Karcagi Napló, 1930 (19. évfolyam, 1-107. szám)
1930-07-05 / 57. (56.) szám
Kartag, 1930 julius 5 pületeit tekintettük meg a kedves kalauz, Dudás Ilonka leánykori titkár vezetésével. Gyönyörű parkban vannál: elhelyezve Léchenyi, Deák, Vásárhelyi Pál, Gróf Tisza Lajos szobrai, s Rákóczi lovas szobra. Ezután az Ipartestület szép helyiségeit, s az iparos asszonyok művészi ízléssel készült szép magyar szobáját néztük meg. Nem sokáig gyönyörködhettünk azonban itt sem, mert programmunk következő pontja már sürgetőleg hívott bennünket. Villamoson siettünk ki a szép parkban épült dohánygyárba. Itt az igazgató személyes vezetése mellett néztük meg a sok érdekes sohasem látott dohányfajtát, különleges gépeket, amelyek részint csak cigarettahüvelyt gyártanak; részint egyszerre gyártják s töltik is a hüvelyt, s vágják fel cigarettának. A sok érdekes magyarázat közt csak úgy repült az idő és már innen is távozni kellett. Már vártak bennünket a református palotában a Lorántffy Zsuzsánna egyesület ta gai. Megmutatták az általuk készített szép kézimunkákat, aztán velük együtt mentünk át a szemben lévő kis református templomba. Szeged lakóinak legnagyobb része katolikus, a reformátusság csak nagyon kis részét alkotja a lakosságnak. Ehhez képest a templom is nagyon kicsi. A XC zsoltár eléneklése után búcsúztunk. Ülünk eztán a híres szegedi múzeumba vezetett. Kár, hogy nagyon kevés volt már az időnk és így csak futólag nézhettük meg a sok felhalmozott értéket, remek képet, szobrot. A nagyon érdekesen összeállított néprajzi osztály különösen megragadta érdeklődésünket. Igazán ajánlhatjuk, hogy, ha valakit Szegedre visz az útja el ne mulassza megnézni a múzeumot. A múzeum mögötti parkban van elhelyezve Erzsébet királyné szobra, ugyancsak ott áll Dankó Pista szobra is. A múzeum megtekintése után átmentünk a hídon ut-Szegedre, itt tündén szép park várt bennnünket, tele százados fákkal, rózsaligetekkel, mesterséges patakocskákkal, óriási hortenza bokrokkal. Ugyan ki érzett volna ilyen környezetben fáradtságot. Ebéd után következett a legvidámabb pontja: programm fürdés az uj szegedi strandon, fürdés után azt hiszem együtt érzett a nótával: „Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szive vissza“ Ezzel el is érkeztünk kirándulásunk végéhez, befejezésül közös halvacsora volt, külön érdekesség volt, hogy bár vendéglőben étkeztünk mégis maguk a halászok főzték és tálalták ki a halat és igy mi saját tapasztalataink alapján állapíthattuk meg miért világhírű a szegedi halászlé. Közeledett 12 óra, búcsúznunk keletl. Hálatelt szívvel mondtunk köszönetet a mi kedves Minsz testvéreinknek, az ő kedves önfeláldozásuk tette lehetővé, hogy Szegedet teljesen megismertük és feledhetetlenné varázsolták előttünk kirándulásunkat. Igazán örömteli testvéri találkozása volt ez a két egyesületnek. Bizonyság arra, hogy hasonló céléért a távolság ellenére is mindig tud együtt haladni a magyar nő. Ígéretet kaptunk arra nézve is, hogy jövőre Hortobágyi ütjük alkalmával a szegedi Mansz eljön hozzánk, így a barátságot továbbra is fennttarhatjuk és alkalmunk lesz rá, hogy mostani szíves fáradozásukat legalább részben viszonozhatjuk. Szegeden voltak: Dr. Eibel Tiborné, Papp Boriska, Sándor Mihályné, Baranyai Balázsné, Szentannay Sámuelné Bujk Julia, Tőkés Jánosné, Vince Imréné,Haris Gyuláné, Tóth Kálmánné, D. Szabó Józsefné, Kély Imréné, G<rzó Ilona, Nagy G. Rózsi, Mándoki Róza, Király Juliska, Király Erzsike, Örsi Juliska, Hajdú Erzsike, Csató Juliska Csőreg Ezsike, Méhes Rózsika, Ujházi Irénke, Kéri Annus. ben részesítette a súlyosan sebesült Nagy István csendőrt de a gyilkos Oravecz Ferenc törzsőrmesteren, aki akkorra főbelőtte magát, már nem segíthetett, mert az már halott volt. A lövedék szétroncsolta a koponyáját. Nagy Istvánt gondosan bekötözve a mentőautóra emelték és behozták Karcagra, ahol még inni kért a szerencsétlen, de a Debrecen felé vivő útban Kaba körül már ő is meghalt. Holttestét beszállították Debrecenbe a bo ctani intézetbe. Nagy István 25, Oravecz Ferenc 31 éves volt. A rejtélyes ügyet a szegedi csendőrkerület parancsnoksága fogja kivizsgálni. Karcagi Napló 5 • ........... ■ -r^— Gyilkosság és öngyilkosság Bucsatelepen — Oravecz Ferenc csendőr agyonlőtte bajtársát, azután öngyilkos lett. — Saját tudósítónktól. — Karcag 1930 julius 5. Megrázó tragédia hírét vettük a karcagi mentőállomástól. F. hó 3 án este 7 órakor a bucsatelepi csendőrlaktanyára hívták a mentőautót, mert egy csendőr szolgálati fegyverével rálőtt egyik bajtársára, aki súlyos haslövéssel fekszik a laktanya udvarán. A gyilkos csendőr, aki alighanem „beszámíthatatlan elmeállapotában felettese feleségére is rálőtt, de szerencsére célt tévesztett, még percek múlva is lövöldözött szanaszért a laktanya ablakából. A mentőautó azonnal elindult dr. Katona Gyula orvossal, aki a helyszínre érkezve elsősegély hírek — Személyi hírek. Dr. Kónya Sándor reálgimnáziumi tanár, h. igazgató, angol nyelvismeretének mélyítése céljából hétfőn Angliába utazik és a szünidő nagyy részétt ott tölti. — Dr. Soltész Nagy Imréné Nikolits Anikó zenetanár balatoni üdüléséről hazaérkezett,és zongoratanítását újból megkezdte. * — Találkozó. A Közmüvek által rendezett nagyszabású úszóverseny közbejötte miatt, a polg. leányiskola 1923 -24 évben végzett növendékeknek találkozója szombaton d. u.5 órakor lesz a polgári iskolában. HORVÁTH KATALIN tanárjelölt. — Betöréses lopás. Cs Nagy Sándor Petőfi u. 1979 sz. házának udvarán június 30-ára viradó éjjel ismeretlen tettes feltörte a baromfiólat és négy csirkét elvitt. A nyomozás folyik. — Alaptalan feljelentés. Megírtuk legutóbbi számunkban, hogy Csurgó Sándor vasút utcai lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki július 29-én éjjel 3 kacsát ellopott az udvarából. Mollik Sándor detektív utána járt a dolognak, s ekkor sült ki, hogy a kacsák egyszerűen elkóboroltak és a város udvarán várták, hogy gazdájuk értük menjen. Figyelmébe ajánljuk a lakosságnak, hogy ne fárassza az anélkül is nagymértékben elfoglaltságot ilyen alaptalan rendőrhajófeljelentésekkel, hanem először nézzen utána, hogy csakugyan lopás történt-e. Egészen más eset az, mikor a körülmények minden kétséget kizáróan bűntettre engednek következtetni. — A szegénység jele. A karcagi anyakönyvi hivatal házasságkötési termének asztalán levő persely tartalmát félévenként szokták beküldeni a Vakokat Gyámolító Orsz. Egyesületnek. A közelmúltban rendszerint 25— 30 P. gyűlt össze félévenként, sőt néha az 50 pengőt is megközelítette a begyűlt adomány. A múlt heti elszámolás ezzel szemben azonban a mostani integer világ szomorú képét mutatja. Mindössze 9 pengő 20 fillér a félévi eredmény. — Agy szívérelmeszesedésben szenvedő egyéneknek a természetes „Ferenc József” keserűvíz megbecsülhetetlen szolgálatot tesz azáltal, hogy a béltartalmat kíméletesen távolítja el. — A Tiszába zuhant autó. Megrendítő szerencsétlenség történt Szolnokon f. hó 2-án. Léderer Károly pusztatenyői földbirtokos kompon akarta átvitetni autóját a Tiszán. Az autó utasai a szabályok ellenére nem szálltak ki az autóból , mert a fék felmondta a szolgálatot, kocsi a hidasról utasaival együtt a a Tiszába zuhant. Léderer és soffőrje belefulladtak a Tiszába, csupán a hátsó két utast sikerült kimenteni. Kotlós tojást árusított. A hétfői útivásáron Vajó Jánosné sz. Kovács Juliánná Fehér u cri lakos 35 db. tojást adott el Vig Györgyné tojáskereskedőnek, aki észrevette, hogy a tojások között 8 db. van olyan amelyikbe belefult a csirke. Vigné jelentést tett a rendőrségen, ahol az eljárást megindították Vajóné ellen. A Leendő anyáknak kellő figyelmet kell forditaniok arra, hogy bélműködésük rendben legyen, ez pedig a természetes „Ferenc Józef “ keserüviz használata által érhető el. Nőorvosi klinikák vezetői egybehangzóan dicsérik a valódi Ferenc József vizet, mert könnyen bevehető és rendkívül egyhe hatása gyorsan és minden kellemetlenség nélkül jelentkezik, a Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerkereskedésekben kapható. — A nagykőrösi uborka. A kedvezőttlen időjárás ellenére is nagy a kínálat a nagykőrösi uborkában. Napi 15—20 vagon uborkát visznek ki 10—12 filléres áron. Mire azonban Bécsbe ér 60 fillére megy az ára, de így is élénk keresletnek örvend a jóhírű magyar uborka az 50 filléres olasz uborkával szemben.