Kárpátalja, 2006. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-06 / 1. szám
VI. évfolyam, 1. (260.) szám Drága a hús, mégis rossz minőségű Kárpátalján a hús és hústermékek fele nem felel meg az állami szabványnak, és az elárusító helyek sem nevezhetők kifogástalannak. mtma Meg lehetett volna előzni a tavalyi beszláni mészárlást - jelentette ki Alekszander Torsin, az üggyel foglalkozó orosz vizsgálóbizottság elnöke. A moszkvai szenátor szerint az orosz rendfenntartók hibái vezettek a tragédiához. A jelentés szerint az oszétiai rendfenntartókat hetekkel korábban figyelmeztették, hogy felkelők terrortámadást terveznek a tanévkezdésre, a hadsereg mégsem tett semmit. Az orosz főügyészség jelentése azonban nem találta megalapozottnak a mulasztás vádját. (hirtv.hu) Több mint száz lakóház esett áldozatul a bozóttűznek Texas és Oklahoma államban, a tűznek öt halálos áldozata volt. A Dallastól 240 kilométerre nyugatra fekvő Cross Plains településen volt a legsúlyosabb a helyzet, ahol mintegy ötven ház és a város temploma esett a lángok martalékául. Két idős nő, aki nem tudott a házából kimenekülni, életét vesztette. (MTI) A fegyverkezési verseny, a terrorizmus és az igazságtalanság ellen szólt az egyházi világbéke napján, azaz január 1-jén XVI. Benedek pápa. „A béke az igazságban lakozik” - ez a címe a pápai üzenetnek, amelyben az egyházfő az emberi jogok valóságos érvényesülését követeli. Felhívta a figyelmet arra, hogy a béke nem pusztán a háború hiánya, hanem az, ha az emberek együtt képesek élni egy igazságos társadalomban. (hirtv.hu) Beomlott egy jégcsarnok teteje hétfőn a Ba jor-Alpokban fekvő Bad Reichenhall városában: legalább 11 ember meghalt, köztük egy hét-nyolc év körüli gyermek. A balesetnek további 20-25 sérültje van. Félő, hogy az áldozatok száma még emelkedni fog. Mintegy félszázan tartózkodtak ugyanis az 1970-es években épült sportlétesítményben, és több személy sorsáról egyelőre nem tudni semmit. (MTI) Jövőre összesen 311 egész estét betöltő filmet szándékoznak benevezni a „legjobb film” kategóriában Oscar-díjra. Harminckét év óta először fordul elő, hogy háromszáznál több film pályázik erre a címre - közölte a Filmművészetek és Tudományok Akadémiája Los Angelesben. A mindössze öt hivatalos jelöltet január 31-én hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak átadására pedig március 5-én kerül sor Hollywoodban. (MTI) 2006, lap 6. HTMH Komlós Attila az új vezető Posta-ügy Áldatlan állapotok szinyétén Elzárták a gázcsapot, majd megállapodtak Megoldódott a válság, lesz gáz Végül mégis megtörtént, amitől a legjobban féltünk az elmúlt év végén: a keleti szomszéd január 1-jén beszüntette a gázszállítást. Szerencsére a válság mindössze három napig tartott. Szerdán a felek bejelentették, hogy létrejött a megállapodás, a gáz ára pedig egyelőre megfizethető marad. (Folytatás a 2. oldalon) Ara 80 kopijka Petőfi születésének napjára emlékeztek Badalóban Mint minden évben, így 2006. január elsején is megemlékeztek Badalóban lánglelkű költőnk, Petőfi Sándor születésének - immáron 183.