él és dolgozik. Internetes brókercé­get vezet, s a Forbes magazin listáján jelenleg a világ 62. leggazdagabb embere. (A Timmermans alelnök által minden lehetséges módon favorizált George Soros jelenleg a 196.) Amikor 2017 nyár elején Péterffy Tamás itthon járt és átvette a Magyar Érdemrend nagy keresztjét, kijelentette, hogy nem támogatja az Európába történő (illegá­lis) beözönlést. A szavai nyomán támadt felvetésre, hogy 1956-ban ő is menekült volt, akit befogadott egy másik ország, így felelt: Igen, de én azzal a szándékkal men­tem, hogy be fogok illeszkedni, és be is illeszkedtem, nem azzal, hogy majd átalakítom őket a saját gondolkodá­somra. Ez, a beilleszkedni akarás aztán nem csak a híressé és ismertté vált 1956-os magyar menekültekre, de a Magyarországot akkor elhagyó mind a kétszázezer magyar menekültre jellemző volt! Nem az őket befogadó országokat akarták szokásaikat, vallásukat, visele­tüket, stb. illetően megváltoztatni. Nem is mint dologtalan élősködők akartak mások nyakára menni, más országok polgárai által, munkájuk révén létreho­zott szociális juttatásokból érdemtelenül részesülni! Meg nem is az őket befogadó országban élők asszonyait és lányait megerőszakolni, meg a befogadó állam polgárait meggyilkolni mentek új hazá­jukba. De nem ám! Ezért méltatlan, ezért illetlen, ezért otromba, ezért visszataszító és hamis dolog a mai, más földrészekről milliós számban Európába özönlést összehason­lítani, de akár csak együtt említeni is az 1956-os magyar nyugatra menekültek­kel! Egyik is migráns, a másik is mig­­ráns, az igaz! De ez az egyetlen, ami ben­nük közös és semmi más. Erkölcsileg pedig a különbség közöttük ég és föld! Juncker, Timmermans és társaik pedig a V4 országokra akarják erőltetni,­­ még­pedig azok kifejezett és számtalanszor megfogalmazott akarata ellenére - az afgán, pakisztáni, más ázsiai, és fekete afrikai migránsok tömegeit. Felső hatá­rok nélkül, akár 50-60 milliót is! Felső határok nélkül, mert hogy határ talán a csillagos ég! Általuk kiagyalt és csak, kizárólag általuk elfogadott un. kvóták alapján! Olyanokat, akik messzemenően nem olyanok, mint az 1956-os magyar menekültek voltak. Akikkel nevezettek egy lapon említése hatalmas csúsztatás! Disztingválni pedig az Európai Bizottság alelnökének, egy felelős beosztású euro­péernek, jelen esetben Frans Timmermansnak feltétlenül tudnia kell! Illetve kellene! Nos, ezért felháborító Timmermans idézett kérdése, amelyet határozottan visszautasítunk, s amely miatt szégyellheti magát a fenti kérdést megfogalmazó Frans Timmermans! Polgárdy G.

Next