Kapu, 2018. február (30. évfolyam, 2. szám)
INTERJÚ/RIPORT/DOKUMENTUM - Orbán Éva: A felelősségteljes értelmiségi lét fontosságáról
KAPU XXX. évfolyam * 2018.02. Ez év február 16-án lesz 20 éve, hogy Paál István, ez a felejthetetlen színházi rendező 55 évesen tragikusan vetett véget életének. Paál Istvánt, akik szerették és ismerték, azoknak Isti volt. Amatőrszínjátszó-rendezőként indult pályafutása, mely sokkal inkább lázban tartotta az ország színházat szerető értelmiségét, mint a hivatásos színházak. Annak ellenére, hogy nem sikerült a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakára a felvételije, egyik legjelentősebb színházi rendezőnk és legenda lett. Nagyon bátor volt úgy tartalmi, mind formai kérdések tekintetében. Rendkívüli érdeklődés kísérte minden újabb rendezését. Emlékszem, hogy abban az időben hol Pécsre, hol Szolnokra jártunk színházba igen sokan a fővárosból a premierekre. Az előadások mindig felemelő élményt, felismerést, katartikus hatást jelentett számunkra. Együtt gondolkodó, baráti ismeretségek szövődtek, közösséggé váltunk, szemben a hatalom érdekével. Mindezek abból táplálkoztak, hogy a Paál István rendezte színdarabok a társadalom és a hatalom viszonyáról, az egyén helytállásáról és áldozatvállalásáról szóltak. Tartalmi vonatkozásban mindegyik rendezése aktualizálható, elgondolkodtató volt, és hetekig beszédtéma. Nyilván hatott rá az európai kortárs irodalom, és a francia „68”-as diáklázadások is. A formai megoldások tekintetében talán legnagyobb hatással Jerzy Grotowski (lengyel rendező és színházpedagógus) „szegény”, de egyben kegyetlen színháza volt rá, aki megszüntette a nézőtér és színpad elválasztását, a nézőket is bevonva, beépítve a darabba. Paál István ezt a „taps vagy nem taps” a közönség vonatkozásában is tudatosan alkalmazta. 1942. június 13-án született. Tanulmányait Szegeden, az egyetemen 1961-től bölcsész-hallgatóként végezte. 1965-ben magyar nyelv- és irodalom tanár szakon végzett, és 1968-ig népművelőként dolgozott. Másodéves volt, amikor 1962-ben belépett Szegeden az Egyetemi Színpad együttesébe, melynek meghatározó személyisége, majd 1965- 74-ig vezetője lett. A kezdetektől mindvégig, a hatalom és a hivatásos színház nemtetszésével is meg kellett küzdenie. 1967-ben Ionesco A király halódik című darabját vitte színpadra. A harmadik előadás után Aczél György betiltatta az előadást. 1969 őszén Déry Tibor Óriáscsecsemőjét mutatta be, mellyel az Egyetemi Színpad 1974-ig tartó nagy korszaka elkezdődött. Ezzel a darabbal elnyerik a legjobb előadás díját, és a IV. wroclawi fesztiválra is kijutnak, és felveszik őket a Nemzetközi Diákszínházi Szövetségbe. Több nemzetközi fesztiválon is sikeresen szerepeltek. Paál István rendezéseivel a Szegedi Egyetemi Színpad előadásai meghatározók lettek a magyar színházművészetben. Csak néhány itt bemutatott műre hívnám fel a figyelmet, a teljesség igénye nélkül, melyek ehhez az időszakhoz kapcsolódnak. 1972- ben vitték színre az Örök Elektrát. Az előadásukra érkezett nézőket fegyveres őrök sorfala között terelték a terembe. Kreón a közönség körében gesztikulálva, hangosan magyarázott, vitázott, ellenkezett, hogy nézői véleményt csikarjon ki. Elektra sorsa a magyar történelem elbukott szabadságharcainak mártírjaira emlékeztetett. Meggyőződése volt, hogy a korban, amelyben éltünk, a színház nem lehet csak szórakoztatás, hatnia kell a nézőkre a megszólítás, az állásfoglalásra késztetés erejével. A színpad és a nézőtér között pedig le kell bontani a falat. 1973- ban állította színpadra a Petőfirock-ot. 1973 Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója volt. Egy évvel korábban indult a rádióban és a televízióban Szóljatok szép szavak Petőfi Sándorról címmel egy színvonalas amatőr művészeti verseny, mely lázban tartotta a résztvevők mellett a közönséget is. Mivel az együttes a József Attila Tudományegyetem keretén belül működött, így bizonyos protokolláris kötelezettségeik is voltak. Ebből kifolyólag kötelező volt helyi és országos rendezvényeken szerepelni, így ezen a versenyen is. Forradalmi lázban elevenítették fel az 1848. március 15-i eseményeket. Megzenésített, énekelt Petőfi versekkel, melyek egyértelműen a hatalom és a nép szembenállását fogalmazták meg, mint a Dicsőséges nagy urak..., Akasszátok fel a királyokat!, Nemzeti dal, a költő naplójából vett részletekkel és a Helytartótanács jegyzőkönyveinek magyartalan, ostoba szövegeit idézve sajátos ötvözetben. Zene-próza-énekmozgás harmonikusan fonódott egybe. Az előadás legszebb, legfelemelőbb pillanatai azok voltak, amikor a forradalmi ifjú szereplők a nézőkhöz fordultak, és maguk közé hívták őket. S nőtt-nőtt a tömeg, már többen voltak a játéktéren, mint a széksorokban, a Nemzeti dalt együtt énekelték. Az előadás végére egybeolvadt a nézőtér és a játéktér. Egyértelmű volt, hogy itt nemcsak 1848, de ’56 szellemisége vibrál a levegőben. Kiskőrösön, az 1973-as Szóljatok szép szavak országos döntőn, elnyerték a fődíjat. Felejthetetlen élmény volt. Azon szerencsések közé tartozom, aki itt is jelen lehetett. A nézőtéren volt néhány magasabb rangú katonatiszt is, és mi azt hittük, hogy csak protokollárisan. De csak később szereztünk tudomást arról, hogy a környéken katonaság volt készenlétbe helyezve, ha netán Petőfi szellemiségét idézve, ott bármilyen, a hatalomnak nem tetsző esemény, tüntetés, netán lázadás történne. Számos országban vendégszerepeltek a Petőfi rockkal. Lengyelországban többször s több helyen is felléptek, és az előadások alkalmával együtt könnyezve, felemelő ünneppé vált a magyar színjátszók és a lengyel nézők egymásra találása. A nyugat-európai turnéik során is hasonló hatásúak voltak az előadások. Hazai fellépéseiket nem mindig kísérte ilyen diadalmenet. Szegeden néhány nappal később március 15-i megemlékezésük tüntetésbe torkollott. Majd személyre szóló rendőrségi megfigyeléssel folytatódott. Az a politikai hajsza, melyet a hatalom és az egyetem folytatott a Kádár-rendszert balról kritizáló rendező ellen, gyakorlatilag az együttes megszüntetését eredményezte. Igaz, még megcsinálták talán legnagyobb hatású és egyik legjobb előadásukat, a Sarkadi Imre-töredékekből készült Kőműves Kelement. Paál István, a Szegedi Egyetemi Színpad és a Petőfi-rock legendává vált.