-évfordulójáról. A helyi református templom külső falát közel hét évtizede díszíti a Petőfiemléktábla, amelyet a Kárpátaljai Faluszövetség állított 1938 nyarán annak emlékére, hogy a költő 1847 júliusában útban Erdődre menyasszonyához, Szendrey Júliához, e szent falak tövében pihente ki fáradalmait. (Folytatás a 10. oldalon) a 11 | • m "*•♦*»** jönnek • ji Iii\ i JVU cisin J 'jims vs. Könyvajánló Ocsák Veronika: Flóra Szivárványföldön ■ SportKéMhmhhméhÍhh^mhmhiBhHIBBIIÍÍIII Elstartolt a Dakar-rali Az elmúlt esztendő utolsó napján, a portugál főváros, Lisszabon környékén megrendezett 83 km-es gyorsasági szakasszal megkezdődött a január 15-ig tartó 28. Dakar-rali. Az embert és gépet próbáló őrült száguldás a szenegáli fővárosban, a Rózsaszín-tó partján fejeződik be. A viadalra hatalmas karaván gyűlt össze: az autósoknál nem kevesebb, mint 183 egység, míg a motorosoknál 252 pilóta vágott neki a távnak. A 2006-os viadal teljes távja 9043 km, ebből gyorsasági 4813. A leghosszabb szakasz: Nuaksot-Kiffa, 874 km. A legrövidebb szakasz: Dakar-Dakar, 110 km. A leghosszabb gyorsasági szakasz: Nuaksot-Kiffa, 599 km. A legrövidebb gyorsasági szakasz: Dakar- Dakar, 31 km. A verseny egyik legnagyobb szenzációja,hogy rajthoz állt - ráadásul komoly eséllyel a végső sikerre- a kétszeres rali-világbajnok Carlos Sainz. „A sebességgel nincs gondom, a homokdűnékkel viszont egyelőre még nem tudom, mit lehet kezdeni - mondta a matadornak becézett spanyol pilóta, aki a Volkswagen gyári csapatában indult a Dakar 2006-on. A viadalon még soha ennyi magyar nem próbált szerencsét: a 9043 km-es távon az autósok között öt duó képviseli a piros-fehér-zöld színeket, a motorosoknál négyen kísérlik meg átszelni a sivatagot. A kamionosok mezőnyében két magyar trió próbálkozik,és ráadásul egy quados (négykerekű motoros) is szeretne eljutni Dakarba. Igaz, az indulók közül a Palik László vezette egységnek géphiba miatt az afrikai kontinenst sem sikerült elérnie. (MTI/vg.hu/Kárpátalja) Hírek Juscsenko aláírta a költségvetési törvényt Viktor Juscsenko államfő aláírta a parlament által december 20-án elfogadott, a 2006. évi költségvetésről szóló törvényt. Az elnök reálisnak és kiegyensúlyozottnak nevezte az idei költségvetést, melynek bevételeit 124 milliárd 422 millió 631 ezer.Kiadásait 136 milliárd 509 millió 735 ezer 700 hrivnyában állapították meg. A költségvetési deficit 12 millió 871 ezer 047 hrivnyát tesz ki. (LIGABusinessinform) Kárpátalján őrizetbe vették Szenesük feltételezett gyilkosát Csapon a Kárpátaljai és a Lemberg Megyei Belügyi Főosztály közös operatív akciója során őrizetbe vették Sztepan Szenesük volt Lemberg megyei kormányzó feltételezett gyilkosát - írja rendőrségi forrásokra hivatkozva a Kommerszant- Ukraina napilap. A hírt lapunk érdeklődésére megerősítette a Megyei Belügyi Főosztály sajtószolgálata. Tájékoztatása szerint a 30 éves Vinnica megyei illetőségű gyanúsítottat, akit korábban garázdaságért ítéltek börtönbüntetésre, elszállították Lembergbe, ahol a Szencsukgyilkosság ügyének kivizsgálása folyik. Lemberg megye volt kormányzóját november 29-én gyilkolták meg, amikor a Brjuhovicsi - Lemberg útvonalon megállt egy benzinkút közelében. Ekkor Kalasnyikov géppisztollyal sorozatlövést adtak le autójára egy mellette elhaladó Ladából. A tíz kilőtt golyó közül öt Szenesük testébe fúródott, li Tv-műsor