Kapu, 2018. február (30. évfolyam, 2. szám)
GONDOLKODÓ - Sütő Gábor: Rendszerváltás a külpolitikában
( Sütő Gábor Rendszerváltás a külpolitikában a valós Érdekeinkre, ne eevene Értékekre szavazzunk!) Az állam külpolitikájának céljait az ország valós adottságai, eszményi nemzeti érdekei alapján, azok távlati érvényesítését célzó, a lehetőségekkel összhangban kidolgozott, a nemzetközi feltételeket biztosító nemzeti stratégia szabja meg. Amennyiben sajátos, vagy elhibázott nemzeti, szövetségi, vallási, faji, illetve egyéb átmeneti kényszerű szempontok kerekednek felül, értelemszerűen módosítják, vagy akadályozzák a stratégia megvalósítását még nagyhatalmak esetében is. Jelenleg Németország, Franciaország, más nyugat-európai országok, s valamelyest az USA is ilyen időszakot él át. A kis és közepes országok külpolitikájában pedig rendszeresen közrejátszik egy, vagy akár több szempont, ahogy ezt a V4-ek esetében magunk is átéljük. Hazánk helyzete még bonyolultabb, mivel egyik-másik tényező eseti megléte mellett, mind a hét szomszédos államban élnek nemzetünk elszakított részei, s e körülmény befolyásolja a kétoldalú, de a nemzetközi kapcsolatainkat is. Ezért külpolitikánk természetes eleme a nemzetstratégia is, amely a nemzeti stratégiával összhangban a nemzet határokon átívelő újraegyesítését szolgálja. Sajnos, voltak időszakok, amikor kormányaink minden stratégiáról „elfeledkeztek”. A rendszerváltás után egy évtizedet kellett várni, hogy ráébredjenek szükségességére. A parlament 1998-ban, az első Orbán-kormány alatt, hozott határozatot, akkor is csupán a „nemzeti biztonsági stratégia" kidolgozásáról (94/1998.XII.29), azaz nem Magyarország, s a magyar nemzet stratégiájáról, mert nemzetről beszélni akkor is gyanúsítgatásokat váltott ki. Négyéves egyeztetési folyamat után a kormány az utolsó napjaiban fogadta el. (Hivatalos Közlöny 2002.05.06). A legnagyobb hibája, hogy nem tartalmazott átfogó nemzeti álláspontot, hosszú távú jövőképet, azaz nem volt nemzeti stratégia. A hatalomra került MSZP-SZDSZ- kormány új stratégia kidolgozásáról döntött. Az általuk szült anyag azonban az előzőhöz képest alig változott, mint stratégia még gyengébbre sikeredett. Ugyanis a 2144/2002 sz. kormányhatározatuk a „nemzeti biztonsági stratégiáról” a NATO 1999-es stratégiai koncepciójával, valamint az EU kidolgozás alatt lévő „európai biztonsági stratégiájával” kereste az összhangot. Ezért sok felesleges témakört ölel fel, de az SZDSZ szándékainak megfelelően a legfontosabbról, a magyar nemzetről, nemzeti érdekeinkről alig tesz említést. A konkrét feladatok és a távlati célok meghatározását pedig rábízza a kidolgozandóként megnevezett ágazati stratégiákra, amelyek közül sok el sem készült. Jelenleg tehát csak egyes ágazati részstratégiák léteznek, azok is elfeledetten, nincs parlamenti konszenzussal elfogadott nemzeti stratégiánk, sem nemzetstratégiánk. Az új alaptörvény stratégiai megállapításai, valamint a kormánynak a NER keretében kampányszerűen megvalósított nemzeti konzultációi esetenként irányt mutatnak az országnak és a nemzetnek, alapot képeznek stratégiánk kidolgozására. Az önmagát és egymást hergelő, s egyre inkább ellenséggé váló hazai és a külföldi ellenzék folyamatosan támadja is mindkettőt. Nekünk ezért kell védelmünkbe venni akkor is, ha látjuk hiányosságaikat, s nemcsak el tudunk képzelni jobbat, hanem igényeljük is kidolgozását. Annak szellemében, ahogy Kodály Zoltán találóan megfogalmazta a követendő irányvonal lényegét: “Ami megtartott Európában idáig, majd csak megtart ezután is. Mi lehet ez? Nem az, amiben alkalmazkodtunk, hasonlók lettünk környezetünkhöz, hanem amiben különböztünk tőle. Hisz, ha mindenben hasonlókká lettünk volna, eltűnt volna a magyarság." Érdekelvű, vagy értékelvű? A külpolitikai szóhasználatban a stratégia helyett az irányelv szakkifejezés honosult meg, amely szőkébb, s egy viszonylatra, vagy régióra vonatkozik. 2011-ben a Külügyminisztériumban „Magyar külpolitika az uniós elnökség után” címmel készült egy összefoglalóbb igényű anyag, amely tartalmaz helyes célokat, de mint a címe mutatja, inkább irányelv, mintsem stratégia. Ráadásul az egekbe emeli az értékelvű politikát, az elidegenült elvont értékekből kiindulva határozza meg érdekeinket. Nemzeti stratégia hiánya folytán külpolitikánkban bekövetkeztek pozitívnak nem minősíthető fejlemények, amelyeknek tanúi lehettünk a rendszerváltás körüli és utáni tíz külügyminiszter tízféle tevékenységében. Célszerű felsorolásuk, mert a felejthetőket semmiképpen nem szabad felejtenünk: Horn Gyula, Jeszenszky Géza, Kovács László, Martonyi János, Somogyi Ferenc, Göncz Kinga, Balázs Péter, Martonyi János ismét, Navracsics Tibor, majd Szíjjártó Péter. Ahogy más ágazatokban, a külpolitikai stratégia sem egyedül a szakminisztertől függ, habár személyisége, egyéni nézetei és főleg elkötelezettségei (különösen a láthatatlanok) rányomják a bélyegét. Főleg ha szabadkezet is kap. Éppen emiatt fordulhatott elő, hogy a három Orbán-kormánynak kétféle külpolitikájával szembesülhettünk. Az egykori MSZMP-tag Martonyi János két Orbán-kormányban volt külügyminiszter. Először még pártonkívüliként, másodszor már Fidesz-tagként sze-KAPU XXX. évfolyam * 2018.02.